Gyorsan visszasuhantunk a Cullen házba, pont egy mindent megrázkódtató dörgés előtt. Nem szerettem az efféle természeti jelenségeket, még ha ártalmatlanok is voltak számomra. Lekuporodtam a nappali padlójára és próbáltam lenyugtatni pattanásig feszült idegeimet. Esme bekapcsolta a televíziót és egy DVD-t tett a lejátszóba. Jógagyakorlatokat mutattak be kismamáknak a képsorok. Elsőnek a helyes légzést és ülést gyakoroltuk, majd rátértünk a kissé megterhelő fizikai feladatokra. Esme velem együtt végezte a feladatokat és olykor jókat mosolygott fáradtságomon. Számomra tényleg terhelést jelentett ez a fajta torna. Fel se észleltem, de már nyugodt állapotban terültem el a földön kezeimet oldalamnál tartva ugyanis most jött a levezetés, a relaxáció. Szememet lehunytam és figyeltem a női hangra, ami az utasításokat adta. Elképzeltem egy gyönyörű, világos tisztást, ahol sétálgatok boldogan és szedem a jó illatú virágokat. Mellettem a kislányom ugrál bohókásan és buborékokat fúj a levegőbe, köztük egy szívecske helyezkedik el. Anthony jobb oldalamon foglal helyet, de akárhányszor felé fordítom fejem, nagyot nevetve elfut. A haját viszont ki tudom így is venni, vörös tincseit a szél játékosan cibálja.
- Most pedig szorítsuk ökölbe a kezünket, nyissuk ki a szemünket és nézzünk lassan körbe a szobában – hallottam a női hangot eljutni tudatomig.
Úgy tettem, ahogy az „edző” kérte és lassan fel is keltem a matracról. Jól esett az a kis idilli nyugalom, amit elképzeltem gondolatban.
- Köszönöm Esme, hogy megmutattad nekem ezt a kazettát – hálálkodtam neki.
- Semmiség, reméltem egyszer még hasznát tudjuk venni. Tudod én is voltam már áldott állapotban, de a kicsi gyenge volt és meghalt – szomorodott el. – Utána pedig engem is követelt a halál, de Carlisle az útjába állt. Most pedig itt vagyok vámpírként öt nagy gyerekkel, akikkel néha roppant nehéz.
- Sajnálom a gyermekedet, biztos nagyon nehéz lehetett feldolgozni – szorítottam meg kezét együttérzőn. - Ha az én kisbabámmal történne valami tragédia, valószínűleg belehalnék a bánatba.
- Még csak fel se hozd ezt az eshetőséget, veletek minden rendben lesz. Erős a kicsi és te úgyszintén. Hisz nem sok vámpír tudna elszökni a Volturi elől.
- Reménykedjünk a legjobbakban – próbáltam vidámságot erőltetni hangszínembe. – Megmutatod nekem Anthony képét? Kíváncsi teremtés vagyok és szeretném látni az arcát, hogy valójában hogy néz ki. Hátha beugrik egy-két mozzanat vele kapcsolatban – könyörögtem.
- Ne siessünk ennyire előre Bella – pirított le. – Még sok idő kell, hogy mindenre vissza tudj pontosan emlékezni, de főleg ez a pont az, ahol magadnak kell rájönnöd a miértekre.
- Összevesztünk és itt hagyott mielőtt még vámpírrá váltam volna? – borzadtam el, más eshetőségre nem gondoltam. Ez magyarázná a felszívódását.
- Nem, szó sincs ilyesmiről – nevetett képzelgésemen. - Ez a magad harca, sajnálom. Nem mondhatok semmit – nézett rám, megértésemet kérve.
- Ha te lennél a helyemben nem próbálnál puhatolózni, csak elfogadnád a helyzetet és kész? – ezt még kimondani is lehetetlennek hangzott.
- Persze hogy megpróbálnám kideríteni a létem minden emlékét kincsem. Most még nem ugrik be semmi és tudom borzalmas, de ami nem megy, azt ne erőltesd. Csak ártasz vele magadnak és a kicsinek is. Idővel minden helyrejön – simított végig kézfejemen.
- És ha hónapok múltán sem fogok emlékezni egyetlen árva kis képre? Akkor vallani fogtok végre?
- Majd meglátjuk – kelt fel mellőlem. – Rendben leszel egy kicsit egyedül? El kellene mennem az árvaházba.
- Árvaház? Mit szeretnél ott csinálni?
- Hetente két alkalommal ellátogatok oda és ételt viszek a gyerekeknek. Néha elöntenek az anyai érzések és.. ez nagyon nehéz.
- Elmehetek veled? Nem akarok egyedül maradni egy ekkora házban.
- Még nem vagy rá felkészülve, az emberek vére túlságosan csábítana.
- Ennyire nem bízol bennem? – szomorodtam el.
- Dehogynem, de néz csak Jasperre, ő a mai napig nem bír túl közel lenni az emberekhez. Te hozzá képest jóval fiatalabb vagy. Talán máskor…
- Kérlek Esme, valakin gyakorolnom kell az anyai szerepem. Jószerivel semmit sem tudok a kisbabákról – kérleltem.
- Jó, de ha azt mondom azonnal indulunk, akkor nincs apelláta.
- Esküszöm, jó leszek – tettem jobb kezem nem létező szívemre.
- Akkor pakoljunk be és indulhatunk is – adta ki az utasításokat és negyed órával később már útra készen ültünk az egyik autóban.
Edward szemszöge:
Hazaérve házunkhoz egyből Bella keresésére indultam, csakhogy a ház üresen állt. Anyám gondolatai nem harsogtak fejemben, a csönd lágyan borította be a házat. Sehol egy motoszkálás vagy lépkedés.
- Hová tűntek? – néztem tanácstalanul a többiekre.
- Fogalmam sincs, azt mondták itthon várnak – tanácstalanodott el apám is.
- Alice látsz valamit?
- Rajta vagyok az ügyön, de nem olyan egyszerű bemérni, amíg nem állapodnak le egy helyen hosszabb ideig. Sajnálom, még nem megy – szomorodott el.
- Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni - próbálta oldani a feszültséget Jasper.
- Nem is végtére is Bella egy újszülött vámpír, aki egyszer járt emberek közelében és akkor is a sokk miatt tudta elviselni az illatukat – gúnyolódtam.
- Edward nyugtasd le magad vagy én foglak – csattant fel Jasper.
- De jó, végre egy kis bunyó – dörzsölte Emmett össze kezeit elégedettségében.
- Hagyjátok abba, ezzel senkinek sem lesz jobb – szállt bele a vitába már Carlisle is. – Bella mindenkinél jobban tudja kezelni a vámpírságát, ezt mindenki láthatta. Bárhol vannak most, vele van Esme is és vigyáz rá. És ha végre lesz egy kis időtök, akkor csinálhatnánk Bella részére egy külön szobát. Mivel egy ideig biztos nem lesztek még annyira jóban – nézett felém Carlisle.
Ezzel rátapintott a lényegre. Ha egyáltalán valaha még jóban leszek vele.
- Most még ez is – dünnyögött Jasper. – Muszáj kikészítened teljesen? Elsőnek mindennél dühösebb vagy most meg, mint egy bánatos kisgyerek.
- Sajnálom – hajtottam le szemem szomorúan.
- Ne, ezt már tényleg ne! Nem azért mondtam, hogy most még a lelkiismeret furdalásod is érezzem!
- Minek fókuszálsz az érzéseimre? Senki se kért rá.
- Mert anélkül is lehet érezni az erőteljes kirohanásaidat?! De pont neked kell elmagyaráznom, aki ugyan ezt érzi át csak gondolatok által?
- Állj! – sikkantotta el magát Alice. Jasper persze rögtön mellette termet és átfogta húgomat. – Látom őket. Esme elvitte az árvaházba. Nem lesz semmi probléma.
Egy kicsit megnyugodtam, legalább tudtam hol vannak.
- Álljunk csak meg, hisz Bella még nem tudja kezelni az erejét és fizikailag sem felkészült az emberek találkozására…
Ám a többiek feltessékeltek az emeletre és az új szobát próbáltuk megtervezni, hogy hol is helyezkedjen el. A szobám melletti gardróbot felhasználtuk az ügy érdekében (a lányoknak már így is elég ruhatárolójuk volt) és a tervek alapján még kintről is hozzá fogunk építeni a szobához. Mivel az alapdolgok már megvoltak a szobához, elkezdtük a felújítást. Elsőnek a ruhákat dobtuk ki rekordsebességgel az ablakon, mivel Alice állítása szerint ezek már túl régimódiak voltak és Rosalie is egyet értett vele. Ez volt az egyik legnagyobb gardrób a többivel ellentétben, ezért csak egy métert bővítettük és üvegablakokkal láttuk el. Méretben már az én szobámmal volt egyenlő. A fal színét világoskékre festettük és reménykedtem benne a babánk fiú lesz, így nem kell hamarosan újrafesteni a szobát. Alice közben a bútorkiválasztással bajlódott, amihez én is nemsokára hozzákapcsolódtam.
- Mi lenne, ha az ágy baldachinos lenne? Így külön aurája lenne ennek a szobának. És a színe lehetne piszkosfehér, az nem túl kihívó.
- Szerintem legyen inkább vízágy, ezzel is a szabadságot és a kéket képviselné. A piszkosfehér ötletedet viszont belecsempészhetnénk egy leheletnyi kékkel. Szerintem Bella igazán szeretné az ötletemet – bizonygatta Alice.
- Nem is tudom – bizonytalanodtam el. – A vízágy nem túl kényelmetlen? A szülésig kényelmes fekhelyet kellene neki biztosítanunk.
- Én pontosan tudom, mire van szüksége – ezzel itt is hagyott és a telefon felé vette az irányt.
Én pedig ismét a festésnek és mázolásnak adtam át magam. Egy órával később a szoba berendezésre várva készen állt.
- Alice mikor jönnek a fuvarosok? – kiabáltam át a másik szobába, ahol húgom még a megrendeléseket adta le.
„Holnapra, de most ne zavarj, próbálom velük csökkenteni a szállítási időt. Ha meg tudom beszélni, már ma estére itt lesz minden.” – válaszolt gondolatban.
Lentről fékezést hallottam és Esme gondolatain át láttam, hogy Bella eléggé kimerült a kis kiruccanásuktól. A többiek gyorsan elpakolták az ecseteket és egyéb eszközöket, hogy Bellának meglepetést szerezhessünk új szobájával. Én eléjük mentem, hogy feltartóztassam, míg el nem készülnek.
- Sziasztok, nagyon aggódtunk már. Írhattatok volna legalább egy kis cetlit hova mentek – róttam le őket. – Még szerencse, hogy Alice később látta hol vagytok, mert halálra aggódtam volna magam.
- Sajnáljuk, nem akartunk megijeszteni senkit – mentegetőzött Esme. – Milyen volt a meccs?
- Nyertünk, mint mindig – húztam mosolyra számat. - Emmett kissé dühös rám, de majd megenyhül.
- Álmodozz csak öcsi – kiabált ki az előbb említett.
- És milyen volt az árvaházi látogatás? Látom Bella eléggé lefárasztottad magad – fogtam meg csípőjénél, mert elég dülöngősen mozgott.
- Igen, nem is tudnád milyen nehéz ennyi gyerek mellett. Az összes kérdésükre válaszoltam, mikor rájöttek, hogy babát várok. A végén már a nevelőik kérték, hogy hagyják abba, mert teljesen kimerültem.
- És igazuk volt. Fel tudsz jönni egyedül is, vagy vigyelek?
- Feltudok, de valahova lefeküdhetnék aludni?
- Természetesen, a szobám megfelelő lesz?
- Gyere az enyémbe, én Jasper szobájába költözik addig – futott elénk Alice.
Bosszúsan tekintettem húgocskámra.
- Mégis mire volt ez jó? – hadartam úgy, hogy Bella ne értse.
„A szobám jóval hangszigeteltebb a tiednél. A fuvarozók két óra múlva hozzák a bútorokat. De ha Óz a nagy varázsló vagy, akkor az én ablakomon is behozhatod az ágyát. Nekem mindegy – üzente gondolatban.
- Meggyőztél.
- Miről győzött meg? – értetlenkedett Bella.
- Hogy Alice-nél aludj. Az ő szobája sokkal tágasabb az enyémnél és nála sokkal otthonosabban is érzed majd magad, a sok apró kiegészítőtől.
- Ha te mondod – indult meg Alice-l Bella.
Nem szeretek hazudni, főleg Bellának, de amit mondtam részben igaz volt. Alice szobája színes és meglepetésekkel teli, szemben az én szobámmal. Leültem a nappaliba és a távirányítóval bajlódtam. Végül egy zenei csatornán állapodtam meg, ahol egy éneklő lány kísérte magát zongorával. A zenébe belefelejtkezve ültem a heverőn és gondolkodtam. Autózörgésre kaptam fel a fejem és siettem a munkások elé. Gyorsan kifizetettem őket és segítettem leszedni a bútorokat a teherautóról. Ahogy elhajtottak, családom máris mellettem termet és halk mozdulatokkal vittük fel Bella új szobájába az ágyát, szekrényét és egyéb kiegészítőit. Bella rendezett levegővétele és nyugodtsága átszűrődött hozzánk, ezért mindannyian mosollyal arcunkon tekintettük meg a munka végeztével csodás remekművünket…
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó