Istenem még mindig nem hiszek a fülemnek! Jasper -nak tényleg nincs kedvese! Akkor talán lehet, hogy van egy szemernyi kis esélyem is? Talán?
-De amúgy miért kérded? – kérdezte, mire én fülig pirultam.
-Csak… öm izé kíváncsiságból! – feleltem nagy okosan.
-Aham értem!
-És mit szoktál csinálni? Mármint ott az erdőben?
-Hát van egy kutyám és azon kívül nem is tudom.
-Oh, van egy kutyád? És hogy hívják? Milyen fajtájú? És hol van most? – kérdezte lelkesen-, Már ha nem baj hogy megkérdezem. – mosolyodott el félszegen.
-Nem, nem baj hogy kérdezed! Szóval igen van egy kutyám, a neve Orion. És ő egy Alaszkai Malamut. – mosolyogtam. – És most éppen otthon van és hősiesen védelmezi a házat. –nevetem.
-Oh, nagyon szép neve van. – mosolyodott el ő is. – Fogadok, hogy még soha nem törtek be hozzád?
-Tényleg nem, de honnan vetted?
-Hát őszintén nem szívesen lennék az útjában egy akkora kutyának!
-Hát tény hogy igen csak nagydarab. De ugyan akkor nagyon szelíd és aranyos. És én imádom.
-És nem baj hogy egyedül van?
-Hát nem terveztem, hogy ilyen sokáig maradok. De élelme és vize van. Szóval még nincs baj. De most hogy mondott tényleg ideje lenne indulnom.
-Én nem azért mondtam.
-Tudom nem értetem félre.
-Ha szeretnéd, szívesen elkísérlek. – állt fel és nyújtotta nekem a kezét.
-Igazán kedves tőle. – mosolyogtam és hagytam, hogy segítsen felállni.
-Akkor indulhatunk is.
-Ne kellene szólnod valakinek hogy, elmész?
-Ugyan hisz már tudják! Igaz Edward?
-Naná, öcsi sajt! – jött elő vigyorodva.
-Te egész végig ott hallgatóztál? És te meg tudtad? – hitetlenkedtem.
-Már megszoktam. – jött egy vállrándítás Jasper-től.
-Hát ez igazán nagyszerű! – nem elég nekem az, hogy néha úgy viselkedik, mint aki olvas a gondolataimban még a kimondott szavaimat is kihallgatja. Most olyan szívesen pofon vágnám, de nem igazán lenne illendő. Ááá elegem van ebből az alakból. – Én már itt sem vagyok! – kapkodtam fel a cuccaimat és az ajtó felé vettem az irányt. Közben halottam hogy Jasper mond valamit Edward -nak aztán meg utánam ered miközben Edward egyfolytában csak röhög. Nagyon nem szimpi nekem ez a férfi! De komolyan én általában nem szoktam mások felet ítélkezni, de ő igazán visszavehetne már a pofájából.
Edward szemszöge:
Tudom, hogy nem valami udvarias, sőt egyenesen pofátlan, ahogy egyfolytában csak nevetek. De nem bírtam magammal Alice gondolatai annyira viccesek.
Most hogy elmentek kezdek végre lenyugodni, de azért még mindig elég hülye vagyok. De én legalább beismerem.
-Edward, hol vannak Alice-ék? – kérdezte Nessie annyira idegen nekem hogy „Edward” -nak szólít. És nem Apának!
-Elmentek Alice kutyájáért. Kicsim.
-Oh, oké! És mi történt köztük?
-Hát elégé viccesek a gondolataik!
-Már, mint kinek?
-Alice-nek.
-Miért?
-Hát például az utolsó gondolat, amit hallottam az, az volt, hogy idézem „igazán visszavehetnék már a pofámból!”. – nevetem
-Pedig nem olyanak ismertem, meg aki gyakran mond csúnyát másra még is mit csináltál Apa?
-Én semmit, csak amire megkértél!
-Ja, csak hogy te mindent úgy értelmezel, ahogy neked éppen megfelelő! Nem igaz? – szólt közbe Rose.
-Hát…- vetetem volna közbe.
-Ugyan ne is próbálj tagadni Öcsi! – röhögőt Emmett.
-Te csak ne beszélj mi történt közöztetek, hogy ilyen hamar végeztetek? Talán valami félre siklott? Vagy mégsem éri be veled? Mh Emmett?
-De nagyon is hogy beéri velem! – morogta.
-Ahan hát akkor nem neki kéne most kiállni az erényéért?
-Kiállok én, ha akarok! – szólt Rose.
-Ahan szóval nem akartál aliasz nekem volt igazam miszerint már nem érsz be Emmett-el. Hát sajnálom pajtás. Ezt most megszívtad. – mosolyogtam feléjük.
-Mindjárt megmutatom én hogy ki szív meg mit. – ugrott volna rám.
-Ugyan tudhatnád már ennyi idő után, hogy nincs esélyed ellenem. – nevetem tovább.
-Hangyátok abba most azonnal!– hallottam meg Bella hangját.
-Ugyan szívem hisz csak játszunk, vagyis én csak játszom.
-Nem érdekel nincs bunyó megegyeztünk.
-Rendben! – fintorodtam el. – legalább is egyelőre!
-Abban biztos lehetsz testvér! Ezt én nem hagyom annyiban. – mondta Emmett is!
-Istenem! Férfiak és a ti híres büszkeségetek! – kacagott fel. – Amúgy hol van a kis vendégünk?
-Hazament!
-És még csak el sem köszönt?
-Nem volt olyan állapotban. Különben is visszajön.
-Miért milyen állapodban volt? – jött a kérdés aggodalmaskodón Esme -től.
-Az ő agyát is eldurrantotta Edward. - mondta Emmett röhögve.
-Na de kisfiam! Hisz nem szabad ilyet csinálni!
-Jah „kisfiam” jó hogy nem etted meg már csak az lett volna ennél nagyobb pofátlanság!
-Vigyáz a szádra fiatalember! – dorgálta meg most Em -et.
-Bocsi mami! De nem vagyok ember!
-Jaj, istenem! Akkor vigyáz a szádra középkorú vámpír! – segítetem be én is!
-Haha de vicces valaki! –zsötölödöt Em. – Vén vámpír!
-Hé, álljon meg a menet úgy tudtam, hogy én vagyok a vén! -Szállt be a játéba Carlisle is!
-Aha, hát majd meglátjuk! – bukott ki belőle is. Mire mindenki röhögő görcsöt kapott a szobába szerintem legalább negyedórán át nem is lehetett mást hallani a házból csak vidám nevetést.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó