…ppen sikerült elaludnom, mikor egy minden eddigit felülmúló hangos vonyítás felkeltett. Először, olyan volt mintha a nevem hallanám, mintha valaki azt kiabálná „Renesmee” , rekedt, kétségbeesett hangon. Kiugrottam az ágyból, de már csak farkas üvöltést hallottam. Kint szörnyű vihar tombolt. Az esőcseppek vaskos hópelyhekké változtak. Az üvegfalnak nekikoppantak az apró ezüstös pihék, miközben a hatalmasra nyúló fenyők ágai vad táncot jártak egymással. Megpróbáltam meggyőzni magam, hogy csak az elmém viccelt meg és megpróbáltam visszaaludni. De a félelem gyökeret eresztet a szívemben. Nem tudtam volna megfogalmazni mitől, azelőtt sosem zavart a vihar és az üvöltés gazdájától sem féltem a szó szoros értelmében. Mégis minden apró zajra újra és újra felpattantak szemhéjaim. Csak forgolódtam, miközben a vékony lepedő körém csavarodott. Mintha megszállt volna valami, úgy rugdostam le mindent az ágyamról. A lepedő és a takaró a földön landolt, a párnát felemeltem, hogy jó messzire elhajítsam, de ehelyett kinyújtott kezem megremegett és inkább magamhoz öleltem. Nekidőltem az ágytámlának, térdeimet felhúztam , a hatalmas párnát pedig mellkasomhoz szorítottam. Beletemettem az arcom a piros selyemhuzatba. Apa altatóját kezdtem dúdolni halkan. A félelem elmúlt, helyét csak a csalódás vette át, amit már igazából kezdtem megszokni megváltozott személyiségemtől. Minden lépésemmel csalódást okoztam önmagamnak.
Egy villám bevilágította az egész szobát, amire felkaptam a fejem. A rekedt és kétségbeesett hang úgy követte a villanást, mint egy megkésett mennydörgés. Most már nem kételkedtem abban, amit hallottam. Pár percig megkövülten bámultam az üvegfalon keresztül az éjszakát, majd megremegett a testem, mintha áramütés érte volna. Kiugrottam az ágyból. Fordultam egyet a szobába, mint aki nem tudja mit akar, majd az ajtóhoz rohantam. A cikázó villámok fénye úgy töltötte be a szobát, mintha az emlékeimből küldték volna őket. Elbotlottam a küszöbben, ugyanúgy, mint azokon a reggeleken, amikor örült módjára rohantam le a lépcsőn siettetve a találkozást, vele...
A nappaliban a karácsonyfa gyenge fényei megvilágították a darabokra szaggatott fényes csomagolópapírokat, a fiúk kötött ,hanyagul a fa alatt hagyott pulcsijaikat és a még mindig érintetlen bonbon különlegességeim. Egy darabig észre sem vettem magam, csak bambultam a sárgán, pirosan és zölden váltakozó színeket. December 24-e csak úgy beleolvadt a hétköznapokba, szinte el is felejtettem a nappaliban magányosan csillogó fenyőfát. Megráztam a fejem és újra csak egyetlen cél lebegett a szemem előtt.
Megtorpantam a bejárati ajtó előtt. Csak egy vékonyka spagettipántos top és egy pamut sort volt rajtam. Nem mintha ártani tudtam volna magamnak, de már csak megszokásból nem akartam így kimenni a hóesésbe. Magamra kaptam a tornacipőmet és pár perccel később már azon kaptam magam, hogy a bokáig érő hóban gázoltam át az erdő felé, apa szövetkabátjában. Amennyire csak tudtam siettem, de a folytonosan fehérbe süppedő átázott vászon tornacipőm és az arcomba csapó hópelyhek megnehezítették a dolgom. A fák között már kevésbé éreztem a zavaró hópihéket, de az amúgy sem könnyű futást nehezítették a zavaró tényezőként felfogott talaj feletti gyökerek és egyéb természet állította csapdák, amiket most vastag hóréteg takart el.
A szél még mindig kitartóan próbált magával cibálni mindent, amit ért. Köztük engem is vissza akart üldözni az otthonomba. Kissé úgy éreztem magam, mintha a Himaláján araszoltam volna a csúcs felé. Végre megláttam az erdőből kivezető ösvény végét. Utolsó lépésemnél akadtam bele egy hurkot formáló gyökérbe. Meg kellett fordulnom, hogy kezemmel próbálja meg lerángatni a lábamról a visszatartó erőt. Hatalmas lendülettel löktem el magamat a fakezdeménytől, aminek hatására, megpördültem a tengelyem körül. …s szembe kerültem a sorsommal.
Ebben a pillanatba értelmetlenné vált minden intés, amit a családom az elmúlt napokban szajkózott nekem. Elfejtettem a békésen alvó Nahuelt, akinek sejtelme sem volt szökésemről, de e percig féltem, hogy ez változni fog. …rtelmetlenné vált a józan ész , a düh vagy a félelem nem létező fogalmakká lettek. Forró tűz kerítette hatalmába bensőm, mégis egész testem libabőrös lett.
Ebben a pillanatban nem éreztem a hajamat tépő szelet, sem a hideg hópihéket. Nem hallottam a fák morajlását, sem farkasok üvöltését. Egy rövid másodpercre, talán meghaltam. A lelkem kilépőt kapott testem börtönéből és pár centivel felém emelkedett, hogy beszívja a szabadság illatát, majd visszazuhant belém. A néma csendet felváltotta a szívem újraéledésének első dobbanása. Majd újabb és újabb, végül félelmetes tempóba kezdett zakatolni, mintha szét akarná zúzni mellkasom. Szinte már fájt, ahogy az égető forróság is, de soha többé nem akartam mást érezni.
Jacob pár centire állt tőlem. A félig nyitott száján keresztül kifújt levegő égette a bőröm. Annyira másnak tűnt. Arcáról lerítt a kialvatlanság, miközben testén továbbra is mély sebek éktelenkedtek. Centiről centire pásztáztam át. Még erősebbnek tűnt, mint régen de gyönyörű rozsdavörös bőre szürkés árnyalatot vett fel. Olyan színe volt, mintha egész alakja ködben állna, ami valószínűleg ugyancsak a fáradság számlájára írható. A mellkasa mindkét oldalán volt 3-3 bentről kifelé ívelő seb. Mintha saját magát akarta volna széttépni. ”riási fájdalom szorította vaskos ujjai közé a szívem, miközben elképzeltem, milyen kínokat élhetett meg, amikor ki akart bújni a bőréből. Elkaptam a tekintetem róla és vettem pár mély lélegzetet. Összeszorítottam a szemeim, nem akartam sírni, de nehéz volt visszatartani a megszokott gyerekes magatartásom. Féltem, hogy a könnyek csak utolsó találkozásunk dejavüjét hoznák elő. Tévedtem. Egy forró és selymes kéz érintette meg a fejem. Először ujjhegyei tétován végigszaladtak bőrömön, majd hatalmas tenyere megállapodott arcomon és sajátja felé fordította. Kezébe éppen kényelmesen belesimult a homlokom és állam közti rész. Abbahagytam a föld bámulását és félénk, tágra nyitott szemekkel néztem fel rá. Ahogy megtaláltam tekintetét végre választ kaptam. Hosszú idő óta először, azok a szemek újra úgy csillogtak, mint amikor ráébredtem, hogy képtelen vagyok Jacob nélkül bármilyen életre is. Mélyen ülő, sötét szemeiben ott ragyogott a kölyök. Az egyszerű őszinteség egy kis csintalansággal fűszerezve. Ellenállhatatlan. Mondani akartam valamit, de a torkomból csak gyenge nyöszörgés tört fel. Mutatóujjával berekesztette szánalmas próbálkozásom a megszólalásra. Ahogy ujja ajkaimhoz ért, megremegtek a térdeim és azt hittem ott helyben összeesek. Szerencsére, tudtam tartani magam és miután végre megszólalt legalább elterelte egy kicsit a figyelmem. Persze a hangjától is úgy éreztem, rögtön atomjaimra fogok szétesni. Ugyanaz a kissé rekedtes, de kisfiús hang, amiért ölni tudtam volna. Miközben az arcán olyan mosoly bujkált, amit egy apa sem akar látni a lánya udvarlóján. Újra és újra belé szerettem.
- …s még féltem, hogy alul öltözött leszek – suttogta. Tényleg csak egy farmer volt rajta, semmi más. Csupasz felsőtesttel és lábbakkal állt kint a jéghideg hóesésben. …n még mindig sokkal jobb helyzetben voltam. Mindenesetre, ez a mondat úgy hangzott, mintha egy megbeszélt randi színhelyére érkeztünk volna meg. Talán nem a legmegfelelőbb választás lett volna, a semmi közepe viharban egy ötcsillagos randihoz, de számomra tökéletes volt. Tökéletesebbet el sem tudtam volna képzelni ennél. De reálisan gondolkozva ez nem történhetne meg. Miért lehetünk most együtt? Miért engedi?
- Jake, vége? - suttogtam, miközben próbáltam érzelemmentes hangot megütni, de a remény átitta a kérdésem.
Egy percig néma csend telepedek közénk. Szörnyen hosszúnak tűnt a válaszra várva, miközben valahol mélyen tudtam azt. Tudtam, hogy a dolgok nem oldódnak meg maguktól. Vagy talán mégis? Hiszen az én valóságom, sosem úgy alakult, ahogy annak reális esetben kellett volna. Talán mindez csak egy rossz álom volt, és végre minden a régi lesz, minden olyan mint annak előtte. Nem ábrándozhattam tovább a biztató jövőképen. Jacob határozott fejrázása észhez térített. Átfűzte ujjait az enyémeken, miközben érdeklődve vizsgálta a kezem.
- Akkor miért? - kérdeztem. Újabb hosszú szünet következett és már kezdtem furcsállni, mit tart ilyen izgalmasnak a kézfejemen.
- Tudod, hogy a mi jövőnk nem végződhet happy endel – hangjából a beletörődés hallatszott ki. Választ kaptam a kezem rejtélyére, ilyen kijelentés előtt érthető, hogy nem bírt rám nézi. Percekig zúgott a fejemben ez a mondat. Visszhangszerűen morajlott, rémisztő háttérzajt kölcsönözve emlékeimnek. Nem tudtam, mit mondani.
Bólintottam, miközben a könnyek már patakokban folytak végig arcomon, a jeges szél hatására pedig jéggé fagytak ott.
Zokogni és tombolni támadt kedvem, rohanni és pusztítani, de ehelyett egy egész egyszerű mozdulattal tudta megnyugtatni zilált idegeim. Ajkai az enyémre tapadtak olyan hirtelen és előreláthatatlanul, hogy egy pillanatra hátrahökkentem. Szuszogva figyeltük egymást, miközben ormótlan karjait derekam köré fonta, én pedig sajátjaimat megtámasztottam rajtuk. Forogni kezdett körülöttünk a világ, miközben a sötét éjszaka színesben játszott. A valóság álom lett. Csak bámultuk egymást. Ijedt szemekkel fürkésztük a másik tekintetét, mire végre apró mosoly jelent meg a szája szegletében. Azonnal lereagáltam egy több száz wattos vigyorral.
Egy szemvillanásnyi idő alatt öleltem át nyakát, miközben lábaimmal kis majmokat meghazudtoló ügyességgel csimpaszkodtam dereka köré. Megkerestem ajkait és megcsókoltam. Erősen szorított magához, ahogyan én is próbáltam még kisebbre venni a távolságot, a már összepréselt testünk között. Nem tudom mennyi idő telt el puha, bársonyos, forró és fenyőillatú mámorban. Képtelen voltam kinyitni a szemeim, csak érzékeimre hagyatkozva simítottam végig vastag karját, majd állapodtam meg hatalmas vállain. Még szorosabban ölelt magához, amire akaratlanul is felszisszentem. Zihálva engedett az édes bilincsen, miközben valami sajnálom félét mormolt két fújtatás között.
- Nem akarsz nálam aludni? - kérdezte eltartva magától.
- Aludhatok? - kerekedtek el szemeim. Még mindig nem értettem, mi változott meg ilyen hirtelen, de nem akartam habozni a válasszal és a kezdődő szemforgatását félbeszakítva bólintottam.
Jake sarkon fordult és berohant az erdőbe. Gyors léptekkel követtem, mégis előttem volt már a vöröses-barna farkas. Lassú ügetésben közelített meg, majd illedelmesen helyet foglalt előttem. Lehajoltam és kezeim közé vette óriás pofáját és két oldalról összekócoltam a szőrt. Amire végignyalta az arcom.
- Oh, köszi – mosolyogtam, miközben apa szövetkabátjának ujjával töröltem végig a fejem. Egy vidám vakkantás volt a válasz, majd a farkas felugrott és hátat fordított nekem. Mint már annyiszor ennek előtte, megszokott mozdulatokkal végigsimultam hátán és belekapaszkodtam a nyakán levő hosszú szőrcsomókba. Behunytam a szemem, amikor a süvítő jeges szél végigsimította az arcom. Imádtam ezt a hihetetlen gyorsaságot. Szinte átrepültünk a fák között. Majdnem olyan sebességgel, mint ahogy apa csinálta. A fák árnyai összemosódtak a hajnal fényeivel.
A házhoz érve lepattantam a forró hátról. Megvakartam a füle tövét, amire egy felhúzott szemöldökkel válaszolt.
- Vicc volt – suttogtam, miközben beinvitáltam magam a otthonába. Csendes léptekkel átvergődtem az ismerős nappalin , majd tétován megálltam. Jake pár pillanattal később követett.
- Közel jártál – mosolygott miközben velem szemben, egyik kezével átkarolta derekam és betolt a mögöttem levő ajtón. – na milyen?
- Remek – suttogtam, miközben megfogtam levegőbe lendült kezét és derekam köré fontam. Egy percet sem akartam elpazarolni az időnkből. Hisz fogalmam sem volt róla mennyi van még hátra. Egyetlen egy dologban voltam csak biztos. Eza búcsú volt.
Alkonyodott, mikor magamhoz tértem. A vihar utáni kellemes csend, felért a legszebb zenével. De talán ebben az érzésben mérhetetlen boldogságom is közrejátszott. Csak feküdtünk egymással szemben órák óta, miközben a magasztos némaságnak, megnyugtató horkolása adott dallamot. Csak figyeltem arca minden egyes rezdülését. Aludt. Valószínűleg nagyon hosszú idő után újra. Alvás közben annyira nyugodt volt. Olyan, mint...mint ahogy anyu, megismerhette. Egy boldog, gondtalan, naiv fiúcska. Mikor aludt, elfelejtette, mennyire bonyolult, mennyire kilátástalan és értelmetlen a valóság. Ilyenkor nem kellett senkit figyelni, nem kellett határokat őriznie. A gondolatait nem kutatta még egy tucat másik. Nem volt gondja a falkájára és nem kellett kordában tartani az érzelmeit. Az álmaiban nem volt más, mint egy átlagos fiatal. Az éveket, amiket a kötelesség elvett tőle, csak így kapta vissza.
Ha ez volt az utolsó napom, akkor már megérte léteznem.
Az varázs egy pillanat alatt foszlott szét, ahogy Jacob nagy lendülettel kivetődött az ágyból, mintha egy képzeletbeli vekker szólalt volna meg mellettem. Hátát nekicsapta a falnak, miközben ijedt tekintetét kapkodtak az ablak és köztem. …n is felültem az ágyban vele szemben, értetlenül bámultam szuszogó testét. Egyik percről a másikra jelentek meg testén izzadtságcseppek, miközben olyan forróságot ontott magából, hogy pár méter távolságból is érzetem.
- Jake, mi van? - kérdeztem ijedten
- Miért nem keltettél fel? - tört ki belőle a válasz, pár másodpercnyi csend után. A félelem dühvé változott szemeiben.
- Annyira békésen aludtál... - motyogtam.
- Oh, az Istenért Renesmee. Nem látod, hogy mi történik? - szemei hatalmasra tágultak, hevesen lihegett miközben az ablak felé mutogatott. Egy percig értetlenül néztem rá, kicsit kétségbe vontam épelméjűségét is. Aztán bevillant amit Nahuel mondott. …rjek haza naplemente előtt. - Most azonnal menj el!
Már üvöltött velem, miközben az ajtóhoz rohant és kicsapta azt.
- De én nem félek tőled – emeltem fel a hangom, ami újra olyan magas hangszínben játszott, hogy egy macska megirigyelhette volna. - …s attól sem ami leszel – tettem hozzá kissé megszeppenve gyilkos tekintetét látva.
- Mert te nem tudod milyen vagyok olyankor. Nessie ne várd meg amíg kidoblak.
- Nem megyek sehova – makacsoltam meg magam. Ha választanom kell az azonnali halál a karjaiba zárva, vagy a halál kicsit később, de nélküle, akkor gondolkozás nélkül az első mellett voksoltam.
- Miért kell ilyen gyerekesen viselkedned? - dühöngött, de közben felnyalábolt és kivitt a lakásból.
- Mi a terved átdobsz a küszöbön? Akkor sem hagylak magadra – sikongattam és csapkodtam erős karjai között. Egy pillanatra bevillant a gondolat, hogy Billy a szobájából hallgatja az affért, de csöppet sem érdekelt.
- Mikor fogod már fel ennek a súlyát? Veszélyes vagyok rád! El kell menned innen, minél messzebb tőlem. Egyébként nem doblak át a küszöbön. Hazaviszlek és rád zárom az összes ajtót.
- Mintha egy ajtó megállítana.
- Majd a családod visszafog – morogta, miközben berakott a rabbitba és ő is beugrott a volánhoz.
- Kocsi? - néztem rá kérdőn.
- Nem merek átváltozással kísérletezgetni. Ezért is lenne jobb ha saját lábaidon mennél haza, gyorsabb lenne. De nincs időm vitatkozni veled – taposott a gázba.
- Jacob ma este vége. Veled akarok lenni, amíg fel nem jön a Telihold – kezdtem hisztis könyörgésbe, miközben folyni kezdtek a könnyeim.
- Amikor feljön a Telihold már késő – mondta alig mozgatva ajkait. Nem nézett rám hazafelé, csak a kormányt szorította és halkan káromkodott miközben azt ismételgette, hogy fel kellett volna kelnie időben. Nem bírtam tovább a szívemre nehezedő több tonnás súlyt, úgy éreztem belefulladok a szavakba, ha nem mondom ki őket.
- Nekem egy olyan élet nem kell, amiben nem lehetek veled. Felfogtad, hogy erre csak az a megoldás, hogy nem találkozunk? …n nem bírom ki ezt!Ezzel megölsz, nem érted?
- Akkor öllek meg ha hagyom, hogy itt maradj.
- Semmi vagyok nélküled – motyogtam elhalóan. Jacob talán nem hallotta meg, talán úgy tett mint aki süketté vált. Nem próbálkoztam tovább. Figyeltem, ahogy lassan a Hold átveszi a Nap helyét az égen. Ahogy jött felfelé, Jake vadul remegni kezdett.
- Oh a francba – nyögte miközben fejét a támlának verte.
- Jól vagy? - nyöszörögtem és át akartam nyúlni, hogy megnyugtatóan combjára simítsam kezem, de félúton megakadtam. Meggondoltam magam.
- Persze, a legjobban – préselte ki ajkain a szavakat – végre.
Megérkeztünk a házhoz. Jake egy pillanat alatt ugrott ki a kocsiból és a következőben már könyökömnél fogva rángatott a ház felé. A Telihold már majdnem az ég tetején volt. Jacob érintése égette a karom, biztos voltam benne, hogy másnapra hólyagokat fog hagyni a nyoma, de az már semmit nem számított.
…reztem ahogy testem libabőrösödik az enyhén fújdogáló szél miatt, miközben egyetlen ponton, olyan nyomasztó forróság érződött, hogy tökéletes kontrasztot adott. Csak bámultam előre. Figyeltem az éjszakába elmosódó alakját. Lassan kezdett teljesen sötét lenni. A ház ajtaja kirikított a sötétségből. Közel volt az elválás, szörnyen közel. Nem gondoltam, hogy egyszer a szerelmem fog, tiszta erejéből cibálni az otthonom felé, hogy megmentsen magától. Minden pillanatra emlékezni akartam ebből a szörnyű helyzetből is, hiszem most láttam utoljára. Holnapra talán el kell tűnnöm innen örökre, talán a szüleim kezén szárad majd a vére. A második gondolattól öklendezni kezdtem. De mielőtt Jacob észrevehette volna megtorpant, én pedig nekiszaladtam hátának és lepattantam róla. Ha nem szorította volna olyan erővel a kezem, még hátra is esek.
Hallottam ahogy kicsapódik a bejárati ajtó, átnéztem válla felett és megláttam Nahuel dühös alakját. Aztán hirtelen, amennyire képes volt elfehéredett és meglepettség tükröződött rajta. Még a sötétben is tisztán kivehettem. Nem minket nézett, a fákat vizsgálta. Egyszerre fordultunk meg Jacobbal, amire ő reflexből védelmezően mellkasához szorította a hátam és karjaimat fogva ott tartott. Már tisztán hallottam a füvön végigsimuló könnyed lábakat. …s az erdőből feltűntek a tökéletesek alakok. Sokan. Először a szüleimet vettem észre, majd megremegtek a lábaim, ha nem tart elesek. Emlékeimből előtört az a nap, amikor majdnem el kellett hagynom a családom. A Volturi tagjait véltem felfedezni a sejtelmes homályban....

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.