(Bella szemszöge) - csak az ő szemszöge lesz

Három nap telt el azóta, hogy Edward visszajött. Még most is alig hiszem el, hogy itt van…
Alice persze ezalatt a három nap alatt váltig állította, hogy a bátyjának csak egy részleges elmezavara volt és mielőtt még több butaságot tett volna ennek fényében, ő helyette rábeszélte, hogy jöjjenek ide. Én ilyenkor mindig csak kuncogtam, mert Alice ezt mindig úgy mondta, mintha legalább megmentette volna a fél világot. Jó, félre ne értsen senki, én hálás vagyok Alice-nek, csak egyszerűen néha hajlamos túlzásokba esni…
Aztán ott volt még Charlie, aki csak azt tudta, hogy Alice jött Forksba, majd tegnap azt is elmondtuk neki, hogy Edward is itt van. Hát mondanom sem kell, hogy Charlie az utóbbi ottlététől nem ujjongott, de azért elviselte és esténként, mindig közölte velem, hogy neki az a legfontosabb, hogy én boldog legyek.
Mellesleg tegnap volt a ballagásom, amire Edward vitt el az ezüst Volvóval, de ő nem jött be, mert nem akarta, hogy mindenki megtudja, hogy visszajött. Egyébként ahhoz képest, hogy akkoriban, amikor a vizsgáim voltak, próbáltam meg megtalálni a Culleneket és ez eléggé lefoglalta az agyam, így csodálkoztam is, mikor kiderült, hogy jó jegyeim lettek.
Nos, mi történt még?
Jacobbal nem beszéltem, pedig akartam, csak valahogy mindig meggondoltam magam, amikor tárcsázni kezdtem a számukat. Nem tudtam mit mondhatnék neki, hiszen hamarosan elmegyek és azért mégiscsak a barátom volt, szóval tartoztam neki annyival, hogy elmondom neki a dolgokat – bár valószínűleg már úgy is tudja, vagy kitalálta –, de egyszerűen nem tudtam. Pedig tényleg jó lett volna. Viszont nehezítő körülmény, hogy Jake szerelmes belém és én nem akarom megbántani. Bár mondtam neki, hogy én csak barátként szeretem, de mégis…
Ja, igen, és itt van még Leo, aki minden nap benéz a házunkba, viszont én elküldöm. Azóta nem beszéltem vele igazán, hogy úgy tűnt, meg akar csókolni.
Szóval totális káosz az életem, de legalább ott van nekem a biztos pont, Edward. És ennyi elég.
Amikor elmondta az igazságot, akkor megértettem és lezártam magamban a múltat, hogy csak a jelenre koncentrálhassak:
- Most már meg kéne beszélnünk mindent. El szeretném mondani az igazat – emlékeztem vissza, hogy mit mondott Edward azután, miután végre el tudtunk kissé szakadni egymástól azon az estén, amikor visszajött.
- Rendben – egyeztem bele.
- Először is… leszögezem, hogy nem szeretem Tanyát, soha nem is szerettem és soha nem is fogom és ezt neki is elmondtam. Csak téged szeretlek – mosolygott rám.
- Nos, ez eddig oké, de szeretném a történetet onnan hallani, amikor úgy döntöttél, hogy elmész Denaliba – jegyeztem meg.
- Hát, ha tényleg ezt akarod – mondta kicsit bizonytalan hangon és felsóhajtott. – Tehát… kezdjük onnan, hogy te hazamentél, Alice pedig titkolózott a látomásaival. Aztán én úgy döntöttem, hogy valamivel elfoglalom magam, így vadászni indultam volna, ha Rosalie nem állít meg. Öhm… - Úgy látszott, mintha valamit nem akart volna elmondani, de biztos csak képzelődtem. – Az a lényeg, hogy begurultam rá és elfutottam, aztán csak azt vettem észre, hogy Denaliban vagyok. Tanya szívélyesen fogadott és én akkor és ott döntöttem el, hogy ott maradok, mert biztos voltam benne, hogy nem bocsátasz meg a hazugságom miatt.
- Tehát lényegében én vagyok a hibás – hajtottam le a fejem. – Ha nem felejtelek el, akkor ez mind nem történt volna.
- Dehogy, te butus. – Az államnál fogva felemelte a fejem és mélyen a szemembe nézett, én pedig szinte elolvadtam. – Az egészet én okoztam, nem hagyhatom, hogy magadra vállald. Nézd, tudom, hogy rossz döntések sorozata áll a hátam mögött, de csak azért tettem, mert azt hittem, hogy neked ez lesz a legjobb. Amikor… amikor először el akartam menni, csak a biztonságodat tartottam szem előtt, de aztán te… szóval legurultál a lépcsőn és én annyira aggódtam érted. Beszéltem hozzád, amíg nem voltál magadnál, de utána kimentem a szobából, majd Carlisle-jal haza is mentünk. Ezek után, Charlie telefonált és azt mondta, hogy nem emlékszel rám és…
- Én annyira sajnálom, hogy elfelejtettelek – motyogtam, félbeszakítva őt.
- Bella, nem te vagy a hibás, hanem én, és erről nem nyitok vitát, különben is most én beszélek – válaszolta. – Szóval, Carlisle is megbizonyosodott róla, hogy elfelejtettél, én pedig szörnyen éreztem magam. Aztán ez az érzés csak fokozódott, mikor is apám közölte velem, hogy nem mehetek a közeledbe, mert az még akár súlyosbíthat is az állapotodon. Én szomorú voltam és ekkor már nem akartam elköltözni. – Ekkor végigsimítottam arcán, erre ő elmosolyodott és leheletfinoman végigcsókolta a kezem, majd folytatta. – A suliban persze, amilyen a szerencséd, összefutottunk – kuncogott fel. – Nem emlékeztél rám, az igazi kilétem pedig beszámíthatatlan következményekkel járt volna az állapotodban, úgyhogy inkább kitaláltam egy nevet, ami félig valóban az enyém – Itt rám kacsintott. – Aztán kezdődhetett az újboli megismerésem. Persze ez az egész hazugság-dolog rengeteg buktatóval járt, tekintve, hogy olyan sokan beszéltek rólam, mármint a valós nevemről, meg ugye ott volt az a tanáros ügy… – Erre felkuncogtam, nagyon is jól emlékeztem mindenre, amit eddig mesélt, még arra is, hogy beszélt hozzám, amíg ájult állapotban voltam.
- Nos, legközelebb, ha másnak adod ki magad, talán be kéne avatnod a tanárt… meg esetleg az egész iskolát – mondtam, mire már ő is velem nevetett.
- Jó, majd igyekszem. Tehát, egyre közelebb kerültünk egymáshoz és Jasper gondolatait hallva, eldöntöttem, hogy ha kiderül, hogy egy másik néven is belém tudsz szeretni, akkor elmondom az igazat.
- Miért mit gondolt Jasper? – kérdeztem kíváncsian.
- Az nem fontos… Inkább folytatom… Utána elvittelek a rétünkre, de azok a folytonos emlékfeltörések eléggé aggasztottak. Soha nem tudtam, hogy mikor számítsak arra, hogy a képembe vágod, hogy egy szemét hazug vagyok, és nem akarsz többet látni… Viszont nem mondtam el, még nem. Megvolt a döntésem, és próbáltam magam ahhoz tartani, de volt egy megingásom, amikor azt mondtam, hogy most azonnal elmondok neked mindent, vállalva a kockázatot, hogy nem bocsátasz meg, de Alice leállított. Ezek után egyik dolog követte a másikat, mikor is azt mondtad, hogy szeretsz. Én persze akkor el akartam mondani és Carlisle is erre sarkallt, szóval tényleg megpróbáltam elmondani, de akkor meg már elkéstem, hiszen eszedbe jutott minden… Utána mikor már Denaliban voltam és megérkeztek a többiek is, nem tudtam, hogy mire számítsak, de egyedül Alice volt iszonyatosan mérges rám, a többiek elnézőek voltak velem szemben. És Alice… amikor elmondat, hogy nem szeretsz már, akkor egy világ omlott össze bennem, persze utána kiderült, hogy csak azért hazudott, mert te megkérted rá… Meg aztán ott volt az, hogy meg akartad velem beszélni a dolgokat és arra kellett odajönnöd, hogy Tanya megcsókol. – Az emlék hatására úgy éreztem magam, mint akit gyomorszájon vágtak. – De azt azért meg kell, jegyezzem, hogy én nem csókoltam vissza. Egyelőre ennyi. A többit esetleg majd máskor elmondom. – A végét már olyan halkan mondta, hogy alig bírtam meghallani.
- Nézd – kezdtem, mire rám nézett. –, én megbocsátottam, a múltat hagyjuk magunk mögött. És soha többé ne akarj elmenni! – néztem rá parancsolón, mire elnevette magát.
- Értettem asszonyom – mondta. – De most már aludnod kéne, késő van.
Lefeküdtem az ágyba, ő pedig mellém, majd megcsókolta a homlokom, én pedig szorosan magamhoz húztam.
Elmosolyodtam ezekre a gondolatokra, de ekkor már ismét a jelenben voltam.
Pont ezt a pillanatot választotta Edward, hogy beugorjon a szobám ablakán.
- Szia – köszönt és felém villantotta azt az ellenállhatatlan féloldalas mosolyát.
- Szia… Egész este ott akarsz állni? – kérdeztem, mikor még néhány másodperc múlva is csak nézett.
Egy lépés tett felém, de aztán megállt.
- Na mi van, percenként fogsz egy lépést megtenni? – Ekkor olyan gyorsan, hogy nem is láttam, Edward már ott is ült közvetlenül mellettem az ágyon. – Így már mindjárt jobb – sóhajtottam, amikor átölelt…
Még beszélgettünk egy kicsit, továbbmesélte, amit már napok óta minden este mond. A Denaliban történteket, de mindig azt mondja, hogy most már aludjak, szóval azért megy ilyen lassan, mire a végére érünk. Szóval, ma is mesélt néhány mondatot, aztán a fülembe suttogta, hogy aludjak, én pedig még félálomban motyogtam, hogy: - Az egyetlen biztos pont. – Aztán álomba merültem.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.