Még mindig a látomás hatása alatt voltam. Láttam, amint az a lány megkínozza apátt, és azt is, miként ég le a Cullen ház.
- Kérlek Bella, engedj oda – szólalt meg Jasper. Anya kiengedett ölelő karjai közül, és helyette Jasper ölelt át. Elkezdte rajtam használni a képességét, és egyre jobban éreztem, ahogy átjár a nyugalom. Bár, amikor a látomásra gondoltam, mindig elkezdett rajtam újra eluralkodni a félelem és a kétségbeesés, Jasper ezeket az érzelemhullámaimat is visszatartotta.
Miután megnyugodtam, Jasper elengedett én pedig visszaültem a kanapéra.
Mindenki engem figyelt. Tudtam, hogy kíváncsiak minden egyes részletre, és nekem el kell mondanom.
Mély levegőt vettem, és belekezdtem a mondandómba.
Csak hadartam, hadartam, és hadartam. Hamar túl akartam esni a látomás elmesélésén. Mindenki a kellő pillanatoknál élesen felszisszent, anya és apa pedig átölelték egymást.

- Tehát akkor a lányoknak nem szabad itt lennie – szólalt meg anya a látomás elmesélése végén. – Ha valami bajuk esik, azt nem tudnám megbocsájtani magamnak. Akkor talán a Volturi sem fog tudni róluk.
- De Bella… hogyha az a férfi akit Renesmee látott Aro, akkor biztosan meg akarja valakinek fogni a kezét –mondta apa.
- És ha jól következtetek – szólalt meg elgondolkodón Charlisle -, akkor a három férfi minden bizonnyal Aro, Marcus és Caius lesz, a lány pedig ugye Jane.
- De mióta tud bármelyikük is tüzet gyújtani? – tette fel a kérdést Rosalie. Ezen a dolgon mindenki elmerengett. Én nem nagyon értettem, hogy mi ennek a lényege, hiszen a Volturiról nem sok mindent tudok. nekem épp elég annyi, hogy jobb őket elkerülni.
Anya is eléggé elgondolkodott, majd hirtelen felcsillant a szeme.
- Tudom már, hogyan jöhetünk rá, a Volturit látta-e Renesmee vagy sem. – Megfogta a kezem, és felhúzott az ágyról, majd a vállam átölelve elkezdett vezetni.

Bella szemszöge

Hát persze! Hogy nem jutott már a legelején az eszembe.
Amikor először ebben a házban jártam, Edward mindent megmutatott, még Charlisle irodáját is. Elmesélte az életéről szóló történetet, amelyeket néha festmények is illusztráltak. Azt a festményt, amit pedig épp most készülök megmutatni a lányomnak elég nehéz elfelejteni. Főleg azok után, hogy a festményen szereplő vámpírokkal találkoztam is.
Megálltam Charlisle irodája előtt, a többiek pedig érdeklődve figyelték ténykedésem. Ránéztem Charlisle-ra, aki gondolom értette mit szeretnék, és mosolyogva bólintott egyet.
Amint beléptem a szobába, azonnal láttam: itt semmi sem változott. Ugyan úgy könyvespolcok roskadoztak mindenhol, eltakarva a fal fa burkolatát. A mahagóni íróasztal is a jól megszokott helyén állt. De nekem most nem ezekre volt szükségem. Amint beléptünk a dolgozószoba közepére, szembe állítottam lányom az ajtóval, hogy a falon lévő festményeket tüzetesebben meg tudja nézni.
- Anya, mit kellene.. – de nem fejezte be a mondatát, mert a szeme megakadt azon a festményen, amit én is figyeltem már egy pár perce.
- Csak az egyikük szerepelt a látomásomban. Ő – mutatott rá Aro-ra a festményen.
- Ezt nem értem – mondta Charlisle, és leült a székébe.
- Mit nem értesz Drágám? – kérdezi Esme.
- Azt, hogy miért jön el egyedül Aro. És ha eljön, akkor miért nem mind a hárman jönnek. Mondjuk azt meg tudom érteni, hogy Jane-t miért hozza magával. Ő a legjobb kínzó eszköz a világon, és csak Bella tud neki ellen állni, akiről ők azt hiszik, hogy halott. De akkor is… miért csak négyen jönnek?
- Talán úgy hiszik, hogyha Jane velük van, akkor nem jelentünk nekik nagyobb fejtörést – gondolkozott el Edward. – Hiszen ő mindenkit könnyűszerrel harcképtelenné tud tenni. Meg a tűz... szerintem az egyik emberének, akit magával hoz, ez a képessége. Csak nemrég lehet a testőrség tagja.
- Nem baj. Legalább egy kis meglepetésben lesz részük – mosolyodtam el, majd a többiekre néztem. – Hiszen nem tudják, hogy én élek. Így lesz egy kis meglepetés a számukra, és nem követem el azt a hibát, mint Renesmee látomásában, hogy nem húzom majd fel a pajzsom.
- És mi is itt leszünk, és én is felhúzom majd a pajzsom – szólalt meg mellettem lányom.
- Nem! – kiáltottam el magam. Nem azért, mert haragudtam rá, hanem mert féltettem.
- De anya, nekünk is segítenünk kell! – fakadt ki Rosaline is.
- Nem lányok – szólt bele a vitába Edward is. – Titeket a La Push-ban biztonságba helyezünk arra az esetre, ha itt elfajulnának a dolgok.
Csodálkoztam, de egyik lányom sem szólt vissza. Úgy látszik beletörődtek, és a szülői szigornak ebben az esetben nem akartak ellent mondani.
Legalábbis remélem, hogy ez a helyzet, és nem csak eljátsszák a beletörődő kislányokat.
- Akkor ezt elintéztük. Csak arra kellene rájönnünk, hogy mikor jön a Volturi.
Minden szem Renesmee-re szegeződött.
- Ne nézzetek rám. Én még nem vagyok annyira tapasztalt a látomásokban, hogy tudjam mikor jön a Volturi.
- Dehogynem! Menni fog – bíztatta Alice is.
- Hát jó… - mondta bizonytalanul lányom. Aggódva figyeltem ténykedését, de ezt muszáj lesz megtudnunk. Meg kell tudni, hogy pontosan mikor jön a Volturi, és hogy mennyi idő van még a búcsúzásra. Hiszen ha a Volturiól van szó, akkor nem lehet biztosra tudni, életben maradunk-e vagy sem. Bár én inkább az első lehetőséget szeretném. De ha mégsem, akkor addig a lányokat biztonságba kell helyezni.
Renesmeen látszott, hogy erősen koncentrál. Mivel nála még emberi reakciók is felfedezhetők, egyre jobban kezdett izzadni. Szorosan összezárt szemeit hirtelen kinyitotta. Apró mosolyra húzódott a szája. Tehát sikerült neki.
- A jó hír az, hogy tudom, mikor jönnek – kezdett bele, miközben mindenki feszülten figyelte. -, a rossz hír az, hogy már csak két napunk van.
- Akkor lássunk munkához. – Mondta Charlisle. - A lányokat elkíséri Edward és Bella a La Push-ba, akkor már Alice is látni fogja mi fog történni. Így könnyen elő tudunk készülni majd.
- De mi lesz, ha nem fogadnak be minket a La Push-ba? – kérdezi félve Renesmee.
- Ugyan miért ne engednének be? Te vagy az alfa lenyomata – szólt közbe Rosalie.
- Ez igaz, de ha nem emlékszem rosszul, ugyan azt az alfát felpofoztam nem is oly rég – szólt vissza Renesmee. – Úgyhogy anya, ha nem gond, én megyek előre. majd ha jöhettek, akkor felhívlak benneteket. Beszélnem kell Jacobbal.
- Nem gond kicsim – mosolyogtam rá. Ő átölelt, én pedig egy puszit nyomtam a homlokára.
Elköszönt mindenkitől, majd elrohant.
- Tyű – nézett utána Em. – Nem is mondtad, hogy ilyen sebes a kiscsaj.
Én csak elnevettem magam, majd Edwardra néztem.
- Azt hiszem volt kitől örökölni. Roslaine is ilyen gyorsan fut – öleltem magamhoz másik lányom.

Renesmee szemszöge

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.