Öt nap telt el a leleplezés óta; ezzel elérkeztünk ahhoz, hogy már csak kereken két hét volt hátra a találkozóig.
Emmettel kénytelen voltam edzeni, bár nem nagyon fűlött hozzá a fogam. Ördögi körbe keveredtem, hiszen ha lebontottam a képességvédő-pajzsom, és hallottam a gondolatokat; félő volt, hogy a harc hevében megfeledkezek magamról, és újra megrázom bátyámat; és bár egyszer már sikerült, kizárt, hogy másodszor is el tudtam volna adni elektromos képességem holmi szokásos fizikai jelenségnek. Azonban ha nem bontottam volna le a pajzsom, azaz nem hallgattam volna ki mások gondolatait; eszméletlenül ügyetlen lettem volna, és gyanút ébresztettem volna a többiekben, főleg Edwardban, amit mindenképpen el akartam kerülni.
Így megpróbáltam megkeresni az arany középutat, magyarán olvasgattam a gondolatokat szépszerével, és igyekeztem elsajátítani a támadások minden fortélyát, miközben ügyeltem arra is, nehogy elszabaduljon elektrosokkos, vagy Jane-féle adományom.
Az éjszakák továbbra is hmm… kellemes légkörben teltek, hiszen Edwarddal lehettem. A nappalok folyamán alig voltam vele együtt, mert ha nem Emmettel gyakoroltam, olyankor Nessie-vel törődtem, alkalmanként vadásztam, és meddő eszmecseréket folytattam a család összes tagjával, illetve Jacobbal és a mi pártunkon álló farkasokkal. Ha lehet, a társaság még jobban összekovácsolódott, bár Leah tartózkodónak bizonyult, és már azt is értettem, miért.
Tehát csupán esténként lehettem Edwarddal érdemlegesen együtt. Nagy szerencsém volt, hogy a vámpírok nem tudnak aludni, hiszen így sosem tudtam volna azt a sok lopott csókot és ölelést átadni neki. Igyekeztünk minden elmaradott percet bepótolni, ami az emberlétemnek, vagy amnéziámnak hála volt, és előre is dolgoztunk serényen, mondván mi lesz, ha… ha nem éljük túl a Volturi látogatását.
-Nem aggódok magunk miatt, csupán Nessie-ért. Hosszú, boldog jövő járna neki, nem csak pár hónap – mormolta egy éjszaka, miközben meztelen vállamon körözött ujjaival. Az érintése nyomán forrónak éreztem a bőröm.
-Valóban. Egyébként is… bármi is történne veled, azonnal követnélek – feleltem, habár nem működő szívem összefacsarodott annak a gondolatára, hogy Edward eltűnhet a föld felszínéről.
-Bella, ez…
-Miért, te nem tennéd ugyanezt a helyemben? Holott, amikor semmi bajom sem volt, akkor is nyomban a Volturi kezére adtad magad? Azt hiszed, én nem tenném meg ezt azért, hogy együtt lehessünk? – fortyantam fel, fejemet felemelve, szemébe nézve haragosan. – Mert együtt lennénk, halálunk után is.
-Tudom, szerelmem, tudom – sóhajtott, miközben egy kósza hajtincset kisimított az arcomból. Szemeiben végtelen szerelem, gyötrődés, és fájdalom lakozott. – Mindketten a mennyországban végeznénk. Bár eredetileg én nem érdemelném meg, mégis bíztat a tudat, hogy beléd szerethettem, és nem tudom, mivel érdemeltem ezt ki, de te, és Renesmeé is az enyéim vagytok. És mivel valamilyen csoda folytán egy Angyal belém szeretett, bízom abban, hogy akkor mégsem vagyok olyan szörnyű teremtmény.
Halk sóhaj szakadt fel belőlem, és igyekeztem leplezni könny nélküli zokogásom, persze sikertelenül. Kedves félmosolyával válaszolt, és magára vont. Így vártuk meg a napfelkeltét…
Bár ebben a helyzetben vártuk meg a napfelkeltét, mégis kicsit később érkeztünk, mint egyébként. Meglepetésünkre sem Rosalie, sem Nessie, de még Jacob sem volt jelen. Furcsa előérzetem támadt, és nem a kellemesebb fajtából. Valami azt súgta, hogy a két „felnőtt” épp a kislányomon marakodik, ezért Samet kifaggattam, hol látta őket legutoljára, majd a Carlisle-jal élénk beszélgetésbe merülő Edwardot magára hagyva a keresésükre indultam.
Elindultam tehát arra, merre Sam tanácsolta, és kitűnő szaglásommal és az instrukcióval együtt hamar nyomra bukkantam. Nagyjából 10 perc alatt értem oda, arra a… tulajdonképpen teljesen semleges területre, ahol a három fiatal tanyázott. Renesmeé nem messze, a pataknál ugrál kőről kőre, nyilvánvalóan nem figyelt a susmusoló párosra, ők viszont szemmel tartották kislányom, szerencséjükre…
-Ne feledd, Jacob. Mostantól a közelébe sem mehetsz Edwardnak.
-Nem is gondoltam volna… - fintorgott Jake, színpadiasan egy mappával legyezve magát. – És Bella? Vele is vigyáznom kell?
-Nem hinném. Csak akkor, ha Emmettel edzenek…
-De egyáltalán miért titkolózunk Bella előtt? Hiszen az ő elméjében nem tud kutakodni drága férjecskéje…
-Ugyan már, Edward mit nem tud kiszedni Bellából? – horkant fel Rosalie. Itt untam meg a magányos néző szerepét. Játszani akartam.
-Igazán? – léptem ki összeszűkült szemekkel a fa takarásából. Meglepett, hogy nem vettek észre, elvégre egy vámpírról meg egy vérfarkasról van szó, az Istenért…
-Bella! – nyögtek fel egyszerre.
-Magyarázzátok meg – rendelkeztem.
-Kérlek, ne faggatózz. Nem lenne szerencsés, ha Edward megtudná, mire készülünk. Így is cinkes, hogy már ketten tudjuk – próbálkozott Rosalie.
-Nem érdekel. Ha ti ketten összeálltok valami miatt, akkor az csak nagy volumenű dolog lehet. Szóval hadd haljam.
-Rosalie, mondjuk el neki. Szerintem tudja tartani magát, és bónusz pont, hogy Aro sem tudja használni rajta az erejét – jegyezte meg Jacob csendesen.
-Nem tudom… - motyogott Rose tépelődve.
-Rosalie! – szólaltam meg fenyegető-halkan, szegényesen utánozva Edwardot. De azért mégis sikerült valamilyen szinten.
-Jól van, bánom is én! Jacob, mutasd meg neki – füstölgött.
Jake óvatosan átnyújtotta nekem a mappát, Nessie felé sandítva, aki még mindig önfeledten játszott. Ingerülten kaptam ki kezei közül a rejtélyes iratokkal teli tárgyat, majd beletemetkeztem. Egy pillanat alatt átfutottam a papírokat, aztán hosszú másodpercekig tátott szájjal meredtem előre.
A mappa tartalma pár irat volt Renesmeé és Jacob számára, de nem eredeti adatokkal. Renesmeé-t *Vanessa Swannak, míg Jacobot Jacob Swannak keresztelték át. Kislányom életkora 6 év volt, míg Jake-é 22. Más eltérések is voltak biztosan, de nem néztem meg figyelmesebben a papirosokat, mert egyszerűen nem bírtam koncentrálni.
- Mégis… ki? Hol? Miért?
- Én vagyok a bűnös – vallotta be Rose. – Gondoltam, ha elmérgesedne a helyzet, a bol… izé, a boldog alfa megszöktetheti Nessie-t. Egy régi ismerősünktől szereztem az iratokat… - felelt tétován, ajkába harapva. Láthatóan félt attól, hogy a következő pillanatban leüvöltöm a fejét, és/vagy irtózatosan megkínzom. Pedig nem egészen ez állt szándékomban. A következő pillanatban már Rosalie nyakában csüngtem, mely szerintem az Edwarddal közös nászutunk hazatérte óta nem fordult elő.
- Ó, Rosie… Rosalie… - suttogtam, és újra rázta vállaim a zokogás. – El nem tudom… mondani, mennyire… hálás vagyok.
- Bizony, nagyon kitettél magadért… hmm… Rosalie. Köszönöm – biccentett Jacob, és egy halvány mosolyt is felfedezni véltem az arcán. Rose valami hasonlóval felelt; mikor eleresztettem, jól láttam.
- Semmiség. Ezzel is szeretném bebizonyítani, hogy igenis szeretem Nessie-t. Még ha Edward nem is hiszi el.
- Majd most elhiszi – bíztattam.
- Nem! – csattantak fel mindketten egyszerre.
- Bella, hát nem érted? Már megbeszéltük, hogy Carlisle mellett Edward lesz a szószóló! Aro biztosan látni akarja majd… szóval mindent. Akkor ez sem lenne titok előtte! – hadart Jake hihetetlenül gyorsan, és kétségbeesetten.
- Ööö… igazatok van. Sajnálom, ebbe nem gondoltam bele. – motyogtam. Épp ki akartam faggatni őket a további részletekről, mikor Nessie odaröppent hozzánk. Jacob hangosabb szavai már hozzá is eljutottak. Boldogan ugrott karjaim közé.
- Értetted, Bella? – kérdezett rá még egyszer Rosalie.
- Minden világos, mint a Nap. Majd később folytatjuk – biccentettem, majd elindultunk vissza, családunkhoz.
* A Breaking Dawn-ban nem így szerepelnek az adatok, de ott Bella megy el J. Jenks-hez, és gondoltam, Rosalie és Bella nem gondolhatnak ugyanazokra a nevekre… remélem így is elfogadható. :)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó