Másnap minden máshogy indult. Furcsán éreztem magam. Lehet, hogy csak bemeséltem magamnak, de mintha éreztem volna az idő múlását magamon. Még mindig nehezemre esett elhinni, hogy most már öregszem. Pár év és ráncos is lehetek. Sajnos. 
Abba kéne hagynom ezt az öregedés témát. 
Pár percig fáradtan dőltem végig az ágyamon majd kinyújtottam vén csontjaimat. Már megint a vénség. Ha ez így fog menni ebbe fogok belebetegedni. Vagy ne adj' isten belehalni. Ami rám nézve elég szomorú lenne. 
Lementem a konyhába, de nem volt ott szeretett testvérem. Kezdett nagyon furcsa lenni ez az egész. Körbesétáltam a házban, de sehol sem láttam. Épp a kiskertbe indultam volna keresni, amikor megláttam az üvegajtón keresztül. 
Éppen a másik idegen vámpírral harcolt farkasként. Ahogy láttam úgy tűnt, hogy Dorthy helyzete nem valami rózsás. Dühös lettem, de mint mostanában, most sem sikerült átváltoznom vérfarkassá. 
Sírni kezdtem. Mi van, ha Dorothy meghal, mert ennyire balek vagyok? Ez nem lehet igaz! Muszáj az összes rokonomat elveszítenem?
Ezek szerint igen.
Ekkor hirtelen ötlettől vezérelve kiléptem a kertbe, és sikítani kezdtem. Nem volt értelme, annak, hogy mit kiabáltam, de a hatás nem maradt el így sem. Minden úgy történt, ahogy szerettem volna. 

(EDWARD C. SZEMSZÖGE) 

Éppen a hosszabb vadászatunkról tértünk haza a családommal, amikor egy visításra lettünk figyelmesek. A szöveg, amit valaki sikítozott teljesen értelmetlen volt, majd a hang halkulni kezdett.
Ekkor egy kép jelent meg előttem.
Nicole, Dorothy és egy idegen vámpír. Dorothy és az ismeretlen harcoltak, amikor Nikki kiabálni, pardon, visítozni kezdett. Ekkor természetesen a fajtám beli rá támadt Nicole. 
- Ez nem lehet! - kiabáltam magamból kikelve. 
Mindenki összerezzent. Semmit sem értettek. Alice amilyen gyorsan csak tudta elhadarta, hogy mi történt valójában. Esme aggódni kezdett Rosalie - val. A többiek meg össze voltak zavarodva, kivéve Alice - t és Carlisle - t. 
- Mire várunk még? - kérdezte Emmett. - Miért nem megyünk segíteni nekik? 
Ebben igaza volt. Az a lány, aki már az ismeretségünk első napján is eltudott, csábítani a tudta nélkül, most jelenleg életveszélyben van, ha még nem halt meg valamilyen csoda folytán. 
- Nem akarom elveszíteni... - nyögtem fájdalmasan. Annyira kétségbeestem, hogy nem hallottam meg semmilyen gondolatot sem. Csak Nicole járt a fejemben. 
- Nem is fogod! - mondta nekem a kelleténél kicsit hangosabban Rosalie. - Ugyanis most azonnal megyünk és segítünk nekik - fejezte be határozottan. 
- Akkor most menjünk - adta ki a "parancsot" Carlisle s azzal futni kezdtünk. 
Még talán sosem voltunk ennyire gyorsak. Hiába voltam én a családból a leggyorsabb, úgy tűnt, mindenki időben szeretne odaérni, mert mindenki csak pár centire volt tőlem egész végig. 
Mikor odaértünk ledöbbentem. Hatalmas fájdalom lett úrrá rajtam, akkora, hogy alig tudtam megmozdulni, de  nagy nehezen mégis sikerült ezt tennem, mert tudtam, ha ezt nem teszem meg oda lenne az a maradék kis remény is, hogy életben marad. 
Ott feküdt, véresen a földön, szakadt hálóingje alig takart már valamit. Hajában ezernyi vércsepp táncolt a homloka felé. 
Dorothy eközben egy fa tövében feküdt farkasként, és éppen az ájulás határán volt. Az idegen vámpírt sehol sem láttam. Még a szagát sem éreztem. 
- Lányok, menjetek és segítsetek Nikkinek és Dorothynak amennyire, csak lehet. Mi addig megyünk megkeresni a vámpírt - mondta nyugodt hangon Carlisle. 
Elvettem pillantásomat Nicole - ról és ránéztem. Amikor azt hitte, hogy senki sem nézi aggodalmas arccal, nézte Esme rettegő, ijedt arcát. Ekkor megszólalt Emmett. 
- Akkor mennünk kéne, még mielőtt eltűnne a nyoma a nőstény vámpírnak. 
Ledöbbentem. Honnan tudja Emmett, hogy nőstény vámpírt kell keresnünk. Kérdő tekintetemből biztosan kitalálta, hogy mit nem értek. 
- Edward, ezt sem gondolhatod komolyan! Amelyik elkapta Nicole - t az férfi volt, akkor most csak a szerelme - itt idézőjeleket mutatott - akarhat bosszút érte. 
Ebben igaza volt. De volt is most időm a logikára gondolni, amikor egy Angyal haldoklott nem sokkal előttem? 
- Akkor menjünk - szólaltam meg nagy nehezen, rekedtes hangon. 
Jasper, Emmett és Carlisle szinte egyszerre bólintott. 
Nehezemre esett itt hagyni Nicole - t amikor vámpírhallással is alig lehetett hallani a szívverését. 

(ESME SZEMSZÖGE) 

Hjaj, miután elmentek Carlisle - ék odamentünk Nicole - hoz. A "nem-nézett-ki-túl-jól" mondat enyhe kifejezés lenne erre a Nikkire. Még most is feltölt aggódással, ha csak eszembe jut az az emlékkép. 
Edwardnak már akkor is nagyon fontos volt Nikki. El sem tudtam képzelni, hogy mekkora kín lenne neki most elveszíteni őt. 
Már Alice beszámolt nekünk arról, hogy Edward szerelmes, és amikor a falka is ott volt nálunk, azon vitatkoztak, hogy a fiam mikor mondja el ezt Nicole - nak. 

Bevittük Nicolet és Dorothyt a házukba. Dorothy közelvolt ahhoz, hogy elájuljon, de még küszködött. A kis nappaliban két darab közepes méretű kanapé foglalta a hely nagy részét. 
Az egyikre Nikkit a másikra Dorothyt fektettük. Ekkor Dory megszólalt, vagyis inkább csak szeretett volna. Helyette csak suttogott. 
- Köszönöm - suttogta és egy könnycsepp folyt végig az arcán. Rápillantott nővérére, aki még mindig nem mozdult a kanapén. 
- Segítünk rajta - mondta Alice a már eszméletlen állapotban lévő Dorothynak. 
- Túl fogják élni? - kérdezte Rosalie csöndesen Alicet. 
- Dorothy biztosan. 
- És Nicole? - ezúttal én kezdtem el kérdezősködni. 
- Az ő jövőjét nem látom elég jól. Szinte öt másodpercenként változik a jövője. Hol felébred a látomásomban, hol nem... 
Szinte egyszerre sóhajtottunk. 

Nicolet megmosdattuk, átöltöztettük, kifésültük a haját és adtunk rá új hálóinget. 
Úgy körülbelül délután négy lehetett, amikor megjöttek a fiúk. Nagyon aggódtunk értük ugyanis Alice elvolt foglalva Nicole jövőjével, így nem láthatta, hogy mi történik családunk hím nemű tagjaival. 
- Megtaláltátok? - kérdezte Rosalie. Szemében ezerféle érzelem cikázott végig. 
Bosszúvágy, aggódás, szerelem. 
- Nem - mondta Carlisle alig hallhatóan. 
- Nikki jobban van? - kérdezte Emmett. 
- Nincs. Dorothy is eszméletlen lett - feleltem. 
Carlisle odajött hozzám és megölelt. 

Megvizsgálta a két lányt, majd felállt és megszorította a kezem. Nem tudtam, hogy mi lehet a két lánynak a baja, de Edward szemei egyre sötétebbek lettek. 
Akkor ezek szerint nem valami jó.  
 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.