Túl sokáig csókolóztam vele, mint hogy az megengedett lett volna, sőt egyáltalán nem szabadott volna megtennem, hiszen Rose még mindig a barátnőm és Alina annak ellenére, hogy még csak egy kislány teljesen megőrjít.
Amikor némileg észhez tértem felemelkedtem vele a földről és már éppen indultam volna vissza, ha nem érzem meg a tenyerét az arcomon.

- Még ne menjünk. Olyan jó itt veled - kérlelt.

- Haza kell menned, lassan besötétedik és a szüleid aggódni fognak.

- Nem fognak, hidd el és ugyan mi bajom eshetne sötétedés után pont veled? – nevetett.

- Hidd el nagyon is sok – néztem rá szigorúan. - De miért gondolod, hogy nem aggódnak érted az otthoniak?

Ahelyett, hogy válaszolt volna lehajtotta a fejét és szorosan hozzám simult.

- Hé! Mi a baj? – kérdeztem, miközben megemeltem az állát és finoman arra kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.

- Nem akarok róla beszélni, én, én… - szipogott.

- Semmi baj, majd ha szeretnéd elmondani én itt leszek.

- Tényleg?

- Komolyan, és ígérem, hogy mostantól kezdve nem hagyom, hogy bárki bántson, hogy akár egy újjal is hozzád érjenek. A kötelességemnek tekintem, hogy vigyázzak rád.

- Kötelesség… - suttogta, talán meg sem hallottam volna, ha nincs szuper hallásom. – Én nem akarom, hogy kötelességnek érezd, nem akarok gondot okozni és biztos, hogy Rosalie sem örülne, ha velem foglalkoznál. Nem is tudom, hogy mit gondoltam az előbb. Legjobb lesz, ha visszaviszel a házhoz és majd hazamegyek egyedül –szomorodott el újra, a szemeiben pedig bűnbánat csillogott.

Na most mit csináljak? Emmett, te marha! Valójában nekem kellett volna bocsánatot kérnem tőle, hogy kihasználtam a helyzetet, hogy veszélynek tettem ki, hogy… Te jó ég, Rosalie! Mostanra már tuti, hogy tajtékzik! Ma sikeresen megbántottam két nőt is. De csak az egyiket szerettem volna megvigasztalni és a legrosszabb az egészben, hogy az a valaki nem Rosalie volt.

- Nem akartalak megbántani, az egész az én hibám. Tényleg rendeznem kell a helyzetet Rosalie-val, de tudnod kell, hogy képtelen vagyok a továbbiakban távol maradni tőled és ebbe neki is bele kell törődnie.

- Én sem bírok tőled távol maradni, legszívesebben örökre veled maradnék – csúszott ki a meggondolatlan vallomás a száján.

- Kicsi Alina - simogattam meg az arcát. - De most mindenképpen haza kell, hogy vigyelek, holnap viszont ott foglak várni a házatok előtt, nem hagyhatom, hogy az esőben bicajozz.

Mire újra megszólalhatott volna már a házunk előtt parkoló dzsipbe ültettem be és alig fél óra múlva a bejárati ajtajuk előtt voltunk. Leemeltem a biciklit, majd finoman megöleltem és egy csókot nyomtam a homlokára.

- Szép álmokat. Holnap találkozunk.

A visszapillantó tükörben láttam, ahogy nevetve integet utánam.


***

Rég volt utoljára ilyen nehéz éjszakám. Amint visszaértem rögön Rosalie-t kerestem, de már nem volt sehol, ráadásul a ruháinak egy része is hiányzott. Amikor kérdeztem a többieket Alice és Edward kivételével csak tanácstalan fejrázást kaptam válaszul, míg a két kotnyeles testvérkém csak sokat mondóan hümmögött.

- Igazán megmondhatnátok, hogy merre ment! – csattantam fel megelégelve a hallgatásukat.

- Nem akarja, hogy utána menj, időre van szüksége. Eléggé berágott rád – csilingelte Alice.

- De akkor mégis mit csináljak? – tártam szét a kezem tanácstalanul. – Arról nem is beszélve, hogy mi lesz Alinaval. Nem bonyolódhatok bele még jobban.

- Hát ezzel már elkéstél – pillantott fel egy politikai napilapból Jasper.

- Ja és talán nem kellett volna megcsókolni, amikor tudod, hogy beléd van esve – tette hozzá Edward.

- Imádom, amikor a gondolataim között turkálsz.

- Nem kellett turkálnom, már messziről ordítanak.

- Az érzelmeid pedig… Még soha nem voltál ennyire megzavarodva, teljesen elvette az eszed az a lány. Komolyan mondom, rosszabb vagy mint Edward amikor megismerte Bellát. Hé, ez fáj! – dörzsölgette a halántékát Jasper.

- Megérdemelted. Még hogy rosszabb! – zsörtölődött a mi agyturkászunk.

- Na jó, én felmentem és megpróbálom felhívni Rosalie-t. Hálás lennék, ha nem hallgatóznátok – azzal felviharzottam a szobámba és hanyatt feküdtem a fekete bőrborítású kanapén, miközben a mobilom már ki is csengett. Alig hittem, hogy fel fogja venni, de meg kellett próbálnom. Ezért igen csak meglepődtem, amikor meghallottam mérges hangját.

- Mit akarsz?

- Megbeszélni a helyzetet. Én sajnálom, Rosalie kérlek…

De mielőtt még befejezhettem volna a mondatot közbevágott.

- Elég! Nem kell mentegetőznöd, teljesen világos a helyzet. Te is teljesen megkattantál, mint Edward. Énekes… hah! Mégis mi olyan különleges benne?

- Nem tudom megmagyarázni, egyszerűen csak mindennél jobban vágyom rá. Nem én akartam elhiheted.

- Vágysz rá? – kérdezte síri hangon. – Te vágysz rá? Rá és nem csak a vérére? Egy csenevész kiscsajra HELYETTEM? – a végére már ordított.

- Nem úgy értettem. Hanem csak…

- Nem vagyok rá kíváncsi, remélem tudod hogy egy ideig nem akarlak látni. A legjobb lesz, ha szünetet tartunk.

- Te most szakítasz velem? – hitetlenkedtem.

- Nem tudom Emmett, át kell gondolnom hogy mit szeretnék, hogy hogyan tovább. Egy ideig nem megyek haza, Alaszkában leszek. Neked is szükséged van arra, hogy eldöntsd mi a fontos, én vagy egy ember. Viszlát Emmett –azzal lecsapta a telefont, mielőtt még elköszönhettem volna.

Dühösen áthajítottam a mobilom a szobán, ami aztán nekicsapódott a falnak és ezer apró darabkára esett szét.

- Holnap egy bombariadó miatt zárva lesz a pláza, pár napig még nem tudsz újat venni – hallottam meg a földszintről Alice hangját.

Néha azt kívánom, hogy bár ne lennének szuper képességekkel megáldott testvéreim.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.