Emmett persze Rosalie után rohant az incidenst követően, de most nem járt sikerrel. Rose-t teljesen elnyelte a bűntudat, és a kétségbeesés. Bár haragudtam rá, elvégre kis híján megtámadta Edwardot, és Nessie-nek is fájdalmat okozott, mégis nagyon sajnáltam is őt. De nem csupán rá volt hatással ez az egész. Emmettet sem láttam még soha ilyen elveszettnek. Rettentően aggódott Rosalie-ért, és nem hibáztattam őt, hiszen odáig volt a szőke vámpírnőért. Kivételesen nem Edward és én voltunk a drámarészleg. Hát… egyáltalán nem olyan felszabadító érzés, mint gondoltam…

Igyekeztem elterelni Emm figyelmét, ezért felvetettem a következő, Edward véleménye szerint őrült ötletem.

• Emmett… mikor kezdhetjük az edzést?

Mondanom sem kell, rögtön felélénkült. A szeme még az aggodalomtól csillogott, de a mosolyába visszatért egy adag pimasz lelkesedés.

• Bármikor!
• Na, ne… - szisszent fel Edward. – Bella, nem gondolod…
• Edward, ne kezdd, megbeszéltük – intettem le.
• Nem beszéltünk meg semmit. Emmett, megtiltom, hogy Bellával gyakorolj. Érted?
• Öcsi, nem veszed te ezt túl komolyan? Bellának semmi baja sem eshet. Vámpír – kuncogott Emm.
• Fiam, szerintem igazuk van. Ha az alapokra megtanítanánk Bellát, nagyobb esélye lenne, ha harcra kerülne a sor – jegyezte meg Carlisle. Hoppá, Edward bebukta! Carlisle szava szent.
• De akkor sem. Ha már muszáj, akkor én tanítom – csökönyösködött tovább.
• Szerelmem… - szólítottam meg tétován. Sötétarany szemeivel lágyan nézett rám, és egy pillanatra az összes indokom kiment a fejemből. – Te nem tudnál úgy tanítani, mint Emmett. Óvatoskodnál, és az most nem vezetne jóra. Kérlek, bízd rám – próbáltam rá olyan hatást gyakorolni, mint ő rám, bár szerintem csak silány utánzata lehettem.

Csalódottan pillantott rám, de bólintott. Emmett felé fordult, és csak úgy mellékesen megjegyezte, közömbösnek szánt hangnemben.

• Ha bármi baja esik, abban a pillanatban vége a létezésednek.
• Úgy lesz, tesó, bízd ide – bólintott sunyi mosollyal Emm, majd intett nekem, hogy kövessem.

Jó hosszat futottunk, míg egy rétszerűségre értünk. Hasonlított az Edwarddal közös rétünkre, de nem volt annyira mesébe illő, és kisebbnek is tűnt. Körös-körül fák fenyőfák szegélyezték, melyek sűrűn álltak egymás mellett. Kicsit boksz ring-hatása volt, bár az is megeshet, hogy csak azért láttam olyannak, mert tudtam, mi fog következni.

• Akkor akár kezdhetjük is – vezényelt Emmett. – Emlékszel azokra a mozdulatokra, amit Edward és Jasper tanítottak a kutyáknak?

Koncentráltam, igyekeztem előásni a régi emlékeket, de nagyon homályosan bukkant fel pár kocka, emberi emlékezetemnek hála, sőt, a régmúltban bekövetkezett amnéziám miatt még kevésbé rémlettek fel a dolgok.

• Nem igazán – kotyogtam kényszeredetten.
• Semmi gáz, Bells. A lényeg…
• Edward, állj meg, zavarnád őket! – csattant fel Esme hangja mögöttünk, mintegy figyelmeztetésként. Emmettel egy ütemre pördültünk meg tengelyünk körül, hogy szembe nézhessünk Edwarddal, aki teljes nyugalomban állt az egyik fenyőfa törzsének dőlve. Pár pillanattal később Carlisle és Esme is felbukkantak.
• Edward… - kezdtem ingerülten.
• Sajnálom, próbáltuk megállítani – röstelkedett Esme.
• Ugyan – intettem elnéző mosollyal, majd Edwardhoz siklottam. – Ez nem lesz így jó.
• Miért? – nézett rám gyanúsan ártatlanul.
• Mert zavar, ha nézel – feleltem bizsergő arccal. Megszorítottam kezét, és igyekeztem egy emlékképre gondolni, hogy ő is tisztában legyen az érzéseimmel. Mikor rájöttem, hogy tornaórán figyelt…
• Zavarban leszel? – tippelt kíváncsian, egy adag derűvel.
• Mint mindig. Nem szeretem, ha látod, hogyan bénázok – mormoltam halkan, fejemet lehajtva. Kissé önelégülten, pimasz félmosollyal nézett rám.
• Vámpír vagy, Bella, nem leszel ügyetlen. Emmett miatt jöttem, nehogy visszaélhessen a helyzettel.
• Mi? – értetlenkedtünk Emmettel egyszerre.
• Emm szereti fitogtatni az erejét – jegyezte meg rejtélyesen Edward.
• Na, jó, ez így nem megoldás. Carlisle és Edward visszamennek a házba, én meg itt maradok veletek, hogy Edward megnyugodjon – döntött Esme. Edwardnak nem tetszett ez a felállás, de nem hagytuk magunkat, ezért végül csak elment Carlisle oldalán, és Esme velünk maradt.

Az első gyakorlás nem volt túl sikeres. Emmett próbált tanítni bizonyos mozdulatokra, amik valóban sikerültek, de harci elyzetben már nem tudtam őket alkalmazni. Emm azonban született profi volt, és visszavett az arcából, és kétértelmű megjegyzéseiből (bár gyanítom, ez inkább Esme érdeme volt, mintsem az enyém).

Hazaérve épphogy egy kicsit végre együtt tudtam lenni Nessie-vel, aki Jake kötelességtudóan hazahozott; Edward máris magával vitt a kunyhónkba…

Hasonlóképpen zajlott a második, harmadik, és negyedik edzés is. Emmett türelmes volt, tanítgatott, én meg penge voltam egészen addig, amíg véletlenszerű megmozdulásokra nem került a sor, mert ott szüntelenül elbuktam a dolgokat. Vegyes volt az őrség: hol Esme, hol Carlisle, sőt, Rosalie is előmerészkedett, hogy megnézze, hogy fejlődök. Edwardot sosem engedték a közelembe – mármint próbálkoztak azzal, hogy visszatartsák – de átlag 5-6 óra gyakorlásnál többet sosem engedett meg nekünk, mondván Emmett teljesen kikészít. Ez nem volt teljesen igaz, hiszen jól bevált pókerarcom mindig alkalmaztam, ha már kimerültnek éreztem magam, vagy ha fájt egy-egy alattomosabb ütés, de Edward túl jól ismert, átlátott rajtam.

Egészen eseménytelenül zajlott tehát az edzés egészen az ötödik foglalkozásig…