- 1. - // Látomás //

Két hónap telt el azóta, hogy Alice és én elindultunk megtalálni a válaszokat a kérdéseimre. Nem leltünk semmi nyomot, pedig tudtuk, hogy mit keresünk.

Pihenésképpen a Los Angeles-i színház felé tartottunk estélyi ruhában pompázva, mert Alice mindenáron meg szerette volna nézni a híres vámpíros színdarabot.

Beültünk a helyünkre, elsötétült minden és az előadás elkezdődött.

Kicsit el voltak túlozva a vámpírok tulajdonságai, de azért élveztük és jót nevettünk rajta.

Oldalra pillantottam és megláttam, hogy Alice ködös tekintettel bámul a színpadra. Tudtam mit jelent, de nem kérdezhettem rá. Túl sokan voltak körülöttünk.

Alig vártam, hogy véget érjen a darab és hallótávolságon kívül tudjuk magunkat az emberektől.

Hosszú órákig tartott mire ez bekövetkezett, idegességgel fakadt ki belőlem a kérdés:

- Mit láttál Alice? - a reakciója egy hatalmas önelégült mosoly volt:

- Láttam az utat a vámpírhoz. - ujjongásba kezdtem. Ez azt jelentette, hogy haladunk végre az üggyel kapcsolatban.

Javasolta, hogy menjünk haza. Elkísértem vadászni, mert nekem is vérre volt szükségem, utána pedig átöltöztünk és beszálltunk a kocsiba.

Bejelölte a térképen az útvonalat, majd elosztottuk a feladatokat: ő navigált, én meg vezettem.

Eszem bejutott Jacob. Fogalmam se volt mi lehet vele, ugyanis egy hete nem tudtam telefonálni neki. Kimondhatatlanul hiányzott a hangja, jelenléte és mindene. A szívem megállás nélkül sajgott, mert nem lehettem mellette.

Indulás óta órák teltek el, nekem pedig elnehezedtek a szemeim. Be kellett látnom: elfáradtam. Mióta vért is ittam, nem volt szükségem annyi alvásra, de sejthettem, hogy eljön az ideje.

- Állj félre Swell. Átveszem a volánt, pihenned kell. - szólalt meg csilingelő hangon Alice. Alig ültem át az anyós ülésre, már el is szundítottam.

Álmomban Jacobbal voltam a parton. Arról beszélgettünk, hogy el kell mennem hosszú időre nélküle. Az indokom az volt, hogy nem akarom veszélybe sodorni se őt, se senkit, aki fontos nekem.

Kipihenten ébredtem. Akkor fogtam fel, hogy megérkeztünk, mikor körbenéztem és megláttam az erdő melletti hatalmas kastélyt.

Első ránézésre ijesztőnek tűnt, de tudtam: egy halom válasz sorozat lelhető odabent. Alice és én egymásra bámultunk, mire kacsintott. Azt jelentette, hogy aki itt lakik, fogadni fog minket, méghozzá nem ellenségesen. A nyugalom szétáradt a zsigereimben, mikor megnyomtam a csengőt.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.