Fáradtan rogytam le az ágyamra, miközben a nap eseményei villództak a fejemben. Soha nem éreztem még ilyen boldogságot, hiszen azzal tölthettem a napot, akit szerettem. Ugyanakkor bűntudatot is éreztem, mert elszakítottam Rosalie-tól, aki most biztosan nagyon dühös, hogy egy ilyen átlagos ember, mint én felkeltette a párja érdeklődését. Bár nem akartam beleavatkozni a vámpírok életébe, önhibámon kívül mégis megtörtént és nem tudtam eldönteni hogy őrüljek e annak, hogy Emmett mindennél jobban szomjazik a véremre, vagy inkább sírjak miatta. De más különben soha nem lehettem volna vele együtt, soha nem csókolt volna meg, soha nem láthattam volna Önmagam a szemében. A fájdalom, amit a miatt éreztem, hogy különben egyáltalán nem érdeklődne irántam felülíródott a szerelem érzése miatt. Nem számít, hogy miért és hogyan csak együtt akartam vele lenni, addig ameddig engedi az élet, utána lemondanék róla, ha tudnám hogy boldogan élhet tovább. De Rosalie-val már majdnem egy évszázada együtt vannak, lehet hogy akár több ideje is és a szerelmet, ami köztük van nem ronthatja el egy olyan kis semmiség, mint én. Holnap beszélek Emmettel és megmondom neki, hogy nem kell betartania az ígéretét, nem kell rám vigyáznia és velem lennie, inkább töltse az időt a barátnőjével, én csak bajt és fájdalmat jelentek számára, mert mindig ott van a kísértés, a félelem hogy véletlenül megöl és nem akarom hogy bűntudata legyen miattam, hogy gyilkossá váljon. Ezt eddig még nem is gondoltam át, olyan gyorsan peregtek az események és annyira elvarázsolt a lénye, az illata, a tekintete hogy másban sem tudtam létezni, csak a pillanatban. Önző voltam és csak magamra gondoltam.

- Hé Alina! Gyere le kérlek – hallottam meg anyu hangját a földszintről.

- Megyek már! – robogtam lefele a lépcsőn.

- Na végre, hogy itthon vagy. Légy szíves vidd el ezeket a csomagokat Blackéknek, valami szerszámok vannak benne és mond meg, hogy apád küldi.

- De még meg kell csinálnom a házi feladatokat és már majdnem 7 óra, sötét is van ráadásul. Nem tudnád elvinni kocsival?

- Most értem haza a munkából és ha volt eszed ilyen későn hazajönni az iskolából, akkor most ne nyafogj hogy már besötétedett.

- De La Push nagyon messze van biciklivel.

- Nem érdekel. Na pattanj és 10-re legkésőbb legyél itthon.

Már máskor is történt ilyesmi, hogy Blackékhez kellett vinnem valamit, Jacobot és a többi indián fiút elég jól ismertem, bár legutoljára az óvodában voltunk beszélő viszonyban, amióta más iskolába járunk éppen, hogy csak köszönni szoktak, Jacob azért néha szól hozzám pár kedves szót.
Kicsit haragudtam anyura, hogy képes ilyenkor elküldeni La Push-ba, annak ellenére, hogy annyira követelőző velem és kényes a nővérem esete miatt nem értettem, hogy miért kell ilyen ridegen viselkednie. Talán nem is aggódik értem annyira, mint ahogy azt sokszor előadja, amikor jön a gyerekes ruhákkal, meg hogy még kislány vagyok. Kerekezés közben majdnem nekimentem egy villanyoszlopnak, annyira elmerengtem anyuval való viszonyomon, majd fél óra bicajozás után meg is láttam Jacob-ék házát és miután letámasztottam a bringám bekopogtam. Bentről kisebb zörgést és motozást hallottam, majd Jacob nyitott ajtót egy szál bokszerben. Hát ezért a látványért megérte ennyit fáradni.

- Öhm, szia Alina. Hát te? Mit keresel itt ilyenkor?

- Anyu küldött ezekkel, szerszámok vannak benne.

- Ja igen, apáddal megbeszéltem hogy ha megérkeznek az üzletbe, majd valaki elhozza. De azért nem olyan sürgős, hogy veled kellett volna elküldeni. Bicajjal jöttél?

- Igen.

- Na gyere be, csinálok neked egy teát, aztán hazaviszlek.

- Jaj nem, igazán nem kell, meg nem is akarok zavarni.

- Nem zavarsz, éppen a fiúkat várom, azt hittem az előbb is, hogy ők csengetnek. Gondoltuk, hogy bemegyünk a városba megnézni egy filmet, de odafele majd kiteszünk a házatok előtt.

- De mi lesz a bicajommal?

- Majd holnap elviszem neked.

- Hát jó.

- Na ez a beszéd. Várj, gyorsan felöltözök, addig érezd otthon magad.

Miközben megfordul, hogy kihalásszon valami ruhaféleséget a kanapén helyet foglaló kupacból volt időm megfigyelni, hogy mennyire megváltozott. Termetre már majdnem akkora volt, mint Emmett, hihetetlenek voltak az izmai és mintha sokkal idősebbnek is nézett volna ki. Persze még mindig olyan jóképű volt mint kölyökként, de annak ellenére hogy csak fél évvel volt nálam idősebb legalább 22-23 évesnek festett.

- Nagyon megváltoztál – csúszott ki a számon és ahogy Jacob rám nézett miközben belebújt egy fekete, számára már eléggé szűkös trikóba amiben csak még jobban domborodtak az izmai a fülem tövéig elvörösödtem.

- Te viszont egy cseppet sem, kicsit Alina – lépett oda hozzám és borzolta össze, a hajam.

- Hé! – kiáltottam sértődötten. - Tönkreteszed a copfom. Majd odaléptem a tükörhöz, hogy az ujjaimmal gyorsan kifésüljem és újra összegumizzam a hajam.

- Szerintem gyakrabban kellene kibontva hordanod.

- Persze, hogy jobban összeborzolhasd. Régen is mindig ezt csináltad – öltöttem rá a nyelvem, mire ő elnevette magát.

- Hát igen, azok a régi szép idők, amikor az óvodaudvaron kergettük a lányokat és a hajukat húzkodtuk.

- Ez nem vicces. Szabályszerűen rettegtem tőled, mert midig olyan erősen rángattad a copfomat, hogy azt hittem az összes hajam kihullik – néztem fel rá nagy komolyan, de nem bírtam sokáig, kirobbant belőlem a nevetés és ő is teli szájjal vigyorgott.

- Biztos azért húztam meg olyan erősen a hajad, mert tetszettél – mondta, miközben még szélesebben mosolygott.

- Na persze – bokszoltam bele játékosan a vállába. Úgy éreztem, hogy visszanyertem egy régi barátot, már nagyon rég nem nevettem ilyen jót senkivel.

Ezt a pillanatot választották a többiek arra, hogy kopogás nélkül berontsanak a házba, de mielőtt még Seth, Embry és Quil elkiálthatta volna magát, hogy megérkeztünk megakadt a szemük rajtam.

- Hát te Alina? Mi járatban Jacobnál? – kérdezte Seth meglepetten.

- Én is örülök, hogy látlak – mosolyogtam elnézően.

- Csak hozott pár szerszámot.

- Ilyenkor?

- Tudod milyenek a szülei – forgatta meg a szemeit Jacob. - Bocsi Alina, de szerintem felelőtlenség ilyenkor elküldeni téged, át az erdőn és ráadásul biciklivel.

- Nem baj, már úgy is rég láttunk – veregette meg a vállam Quil, mire én úgy éreztem, hogy valaki éppen megpróbál a földbe döngölni, még a térdeim is megroggyantak kicsit.

- Hé vigyázz már, finomabban – szólt rá Jacob.

- Bocs Alina, néha elfeledkezem az erőmről.

- Hát nem mindenki olyan díjbirkózó, mint ti fiúk. Milyen szteroidokat szedtek, hogy ekkorára nőttetek? Fél éve még teljesen átlagos alkatúak voltatok.

- Öhm, hát mi csak… - kezdett bene Embry, de Jacob a szavába vágott.

- A sok edzés az oka, meg a kondi – feszítette meg a bicepszét. Olyan muris látvány volt, hogy muszáj volt nevetnem.

- Te kinevetsz engem?

- Igen – vigyorogtam.

- Na várj csak! Ez bosszúért kiállt.

- Jaj, ne, hagyjátok abba, megadom magam – visítottam a kanapéra döntve, miközben egyszerre négyen csikiztek minden oldalról. Úgy éreztem magam mintha még mindig óvódások lennénk.

- Na jó, elég a mókából, ha még meg akarjuk nézni azt a filmet, meg már neked is otthon lenne a helyed.

- Persze, most hogy kicsikiztétek belőlem a lelket is már mehetünk is – duzzogtam, persze nem gondoltam komolyan.

- Nincs kedved velünk jönni? – kérdezte Quil és Seth szinte majdnem egyszerre.

- Sajnos haza kell mennem, meg holnap suli.

- Nekünk is lesz tanítás. De anyukád biztos elengedne velünk, hiszen ismer mint a rossz pénzt.

- Hát éppen ez az, hogy csak úgy ismer, mint a rossz pénzt – nevetett Seth.

- Már olyan régen nem beszélgettünk, amikor gyerekkorunkban olyan jókat játszottunk – tette hozzá Embry.

- Persze, játszottunk. Körbe, körbe kergettetek és felgyújtottátok a barbimat.

- De aztán Jacob mindig megvigasztalt – nevetetek kajánul a fiúk, míg az említett csak elhúzta a száját.

- Na jó, elég a mókából. Irány az autó, aztán majd útközben felhívod a szüleid és megkérdezed, hogy velünk jöhetsz e - emelte le a kabátom a fogasról Jacob, de mielőtt még felém nyújtotta volna összevont szemöldökkel közel emelte magához és megszagolta. A többiek is ugyanígy tettek, majd mindannyian ugyanolyan gyászos képpel fordultak felém.

- Te a Cullenekkel barátkozol? – kérdezte síri hangon a korábban még olyan vidám Jacob.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.