Még el szerettem volna búcsúzni Ryantől, úgyhogy Alice előre ment, én pedig a 103-as szoba felé vettem az irányt. A gondolataimba mélyedtem, amitől eléggé lelassultam, így nem kellett külön arra figyelnem, milyen tempóban megyek. Mivel a földet pécéztem ki magamnak, fogalmam sem volt, mi történik körülöttem. Ennek köszönhetően a folyosó közepén majdnem nekimentem Ryan édesapjának, Alan Bennettnek.
- Oh elnézést kérek- szabadkoztam, s örültem, hogy nem következett be a baleset. Azt hiszem, nem nekem fájt volna jobban.
- Semmi baj Bella. Amúgy is beszélni szerettem volna veled. Odabent a szobában nem volt rá alkalmam, és Ryan előtt nem szívesen beszélek erről.
A folyosó jobb oldalára mutatott, ahol fehér székek sorakoztak. Leült az egyikre, én pedig lehuppantam a másikra. Nem értettem, hogy miről akarhat beszélni.
- Gondolom, pontosan tudod, hogy mi is Ryan betegsége- kezdte köntörfalazás nélkül- Ha nem is tőle, de Carlisle biztos beszámolt róla.
A szemeiben szomorúság csillant. Átéreztem a fájdalmát. Én sem tudtam, mit tehettem volna, ha Nessievel bármi baj történik. Ráadásul végignézni, ahogy a fia haldoklik… Szörnyű érzés lehetett.
- Igen, Ryan elmondta- jegyeztem meg. Nem akartam Carlislet bajba keverni azzal, hogy tőle tudtam meg hamarabb. Ráadásul nem is hazudtam, hiszen Ryan így is, úgy is tudatta volna velem.
- Akkor azt is, hogy mennyire kevés ideje van hátra- csuklott el a hangja. Mélyen ülő, barna szemeiben egy könny csillant meg. Nem tudtam, mit is tehetnék. Legszívesebben átöleltem volna, de nem akartam személyeskedni még.
- Köszönetet szeretnék mondani, hogy mellette vagy annak ellenére is, hogy mi fog következni. Látom rajta, hogy mennyire boldog, és ezt neked köszönhetem. Amióta betoppantál az életébe, Ryan él. Csupa vidámság, egyfolytában rólad locsog. Persze ezt meg lehet érteni- tette hozzá rám nézve.
Feszengve ültem mellette, nem tudtam, mit is mondhatnék.
- Csak arra szeretnélek még kérni, hogy légy végig mellette. Nekem is sokat segítenél, és neki is. Persze akkor, ha nem túl nagy- folytatta, de nem hagytam befejezni. A torkom szorított, s a szemeim bizseregtek, és égtek.
- Ryan nagyon fontos lett nekem- kezdtem- és mindent meg fogok tenni, hogy neki jó legyen. Apám már a gyógymódot keresi, vagy legalábbis egy új kezelést. Még nincs semmi sem elveszve.
A meleg, barna szemekből folytak a könnyek. Alan magához húzott, s szorosan megölelt. Én próbáltam nagyon finom lenni, nem akartam, hogy hatalmas lila foltokkal térjen haza.
- Bella, nem tudok neked eléggé hálás lenni. Az egész lényed segíti Ryant. Köszönöm- tette még hozzá. Melegen rámosolyogtam.
- Sajnálom, de nekem mennem kell dolgozni- mondta szomorúan, s megszorította hideg kezeimet.
- Mész még be Ryanhez?- kérdezte.
- Igen, oda indultam.
- Mond meg neki, hogy jobbulást kívánok még egyszer.
- Természetesen átadom- mondtam mosolyogva.
Alan intett, s már sietett is a lift felé.
A 103-as szoba előtt sóhajtottam egy hatalmasat, s benyitottam. Ryan ébren volt, s csillogó szemekkel engem várt. Mikor szemeink összekapcsolódtak, én villámgyorsan mellette termettem, s ajkaink már egy gyöngéd csókban összeforrtak.
- Édesapád üdvözöl, s jobbulást kíván- adtam át rögtön az üzenetet.
- Találkoztatok?- kérdezte érdeklődve.
- Igen, az imént, a folyosón- mondtam.
Ismét odavont a karjaiba, s én boldogan bújtam hozzá. Minden egyes percét ki akartam élvezni az együttlétünknek. Éreztem, hogy a láza csillapodik. Talán már csak hőemelkedése lehet. De a szemei… Azok még mindig lázasan csillogtak, ahogy egymásra néztünk.
- Bella – kezdte, de elcsuklott a hangja.
- Mi a baj Ryan?- kérdeztem kétségbeesetten suttogva.
- Nem tudom, mennyi időm van hátra. De érzem, hogy vészesen ketyeg az óra. Nem fogunk mi kicsúszni az időből?- kérdezte szomorúan.
- Ma megbeszélünk otthon mindent- válaszoltam.
- Mikor tudom meg, hogy mik lesznek a kilátásaim?
- Amint eldöntjük, hogy mit, mikor, hogy.
- Nem akarok egyedül lenni az éjjel- suttogta lágyan a fülembe.
- Ezzel arra akarsz célozni, hogy jöjjek be hozzád?- cinkosan rávigyorogtam.
- De hát nem lehet éjszaka látogatót fogadni. Már kinyomoztam- mondta tetetett értetlenséggel.
- Elfelejtetted, hogy én egy vámpír vagyok?- kérdeztem rémületet színlelve.
- Dehogy. Úgy tűnik, hogy számodra nincs lehetetlen.
- Ha rólad van szó, pláne nincs- bújtam hozzá óvatosan. Ő átölelt, s halkan dúdolni kezdte az altatómat. Nem is tudom, mikor hallottam így utoljára.
Meleg bizsergés futott végig a testemen, s mintha a szemeim ólomból lettek volna, le akartak záródni. Elaludni nem tudtam, de csukva tartottam, míg csak vége nem lett a halk dalnak. Ryanra pillantottam.
- Mennem kell, de amint tudok, visszajövök- suttogtam.
- Nagyon várlak. Nem is tudom, hogy fogom kibírni azt az időt, amíg nem lehetünk együtt.
Egy lágy csókkal elbúcsúztunk, s az ajtó felé indultam.
- Bella- szólt utánam Ryan- Én már nem bírok nélküled élni. És tudod? Örülök annak is, ha vámpír leszek. Persze ez lenne a legjobb megoldás a számomra. De az is jó lesz, ha meghalok.
- Ezt nem értem- mondtam elcsukló hangon. Moccanni sem bírtam, teljesen megdöbbentettek a szavai.
- Minden jobb annál, mint hogy elveszítselek.
- Ryan- s a következő pillanatban az ágya mellett guggoltam- Nem fogsz elveszíteni. Nem hagylak magadra.
- Rendben- suttogta, s magához húzott. Megcsókolt őrült szenvedéllyel. Én visszacsókoltam, de tudtam, sietnem kell.
Fájdalmas volt, amikor el kellett szakítanom ajkamat az ajkáról.
A folyosón kicsit gyorsítottam a lépteimen. Tudtam, Alice már türelmetlen. A liftben találkoztam Carlislevel.
- Sietek haza, mond meg a többieknek- mondta gyorsan, majd a másodikon kiszállt a liftből. Láttam, hogy egy nővérke milyen vágyakozva néz utána. Ezen vigyorognom kellett. Valószínűleg újra elég sok ápolónő használhatatlan a Forksi kórházban, mióta itt dolgozik Carlisle.
Mikor kiléptem az előcsarnok ajtaján, már láttam, hogy Alice türelmetlenül néz felém.
- Elég sokáig tartott ez az elbúcsúzás- mondta most már vigyorogva.
- Találkoztam Alannal, Ryan édesapjával. És Carlisle üzeni, hogy siet este haza.
- Igen, előbb is fog megjönni vagy negyed órával. Azt hiszem, nagyon aggódik, hogy mi is fog történni a jövőben.
- Igen, én is félek- jegyeztem meg csöndesen, miközben bekötöttem magm a biztonsági övvel.
- Sajnálom, hogy nem látom Ryan jövőjét- mondta szomorúan Alice.
- Olyan, mintha vak lennék.
- Meg fog oldódni minden- mondtam, s közben magamat is bizonygattam.
Alice csak bólintottam, majd hazáig meg sem álltunk.
Mindenki a nappaliban ült. Az arcukon a feszültség tisztán látható volt.
Mikor beléptünk a bejárati ajtón, Esme és Rosie egyből elénk szaladt.
- Hogy van?- kérdezték egyszerre.
- Stabilizálták az állapotát- feleltem gyöngén.
- Hála isten- ölelt át Esme.
Rosie kifújta az eddig bent tartott levegőt, s Emmett karjaiba szaladt. Ő szorosan átölelte. Alig bírtam a jelenetet végignézni, mert a gyomrom tájékán szorítani kezdett valami.
- Azt üzeni Carlisle, hogy ne menjen este senki sehova- mondta vigyorogva a pöttöm Alice- Családi megbeszélés lesz. Szeretné, ha mindenki itt lenne.
- Ryan, ugye?- kérdezte Jake komolyan.
- Igen, róla lesz szó- mondtam halkan. Közben láttam, hogy lopva egymásra pillantanak családom tagjai. Emmett arcán hatalmas vigyor jelent meg.
- Lehet, hogy lesz egy újabb tesó?- kérdezte nagy boldogan.
- Egyáltalán nem biztos még- jegyeztem meg kétségbeesve.
- Nyugodj meg Bella, minden rendben lesz- ültetett le a kanapéra Jasper. Pontosan érezte ő is azt a kétségbeesést , amit én. Most kaptam egy jó adag nyugalom-hullámot, amitől valóban kicsit felszabadultam.
- Kösz Jazz- motyogtam.
Mindenki elcsendesedett. Nessie odaült mellém, s átölelt. Ott is maradt. Valahogy melegnek éreztem most őt is. Mintha lázas lenne.
- Nessie drágám, jól vagy?- kérdeztem.
- Igen, minden rendben- válaszolta gyorsan.
Valahogy nem tetszett Nessie viselkedése, már reggel sem.
- Renesmee, kérlek. Látom, hogy valami nem stimmel.
A lányom feszülten nézett körbe. Most már mindenki minket bámult. Alice döbbent szemmel meredt rá, de nem értettem, hogy miért.
Jasper odalépett hozzá, s súgott valamit. Alice aprót bólintott, s Jasperen látszott, hogy mindent megértett.
- Megtudhatnám, hogy mi történik itt?- kérdeztem egy oktávval magasabb hangon.
- Igen, most már engem is nagyon érdekel, hogy mi folyik itt- ült le mellém Alice a kanapéra.
Renesmee abban a pillanatban sírva fakadt, s megölelt.
- Mi a baj kicsim?- kérdeztem nyugalmat erőltetve a hangomba.
- Én nem akarom, hogy most ezzel törődjetek. Ryan lehet, hogy meghal, és most- de nem tudta folytatni, mert a hangja elcsuklott.
- Jajj, Nessie, Bella az édesanyád. Hát, ha valakinek, neki kellett volna már szólni a dologról- mondta lassan Jasper.
Nessie aprót bólintott, s kitörölte szemeiből a könnyeket. Vett egy mély levegőt, s remegő hangon, nagyon halkan megszólalt.
- Azt hiszem, terhes vagyok.
Megszédültem. Eddig azt hittem, ez vámpírral nem történhet meg.
- Micsoda?- kérdezte döbbenten Jacob. Esme leült a fotelbe s a szája elé kapta a kezét.
- De hiszen ez csodálatos- suttogtam a lányom fülébe. Hirtelen olyan boldogság kapott el, amitől még én magam is megilletődtem. Hát ezért volt olyan fura Nessie, s most is ezért melegebb a teste.
Nagymama leszek.
- Anya, hát nem haragszol?- kérdezte döbbenten.
- Miért haragudnék?- kérdeztem csodálkozva.
- Hogy felelőtlenség volt. Ki tudja, milyen lesz a baba- mondta elhaló hangon.
- Csodálatos gyermeked lesz, az biztos- nyugtattam meg a lányomat.
- Mi lesz, ha valami komoly baja lesz? Azért, mert Jake vérfarkas, én pedig félvámpír- kezdte, de leintettem.
- Ne kezd ezt az ostobaságot, mint annak idején az édesapád. Ha itt lenne, biztosan ugrálna örömében. Unokája születik. Büszke lenne rád. Az pedig, hogy milyen lesz, nem is kérdéses. Gyönyörű és különleges.
Nessie boldogan ránk mosolygott. Látszott rajta, mennyire megkönnyebbült a hallottaktól.
Esme odajött mellénk, s átölelte Nessiet. Rosalie legnagyobb meglepetésemre egyből elkezdte tervezgetni Alicevel egyetemben, hogy miket fognak venni, s milyen lesz a gyerekszoba.
A hangulat egy csapásra megváltozott a nappaliban.
Eufórikus örömet éreztem. Nem hittem volna azt sem, hogy egyszer gyermekem lesz, abban pedig reménykedni sem mertem, hogy egyszer nagymama lehetek.
- Carlisle tud róla?- kérdezte Jacob. Ő egészen furcsán viselkedett, mintha kábulatban lett volna.
- Nem, még nem szóltam senkinek- felelte Nessie.
- Mikor jöttél rá?- kérdeztem boldogan.
- Tegnapelőtt.
Ebben a pillanatban megjött Carlisle. Furcsán nézett körül, valószínűleg nem erre a hangulatra, légkörre számított.
- Hát itt meg mi történik?- kérdezte kíváncsian.
Nessie felállt, s elé lépett.
- Nagyapa, azt hiszem, terhes vagyok.
Carlise egy pillanatig tágra nyílt szemekkel nézett rá, majd megölelte.
- Igen, számítottam rá, hogy ez bekövetkezik, s majd meg szeretnélek vizsgálni. De ha most nem haragszol rám, Ryannak csak napjai vannak, hogy eldöntsük, mi legyen vele.
Besétált a nappaliba, s leült Esme mellé.
- Nem köntörfalazok. Ryan meghal, ha nem változtatjuk át. Tisztába vagytok vele, hogy milyen kapcsolatban van Bellával. Ő is a családhoz tartozik már. Azt is tudom, hogy a vérfarkasokkal milyen szerződésben állunk. De sajnos tényleg nincs túl sok időnk.
Gondterhelten körbenézett.
- Ez nem is kérdés- állt fel Emmett- Átváltoztatjuk.
Mindenki bólogatott, s én hálásan néztem végig a családomon.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó