|
13. Az azutáni nap
2009.12.05. 18:43
- Edward, te meg mit keresel itt?
Zavartan nézett rám.
- Mire gondolsz?
Még mindig Edward csupasz mellkasán feküdtem. A fejem olyan volt, mintha száz tonnás lenne, és túlságosan rosszul voltam ahhoz, hogy elhúzódjak tőle.
Egy pillanat. Edward csupasz mellkasán fekszem? Az egyik kezemmel, ami még a takaró alatt volt végigsimítottam Edward testén. Erre ő halkan felsóhajtott. Gyorsan elhúztam a kezemet, és végre eljutott a tudatomig, hogy én is meztelen vagyok. Rossz előérzetem támadt. Még ha nem is akartam inkább tudni, mégis meg kellett kérdeznem Edwardtól:
- Edward, miért vagyunk mindketten meztelenek? Mi történt tegnap éjjel? – a hangomból kissé kihallatszott a kétségbeesés. Döbbenten nézett rám.
- Semmire sem emlékszel? – kérdezte kissé megbántottan.
- Máskülönben miért kérdezném? – válaszoltam ingerülten. Láthatóan kényelmetlenül érezte magát.
- Nem tudom, hogy is mondjam. Tegnap este a kocsmában voltam, ott találkoztam veled. Akkor már olyan részeg voltál, hogy egyedül már a lábadon sem tudtál megállni. Ezért hazahoztalak. Én magam sem tudom, hogy hogy történt mindez. Arra kértél, hogy maradjak. Melléd feküdtem az ágyba, aztán utána már egyik dolog követte a másikat – A vége felé Edward egyre halkabb lett.
A legrosszabb sejtéseim beigazolódtak. Ha egy kis eszem is lenne, akkor most elhúzódnék Edwardtól. De valószínűleg minden egyes agysejtemet elittam tegnap. Edward meztelen felsőtestén feküdtem még mindig, ő pedig nyugtatóan simogatta a hajamat, és mindenből a legrosszabb: A szüzességemet az egykori álompasimmal vesztettem el, és semmire sem emlékszem. Jó volt egyáltalán? Mindig abban reménykedtem, hogy Edward lesz nekem az első… és az utolsó is. De akkor még együtt voltunk. Most pedig ott volt neki Ashley.
Ashley!
Hirtelen ellöktem magam Edwardtól. A fejem annyira fájt, azt hittem felrobban.
- Mond csak, mégis mit gondoltál? – üvöltöttem rá. – Kihasználtad, hogy részeg voltam, és lefeküdtél velem. Két napja meg még Ashleyvel henteregtél a szemem előtt! Mennyire önző vagy te valójában? Néha gondolj másokra is, ne csak magadra. Először elhagysz engem, aztán egy másik lánnyal térsz vissza. Minden alkalmat kihasználsz, hogy a tudtomra add, én voltam életed legnagyobb hibája. És akkor még rám is mászol, amikor nem vagyok éppen beszámítható állapotban! Mit tettem én veled, hogy ezt érdemlem? – kiabáltam időközben már hisztérikusan, és a könnyek elkezdtek folyni az arcomon.
Edward rémülten nézett rám. Újra a mellkasára húzott, és megölelt. Nyugtató szavakat suttogott a fülembe, és megpróbált megnyugtatni. De én nem hallgattam rá, és megpróbálni kiszabadulni a karjaiból.
Hallotta, ahogy azt magyarázta, hogy egyáltalán nem az történt Ashleyvel, mint amire én gondolok, és hogy micsoda egy idióta ő, amiért ezt tette velem. Ez volt a csúcspont! Csak tudom, hogy mit láttam, és ő lefeküdt Ashleyvel. Carlisle is bizonyíthatja.
Majd a dühtől elvakítva olyat tettem, amit jobb lett volna inkább kihagyni. Amikor megpróbáltam kiszabadulni az öleléséből teljes erőből belebokszoltam a karjába. Hallottam, ahogy eltörik a kezem, és éreztem, ahogy az éles fájdalom belenyilall. Felüvöltöttem, és megszorítottam az ép kezemmel az eltörtet. Biztos voltam benne, hogy eltörött. Újra elkezdtek folyni a könnyeim. Hülye vámpír! Edward aggódva ugrott fel, és meg akarta nézni a törött kezemet.
- Kedvesem, megsérültél? – kérdezte óvatosan.
- Nem, az örömtől üvöltök! Azt a hangot már ismerhetnéd tegnap éjjelről – mondtam szarkasztikusan, és még mindig a fájdalomra összpontosítottam.
- Emlékszel a tegnap estére? – kérdezte meglepetten.
- Természetesen nem. Szarkasztikusan értettem. És most hívj végre egy orvost – mondtam összeszorított fogakkal.
- Elviszlek Carlisle-hoz – mondta gyorsan Edward, és a karjaiba vett.
- Edward, kérlek vegyél fel valamit magadra! Gondolom nem akarsz meztelenül végigfutni a környéken! – mondta sokkolva.
Edward féloldalasan rámmosolyogott, majd hihetetlen sebességgel felöltözött. Be kell vallanom, hogy Edwardnak tényleg tökéletes teste van. Ebben a pillanatban nem érdekelt, hogy pokolian fáj a kezem.
Edward hozott nekem egy fürdőköpenyt, és rámadta. Még elrakta a lakáskulcsot, majd a karjaiba véve kiugrott velem az ablakon. Mielőtt megemlíthettem volna, hogy jobb lenne, ha az ajtón keresztül mennénk már kint voltunk. Bár mennyire is nem akartam, de a vállába kellett temetnem az arcom, mert könnyeztem a széltől. Nem sokkal később már a Culleneknél voltunk. Ahhoz képest, hogy távol akartam tartani magamat a Cullenektől, elég gyakran „vendégeskedtem” náluk.
Edward bevitt a házba, és hívta Carlisle-t. Egyszerre megjelent az egész család, én pedig majdnem elsüllyedtem a szégyentől. Míg Alice mindenttudóan nézett rám, addig a többi Cullen megpróbálta elrejteni a mosolyát, kivéve Ashleyt, aki még nagyobb gyűlölettel bámult engem, mint eddig. Edward és én biztos furcsán nézhettünk ki. Ő teljesen fel volt öltözve, a haja összekuszálódva, mint mindig… najó, most egy kicsit jobban, mint általában. Engem még mindig a karjaiban tartott, és nem volt rajtam semmii egy fürdőköpenyen kívül. Nem is akarom tudni, hogy a hajam és az arcom hogy nézhetett ki. Elvörösödtem.
- Miért tartod a karjaidban ezt a félig meztelen kis fruskát? – kiabált Ashley már-már hisztérikusan.
Edward halkan rámorgott Ashleyre. El kellett rejtenem a mosolyomat. Most tényleg engem próbált meg megvédeni Edward? Hogy bosszantsam Ashleyt közelebb bújtam Edwardhoz, és az ép kezemmel belekapaszkodtam az ingjébe.
- Mi történt? – kérdezte Carlisle.
- Eltörtem a kezemet – motyogtam kerülve Carlisle tekintetét.
- Edward, kérlek vidd Bellát a konyhába – mondta Carlisle.
AZ összes Cullen követett minket. Edward leültetett az egyik székre, majd mellém ült. Közben Carlisle is megjött az orvosi táskájával, és velem szemben ült le.
- Mond csak Bella, meg tudnád nekünk magyarázni, hogy miért csak egy fürdőköpeny van rajtad? – kérdezte Emmett nevetve. Rákvörös lettem.
- Én tudom – kiáltott fel Ashley nevetve.
Küldtem Alice felé egy mérges pillantást.
Nagyon szépen köszi, Alice!
A többiek mind elkezdtek vigyorogni. Edwardra néztem, aki szórakozottan, de szeretetteljesen nézett engem. Ashley gyűlölettel morgott. Jasper és Emmett elé álltak, hogy megvédjenek tőle.
- Gyerekek, menjetek ki, és hagyjátok Carlisle-t, had végezze a munkáját! – mondta Esme. Tudom már miért szeretem ennyire őt!
Miután Carlisle megvizsgálta a kezemet megállapította, amit már eddig is tudtam, hogy eltört.
- Begipszelem a kezedet. Egy pár hétig majd pihentetned kell – mondta.
- Mond csak Bella, mi történt valójában? – fűzte még hozzá kérdőn. Tudtam, hogy ezt a kérdést majd meg kell valamikor válaszolnom.
- Megütöttem Edwardot – motyogtam.
- Miért?
- Mert megérdemelte – válaszoltam szemrehányóan.
Hallottam ahogy a család többi tagja felnevet. Tiszta klassz, hogy ők is hallják…
- Van köze ennek ahhoz, hogy egy szál fürdőköpenyben ülsz most itt? – kérdezte. Láthatóan jól szórakozott. Újra elvörösödtem.
- Öhm… Carlisle, kérlek ne haragudj, de erről nem egy férfival szeretnék beszélni – mondtam. Ez elég kínos volt…
- Kedvesem, amint begipszelték a kezedet beszélgethetünk – szólt ki Esme a nappaliból, Carlisle pedig halkan felnevetett.
Pontosan két hete találkoztam újra a Cullenekkel, és azóta több bajom volt, mint az elmúlt három évben. Sóhajtva hajtottam le a fejem az asztalra. Hatalmas hiba volt. A fejfájás új erővel tört rám… és az emlékek is. Az előző éjszaka képei lejátszódtak újra a szemeim előtt.
Édes istenem, hiszen szabályosan rámásztam Edwardra! Minden apróságra emlékeztem most már. Én könyörögtem neki, hogy maradjon velem. És a csók a kocsma előtt. Ismét elvörösödtem. Carlisle mindenttudó mosollyal nézett rám. Miért mindig én?
- Carlisle, nincs véletlenül fejfájáscsillapítód? – kérdeztem szégyenlősen.
Hallottam, ahogy a nappaliban valaki felkuncogott, és esküdni mernék rá, hogy Edward volt az. Ebben a pillanatban döntöttem el, hogy továbbra is úgy fogok tenni, mint aki semmire sem emlékszik. Nem kapja meg Edward az elégtételt.
- Mindjárt kapsz úgyis egy fájdalomcsillapítót a kezedre, az majd segít a fejfájásodon is – ébresztett fel gondolataimból Carlisle. Miután készen volt azt mondta:
- A gipsznek még száradnia kell. A legjobb lenne, ha addig itt maradnál.
Csúcs. Remélhetőleg nem fognak majd kérdésekkel bombázni.
- Milyen volt az első? Mindent el kell mesélned – táncolt oda hozzám Alice izgatott arckifejezéssel.
Ebben a családban senki nem tiszteli mások magánéletét? Ismét elvörösödtem.
- Nem emlékszik semmire – mondta Edward rosszkedvűen.
Hogy vette ehhez a bátorságot? Mérgesen néztem rá.
- Ha beszámítható állapotban lettem volna, akkor soha nem mentünk volna ilyen messzire – válaszoltam. – Rámmászott amikor részeg voltam – magyaráztam szemrehányóan.
- Ah, most már minden az én hibám? Ki kért meg, hogy maradjak ott? – kérdezte Edward ingerülten.
A Cullenek fejei ide-oda forogtak kettőnk között, mint egy teniszmeccsen.
- Oh, és neked ennyi elég is ehhez? – kérdeztem csípősen.
- Te kezdtél el simogatni – mondta Edward dühösen.
- De részeg voltam. És te kihasználtad ezt – vetettem ellen.
- Én nem használtam ezt ki. Honnan kellett volna tudnom, hogy már nem vagy beszámítható? És higgy nekem, tegnap este nagyon aktív voltál – sziszegte nekem Edward.
- Hiszen te magad mondtad nekem, hogy már a saját lábamon se tudtam megállni. Ebből már rájöhettél volna. Különben is mindenki tudja, hogy ha valaki túl sok alkoholt iszik, akkor nem lesz beszámítható – Lassan kifogyok az érvekből.
- Vámpír vagyok az Isten szerelmére! Honnan kéne tudnom, hogy az emberek ilyen furcsán reagálnak az alkoholra? Különben is régebben se tudtál megállni a saját lábadon, pedig beszámítható állapotban voltál – ordította.
Áucs. Ez fájt. Már megint felhozta a régi ügyetlenségemet.
- Te egy komplett idióta vagy, Edward Cullen. El se tudod képzelni, hogy mennyire átkozom azt a napot, amikor megismertelek! Ráadásul morálisan se vagy túl jó! Két nappal ezelőtt még Ashleyvel fekszel le, most meg velem. Úgy látszik neked semmi sem elég – kiabáltam.
- Te pedig prűd vagy! – kiabált rám vissza. Ekkor Ashley ismét megszólalt:
- Edward, én megbocsátok neked. Ilyesmi megtörténhet. Biztosan csak egy baleset volt. De egy valamit azért tudni szeretnék. Jobb nálam az ágyban? – kérdezte kislányos hangon.
Na ennek aztán vannak idegei. A barátja megcsalja, és akkor még azzal foglalkozik, hogy jobb vagyok-e nála az ágyban? Ezt a kérdését kivéve teljesen nyugodtan fogadta a hírt. Ez nem vall Ashleyre. Edward dühösen nézett rám, majd átkarolta Ashley vállát.
- Semmi esetre sem – sziszegte, közben végig engem nézve.
Fájt, hogy nemcsak hogy kihasználta a szituációt, most még meg is aláz. Fájdalmas tekintettel néztem rá. Először bűnbánóan nézett rám Edward, de utána kerülte a pillantásomat. Minden gyűlöletemet belesűrítettem a következő mondatomba, amit Edwardnak szántam.
- Higgy nekem, te se vagy valami nagy lepedő-akrobata. Különben elékeznék rá, hogy lefeküdtünk. Újra bebizonyítottad, hogy semmit sem tudsz rendesen csinálni. De úgy látszik, hogy ennyi elég Ashleynek. De ha őszinték akarunk lenni, Ashleynek soha nem voltak túl nagyok az igényei.
Edward alig észrevehetően összecsuklott egy kicsit, és fájdalommal az arcán nézett rám. Ashley ezzel ellentétben dühösen nézett rám. Csodálkoztam, hogy még nem ugrott nekem. Az biztos, hogy innen el kell mennie, de ki tudja, hogy Carlisle még mivel fenyegette meg.
Leültem a kanapéra Esme, és Alice közé. Míg Esme átölelte a vállamat, Alice pedig nyugtatólag simogatta a kezemet.
- Telefonálhatnék? Szólnom kell Claire-nek, hogy itt vagyok – mondta szinte hangtalanul.
Ashley és Edward kimentek a házból, a többi Cullen pedig aggódva nézett engem. Mióta újra találkoztam Edwarddal az egész életem fenekestül felfordult, és fogalmam sincs, hogy hogyan nyerhetném vissza a kontrollt az életem felett.
- Miért nem mondod meg egyszerűen Claire-nek, hogy ma itt maradsz. Akkor csinálhatnánk egy csajos estét, és dumálhatnánk csajos dolgokról – mondta Rosalie.
Ugyanabban a házban lenni, ahol Edward és Ashley nem tűnt valami jó ötletnek. De még mindig jobb, mint egyedül lenni otthon, és gondolkozni. Tudom, hogy Claire megint Cedric-nél aludt. Bólintottam Rosalienak, és kimentem a konyhába, hogy felhívjam Calire-t.
- Szia Claire! Én vagyok, Isabella. Figyi, a Cullenéknél vagyok. Volt egy kis balesetem, és eltörtem a kezemet úgyhogy Carlisle ellátta.
- Édes istenem Isabella! Mi van veled az utóbbi időben? Először a fejed, most meg a kezed. Mióta újra itt vannak, mindenféle kis baleseteid vannak! – mondta barátnőm aggódva. És igaza volt.
- Csak szólni akartam, hogy ma itt alszom. Egy-két dolgot majd hozok magamnak. Véletlenül ott felejtettem a kulcsomat. Már hosszú ideje vársz rám? – kérdeztem.
- Nem, ezen a héten nem megyek be az egyetemre. Neked is ezt kéne tenned. Úgyis ma dolgozni kell mennünk. Hozd magaddal a beteglapodat, és akkor a másolatát odaadom Nortonnak, az egyetemen pedig majd leadom holnap az enyémmel együtt – mondta Claire most már egy kicsit boldogabban.
Oké, egyetem és Norton. Mindkettőt elfelejtettem. És akkor még ott van Jason is, akit teljesen elhanyagoltam az elmúlt időben. És ott volt a rossz lelkiismeretem is. Nem érdemelte meg, hogy megcsalják. Már ha egyáltalán nevezhető ez megcsalásnak, hogy úgy szexeltem, hogy közben részeg voltam. Rosszul éreztem magam. Tényleg! Miért tettem ilyet egy olyan kedves fiúval, mint Jason?
- Akkor fél hat körül majd hazamegyek, hogy elhozzam a cuccaimat – mondtam egy kicsit szomorúan.
- Minden oké, Isabella? Olyan szomorúnak tűnik a hangod. Ha szeretnél beszélni róla, akkor tudod, hogy én mindig itt vagyok neked. Csak mert most van barátom, az még nem jelenti azt, hogy már nincs rád időm! – mondta Claire aggódóan.
- Minden oké, tényleg. Csak a kezem fáj egy kicsit – hazudtam. – Akkor fél hatkor majd találkozunk.
- Rendben. És mindenképpen beszélgetnünk kell majd valamikor. Olyan érzésem van, mintha kihagynék valamit az életedből – mondta mosolyogva. Néha olyan volt, mint egy anyuka.
Visszamentem a nappaliba és odaadtam a telefont Esmenek. Mindenki szomorúan nézett engem. Tudom, hogy minden szót hallottak, amit Claire-rel váltottam.
- Rossz a lelkiismereted – mondta Jasper teljesen szükségtelenül. Én csak bólintottam.
- Jason egy kedves fiú. Ő nem ezt érdemli.
- De végülis te részeg voltál tegnap. Szóval nem hibáztathat téged senki a történtekért – válaszolt Jasper elgondolkozva.
- Igen, de azért ez nem ilyen egyszerű. Nem hiszem, hogy akármilyen idegen férfival is lefeküdtem volna – mondtam szomorúan.
Bár ebben nem lehettem biztos, mivel még soha nem voltam ilyen csettrészeg, mint tegnap. Még soha nem voltam részeg!
- Örülök, hogy ma este ittmaradhatok. Így egy kicsit összeszedhetem a gondolataimat – mondtam bizakodóbban, mint ahogy valójában éreztem magam.
- Bella, ez a te otthonod is. Addig maradsz, ameddig csak akarsz! – mondta Carlisle.
- Mi?? Ez itt marad? Mégis hogy-hogy? Engem kidobtok, ez a kis fruskát meg tárt karokkal fogadjátok! – rikácsolt Ashley.
Hol van Edward? Hiszen még együtt mentek el.
- Bella már régebb óta családtag, de pedig csak befurakodtál ide. És ha nem úgy viselkednél, mint egy viselkedészavaros gyerek, akkor te is maradhatnál! – mondta Esme dühösen.
Mindannyian kaptunk még egy dühödt pillantást Ashleyttől, majd kifutott a házból.
Mindenki a nappaliban ült, és beszélgettünk. Aztán fél hatkor felöltöztem, és visszamentem a lakásomba, hogy elhozzam a cuccaimat. Carlisle már kitöltötte a beteglapomat, úgyhogy azt is rögtön oda tudtam adni Claire-nek. Ismét Rosalie adott kölcsön ruhát. Úgy döntöttünk, hogy Emmett visz el, hogy addig Alice, Esme, és Rosalie elő tudják készíteni a csajos esténket.
Ahogy megérkeztünk a lakáshoz megkértem Emmett-et, hogy várjon meg a kocsinál, és megígértem, hogy sietek. Felcsengettem, és vártam. Miután már harmadszorra csengettem egyszerűen kinyitottam az ajtót. Elkezdtem aggódni, hogy Claire már nincs itthon. Felmentem a lakáshoz. Az ajtó résnyire nyitva volt, és azon gondolkoztam, hogy hol lehet Claire. Máskor mindig rögtön odafutott az ajtóhoz, ha hazajöttem. Bementem, és rossz előérzetem támadt. Az egész lakásban sötét volt. Megpróbáltam felkapcsolni a villanyt, de az nem kapcsolódott fel. Odatapogatóztam a folyosónkon lévő komódhoz, hogy kivegyek egy zseblámpát. Meg is találtam, és bekapcsoltam.
- Claire, hol vagy?
Nem jött válasz. Bementem a szobájába. De ott se volt senki. Utána a nappaliban próbálkoztam. Bementem a nappali ajtaján, és ott is megpróbáltam felkapcsolni a villanyt. De itt se működött. Hirtelen megbotlottam valamiben. Miután megkapaszkodtam, hogy ne essek el, megvilágítottam a padlót, hogy lássam miben botlottam meg. Két ember feküdt ott.
Sokkot kaptam.
Az arcukra világítottam, és felismertem Claire-t, és Jasont. Már nem mozogtak. Most már tényleg nagyon rossz érzésem volt. Megpróbáltam megmérni a pulzusukat. A legjobb barátnőm Claire, és a barátom Jason halottak voltak.
Felüvöltöttem…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó