Meghökkentő látvány volt. Egyre erőteljesebben hömpölygött felém a hányingerkeltő szag. Próbáltam visszafogni magamat, nehogy megsértsem a vendéget, akiről meg tudtam állapítani, hogy mégis vámpír lehet. „ De akkor miért nincs olyan szaga, mint az itteni vámpíroknak? Sokkal szúrósabb, sokkal erőteljesebb”. Nem volt ismerős, eddig még sosem láttam erre. Ahogy halottam Jamesék már elmentek az ajtó elől.

A tekintetem megint az idegenre tévedt. Magas, enyhén izmosnak tűnő, talán 30 év körüli férfi lehetet. Világos ruhában volt, de nem olyan orvosi köpenyben, mint amit a Madame hordani szokott idebent. A nyakában sál, gondosan odatekerve, mintha ki lenne a nyaka szívva és azt szeretné eltakarni. „ Na, jó azért mert jó pasi, még nem kéne perverzkedni!” - szidtam magam gondolatban. Szőke haja mellé egy kedves mosoly és egy aranybarna szempár tartozott.

„ Aranybarna...? De ha ő vámpír, akkor ez, hogy lehet?”. Hát igen nálunk egy alapszabály, melyet szintén az öreg vezetett be a mágusok védelme érdekében, minden könnyen gyógyuló, vagyis tulajdonképpen a különleges lények kötelesek vért adni. Ezzel próbálja az igazgatónk megakadályozni, hogy vámpírpajtások megtámadják az embereket. „Naná, minden héten jönnöm kell arra a szarra, ők meg élvezettel el is fogyasztják. De akkor is nekik piros a szeműk!”.

Gondolkodásomból a már vissza nem tartható tüsszentés zökkentett ki.

- Oh, elnézést. Gondolhattam volna, hogy a kifinomult szaglásodat zavarhatom. Nem akartam kellemetlenséget okozni. Tessék – nyújtott felém egy zsepit, olyan tökéletes mosollyal, amitől egy fagyasztó is kiolvadt volna.

- ÖÖÖ, köszönöm – válaszoltam megszeppenve, de közben minden figyelmemet arra fordítottam, hogy az enyhén remegő kezemet kontroláljam.

- Nincs mit. A nevem Carlisle Cullen. Az igazgatóúr megkért, hogy helyettesítsem a Madame-ot.

„Áh, szóval orvos”. Közben minél kevesebb levegőt vettem, nehogy még egy roham rám törjön. Próbáltam én is felvenni egy bíztató mosolyt, hogy biztosítsam, nem okozott semmilyen zavart. Kedvesnek találtam, bár még mindig nem értettem az aranybarna szemeket és az élénkebb illatot.

- Angela Black. Nagyon örülök, hogy megismerhettem – nyújtottam felé barátségosan a kezemet, melyet szívélyesen el is fogadott.
Az érintésén már nem is csodálkoztam. Hideg és kemény, míg az én bőröm eléggé meleg volt, bár nem annyira, mint egy alakváltónak és puha, bársonyos.
Hát mégis van jó dolog az animágiában.

- Ön vámpír?

- Igen, remélem nem bánt. Esetleg ha gond, akkor szólhatok valaki másnak – felelte egy szerény mosollyal az arcán.
Láttam rajta, hogy mennyire fél az elutasítástól. „ Szegény, vajon eddig mennyi viszolygásban lehetett része?”

- Nem, dehogy zavar. Elég flúgos van ebben a suliban, hogy akármi megzavarjon. De elnézést még egyszer, ha netán tolakodó lennék, de lenne egy kérdésem.

- Persze, örömmel válaszolok ha, tudok.
Az arca felderült, látszott rajta a meglepődés, van valaki, aki nem rémült meg tőle elsőre.

- Ha maga vámpír, akkor miért nem piros a szeme?

- Mert én állatvéren élek.

Őszinte döbbenettel néztem a szemébe. „Állatvéren?”. Teljesen leblokkoltam, próbáltam az újonnan jött információt feldolgozni, de sehogy sem értettem, hogyan lehetséges ez.

- Ez hogy lehet? – bukott ki belőlem hirtelen a kérdés.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.