Ezt mondhatjuk akár ökörségnek is, amit én akkor tettem. Hogy is hihettem azt, amikor szinte szerelmet vallott, hogy azt akarja sugalni nekem, hogy nincs esélyem nála. Egy Angyal tenne ilyet? Egy Angyal képes lenne halálra kínozni valakit/valamit csak azért, mert az illető őrülten szerelmes belé? Nem hinném. Egy Angyal azért Angyal, mert jó, segítőkész és kedves. Az én Angyalom pluszba még szép is. Hogy miért beszéltem az imént jelen időben? Mert még mindig ugyanezeket gondolom róla, és ameddig gondolkodni tudok, addig ez így is fog maradni.
(ALICE SZEMSZÖGE)
Még sosem voltak komolyabb vitáink Edwarddal, de tegnap nagyon kiakadtam. Hogy lehet ekkora idióta, amikor több mint 100 éves. Nicole épp, hogy csak nem mondta ki, hogy őrülten szerelmes Edwardba, mire az én testvérkém azt hitte, hogy nincs semmi esélye. És most ezeket el kell mondanom Nikkinek. Ugyanis illik a kérdésekre válaszolni. Még akkor is, ha azt nem szeretnénk. - Jasper kimennél? - kérdeztem szerelmem, és közben még fogtam a kezét. Olyan jól esett a belőle áradó nyugalom, mint éhező embernek egy vacsora. - Ha ezt szeretnéd - mondta a szinte mindig nyugodt kedvesem. Bólintottam egyet és csókot leheltem kedvesem ajkára, hogy ne haragudjon. Nicole mindvégig feltűnően csak a plafont bámulta, hagyta, hogy Jasper és én nyugodtan turbékoljunk. Mikor már Jasper ki ment belekezdtem. - Még sosem volt ekkora idióta Edward. Nem is tudom, hogy hogyan is érthette félre. Alig tudtam visszafojtani a bennem lévő "pampoghatnékomat". Ekkor Nikki viszont megszólalt. Arcán csak a zavartságot tudtam leolvasni az ezernyi érzelem közül. - Alice! Ezt mégis, hogy érted? - kérdezte és láttam, ahogy átfogja testét és lassan, de jól láthatóan benedvesedik a szeme. - Edward csak nem értené félre, amikor... - itt abbahagyta és felemelte térdeit és azokat ölelte át, majd rájuk hajtotta fejét és úgy zokogott. - Sajnálom - suttogtam, és oda telepedtem mellé, majd simogatni kezdtem a hátát, hátha lenyugszik. Ekkor azonban fölemelte könnyáztatta fejét és ráborult vállaimra, majd tovább zokogott. Ebben a pillanatban eltűnt mellőlem Nikki és már nem is a szobában voltam. Csak annyit láttam, hogy Edward olyan gyorsan, mint még soha, fut Nikkihez, hogy beszélni tudjon vele. És akkor már újra Nikkivel voltam a szobájában. - Shhh! - csitítgattam. Nem szerettem volna, ha Edward ilyen állapotban látja. - Alice - nyögte fájdalmasan, mintha haldokolna. - sajnálom... - a végére suttogni kezdett. - Nikki, nincs mit sajnálnod, de kérlek, nyugodj le, mert Edward nemsokára itt lesz. - Tessék? - ezt már szinte sikította. Ekkor halk kopogást hallottunk. - Ez biztosan Edward - mondtam Nikkinek. Nicole arca, ha még lehet fájdalmasabb lett, majd megszólalt. - Gyere! - suttogta és már nyitódott is az ajtó. Ám ekkor csodálkoznunk kellett, ugyanis az illető nem Edward volt.
(EMMETT SZEMSZÖGE)
- Rosalie gyere már! - kérleltem Rose-t. - Már feketék a szemeid, olyan szomjas vagy... Rosalie dühödten nézett rám. Akkor, abban a percben senki sem hitte volna el rólunk, hogy mi férj és feleség vagyunk. Még egy párnak sem nézhettek volna minket. - De nem vagyok szomjas! - kiáltott felém Rosalie miközben kirohant a családi házból az erdőbe. Gondolom Nicolehoz ment, volna, ha én meg nem állítom, akkor. Nagyon összebarátkoztak és neki is fájt, hogy Edward nem ismeri az udvarlási szokásokat. - Ne haragudj rám - mondtam miközben a derekánál fogva, húztam vissza, amennyire csak lehetett gyengéden. - Nem is haragszom, de most engedj! - közben vergődött a karjaimban, mint egy kisgyerek, akit az apja tart vissza. - Nem - mondtam nyugodtan és a szám mosolyra húzódott, mikor Rosalie azt hitte, nem figyelek és úgy szeretett, volna kicsusszanni a karjaim közül. - Emmett Cullen! - sikítozta, mint egy vérbeli hisztérika. - Most azonnal engedj el különben... A mondta felét, azonban már nem tudta befejezni, mert közelebb húztam magamhoz és vadul, vágyakozóan csókolgatni kezdtem az ajkát. Ekkor megdőlt minden ellenállása. Lassan, de biztosan testem köré fonta karjait. Belemosolyogtam csókcsatánkba. Aznap újabb ágyat "vertünk" szét.
(EDWARD SZEMSZÖGE)
Tudtam, hogy azonnal vissza kéne futnom Nikkihez, hogy vagy ezerszer bocsánatot kérjek abnormális viselkedésemért, de azt is tudtam, hogy sokkal jobb lenne akkor, ha előtte gyorsan vadásznék egyet. Így hát behunytam szemeimet és hagytam, hogy az ösztöneim irányítsanak. Tizenkét szívdobogást hallottam, valahol a patak mellett. Pár másodperc sem telt el és én már két szarvassal is végeztem. Már nem is fájt annyira a torkom. Újra becsuktam szemeimet, de ezúttal azzal a céllal, hogy még jobban lenyugodjak. 'Csak nyugalom, Edward! Nyugi!' - mondogattam folyamatosan magamnak. Mire újra kinyitottam szemeimet már nem is a pataknál voltam, hanem Nikkiék háza előtt. Hát erre lenne képes a szerelem? Olyanokat teszel vagy mondasz, amiknek nem is vagy igazán tudatában? Akkor az én esetemben így volt. Mikor beléptem a házba semmit sem hallottam, csak Dorothy halk egyenletes légzését valamint gyors szívdobogását. Ami furcsa volt ebben az egészben, az az volt, hogy a gondolatokat még mindig tisztán hallottam. Felmentem hát, abba a szobába, amiről tudtam, hogy Nicole-é. Az ajtó nyitva volt, de senki sem volt benne.
(ROSALIE SZEMSZÖGE)
- Emmett most már tényleg elszeretnék menni Nikkihez - suttogtam miközben férjem meztelen karját simogattam gépiesen. Egészen a megszólalásom pillanatáig felsőtestén pihentettem fejem, de beszéd közben kérlelően pislogtam rá, nagy, (abban a percben) fekete szemeimmel. - Nem bírod ki nélküle? - még most sem vagyok biztos abban, hogy ez száz százalékosan kérdés volt. - Kezdem megszeretni - mondtam halkan. - Mindannyian kezdjük megszeretni... - javított ki férjem. - Igen - suttogtam halkan, majd feljebb tornászkodtam, hogy megcsókoljam. Ő többet szeretett volna, mint mindig, de még gyorsan elhúzódtam és egy csábos mosoly ült ki arcomra. - Á-á-á... - kuncogtam karjába. - Előbb elmegyek Nikkihez akkor, ha nem bánnád. - Rendben, de később számolunk - azzal rám kacsintott ellenállhatatlanul. Gyorsan felöltöztem és rohantam is Nikki háza felé. Mikor beléptem két ember levegővételét is hallottam. Az egyik egyenletes és lassú volt, miközben a másik gyors, szinte zihált. Felmentem a gyorsabb levegővétel irányába, ahonnan nem hallottam szívverést. Edward térdepelt Nikki szobájának közepén. - Rosalie - szólt csendesen. - Igen? - kérdeztem, hogy folytatásra bírjam, ugyanis úgy tűnt, megakadt. - Nem tudod, hogy hol van Nikki? - kérdezte kétségbeesetten és végre a szemembe nézett. A szemében csak aggodalmat láttam. - Nem - suttogtam, majd éreztem, ahogy engem is elfog az aggodalom. Könnyek nélküli zokogásba kezdtem.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó