Már csak három nap volt hátra. Hogy miből? Fogalmam sincs. De a megérzéseim alapján biztosan nem volt kilátás nagymértékű pozitívumra.
Edward szófogadóan kerülte Rosalie-t és Jacobot. A gyűléseken felváltva jelentek meg; Nessie-t mindig én szállítottam a két társaság között.
Emmettel továbbra is kínoztuk egymást, azonban már lényegesen kevesebbet, mint eddig. Napi másfél-két órától több nem fért bele a programba, hiszen mindkettőnknek ott volt a család… és a szerelem. Nekem meg még ott volt Renesmeé is, aki valószínűleg sosem fogok többé látni szombattól… esetleg odafentről. Oké, optimizmusból nálam senki ne vegyen leckét…
Az utolsó két napban Jacobnak bele kellett törődnie, hogy kevesebbet látja kislányomat, mint eddig bármikor. Könnyű neki. Ha minden a tervek szerint alakul, örökké Renesmeé mellett lehet. Bár ez így, ebben a formában nem igaz, mert ha minden összejönne, akkor ők ketten valóban együtt maradhatnak, de mi is ott leszünk velük. Elköltözünk valahová, a messziségbe, és Jake is jön belünk. Talán boldogan élünk… mindörökké.
De furcsa… bő egy évvel ezelőtt Edward és Jacob egy percig nem bírták ki egymás mellett, állandóan marakodtak, méghozzá rajtam, meg ezen a gagyi „ősellenségek vagyunk” témán. Ez utóbbi számomra most is rettentően nagy ökörségnek tűnik, hiszen hiába vagyok vámpír, már 9 hónapja, mégsem tudtam egy percre sem gyűlölni a vérfarkasokat. Még akkor sem, amikor először találkoztam Jake-kel, és nem is emlékeztem rá. Hmm… megint túlzásba vittem, mert igenis tudtam ám gyűlölni egy bizonyos vérfarkast, körülbelül 5 kerek percen át… méghozzá Jacobot a Nessie-vel való abnormálisnak vélt kapcsolata miatt. De ez akkor is más…
Azon meg végképp nevethetnékem lett volna, hogy nem is olyan régen a két egymással szemben álló „égtest”, a hűvös Hold, és meleg Nap pont miattam került viszályba. Ellenben mi is történt? Ja, igen. Összeházasodtam a Holddal, teherbe is estem tőle, majd megszültem egy vámpír- mutánsgyereket, akibe a Nap azonnali hatállyal belevésődött. Illetve én is vámpírrá váltam. Na. Hol itt a bonyodalom?
Ezen filozofáltam az utolsó előtti nap gyűlésén, amit teljességgel értelmetlennek tartottam, hiszen már minden eshetőségre felkészültünk, ráadásul Edward sem volt itt. Most Rose és Jake volt a soros.
-Ugye felkészültetek rá, hogy hamarosan költözünk? – kérdezte Emmett. Ő volt az egyetlen, aki nem vette tudomásul, hogy… vége a dalnak. Bocsi… optimizmus.
-Ja, hogyne. A Túlvilágra – ironizált Seth.
-Ne már – szisszent fel Rose Nessie felé bökve.
-Hagyjuk – vágta el Esme a vitát.
-Hogy érted ezt, Emmett? – érdeklődött Carlisle.
-A ramazuli után mennünk kellene. Már több mint nyolc hónap eltelt Bella és Edward állítólagos halála után. Lépnünk kellene.
-Fogunk is. Irány Tartalosz! – röhögött Seth.
-Seth! – reccsent rá Rosalie figyelmeztetően. Se nekem más kötötte le figyelmemet.
-Edward állítólagos halála?
-Naná. Nem emlékszel, Bells? Elvileg elkaptad azt a trópusi nyavalyát. Gyanús lett volna, ha öcsi nem kapja el, és túléli – jegyezte meg Emm.
-Persze… - motyogtam. – És hol van Edward eltemetve?
-Ott ahol te.
-Itt, Forksban? – hördültem fel. Ezt meg hogy érti? Hogy csinálták?! Azon is meglepődtem, hogy az én koporsómat el tudták úgy intézni, mi szerint nincs benne senki, ráadásul még a hozzátartozók is könnyedén beveszik az egészet, kanyar nélkül. Még Edwardot is föld alá rakták? Kizárt dolog… nem létezik, hogy nem volt valami gikszer.
-Á, dehogy. Itt csak emlékoszlopot állítottak nektek a temetőben – intett le Jared.
-Mi?! – nyögtem fel.
-A trópusokon vagytok eltemetve. Könnyedén sikerült elhitetnem mindenkivel, hogy orvosi megfontolásból ott földelték el a testeket. Mondván attól függetlenül, hogy meghaltatok, hordozhatjátok a vírust… - fejtette ki Carlisle.
-Öhm… aha… - motyogtam nagyon értelmesen. – És senki sem gyanakodott?
-Ó, dehogynem – legyintett Embry. – Drága édesapádat úgy ismered, mint aki belenyugszik egy ilyen információba?
-Charlie! – bugyborékoltam. – Mi történt? Hogy győztétek meg?
-Sehogy. Jake elintézte a dolgot, mielőtt bárki beleszólhatott volna, ugyebár… - zsörtölődött Sam derűsen.
-Jacob, mi volt?
-Ugyan, Bellls, semmi gáz – intett vigyorogva. – Egyébként nem furcsa, hogy nyolc hónap után érdeklődsz először a szüleid felől.
-Idióta – morogtam. – Igenis érdeklődtem utánuk. És gondolok is rájuk, minden nap. De mégis mit tehetnék? Amúgy is, eddig mindig eltussoltátok az ügyet. De most itt a lehetőség, hogy elmagyarázd a szituációt.
-Nem teljesen mindegy?
-Jacob Black! Ne húzd ki a gyufát – hajtogattam növekvő ingerültséggel.
-Oké, oké. A lényeg az, hogy Charlie tudja, hogy nem haltál meg.
Szinte hallani lehetett a reccsenést, ahogyan az állam koppant a padlón.
-Micsoda?
-Elmondtam neki, hogy… na, ne nézz így rám, nyugi, nem kevertem bajba! Szóval csak annyit, hogy te és Edward boldogan éltek a Waikiki-tengerparton, és hogy élet-halál kérdése volt, hogy el tudjatok szabadulni, és mindenki értesüljön a halálotokról.
-Hogy… merészelted?!
-Rose, add oda Bellának Nessie-t – rendelkezett Esme halkan. Már kislányommal a kezemben vártam Jacob válaszát.
-Nem volt semmi probléma. Kicsit kérdezősködött, de elhárítottam. Tudja, hogy léteznek bizonyos természetfeletti dolgok, de azzal is tisztában van, hogy jól vagytok. Nem tud semmi konkrétat.
-Ajánlom is, mert valóra váltom Edward fenyegetését – morogtam.
-Mégpedig?
-Három lábon fogsz futkosni, kutya – incselkedtem még mindig ingerülten, de Jacob látva hangulatváltozásom, felnevetett, az egész vérfarkas-bagázzsal, és Nessie-vel együtt. Persze Emmettet ki ne hagyjam…
-Túlélem – pimaszkodott. Szívesen riposztoztam volna, de inkább a többiek felé fordultam.
-René?
-Szomorú volt… sokat sírt – szólalt meg most kivételesen Leah. – De jó kezekben van a férjénél.
Némán bólintottam. Szegény, kelekótya anyám… vajon milyen érzés volt neki elvesztenie egyetlen lányát? Hah… nemsokára úgyis megtudom.
-Mi a baj? – kérdezte Esme lágyan.
-Hmm… nincs semmi. Csak meglepett ez a sok információ a férjem illetve a saját halálom kulisszatitkairól.
-Tényleg, hol tekereg már megint a kis HP? – érdeklődött Quil.
-A mi?
-HP. Hősszerelmes Pióca – vigyorgott, mire én pillanatokig csak hápogni tudtam. Mindenki nevetett rajtam. Miért mindig én értesülök mindenről utoljára?
-Találó – mormoltam. – Egyébként vadászik – tettem hozzá, miközben jelentőségteljesen Rose-ra, és Jake-re pillantottam.
-Ilyenkor? – nézett nagyot Sam.
-Valamikor csak kell neki is, nemde? - keltem a védelmére.
-Persze… ahogy gondolod – hümmögött az elsőszámú alfa, és ferde tekintettel nézett rám. Uhh… Billy Black méltó utódja, jelentkezz.
-Visszatérve a témához… - konferálta fel magát Emmett. – Költöznünk kell. Bolhazsák, szerintem te is velünk jössz, bár ezt nem én döntöm el.
-Ha Nessie megy, akkor én is – jelentette ki Bolhazsák, a la Jacob.
-Hát az biztos, hogy nem hagyjuk itt… - jegyezte meg Esme szelíden.
-Akkor, ha nem bánjátok…
-Jön Edward – szakítottam félbe Jake-et. Valóban hallottam jellegzetes lépteinek hangját, amint közeledett.
-Szóval csatlakozni fogok – fejezte ki magát tömören a kettesszámú alfa, majd felpattant. – Ki jön velem Paulhoz? Jó lenne még egy próbát tenni… - Leah, Seth, és Quil elviharzottak, míg Rosalie is felédesgette magával Emmettet a hálószobába.
Mire Edward megérkezett, a gyűlés feloszlott, és a mi kis családunk is mehetett a Kunyhóba, az utolsó együtt töltött éjszakájára…
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó