em veszíthetem el Bellát, muszáj megtalálnom. Keserűen mosolyogtam egyet. Már vámpír, mégis bajba került. Úgy látszik, ezt a „tulajdonságát”, áthozta ebbe az „életébe” is. Úgy látszik, igazam volt, mikor tegnapelőtt azt gondoltam, hogy még így is a nyomába kell lennem. Hiszen bármi megtörténhet. És meg is történt. Ha megtalálom, utána egy lépést sem mozdulok mellőle. Már nem messze jártam a határtól, amikor hirtelen megrémisztett valami. Nem éreztem egyáltalán vámpír jelenlétet sem… csak tömény vérszagot… még pedig egy vérfarkasét. Vajon mi történhetett? Ha lehet, még gyorsabban futottam. Így is három percbe telt odaérnem. A látványon elcsodálkoztam. Jacob hevert a földön… vérbe fagyva. Sohasem szerettem, de mégis érdekelt, hogy mi történhetett vele, ezért közelebb mentem hozzá, elnyomva vér utáni vágyamat. A ruhája szakadt volt, a felsője pedig teljesen látni engedte a felsőtestét, ami tele volt sebekkel. Itt volt a legtöbb seb. A jobb combján, egy nagyon mély sérülés láttam. Talán életben van… talán. Muszáj beszélnem Carlisle-jal, ő talán még segíthet rajta. Magamon is elcsodálkoztam, amikor olyat tettem, amit soha nem gondoltam volna, hogy tenni fogok: felvettem, és elindultam segítségért. Tévedtem, mikor azt gondoltam, hogy könnyű lesz. Az ő súlya bizony érezhető volt, nem úgy, mint Belláé. Talán azért, mert vérfarkas. Mégis siettem. A lehető leggyorsabban akartam hazaérni, hiszen akkor hamarabb találhatom meg Bellát? Egyáltalán hol van? Mi lehet vele? Mert nem hiszem, hogy Jacob-ot ő sebezte volna meg. Bella nem ilyen. Viszont azt el tudom képzelni, hogy a farkas fiú… védte Bellát. A mostani helyzet viszont akkor, azt mutatja, hogy sikertelen volt a próbálkozása, és Bellát…
- Úristen, Edward! Hát mégis… – zökkentett ki gondolataimból Alice aggódó hangja, amit egyáltalán nem értettem. Miért aggódik?
- Jacobot megtámadták – közöltem kurtán, miközben kérdőn néztem nővéremre. – Mire értetted azt, hogy: hát mégis?
Ezután Alice belépett házba, miközben húzott maga után, Jacobbal a kezemben.
- Valamit láttam homályosan. Nagyon nem tudom megfogalmazni. Valami olyasmi volt, hogy Bella és Jacob a határnál álltak, mikor megjelent egy barnahajú vámpír, majd ő és a farkas, – mutatott Jacobra. – egymásnak ugrottak. És itt volt vége. Ennyit láttam. De a látomásomból úgy jött ki, mintha Jacob védelmezni próbálná, attól a fiatal vámpírtól.
- Értem. – Ennyit tudtam csak mondani, de bent igenis nagyon dühös voltam… magamra.
- Mi történt vele? – hallatszott apám mindig nyugodt hangja.
- Nem tudom, már így találtam – válaszoltam, miközben letettem a kanapéra.
- Had vizsgáljam egy percre – hallottam apám hangját.
Ezután hosszú öt perc következett. Egyáltalán nem is tudtam, hogy miért állok itt még mindig, hiszen Bellát kell megkeresnem. De valahogy a szívem mélyén reménykedtem, hogy talán Jacob tud mondani valamit.
- Hát, a teste nagy mennyiségben sérült, és sok vért vesztett. – kezdte Carlisle. – A lába, ahol az a mély vágás van, ott elszakadt egy ín, amit nem tudom még, hogy rendbe lehet-e hozni. A felsőtestén kisebb-nagyobb vágások vannak, amiért fennáll a tetanusz veszélye. Muszáj bevinnem a kórházba. Emmett, segíts légy szíves!
- Volturi… Volturi… Volturi… - Jacob gyenge hangja hallatszódott a szobában. Amit mondott, azon mindenki meglepődött.
- Ugyan, már mit keres itt a Volturi? – szólalt meg elsőként Rosalie.
- Bellát – válaszoltam megsemmisülten.

***

Ismét sötétben voltam. Ismét egyedül. Úgy látszik, ez már kezd a szokásommá válni. Már tudatomnál voltam, de még nem nyitottam ki a szememet. Mit keres itt Oliver? Hiszen azt hittem rendeződött minden. Hát mégsem? Lassan nyitottam ki a szememet, de „útitársam” mindjárt észrevette, és megszólalt:
- Végre felébredtél! Már azt hittem, hogy az egész napot itt kell szobroznom!
Nem foglalkoztam a megjegyzésével.
- Miért viszel megint a Volturihoz? – Kérdeztem meg azt, ami legjobban érdekelt.
- Nem rád tartozik. Ha kell, akkor majd megtudod – válaszolt hidegen vámpírtársam, majd elindult.
- Ne próbálj a szökéssel, mert még Edwardkának baja eshet. – Nevetett, majd el kezdett futni, amire elkezdtem követni, hiszen nem tehettem mást. Sok érzés kavargott bennem, miközben Oliverrel mentem. Kicsit „deja vu” érzésem volt, hiszen nem is olyan rég, három hónappal ezelőtt is eljött érzem. Féltem. De nem a rám váró bizonytalan lehetőségtől, hanem attól, hogy Edwardnak valami baja esik. Neki nem eshet baja.
- Hova megyünk? – kíváncsiskodtam.
- Felix-hez –jött a rideg válasz, amin meglepődtem. A mostani élje nagyon is meglepett. Három hónappal ezelőtt nem volt ennyire hideg. Mi történhetett? Talán mégsem alakultak jól a dolgok Heidivel?
- Megjöttünk Felix, indulhatunk. – hallottam sok idő után Oliver hangját.
- Oké – válaszolt a kocsiban ülő, majd nemsokára én is beültem, muszáj volt. A motor halkan felbőgött, és elindultunk, majd felgyorsultunk.
- Mi a dolga velem a Volturinak? - ismételtem meg kérdésemet.
- Ha majd odaérünk, megtudod. – beszélt először hozzám Felix. – Egyébként, hogy tetszett az sms-ajándékom? – villantott rám egy gonosz mosolyt, a visszapillantó tükörből. Ennek a gondolatára is végigfutott testemen a hideg. Mire ők elmosolyodtak. „Nem! Nem hagyhatom, hogy lássák, hogy félek. Nem szabad megszereznem nekik ezt az örömöt, mert még kihasználnák. Tartanom kell magam… muszáj.” – született meg magamban az elhatározás. Már jó ideje mehettünk, amikor hirtelen lefékezett az autó.
- Nem igaz! – hallottam Felix dühödt hangját, majd kiszállt a kocsiból.
- Itt maradsz! – parancsolt rám Oliver, majd ő is becsapta a járműajtót. „Vajon Edward lehet az?” Ezután kitekintettem az ablaküvegen, mire elkerekedett a szemem. Ez nem lehet! Daniel? Mit keres itt? Egyáltalán miért jött? Vámpírságomnak hála, nagyon jól láttam, és nagyon jól hallottam is őket.
- Mit keresel itt? – morogta neki Oliver.
- Belláért jöttem – válaszolta egyszerűen Daniel.
- Ez sajnos nem lehetséges… Arohoz kell vinnünk – mondta Felix túlontúl nyugodtan. – De tudhatnád, hiszen megbeszéltük… még Victoriával. Bellának vámpírrá kellett válnia, ha már nekünk nem sikerült azzá tenni, valahogy meg kellett tenni. A büntetés pedig, hogy megszegte a Volturi parancsát, most következik. De ezt nagyon is jól tudhatod – folytatta. Nagyon elcsodálkoztam. „Ők… megbeszélték?”
- Arról nem volt szó, hogy elpusztítjátok őt – mondta egykori „évfolyamtársam” még mindig nyugodtan, mire az őrvámpírok halkan felnevettek.
- Tudhattad – válaszolta tömören Oliver, majd hozzátette: - Szóval miért jöttél? Mit akarsz?
- Mint már mondtam Belláért jöttem. El fog velem jönni.
- Azt csak szeretnéd. – Felix mondata lassan már morgássá alakult.
- Azt akarom, hogy Bella velem jöjjön. – hangsúlyozta ki a második szót, mire a másik két férfivámpír megmerevedett, szemük eddigi csillogása eltűnt, mereven meredtek előre, majd halkan megszólaltak:
- Természetesen. – Mire Daniel elvigyorodott, és egyszerűen csak az autó felé vette az irányt.
Nem hittem a fülemnek. Az előbb még… tiltakoztak! Most meg… egyszerűen megengedik neki. Nem értem. Hogy történhetett? A kocsi ajtaja halkan nyílt ki.
- Szia, Bella!
- Helló, Daniel! – köszöntem én is, szinte suttogva, bámulva a két másik vámpírt.
- Hogy… - kezdtem, de ő félbeszakított:
- Sikerült? – kérdezte, mire bólintottam. – Tudod, néha nagyobb előny az, hogyha irányítani tudod az akaratot, minthogy erős vagy… sok minden fejben dől el. Gyere, Bella, mennünk kell! – Még mindig a válasza hatásán voltam, így nem reagáltam a mondanivalójára, ezért megfogta a karomat, és elindult velem.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.