Bella szemszöge 

Lassan elérem a Cullen villát, de nem jutottam előbbre. Sem a repülőgépen, sem út közben nem találtam meg a felmerülő kérdésekre az ésszerű választ. Egy kicsit el is bizonytalanodtam, de a lányaimat látnom kell.

Az ajtóban állva, pedig már teljesen biztos vagyok magamban. Akármi lesz, akármennyire utálni fognak a Cullenek, én akkor is felmegyek a lányaimhoz. 

Becsöngetek az ajtón, és várok. Hirtelen Alice hangját hallom meg bentről. Ő fog ajtót nyitni? 

Mit csináljak? Nem készültem fel arra, hogy mi lesz ha találkozunk. 

Alice szemszög

Nem tudtam ki jött, hiszen a Renesmee-ék miatt teljesen vak voltam, de én voltam a legelső aki kapcsolt, és ment ajtót nyitni. Nem tudom, ki lehet az. Amikor beleszagoltam a levegőbe egy idegen vámpír illatát éreztem.

- Jasper kicsim, kérlek gyere le! Ha hívatlan vendégünk lenne - szólok fel az emeletre, majd szerelmem mellettem is termett.

- Hú… ez a valaki nagyon addógik – mondja Jasper.

Csak nem?

Gyorsan kinyitom az ajtót, és Bella áll ott teljes valójában. A szám is tátva marad a meglepetéstől. Emberként is gyönyörű volt, de vámpírként még szebb. Gyönyörű aranyszín szemei csak úgy ragyogtak. Bár nekem a csoki barna ellen sem volt kifogásom, de most több szín illik a szeméhez. 

- Alice…

Én válasz nélkül a nyakába ugrom. Nem tudom eddig hogy bírtam nélkülözni őt, de most hogy itt van, felhőtlen boldogság kerített hatalmába. De Bella hirtelen sírni kezdett, és térdre esett az ajtóban.

Bella szemszöge

Én ezt nem bírom. Nem hittem volna ezt, hogy Alice így reagál. Én teljesen másra számítottam. Miért nem teszik azt, mint amit mindenki más tenne? Miért nem kezdenek el szidni engem, és utálkozni? Itt hagytam őket. El sem búcsúztam. Hagytam egy levelet, és ennyi. De rájöttem, ez nem elég. Hogy is lenne elég? Amikor Alice a nyakamba ugrott, akkor jöttem rá: mindig is egy önző ember voltam. Arra nem gondoltam, ők mit érezhetnek. Csak én, én, és én. Ennyiből állt. Könnyek nélkül zokogni kezdtem.

Hogy bírtam ki ennyi időt nélküle? A vidám mosolya, és az, hogy mindig kotnyeleskedik eddig hogy nem hiányzott? A többiek pedig… Emmett, Rosalie, Esme, Jasper, Charlisle? Hogy bírtam ki nélkülük?

Dobogást hallottam, és az emeletről leviharzott az összes Cullen. Rosaline Edward karjaiban volt. Tehát már elmondták neki.

- Apa, kérlek tegyél le – szólt Edwardnak Rosaline. Hirtelen mosolyogni kezdtem. Először sírok, aztán meg nevetek. Nem tudom mi ütött belém. Jelen pillanatban viszont örültem, hogy a lányok Edwardot apának szólíthatják. 

Edward egy szúrós pillantás kíséretében eleget tett lányom kérésének, majd Alice elengedett és Renesmee, Rosaline-nel együtt a nyakamba borultak.

- Úgy hiányoztatok - mondom nekik, és megint rázni kezdett a sírás.

- Te is nekünk anya. – Amint ezt kimondták egyszerre megpuszilták az arcom mindkét oldalát. Mint kiskorukban. Megint mosolyogni kezdek.

- Megint meggyógyítottatok.

Mind a ketten még egyszer megölelnek, és én is megpuszilok őket. Felnézek a Cullenekre. Mindenki a párját öleli, és mosolyogva figyelnek minket. Főleg Esme és Rosalie. Ők is szerettek volna mindig is gyerekeket, akik így ölelgetik őket, mint engem ez a két csodás hölgyemény itt az ölemben. Ezért is bűntudatom van. Megfosztottam a lányaimat egy kedves és odaadó nagymamától, és a nagynénjeitől. Ugyanígy pedig fordítva. Esmet és Rosalie-t fosztottam meg a két gyönyörű és okos lányaimtól. 

- Bella könyörgöm… hagyd abba – mondja Jasper. Renesmee ránéz, majd megfogja a kezem, és hirtelen átjár a nyugalom.

- Átvetted Jasper képességét? – kérdezem mosolyogva. 

- Igen – vigyorog rám Renesmee. Felállunk. Azért mégsem ülhetünk egész nap az ajtóban… 

- Rosaline hogy van? – kérdezem Charlisle-t. Mellette Edward állt, és éreztem, hogy engem figyel. De megpróbáltam nem rá nézni.

- Az oldalán elég csúnya volt a karmolás, de lassan már nyoma sincs. 

Örültem, hogy Roslaine ilyen gyorsan gyógyul. A lányok leültek a kanapéra, én pedig Esme-vel voltam elfoglalva, aki már két perce nem akart elengedni. Bár nem is bántam. 

- Annyira örülök, hogy nem haltál meg – mondta, majd megsimogatta a hajam, és egy puszit nyomott az arcomra. 

Utána Emmett jött oda hozzám, és egy csontropogtató ölelésben részesített.

- Hé em, attól, hogy vámpír vagyok, még nem jelenti azt, hogy agyon kell nyomni – nyögöm ki. A vámpíroknak nem nagyon van szüksége levegőre, most még is azt hittem, megfulladok. 

Ő csak nevetett majd elengedett. 

A többiek már rég leültek, csak Edward állt ott a lányok mellett. Még mindig kerültem a pillantását. Oda álltam a kanapé másik oldalára, és leültem a karfára.

- Bella a szülést hogy élted túl? Vagy ki segített? – tette fel a kérdést Charlisle.

- Hát… Alaszkába mentem, ott pedig találkoztam egy vega vámpírcsaláddal. Az egyik tag Rosalie, emberként szülésznő volt, és ő segített nekem. Az átváltozás nem volt benne a pakliban, de mivel túl sok vért veszítettem muszáj volt. De megérte a három napi szenvedés – mosolyogtam rá a lányokra. Renesmee ült közelebb hozzám, ő pedig megszorította a kezem, majd rám mosolygott. 

- Van képességed?

- Van. Pajzsot tudok képezni, az elmém köré, és ki is tudom terjeszteni úgy, hogy másokat is megvédjek. Tehát ha most Alice-t bevonom, akkor Rosaline nem hallja a gondolatait. Sam… más. – Nem akartam kimondani Edward nevét.

- A más alatt gondolom engem értett – szól közbe halkan az említett. Én pedig önkéntelenül is ráemeltem a tekintetem. Pedig nem ezt akartam! Ahogy a tekintetem találkozott az övével, azonnal elvesztem. Minden egy évvel ezelőtti emlék újra feltört bennem.

- Khm… mindenkinek fontos elintéznivalója van, úgyhogy ha nem probléma magatokra hagyunk titeket– szólt Charlisle. Edwarddal még mindig egymást figyeltük. – Meg kell vizsgálnom Rosaline-t még egyszer. 

Mintha nem is hallottuk volna. Mindenki, elment valamerre, és csak mi ketten maradtunk. 

Edward szemszög

A többiek Charlisle vezetésével nagyon jól kieszelték, hogyan maradhatnánk kettesben. hirtelen mindenki arra a „fontos” elintéznivalójára gondolt, és kiürült a nappali. Mi pedig ott maradtunk… Még mindig Bellát figyeltem. Hiányzott a csokoládébarna szempár, de aranyszínben is gyönyörűen csillogott. Bella mindenhogy gyönyörű. Igaz, ezt sosem tudta elhinni nekem.

Lassan közeledni kezdtem felé. Nem bírtam rá haragudni. Sem azért, mert megfosztott a lányaimtól, sem azért, mert magától. Csak a pillanatnak akartam élni. Szerelmem végre itt van velem szemben, szinte egy karnyújtásnyira. De már ezt a távolságot is áthidaltam, és ott álltam tőle pár centire. Az ajkait figyeltem. Vajon engedné, hogy megcsókoljam?

Belenéztem a szemeibe, és láttam bennük azt a sok érzelmet. De legfőképp, ami nekem a legjobban tetszett, és amit én magam is éreztem: szerelmet. Így már biztos voltam a dolgomban. Itt és most megcsókolom Isabella Cullent. 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.