Barbra.Gp ~ Ahol a Twilight örökké él :)
Navigáció

Home

Site

Friss

Pictures

Túl a valóságon

Twilight Saga

Fanfiction

Fancuccok

Extras

 
Számláló
Indulás: 2007-01-09
 
Sunrise II by LadyBlackWolf
Sunrise II by LadyBlackWolf : 8. fejezet - Búcsúzás

8. fejezet - Búcsúzás

  2009.10.19. 21:39


- 8. - // Búcsúzás // -

 

Korán reggel nekiláttam a pakolásnak, mert Alice-szel megegyeztünk, hogy éjfélkor indulunk.

Jacob a nap folyamán alig szólt hozzám. Tudtam: megbántottam. Elengedett, mert tisztában volt vele ő is, hogy mennem kell, mégis nagyon fájt neki.

Apa teljesen be volt avatva, mint mindig.

Még egy okkal több volt, hogy elmenjek: a vérére szomjaztam. Fogalmam sem volt, miért, de kétszer is meg akartam harapni, hogy megízleljem az ereiben folyó piros nedűt, ám a szörnyű gondolatokat a fejemben képtelen voltam megosztani vele.

Indulásra készen Alice érkezett meg a Volvóval. Kecsesen leparkolta a kocsit és illedelmesen becsengetett, köszönt, majd némaságba burkolózva kényelembe helyezte magát.

A szeme végig szaladt rajtam és Jacobon. Elképzeltem, hogy nézhetünk ki: mint két durcás kisgyerek, akik egymásra haragszanak a sorsuk idióta játéka miatt. Egyikünk sem volt hibás, mégsem beszéltünk, véletlenül sem pillantottunk a másikra.

A vámpírlány úgy gondolta, hagy nekünk még egy kis időt, ezért hazament, hogy ő is a családjával lehessen.

Hálás voltam annak az utolsó plusz éjszakának, bár féltem: Jake sosem fog megbékélni.

Szerencsére csalódnom kellett, mert miután apu elment Billyhez és kettesben maradtunk, végre megköszörülte a torkát, aztán rekedt hangon megszólalt:

- Hoztam neked egy ajándékot. - odanyújtott nekem egy ékszerdobozt és kivett belőle egy csodaszép ezüst nyakláncot, amin egy összebújt farkas pár medál lógott. - Direkt neked csináltattam... Minket ábrázol. - habogta, mire meghatódtam.

- Jake, ne haragudj rám. Tudnod kell: nagyon szeretlek. Nem ellened irányul, hogy elmegyek. - lehajtottam a fejem, de felemelte és a szemembe nézett:

- Tudom. Én is szeretlek téged Swell. Itt foglak várni, tartson bármeddig az utad. - úgy csókolt meg, mint még soha.

Nyakamba tette az ékszert és összebújva beszélgettünk. Szemernyit sem aludtam, de jelen helyzetben kicsit sem bántam. Az órák másodperceknek tűntek. Hamar elérkezett a hajnal és nem tudtam már elhúzni a búcsúzást, hiszen Alice tüntetőleg toporgott az ajtóban, szemei indulásért könyörögtek.

Utoljára még átöleltem szerelmemet, leheltem egy puszit az ajkára, aztán könnyes szemekkel begyömöszöltem magam a kocsiba.

Fogalmam sem volt, meddig leszek távol, de tudtam: Jake haza vár.

Jólesően csengett végre kimondani, hogy "haza". Nem csak megszokás volt. Az elmúlt időben ez lett az otthonom.

Itt vannak a barátaim, a családom és mindenem, ami valaha is sokat jelentett nekem.

Kibámultam az ablakon, figyeltem a lefele folydogáló esőcseppeket és reméltem: az út végezetével minden bonyodalom lezáródik majd, hogy boldogan élhessünk örökké és sokkal tovább.

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123