A hétfő gyorsan eljött. Minden cuccot bepakoltunk, és a kocsikba raktuk. Az autókkal megyünk, egyrészt, mert nem lenne szerencsés Claire-t és engem egy emberekkel teli repülőre rakni, másrészt a kocsikat se akartuk itthagyni. Közben lett pár új ruhám is. Mivel Claire-nek és nekem minden cuccunkat a lakásunkban kellett hagynunk, ezért Alice és Rosalie szívesen felajánlották, hogy elmennek nekünk vásárolni. Minket is szívesen magukkal vittek volna, de ez még nem lett volna jó ötlet. Ők persze nagyon élvezték. Mindenesetre azért örültünk Claire-rel, hogy végre vannak saját ruháink is, amit felvehetünk, és nem Alice és Rosalie gardróbjából kell öltözködnünk. Claire-nek egy kis bátorításra is szüksége volt, de sajnos nem sokat segített rajta. Miután megkértem Carlisle-t, hogy hadd láthassa még egyszer Cedricet Jasper, Alice és Emmett vele mentek másnap a kollégiumhoz. Alice-nek nem volt látomása arról, hogy bármi rossz történne. Késő éjszaka mentek, hogy biztosra menjenek, nincs ott egy ember se. A kollégium előtt mindhárman felmásztak egy fára, mert nem akarták Claire-t túl közel engedni Cedrichez. Először minden jól is ment. Alice aggodalma a lánnyal kapcsolatban, akit Cedric-el látott alaptalannak bizonyult. Cedric testvére volt, Claire felismerte. Cedric éppen a nővérénél volt, hogy összepakoljon, mert el akart menni Seattle-ből. Claire „halála” túlságosan megviselte, nem tudott ebben a városban maradni. A barátnőmnek nagyon rosszul esett, hogy ilyen állapotban kell látnia Cedricet. Claire most már egyszerűen csak haza akart menni. Amint Alice, Jasper és Emmett épp lemásztak a fáról két fiatal lány ment arra. Mielőtt még Claire rájuk támadt volna Emmett és Jasper lefogták őt, és egy bokor mögé húzták, és kétségbeesetten próbálták lefogni, míg Alice a lányokat foglalta meg, és sétált velük tovább. Nagyon közel volt. Amikor hazajöttek Claire rögtön a szobájába futott, és az elkövetkező napokat ott is töltötte. Rosszul érezte magát amiért majdnem megölt két embert. Újra elátkoztam magamat. Újból segíteni akartam, de ismét rosszul sült el. Nem gondoltam bele, hogy mi történhet, ha emberekkel találkoznak.

Ez a gondolat újra a helyzetemre emlékeztetett. Eddig még nem találkoztam egy emberrel sem. De egész nap a házban voltam, és csak vadászni mentem el. Claire és én minden nap mentünk vadászni, hogy jobban tudjuk kontrollálni magunkat, de Carlisle azt mondta, hogy egy idő után már nem kell majd minden nap mennünk. De ami az egyik legnagyobb kétség volt bennem, az az volt, hogy hogyan reagálnék az emberekre. Rögtön rájuk vetném magam, amint meglátok egyet? Már ismerem a viselkedésemet vadászat közben, teljesen az ösztöneimre hagyatkozok. Sokat gondolkodtam ezen a szobámban, és megesküdtem magamnak, hogy soha egyetlen egy embert se fogok megölni. Csak egyetlen személy van, akit meg akarok ölni, de ő nem ember. És egyben biztos voltam: Ashleyt meg fogom ölni… mindegy hogy hogyan, de megölöm.

- Bella? Jössz? Indulunk – mondta Alice.

Még mindig elcsodálkozom azon, hogy milyen jó a hallásom. Bár jobban örülnék, hogyha hallókészülékre lenne szükségem, de még ember lehetnék. Mit kezdjek az örökkévalósággal, ha életem szerelme elárult?

Vámpírsebességgel rohantam le a lépcsőn. Vasárnap voltunk vadászni, de Claire és én még nem mehetünk együtt. Túl nagy a veszélye annak, hogy megtámadnánk egymást.

Beültem Carlisle és Esme mellé a kocsiba. Claire Rosalieval és Emmettel utazott, a sort pedig Alice és Jasper zárta. Nem arról van szó, hogy nem akartam Alice-szel és Jasperrel utazni, de jól éreztem magam Carlisle-lal és Esmevel, hiszen ők az „új” szüleim. Sokat gondolok a szüleimre, Reneere és Charlie-ra. Nagyon sajnálom, hogy mióta Seattle-be költöztem a kapcsolatunk többé-kevésbe megszakadt. Miután az ember „meghal”, az ilyen apróságok is hirtelen fontosnak tűnnek. Aggódtam, hogy a szüleim túlságosan szenvednek az egyetlen gyermekük elvesztésétől.

Carlisle rámmosolygott a visszapillantótükörből miután beültem a kocsiba. Egy kissé fájdalmasra sikerült mosollyal válaszoltam a gesztusra. Most magam mögött hagyom a régi életemet.

Egy kicsit azért féltem ettől. Nem tudom mit várjak az elkövetkező időktől. Tényleg semmi önuralmam nincs? Mi történne, ha tényleg találkoznék egy emberrel? Jasper és Emmett megpróbált megnyugtatni, és azt mondták, hogy vigyázni fognak rám. Ennek ellenére elég ideges vagyok, ami szerintem érthető is. Még mindig nem tudtam kibékülni a gondolattal, hogy már nem ember vagyok. Ehhez még több időre van szükségem. Szívből remélem, hogy idővel majd megszokom ezt az egészet.

Elindultunk, és én kivettem az új naplómat a táskámból, amit Alice vett a kérésemre. Mindent beleírtam. A gyerekkoromtól kezdve egészen az átváltozásomig. Minden apróság fontosnak tűnt. Ha elfelejteném az emberi életemet, akkor legalább van, ami segítségével emlékezhetek.

Egy teljes napig utaztunk, és csak egyszer álltunk meg tankolni. Valamikor késődélután aztán egyszercsak megálltunk egy nagy ház előtt. Teljesen le voltam nyűgözve. A ház világossárga volt, és piros volt a tető. Háromemelet maga volt, és az ablakok alapján emeletenként három szobára volt osztva. A harmadik emeleten a ház két oldalán egy-egy terasz is volt. A házat minden oldalról erdő keretezte. A ház mögött pedig volt egy kis tó. Ez a hely maga volt a paradicsom.

- Tetszik? – kérdezte Esme mosolyogva.

- Ez lélegzetelállító! – válaszoltam.

- Akkor szerintem menjünk is be – mondta Carlisle.

A verandán keresztül bementünk a házba. Már kívülről is csodálatos a ház, de ahogy bementünk, egyszerűen nem tudtam megszólalni. A bejárat fekete-fehérre volt kicsempézve. Jobbra és balra egy-egy lépcső vezetett fel a második és a harmadik emeletre. A bejárattal szembe volt a nappali, ami hatalmas volt. Az ember belép oda, és egyszerűen rögtön jól érzi magát. Ami rögtön feltűnt, az az volt, hogy ebben a házban is a hátsó fal üvegből volt. A padlón világosbarna parketta volt. A fal terrakotta színűre volt kifestve, balra egy kék körkanapé és egy nagy kerek üveg dohányzóasztal állt, és azelőtt állt még két kék fotel. A kanapé fölött egy könyvespolc volt felszerelve, a szemben lévő falnál pedig egy szekrényegyüttes állt. Emellett volt egy ajtó, ami a teraszra nyílt.

Kimentünk a teraszra, és a látvány lélegzetelállító volt. Egy nagy tó, és körbe mindenhol erdő. És bár Edward és Ashley egy pillanatra se fog eltűnni a gondolataim közül, tudom, hogy itt jól fogom érezni magam.

Visszamentünk a kocsikhoz, és behoztuk a cuccainkat. Én a második emeleten találtam magamnak szobát, míg Claire az egyik harmadik emeleten lévő teraszos szobára csapott le. Minden szobában a világos színek domináltak, és szépen voltak berendezve.

Miután minden cuccomat kipakoltam lementem a nappaliba, és leültem a kanapéra Emmett mellé, aki rögtön átkarolta a vállamat.

- Na? Tetszik itt? – kérdezte rámkacsintva.

- Ez gyönyörű. A ház, a környék, egyszerűen minden – mondtam lelkesen. – Ki rendezte be ezt a házat? – fűztem még hozzá kérdőn.

- Esme – mondta Rosalie. Melegen rámosolyogtam Esmere.

- Te aztán tudod hogyan kell berendezni egy házat!

Úgy tűnt örül a bóknak.

- Remélem kibírja itt Alice. Mert túl sok vásárlási lehetőség nincs itt – mondtam fejemmel Alice felé intve.

- Ez nem probléma. Rosalie és én elég sok mindent vásároltunk a múltkor, és nem maradunk itt örökre – vigyorgott rám Alice csintalanul.

- Szívesen megnézném a környéket. Jön valaki? – kérdeztem.

Claire, Emmett, Jasper és Alice rögtön benne voltak.

- Én még egy kicsit átrendezem a szobánkat - mondta Rosalie.

- Mi is összepakolunk még egy kicsit itt, de ti menjetek csak nyugodtan – fűzte hozzá Esme, és már el is tűnt egy másik szobában Carlisle-lal.

A teraszajtón keresztül a tó felé vettük az irányt. Itt egyszerűen minden csodálatos. Ráadásul most vámpírként mindent sokkal intenzívebben érzékeltem: a rengeteg illat, ami megcsapta orromat, és az erdő mélyére is beláttam. Egyszerűen lenyűgöző volt.

A tónál álltam, és becsuktam a szememet. Most jól esett ez a nyugalom. Edwardra gondoltam, és rögtön elszállt a jókedvem. Még Seattle-ben felhívott párszor, hogy beszélni szeretne velem, de én minden alkalommal nemet mondtam. Nem akartam vele beszélni. De egy év nem olyan hosszú idő. Nemsokára újból találkozunk, és akkor már nem védheti majd meg tőlem Ashleyt. Elmosolyodtam erre a gondolatra.

Hirtelen éreztem, hogy valaki felemel. A sokktól hirtelen kinyitottam a szememet. Egy ördögien vigyorgó arcba néztem bele. Mielőtt bármit is tehettem volna Emmett elhajított, egyenesen bele a tóba. Prüszkölve jöttem fel a víz felszínére. A parton négy vigyorgó fejjel találtam szembe magam.

- Emmett, ha még egyszer a kezeim közé kerülsz, azt nem éled túl! – kiabáltam ingerülten.

És megkezdődött a vadászat. Valamivel gyorsabb voltam Emmettnél, de ő mindig kitért előlem, így csak a levegőt tudtam megfogni. A többiek nevetve néztek minket.

- Bella, nincs ellenem esélyed! – nevetett Emmett, és rámkacsintott.

- Mérkőzzünk meg! – mondtam. – Gyere csak! – kiáltottam még utána.

Ahelyett, hogy elfutott volna, tényleg odajött. Összezavarodva néztem rá. Úgy látszik ez a taktikája.

Oh-oh…

Menj el, menj el! – gondoltam.

Emmett megfordult, és elment. Összezavarodva néztem a többieket, de ők ugyanúgy nem értették a helyzetet.

- Mond csak Emmett, mit csinálsz te tulajdonképpen? – kérdeztem.

- Nem tudom. Amint kimondtad, hogy menjek oda hozzád, nem tehettem mást – válaszolt szintén összezavarodva.

- Hagyd abba, Emmett. Ez csak a taktikád része. Nem dőlök be – mondtam vigyorogva.

- Mond meg neki megint, hogy mit csináljon – szólalt meg Jasper.

Mindannyian várakozásteljesen néztek rám. Egy rövid másodperc erejéig elgondolkodtam, majd egy mosoly jelent meg az arcomon.

- Emmett, ugorj a vízbe!

Épp hogy kimondtam, Emmett már el is indult, és beleugrott a tóba. Mindenki összezavarodva nézte a másikat. Könnyen lehet, hogy csak szivatni akar engem. Úgyhogy kipróbáltam valami mást.

- Alice, Jasper, Alice ugorjatok a vízbe – mondtam, és biztos voltam benne, hogy nem fogják megtenni.

De tévedtem. Ők elindultak és beleugrottak a vízbe. Minden a négyen sokkolva néztek rám.

- Upsz! – Csak ennyit bírtam kinyögni.

Miután mindannyian kimásztak a vízből még zavartabban néztek rám. Alice szólalt meg először:

- Bella, te ki tudod vetíteni az akaratodat a többi emberre. Ezt most rögtön el kell mondanunk a többieknek! – Alice izgatottan ugrált körülöttünk.

- Azért mást is kitalálhatott volna nekünk – mormogta Claire, és én félig bocsánatkérően félig vidáman néztem rá.

Amikor már újra a nappaliban álltuk Esme és Carlisle összezavarodva néztek minket.

- Mit csináltatok ti meg? – kérdezte Carlisle vigyorogva.

- Gyerekek, először öltözzetek át. Az egész padlót eláztatjátok – mondta Esme megróvóan.

Miközben Esmr, Carlisle és Rosalie a nappaliban várakoztak a többiek száraz ruhát vettek fel. Közben én már röviden elmeséltem, hogy mi történt. Rosalie nem bírta abbahagyni a nevetést, Esme és Carlisle viszont megpróbálták elrejteni a mosolyukat, Nem sokkal később a többiek is újra lejöttek a nappaliba.

- Hogy történt minden pontosan? – kérdezte Carlisle még mindig vigyorogva.

- Bella mindannyiunkat belelökött a vízbe – mondta Emmett szemrehányóan.

- Nem is igaz. Ti magatok ugrottatok a vízbe – mondtam kárörvendő mosollyal az arcomon.

- Igen, de te vettél rá minket, hogy beleugorjunk! – vágott vissza Emmett.

- Be tudod bizonyítani? – mondtam ördögi mosollyal.

Válasz helyett kinyújtotta rám a nyelvét, amin aztán mindenki elkezdett nevetni. Utána mindent részletesen elmeséltem, ami a délután történt.

- Ez érdekes. Tudnál csinálni valamit, hogy mi is megnézhessük, hogy hogyan működik a képességed? – kérdezte Carlisle.

Egy pillanatra elgondolkoztam, majd gonoszan felkuncogtam. Emmett hirtelen felugrott, szeretetteljesen megölelte Esmet és azt mondta:

- Esme, ezentúl szófogadó fiad leszek, és hogy megmutassam milyen komolyan gondolom megígérem neked, hogy két héten keresztül kitakarítom a házat, és a kertet is gondozom.

Ezután leült és rémülten nézett rám, míg a többiek nevetésben törtek ki.

- Ennek nagyon örülök Emmett – mondta Esme még mindig nevetve.

- Miért mindig én? – mormogta Emmett.

- Emmett! Mi ketten még jól el fogunk szórakozni! Mindjárt összeülök majd Rosalieval, biztos vagyok benne, hogy van pár kívánsága.

Gonoszan rámosolyogtam, míg Rosalie rámkacsintott. Emmett ténylegesen sokkolva nézett rám, majd azt mormogta:

- Túl sok nő van ebben a házban!

Ez a mondat ismét megnevettette a többieket. Én rákacsintottam Esmere és Carlisle-ra.

- Ha segítségre van szükségetek, csak szóljatok. Én majd találok nektek embereket, akik segítenek.

- Erre még visszatérünk – válaszolt Carlisle mosolyogva.

Rosalie és Emmett felmentek a szobájukba Esme, Carlisle, Jasper és Alice pedig leültek a tévé elé. Claire és én elmentünk egy kicsit sétálni. Egy ideig csendben mentünk egymás mellett, majd én törtem meg a csendet.

- Ez a képesség jól jön nekem. Mi mindent meg tudok csináltatni Ashleyvel! Jól fogok szórakozni úgy érzem!

- Nekem is ez volt az első gondolatom, amikor kiderült a képességed. Ez egy igazi ajándék. Alig bírom kivárni, hogy találkozzunk Ashleyvel – nevetett Claire. – Gondolod, hogy nekem is van képességem?

- Jó esély van rá. De ne erőltesd magad. Idővel majd megmutatkozik ha van képességed. De jó lenne. Kétszeres erő Ashley ellen. Nem jósolok neki fényes jövőt – vigyorogtam rá. Hirtelen átöleltem Claire-t.

- Annyira örülök, hogy már nem vagy mérges rám! Nem szeretném elveszíteni a legjobb barátnőmet – mondtam.

- Már nem tudtam tovább dühös lenni rá – válaszolt Claire.

Egy ideig még a tó körül sétáltunk majd visszamentünk. A nappaliban leültünk a többiekhez, és filmet néztünk. Egyértelmű zajokat hallottam, amik Rosalie és Emmett szobájából jöttek. Alice-szel mindentudóan néztünk össze.

- Jó kondiban vannak. A Guinnes Rekordok könyvébe szeretnének bekerülni? – kérdeztem vigyorogva.

- Higgy nekem Bella, tovább is bírják – válaszolt Alice egy kissé idegesen.

- Ez aztán nem semmi – fűzte hozzá Claire is.

A hetek és hónapok csak úgy repültek. Eleinte még minden nap el kellett mennünk vadászni Claire-rel, de utána már heti két alkalomra tudtuk redukálni a vadászatok számát, végül már csak hetente jártunk. Egy kis közjátékig minden jól ment. Amikor egyszer Carlisle-lal és Emmettel voltunk vadászni turistákkal találkoztunk. Az egyiküknek egyszerűen túl jó volt az illata. Mivel már előtte is a vadászösztöneimre hagyatkoztam rögtön rá akartam vetni magam. Nem tudtam ellenállni a vérének. Szerencsére Carlisle és Emmett ott voltak mellettem, így vissza tudtak tartani. Nem volt nekik könnyű lefogni engem. Üvöltöttem, és megpróbáltam kiszabadulni, de Emmett és Carlisle együtt erősebbek voltak nálam. Könyörögtem nekik, hogy engedjenek el. Miután a turisták már olyan messzire kerültek tőlem, hogy már nem éreztem az illatukat lenyugodtam. Ezután zokogva borultam Carlisle mellkasára, míg ő nyugtatgatni próbált. Emmett is a hátamat simogatta remélve, hogy ez is segít lenyugodnom.

- Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen lennék – mondta depressziósan.

- Kezdetben mindig nehezebb. De ez csak jobb lesz! Egy idő után már nem okoz problémát, hogy emberek között legyél – nyugtatott meg Carlisle.

- Még csak három hónapja vagyunk itt. Higgy nekem, napról napra könnyebb lesz – mondta Emmett is.

Miután lenyugodtam vadásztunk, majd hazamentünk. Szerencsére ez volt az egyetlen ilyen eset. A következő hónapokat azzal töltöttem, hogy megtanuljam kontrollálni a képességemet. Claire volt a kísérleti alanyom, és néha-néha Emmett is felbukkant, hogy segítsen. Egyre jobban a szívemhez nőtt ez a család (újra). Emmettel naponta harcoltunk játéból, Esme egyszer meg is jegyezte felsóhajtva, hogy mi soha nem fogunk felnőni. De ezt egy szeretetteljes mosollyal mondta. Egyre jobban megszoktam az új életemet, és naponta vezettem a naplómat. A mostani életem egyre magátólértetődőbbnek vettem, és a régi életem egyre inkább egy álomnak tűnt. Alice-szel is újra egyre közelebb kerültünk egymáshoz, aminek a többi családtag nagyon örült. Claire inkább Rosalieval volt egy hullámhosszon. Nagyon sokat beszélgettek. Még ha egyre jobban ki is jöttem Rosalieval, és már vele is bármiről tudtam beszélni, de Alice, az én kis energiabombám volt az akivel együtt sírtam és nevettem… persze ez volt érvényes Claire-re is. Bár a sírást ugyebár itt kissé át kell értelmezni. Itt a könnyek nélküli zokogásról beszélünk inkább.

Az elején zavart, hogy nem tudok aludni, de most már megtanultam, hogy egész nap elfoglaljam magam valamivel, és most már kifejezetten örülök, hogy nem kell alvásra pazarolnom az időmet.

Edward is minden nap jelentkezett, de továbbra sem voltam hajlandó beszélni vele. Nem telt el olyan nap, hogy ne gondoltam volna rá. Egyszerre voltam dühös és csalódott. Nem tudom, hogy ha találkoznék vele, akkor véghez tudnám-e vinni a bosszútervemet. De Ashley semmiesetre se menekülhet. Újra és újra beszélgettem Emmettel és Alice-szel Edwardról. Ők mindketten meg voltak róla győződve, hogy Edward még szeret engem. De akkor miért nincs itt mellettem?

Az idő pedig csak telt. Már nem gondoltam folyamatosan a vérre. Még mindig elég gyakran férkőzött a gondolataim közé, de már nem ez volt a fő dolog. Már nyolc hónap telt el. Közbne megtanultam elrejteni az igazi érzéseimet Jasper elől. Meg tudtam csinálni, hogy dühös voltam, de Jasper azt érezte, hogy boldog vagyok, és fordítva. Egy kissé össze is zavartam őt ezzel, de elhitte, hogy igaz, amit érez.

Időközben Claire képessége is megmutatkozott. És kinek kellett újra megtapasztalnia? Hát persze, hogy Emmettnek! Ha így folytatjuk, akkor nemsokára nőgyűlölő lesz belőle. Aminek az lenne a következménye, hogy magyarázkodhatnánk Rosalienál… nem valami jó ötlet!

Emmett újra harcolni akart, és most Claire volt az áldozat. Egyszercsak felidegesítette magát Claire, és valahogy kizárta őt a közeléből, mi meg már csak azt láttuk, ahogy Emmett repül… Még jó, hogy ez kint történt. Esme nem hiszem, hogy értékelte volna, ha szétromboljuk a házat. Ez nem rossz képesség. Claire embereket és tárgyakat tudott a levegőben hajigálni.

Ez a képesség még jól jöhet az Ashley elleni harcban. És nem kell jósnak lennem, hogy megmondjam, hogy Ashley nemsokára nem fogja jól érezni magát.

Claire és én újra sétálni mentünk. Már majdnem egy éve itt vagyunk, és Carlisle úgy gondolja, hogy nemsokára emberek közé kéne mennünk. Tudni szeretné, hogy hogyan bírjuk. De engem és Cllaire-t külön akart elküldeni, mert nehezebb lenne egyszerre mindkettőnkre figyelni. Holnap reggel megy Claire elsőként. Én addig otthon maradok majd Esmevel. Remélem, hogy Claire problémamentesen megússza ezt a kis kirándulását.

- Beszélned kéne Edwarddal – ébresztett fel gondolataimból Claire.

- Ezt most nem gondolod komolyan, vagy? Én aztán nem fogok a lelkiismeret-furdalásán enyhíteni – mondtam rémülten.

- Hát igen. Minden nap hív, hogy beszéljen veled. Nem hiszem, hogy közömbös lennél a számára. Talán tényleg csak téged akar védeni. Mi már megtapasztaltuk, hogy milyen kis fúria is Ashley valójában – mondta Claire elgondolkodva.

- És akkor miért nincs itt? Egy napig se bírja ki a ki Ashley-je nélkül! Különben is, nincs szükségem senkire, hogy megvédjen. A képességemmel elég erős vagyok – válaszoltam ingerülten.

- Ő nem tud semmit a képességedről. Senki nem mesélt neki róla. Egyáltalán nem beszélnek rólad. Mindig hallom, hogyan váltanak gyorsan témát, ha rólad kérdez. De szerintem beszélned kéne vele. Ez segítene véglegesíteni a tervünket Ashleyvel kapcsolatban – mondta a bolond barátnőm rámkacsintva.

- És mégis hogyan? – kérdeztem zavartan.

- Ashley mindent Edward miatt tett velünk. Őt akarta tőled távoltartani. Ezért akart minket megölni. Beszélje vele telefonon, tegyél úgy, mintha megbocsátottál volna neki. Nem kell eljátszanod a nagy szerelmet neki, de telefonálj olyan gyakran, amilyen gyakran csak tudsz. Barátkozz össze vele újra. Ha majd valamikor a Denali-klánhoz megyünk flörtölj vele. Próbáld meg újra visszanyerni magadnak. Így még jobban kínozhatod Ashleyt. Nem hiszem, hogy Edward ellen tudna állni neked. Te már emberként is csinos voltál, most meg nézz csak magadra. Legyél olyan, mint amilyen régen voltál vele. Ashley meg fog őrülni. És amikor rádugrik már Ashley, akkor megöljük őt. Hiszen így szükséges is, hogy megöljük. És gondolj a képességedre. Edwardot ugyanúgy befolyásolni tudod vele, mint Ashleyt – Claire gonoszan rámmosolygott.

Átgondoltam a javaslatát. Nem is olyan rossz ötlet. És ha minden nap beszélek Edwarddal, és utána elmondom, hogy Alaszkába szeretnék menni, hogy újra láthassam Edwardot, akkor senkinek nem lesz ellenvetése. És már amúgy is nagyon hiányzik Edward. Persze ezt nem vallhatom be senkinek, még magamnak se nagyon merem beismerni, de örülök, hogy újra hallhatom a hangját. Rámosolyogtam Claire-re.

- Tetszik az ötlet.

Ezután megfordultunk, és visszamentünk a házba.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.