- 4. - // Hazaút //

A kocsiban ülve is csak beszélgettünk. Richard elmesélte, hogy a kísérleteit kivetítette két nőre is, akik farkasvért kaptak. Isabell és Jasmine családot alapítottak, születtek gyerekeik és boldogan éltek, legalább ötven éve nem látták őket. Manuel feltételezése alapján én is ilyen leszármazott lehettem a tiszta vérem miatt. Abszurdnak tűnt a dolog.

Azt is elmesélték, hogy kénytelen leszek elmenni a Volturihoz, de ne aggódjak, fel leszek rá készítve és mindannyiukat le fogom győzni.

Azon elmélkedtem, vajon mi változik azzal, ha szembeszállok velük, de rá kellett jönnöm, vagy mi vagy ők buknak el. Inkább kívántam a második lehetőséget, mert nem szerettem volna Jacobot bajba sodorni.

- Swell, miért kérdezted, hogy ki volt az a hölgy a festményen? - faggatott Richard.

Ránéztem és remegő hanggal feleltem:

- Amikor meghaltam, őt láttam magam előtt. Olyan volt, mintha ő küldött volna vissza az életbe harcolni. - elcsuklott a hangom, mikor bevillant egy régi fénykép, amit Tenessee-ben tartottunk kint a nappaliban lévő szekrény tetején. Apa és az a nő, egy csecsemővel a karjukban. Egyetlen szó visszhangzott a fejemben: "anya". Pontosan ugyanaz az arc és mosoly. Nyeltem egyet, és folytattam: - Nagyon hasonlít az édesanyámra.

Felkapta a fejét.

- A képen Isabell volt. Húsz éve értesített minket, hogy kisbabát vár, utána pedig semmi jelet nem kaptunk tőle. Meglehet, a két személy egy és ugyanaz. - gondolkodott hangosan és az állát vakargatta.

Hirtelen értelmet nyert minden. Isabell... Vérfarkas... Én pedig a lánya, aki örökölte.

- Ha tényleg ő az, szomorúan kell közölnöm: mikor megszülettem, eltávozott az élők sorából. - lebámultam a földre, mikor Manuel is megszólalt.

- Hercegnő. - értetlenül pislogtam, Richard látszólag nagyon is tudta, miért mondta.

- Valaki beavatna engem is? - fakadtam ki.

- Isabell az akkori királynak az első lánya volt. A jelek szerint tényleg ő az édesanyád és örökölhetted a királyi vért is. Innentől kezdve jogod van uralkodni, amiért meg kell küzdened, ez a sorsod.

Ez jóval több információ volt, mint amit az agyam be tudott fogadni. Lezártam a beszélgetést, oldalra dőltem és az ablakon kibámulva próbáltam összegezni a dolgokat, de nem ment. Túl fáradt voltam hozzá, a fejemben fel-alá cikáztak a gondolatok. Hosszasan néztem kifele és sikerült elaludnom.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.