Mindenki totális csöndben ült az étkezőben. Alice kijelentése kissé felrázta az érzelmi állapotunkat. Mi az, hogy nem fog tetszeni?
- Alice, lennél szíves elmondani? - dörrentem rá.
- De, pillanat, csak… - teljesen bizonytalan volt a hangja. Ilyennek, csak a Bella nélküli időszakban láttam. Furcsa. - Becca, már követett el gyilkosságot. Mármint nem csak ezt a kettőt. Még volt egy.
A szobában megfagyott a levegő. A nappaliból, lassú egyenletes szuszogás hallatszott. Aludt.
- Mi az, hogy megölt valakit? - hüledezett Edward.
- 10 éves volt akkor. Akkor egy molesztálót fojtott meg. Ne kérdezd meg, hogyan tud megölni egy 10 éves, kistermetű gyermek egy egészséges, felnőtt férfit. Nem tudok rá választ - motyogta Alice.
- De akkor miért küldték katonai suliba? - faggatta Jake.
- Vajon miért? - forgatta a szemeit Jazz. - Tökéletes katonát képeztek belőle. Te nem láttad, hogy mozog! Edwardnak eltörte a karját, sőt lebénította. Mindent összevetve, még emberként is veszélyesebb volt, mint egy farkas - sorolta nagy lelkesen.
Jacob kikerekedett szemmel nézett a nappali irányába, ahol mozgolódás támadt, majd nem sokkal később, egy karcsú alak jelent meg az ajtóban. Szemeiben, újra érzelmek játszottak.
- Lemaradtam valamiről? - kérdezte dallamos hangján. Mintha mi sem történt volna.
- Kérdeznünk kell valami fontosat - kezdte nyugodt hangján apám.
- Oké - akcentusa, most durván hatott. Kifejezetten durván.
- Te öltél már embert?
Kissé meghökkent, majd fájdalom suhant át az arcán: - A szüleimen kívül? - hangja fagyos volt, mint Szibéria. Uh, ez most találó. - Igen, öltem. De csakis önvédelemből. Aztán bedugtak egy katonai suliba, ahol rajtam kívül, volt még 500 fiú, és egyetlen egy lány. Holott nekem is voltak álmaim - szemei szikráztak, a dühtől.
- Nem is bánod, hogy meghaltak a felmenőid? - hökkent meg Dorian.
- Őszintén? Nem. Szerettem őket, csak elvették az álmaimat. A csúcspont az volt, amikor nem engedtek el nagyanyó és nagyapó temetésére, mondván, hogy nem kell jelenetet rendezni - figurázta ki, vélhetőleg, az ősei szavait.
Edward remegett a dühtől, Jake érdekes módon nem. Mintha átérezte volna, Becca szavait.
- De hát gyilkos vagy! - fújtatott Ed.
- Ki nem szarja le?! - ordította Rebecca. - Ha én már megbékéltem vele és nem zavar, akkor téged se zavarjon. Vagy te még mindig vezekeled? - suttogta el a kérdést, kegyetlen mosolyt felvillantva.
A szobában mindenki elhűlt, honnan tudja. Vagy csak blöfföl?
- Akkor is gyilkos vagy! - kiáltotta Ed.
Rebecca elborult tekintettel indult Edwardnak, de az asztal felől. Ez érdekes lesz... Át akar gázolni az asztalon vagy mi?
Egy tized másodperc erejéig, Becky arcán koncentrálás látszott, majd egyszerűen átsétált az asztalon, mint egy szellem. Ez már meg tudja magyarázni, hogy tudott átmenni, Dorian energia pajzsán.
Megállt Edward előtt, és szem magasságba hajolt.
- Ha ennyire fáj az igazság - kezdte halkan. - Miért nem ölsz meg?
- Mert én nem vagyok gyilkos! - suttogta felbőszülve.
- Vagy csak gyáva vagy - kacagott fel.
Oh, én már sejtem mi a célja. Ki akarja nyíratni magát, ha már neki nem sikerült.
- Nem vagyok gyáva!
- Bizonyítsd! - váltott komoly hangnemre.
Edward válaszul megrázta a fejét, mire Becca felpofozta, hát elég nagyot csattant.
- Bizonyítsd.
Fejrázás, pofon, csattanás.
- Bizonyítsd, Isten szerelmére!
Ezúttal behúzott neki. Edward részéről semmi reakció, látszólag rájött, mi a célja.
Körül néztem, és megértő tekintetekkel találkoztam. Fura. Mit értenek meg Rebecca helyzetéből?
- Rebecca - szólalt meg lassan Jasper. -, szeretnél róla beszélni?
Becca keresztülment Eden, aki ezt, megkönnyebbülve és fintorogva tűrte.
- Nincs miről beszélnem - motyogta. - De ez itt nem az én világom.
Elmerengve nézett engem, nem értem.
- Ezt meg hogy érted? - kérdezte Esme, hangjában fájdalommal, szerintem ő sejtette.
- Engem ölésre képeztek ki. Nem tudok, egyik napról a másikra elszakadni ettől. Nekem az itteni suli kész szenvedés volt. Tudjátok, mennyi önuralom kellet ahhoz, hogy ne kezdjek el gyilkolászni? - sóhajtott fel fáradtan. - Pedig én csak egy ember voltam. Most meg?
Csendben ültünk az étkezőben. Mi lehetne a számára legideálisabb? Amiben nem kell önmagát megtagadni? Vajon mi?
***
(Rebecca)
- Volturi - mondták egyszerre. Közös megbeszélés vagy mi?
Értetlenül néztem, Emmet szép vágású arcát. Annyira édes volt. De vajon mitől félt ennyire?
- Mi az, hogy vattagumi? - kérdeztem. Mit akarnak tőlem, ezzel a fura étellel?
Kinevettek. Mindannyian. Áh, sértő. Komolyan. Ők mondtak hülyeséget, és engem nevetnek ki???
- Vol-tu-ri - szótagolta Dorian. Ahá, így már értelmesebb. Sokkal. - Az egy olyan hely, ahol embervérrel táplálkoznak...
- MI?! - hördültem fel. Normálisak ezek?- Ember vérrel?! Elment az eszetek? Már bocs,de... annyira nem vagyok vészes. Csak labilis érzelmi állapotú. De nem dilinyós. Mi hasznom lenne abból, ha ártatlan embereket, ne talán gyilkosokat ölnék? A bűnösöknek jó a börtönben, az ártatlanok pedig egyszer úgyis vétkesek lesznek.
Mindannyian elégedetten néztek rám. Na, jó, meg tanultam járni vagy mi? Huh, de nagy szám lett mostanság...
- Akkor hajlandó vagy állatvéren élni? - tette fel a kérdést Edward.
- Naná, de az fix, hogy meg fogok szenvedni érte. Akárcsak azért, hogy elfelejtsem a gyilkolás édes mámorát. De ügyes kislány leszek - mosolyodtam el.
Emmet hirtelen felállt, amit Alice és Edward vigyorogva nézett végig.
- Én most megmutatom a szobádat.
- Oké - mosolyogtam rá bájosan, majd követtem őt.
Csendesen mentünk fel a lépcsőn, amikor teljesen váratlanul, mint egy naiv kislány dudorászni kezdtem. Azt hiszem, ez egy mondóka volt. Vagy mi. A második emelet vége felé jártunk, amikor Emmet hirtelen megállt, és én ugyanilyen váratlanul nekimentem. Nem estem el természetesen.
- ?????? ?????????? ???????- kérdeztem nevetgélve. Azaz értetlen fej. Komolyan. Haláli. Most meg mi a fenét bámul. - Tudom, hogy dögös vagyok, de elég nagy már az egóm - kacsintottam rá, mire ő zavarba jött. What?!
- Remek, elmondanád az előbbit, angolul is?
- ?, ??? ???! Bocsi, mindig elfelejtem, hogy nem tudtok oroszul! - csóváltam meg a fejem.
- Már aki! - hallatszott lentről Dorian hangja. Wáá! Ez nagyon jó!
- ?????? ????! - kiáltottam fel vidáman.
Emmet zavartan és leplezetlenül vigyorogva nézte gyerekes viselkedésemet. Még vagy öt percig szobroztunk egy hófehér ajtó előtt, amire szép, kacskaringós, meseszerű betűkkel volt rá írva, hogy: Becca.
- Ez az én szobám? - kérdeztem boci szemekkel.
- Természetesen. Látsz valahol más Becca nevezetű vámpírt? - viccelődött.
- Most, hogy mondod - mosolyogtam rá, olyan helyes. Elég kislány, ostoba fruskák viselkednek így! De ha már így akadt a dolog, akkor flörtöljünk gátlástalanul. Éljen a szabadság!
- Na, és kedves Emmet, nem akarsz játszani velem? - pislogtam rá nagy ártatlanul.
- Mire gondolsz? - vonta össze szemöldökét, tekintete huncutul, viccet sejtve csillogott.
- Én leszek az úri hölgy, te pedig az úri ember.
- Hölgyem. Szabad a karját? - kérdezte nagy komolyan.
- Uram - pukedliztem.
Kinyitotta előttem az ajtót, és egy csodálatos szoba tárult elém. Az egész kékben játszott. Szép, nem mellesleg NAGY francia ággyal. Amin puha azúr ágynemű és sok-sok cuki kis plüss helyezkedett, köztük az enyémekkel. Szekrények sorozata, melyeken könyvek halma és fegyvereim készlete tartózkodott. Aztán ott volt egy 2 m x 3 m-es tolóajtó, ami valószínűleg a gardróbot rejtette. A falakon selymes királykék tapéta függött, elképesztő képekkel fűszerezve. Ezek az éjszakától kezdve a virágokon át egészen a tengerig mindent ábrázolt. Csodálatos. Volt négy égkék, plüss babzsák fotel a szoba jobb sarkában. Valószínűleg duma estre vagy mi... És... Óóó! Hiúságom tárgya! A tükör! Oda táncoltam, és elkezdtem nézegetni magam benne.
Ezüst szőke hajam, a szokásosnál is titokzatosabban fénylett. Nem is beszélve világító kék szemeimről. Bőröm, a hó színét vette fel. Tisztára mint egy úri picsa.
- Dögös vagyok mi? - kérdeztem játékosan.
- Határozottan - komolysága, egy kis félelemre ösztökélte gyilkos lelkemet.
- Kinek köszönhetem ezt a felemelően csodálatos szobát?
- Nekem! - jelent meg az ajtóban Alice. - Tetszik?
- Nagyon! - és szorosan megöleltem.
- Remek, akkor most elmegyünk a szobádban található Ruha országba, és kiválasztjuk, mit veszel fel.
- Most féljek? - kérdeztem nevetgélve, de egyáltalán nem bántam. - De csak egy feltétellel.
- Igen?
- Ha megcsinálhatom a hajad.
- Rendben! - sikongatta, és beráncigált a szobába.
Vele együtt őrjöngtem. Elvégre, én is nőből volnék vagy mi a szösz...
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó