(Bella szemszöge) - Csak az ő szemszöge lesz ebben a fejiben

- Nos, látom, hogy meglepődtél. Meg is értem, már egy jó ideje nem láttál, és ezt nagyon sajnálom – mondta Jacob. Közelebb jött hozzám és csak ekkor vettem észre, hogy amióta utoljára láttam az iskolai bálon, azóta rengeteget nőtt és izmosodott, ráadásul a haja is le lett vágva.
- Veled meg mi történt? – kérdeztem, miközben végignéztem rajta, jelezve, hogy mire is értem a kérdésemet.
- Nos, van valami, amiről még nem tudsz – felelte, bár az arcán az aggodalom jelei voltak láthatók és eltűnt az előbbi vigyor a képéről.
- Talán menjünk fel a szobámba – javasoltam, mire bólintott.
- Akkor mi most… - kezdtem Charlie-nak magyarázni, de ő leintett.
- Nyugodtam menjetek, addig én és Leo legalább beszélhetünk – mondta, mire mi elindultunk a lépcsőn felfelé, a cuccaimat pedig lent hagytam a nappaliban.
Mikor felértünk, becsuktam az ajtót és Jacob felé fordultam.
- Nos, akkor elmondanád, hogy mi az a valami, amiről nem tudok? – kérdeztem.
- Nos, ez nem ilyen egyszerű, nem mondhatom el, mert… - Hirtelen fájdalmas lett a tekintete, majd néhány másodperc múlva összeszedte magát és ismét beszélni kezdett. – Legyen annyi elég, hogy amíg nem láttalak, történt velem valami. És részben emiatt se jöhettelek meglátogatni, meg hát apám se engedett a v… Cullenék miatt. – Megmerevedtem, talán csak képzeltem az egészet, de mintha vámpírokat akart volna mondani, pedig én úgy tudtam, hogy Jake nem hisz az ilyenekben.
- Legalább már itt vagy – mosolyodtam el magam, majd megöleltem. Ő az ölelésemet először kábultan fogadta, de azért visszaölelt. Valójában én is meg voltam magamon lepődve.
Nem tudtam, honnan ez az érzés, de most kifejezetten örültem Jacobnak, bár nem ismertem túlságosan, de mégis most olyan megkönnyebbülés volt látni a háborgó lelkemnek és a sajgó szívemnek.
- Igen, itt. Mikor ma idejöttem, mert téged kerestelek, Charlie csak annyit mondott, hogy elutaztál és nem tudja, hogy mikor jössz, így gondoltam, hogy majd akkor holnap visszajövök, hátha már te is itt leszel, de aztán apád itt marasztalt beszélgetni. És nem is bánom, hogy maradtam – kacsintott rám.
- Majd megköszönöm Charlie-nak.
- Nézd, azt hiszem, meg kéne beszélnünk egy-két dolgot – motyogta maga elé immár elkomorulva.
- Igen, szerintem is – feleltem én is suttogva, pedig most csak ketten voltunk a szobában.
- Mi lenne, ha eljönnél ma La push-ba ? – kérdezte.
- Hát, még csak most érkeztem haza, de rendben. Egyébként te tudod, hogy ki ez a Leo Sanders, aki állítólag a szomszédunkba költözött? – jutott eszembe hirtelen.
- Igen, tudom. Ő egy barátom, és tulajdonképpen én mondtam neki, hogy költözzön valahova a közelbe azért, hogy többet találkozhassunk, de nem gondoltam, hogy pont a ti szomszédotok lesz.
- Nos, ezt így elég furcsa hallani, de azt hiszem, hogy értem – feleltem.
- La push-ban majd mindent elmagyarázok, legalábbis amit tudok.
- És mikor indulunk?
- Hmm… Mondjuk most? – nézett rám kérdőn.
- Szólnom kéne Charlie-nak – mondtam, mikor már a lépcsőn álltunk.
Láttam, hogy apám egyedül áll az ajtóban, mire odamentem hozzá.
- Bella, Leo elment, de azt üzente, hogy holnap visszajön, és talán jobban megismerhetitek egymást, hiszen mégiscsak itt lakik a szomszédban és jó lenne, ha összebarátkoznátok – szólalt meg Charlie, mikor mellé értem.
- Nos, igen, bizonyára jó lenne – feleltem, bár most nem ez volt a legfontosabb. – Lenne itt valami, apu, Jake áthívott, hogy menjek vele La Push-ba, ugye nem baj? – kérdeztem, de Charlie csak a fejét rázta, így gyorsan megfogtam Jacob kezét és kifelé kezdtem húzni, miközben ő felkapta a kabátját és próbálta fél kézzel magára húzni, tekintve, hogy a másik keze az enyémben volt, szerencsére nekem nem volt gondom a ezzel, mert én még le se vettem a kabátomat azóta, hogy bementem a házba.
Tulajdonképpen főként a kíváncsiságom ösztökélt arra, hogy elmenjek most Jacobbal, de tényleg érdekelt, hogy hogy változhatott meg ennyire. Beültünk Jacob kocsijába, ami egy Wolkswagen Rabbit volt, és csak most vettem észre, hogy ott van a felhajtónkon, talán eddig túlságosan a gondolataimba mélyedtem és azért nem vette észre.
Az úton nem beszéltünk, de most jó volt így. Tulajdonképpen gondolatban folyamatosan azt kérdezgettem, hogy mit keresek én Jacob kocsijában, akit már vagy másfél éve nem láttam és miért érdekel ennyire a megváltozásának oka. Most nagyon össze voltam zavarodva.
Végszóra Jacob végre leparkolt a parton. Az idő… nos, naná, hogy esett az eső, így a kapucninkat is fel kellett vennünk, majd sétálni kezdtünk, egy darabig csendben, arra várva, hogy a másik megszólaljon.
- Tehát mi van azzal, hogy történt veled valami? Tulajdonképpen még mindig nem mondtad el, hogy mi – jutott hirtelen eszembe, hogy el kéne kezdeni a beszélgetést.
- Azért nem mondtam, mert nem mondhatom el, de ezt is meg kéne beszélnünk valahogy. Ha esetleg rájönnél… – csillant fel a szeme és mosolygott.
- Nos, akkor talán segíts egy kicsit úgy, mint a rejtvényeknél. Adj valami támpontot!
- Hát, azt hiszem, ez sikerülhet. Ugye te mindent tudsz Cullenékról? – kérdezte rám sandítva.
- Ig… Igen, nagyjából – hebegtem zavartan, mert ez a kérdés meglepett. Most vajon mire akart kilyukadni?
- Rendben. És emlékszel azokra a legendákra, amiket meséltem neked még anno a tengerparton? – Összeszűkült a szemem, de azért bólintottam.
- És vajon miért hozom ezt fel? Apám mindvégig mondta, hogy te biztosan tudod, de most hiszek is neki. Ahogy így nézel, biztos vagyok benne, hogy tudsz mindent.
- Jake, nem értem, hogy miről beszélsz – próbáltam adni az ártatlant, aki semmiről sem tud, de észleltem, hogy ingoványos témába merültünk épp bele, hiszen nem mondhatom el, hogy tudok róla, hogy Cullenék vámpírok, bár végül is Jacob mesélte ezt nekem, viszont ő nem hisz, vagyis hitt benne, mert azóta ez talán változott. Viszont akkor sem árulhatom el neki az igazat.
- Szerintem nagyon is érted, Bella. Kérlek, máshogy nem tudom elmondani, amit tudni akarsz. Bár… Biztos, hogy tudni akarod, akármitől változtam is meg? – Tudni akartam? Egy darabig gondolkoztam ezen, de aztán…
- Igen, tudni akarom. Tehát, miről is beszélsz tulajdonképpen? – Próbáltam megbizonyosodni róla, hogy Jacob tényleg azt próbálta-e kihúzni belem, amire gondolok, vagy csak képzelődtem.
- Arról, hogy biztos vagyok benne, hogy tudsz valami olyat, amit még én meséltem neked, csakhogy akkor még nem hittem benne.
- De, ha most már hiszel benne, és biztos vagy abban, hogy értem, amiről beszélsz, akkor miért nem te mondod ki? – kérdeztem. Eléggé kacifántos volt, de remélem megértette.
- Mert neked kellene, én nem beszélhetnék erről.
- Na jó, rendben, mit kell pontosan elmondanom? – adtam meg magam.
- Csak annyit, hogy mond el, hogy micsodák Cullenék valójában.
- Vá... Vámpírok – suttogtam és el sem hiszem, hogy most pont Jake-kel beszélek erről, aki egyáltalán nem hitt ezekben, bár úgy látszik, hogy most már megváltozott a véleménye, de akkor is legalább azt vártam, hogy kinevet.
- Úgy van, Bella. És ez velük kapcsolatos. Nos, a többi történetre is emlékszel? Mert most jelen esetben, az egyik lesz a mérvadó, hogy kitaláld, ami történt.
Erőltetni kellett az agyamat, de a hely azonossága kissé segített abban, hogy hamarabb sikerüljön visszaemlékeznem.
- Beszéltél nekem arról, hogy a quileute-ok hogyan élték túl az Özönvizet. És arról, hogy a legenda szerint a farkasoktól származtok.
- Pontosan, igen, tehát ebből kell kiindulnod, de már így is túl sokat mondtam, csodálkozom, hogy… - Nem fejezte be, csak nézett rám várakozón, hogy megfejtsem ezt az egész kavalkádot. Végignéztem rajta. Ha ebből kell kiindulnom, akkor először azt kell tanulmányoznom, hogy mi is változott. Nos, nem hiszem, hogy azért nőtt ekkorát, mert felcipelte volna egy hegyre a kenuját – már, ha egyáltalán volt neki, amit kétlek – hogy megússzon egy olyan árvizet, ami nem is volt. Tehát, akkor maradt a második monda, de abban a…
- Farkasokról volt szó – suttogtam, immár nem fejben, a gondolataim. Jacob bólintott, bár azt hittem, hogy meg se hallja, amit mondtam. – Most akkor mi van? – kérdeztem értetlenül.
- Nos, én... – kezdte nagy nehezen.
- Farkas vagy – fejeztem be megkövülten. Ő pedig csak bólintani bírt.
- Kezdetben akkor változtam át, amikor nagyobb érzelmi hazás ért, de most már csak akkor, amikor szeretnék.
- És most át akarsz? – kérdeztem.
- Nem. Akarnom kéne? – vigyorgott rám megkönnyebbülten.
- Csak puszta kíváncsiság – mondtam.
- Nos, ha szeretnéd, megmutathatom magam farkas alakban, de akkor el kell mennünk az erdőbe és lehetőleg, amíg én nem megyek oda hozzád, addig te ne közelíts meg, tudod, a farkasok néha veszélyesek tudnak lenni. Ezért sem mehettem a közeledbe egy jó ideig miután először átváltoztam, nos meg a vérsz… vagyis Cullenék miatt, mert ugye a farkasoknak – Ezt csak szűrte a fogai között – csak egyetlen ellenségük van.
- Vámpírok – mondtam most már megértve.
- Igen, és a szerződés miatt nem bánthatom őket. Mindegy, erről majd máskor…
Ezután nem szólt többet, csak elindult én pedig követtem a közeli erdőbe, ahol egyszercsak megállított és azt mondta, hogy maradjak a helyemen, míg ő elment és csak percek múlva láttam visszatérni, de Jacob helyett egy vörösesbarna bundájú farkas jött vissza.
Aztán odajött és megnyalta a kezem, majd visszafordult és eltűnt a fák között, ismét Jacobként visszatérve.
- Ez nem lehet igaz! – mondtam.
- Pedig az, mint ahogy e is láttad, vagy talán nem hiszel a szemednek? – kérdezte és elvigyorodott, majd visszamentünk a kocsijához és megkért, hogy menjek át hozzájuk, hiszen Billy biztosan szeretne látni. Bár nem teljesen volt ínyemre a dolog, de azért belementem.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.