Hétfő reggel nyűgösen ébredtem fel. Csiga lassúsággal készültem el. A végén már annyira lelassultam, hogy kapkodnom kellett. Felkaptam egy farmert, egy kék garbót, mellényt, néhány ékszert és indultam is. Teljesen elfelejtettem izgulni, hogy mi lesz ma, csak akkor mikor befordultam a parkolóba és leparkoltam egy üres helyre. Már a kocsiból láttam, hogy mindenki engem néz vagy mutogat rám. Vettem egy mély levegőt és kifújtam. Kiszálltam a kocsiból. Megpillantottam Edwardot, aki felém közeledett. Mire becsuktam a kocsit, már ő is odaért hozzám. Arcon puszilt, kézen fogott és elindultunk a suli felé. Edward elkísért az első órám terméhez, majd még becsöngetésig álltunk kint beszélgetve. Csöngetés után elváltunk, bementem a kémia terembe és helyet foglaltam Alice mellett. Halkan sutyorogtunk a hátsó padsorban a hétvégéről és a divatról. Az idő pergett, de én nem foglalkoztam vele. Szünetekben mindenki engem bámult, amiről próbáltam nem tudomást venni. A negyedik órám matek volt. Csöngetésig nem mentem be, mert tudtam, hogy Nicole azonnal rögtön nekem esik és azt nem akartam. Miután becsengettek, helyet foglaltam és erősen koncentráltam tanárra, tudomást sem véve Nicole kíváncsi tekintetéről. Amint megszólalt a csengő óra után, barátnőm már rögtön ott volt és vádlón nézett rám.
- Mikor hívott el a bálba? - szegezte nekem az első kérdést .
- Az egyik nap, múlt héten -válaszoltam, felálltam és elindultam az ebédlő felé.
Tudtam jól, hogy nem menekülhetek, ezért úgy tettem, mintha rezegne a telefonom és felvettem. Nicole addig is elhallgatott. Mielőtt benyitottunk volna az ebédlőbe, eltettem a mobilomat, megigazítottam a ruhámat és a hajamat, majd beléptünk a helységbe. Rögtön a Cullenék asztalára pillantottam, ami még üres volt. Leraktam a cuccaimat és a pulthoz siettem. Barátnőm folyamatosan a nyomomban volt. Vettem salátát és vizet, majd az asztalunkhoz sétáltam és helyet foglaltam. Az asztalnál ülök mindegyike engem figyelt. Próbáltam nem foglalkozni velük. A pokol kínja akkor kezdődtek el, mikor Nicole újból bombázni kezdett a kérdéseivel.
- Találkoztatok a bál előtt? A szüleiddel találkozott? Mindent tudni akarok.
- Igen, találkoztunk és találkozott velük is.
- Kaptál tőle ajándékot? Mesélj, milyen? Kedves, barátságos, segítőkész?
Éreztem, hogy kezd megfájdulni a fejem. Lehunytam a szememet.
- Történt valami köztetek? Megcsókolt már?
Ekkor szakadt el nálam a cérna. Felpattantam, a székem hangosan csattant a kövön. Kinyitottam a szememet és Nicoléba fúrtam.
- Ne haragudj, de semmi közöd hozzá. Nem fogom az orrodra kötni a magánéletemet - mondtam, megfogtam a cuccaimat és elindultam az ajtó felé.
Ekkor vettem észre, hogy az egész ebédlő csendben van és engem figyel. Kicsaptam az ajtót és a parkoló felé vettem az irányt. Beültem a kocsiba és haza hajtottam. Hála otthon nem volt senki, így dühösen felmentem a szobába és magam után becsaptam az ajtót. Ledobtam a táskámat a földre és elvonultam a fürdőbe. A tükörbe néztem, ahonnan egy dühös arc nézett vissza rám. Még soha az életben nem dühítetek fel ennyire, mint ma. Visszamásztam a szobámba, leültem a kanapéra, felhúztam a lábaimat, bedugtam a fülembe a fülhallgatót és elmerültem a zenében. Lehunytam a szememet és csak a zenére koncentráltam. A zene mindig is segített abban, hogy jó kedvem legyen. Elfelejtette velem a fájdalmat, a bánatot és az egyéb negatív érzéseket. A zene fokozatosan elhalkult s én elmerültem az álmok tengerében.
Mikor felébredtem már sötét volt kint, a szobában pedig csak egy lámpa égett. Fölültem, kitakaróztam, bár nem tudom, hogyan került rám. Körbe néztem a szobában és megpillantottam Edwardot az ablaknál. A tájat figyelte. Rám kapta a tekintetét. Elmosolyodott. Helyet foglalt mellettem.
- Szia - köszönt halkan. - Jól vagy?
- Persze, csak egy kicsit fáradt voltam és bealudtam. Mióta vagy itt? - kérdeztem a szememet dörzsölve.
- Kettő óta. Sajnálom, ami az ebédlőben történt.
- Nincs semmi baj. Igazam volt. Semmi köze hozzá.
- Tudom, ezért arra gondoltunk a többiekkel, hogy holnaptól ülhetnél a mi asztalunknál.
- Komolyan?
- Igen, a lányok is nagyon szeretnék.
- Rendben, köszönöm.
- Ne köszönd. A Te érdekedben tesszük. Carlisle pedig igazolta neked az utolsó órát, amiről eljöttél. Gondolom nem szeretnéd, ha a szüleid megtudnák, hogy elszöktél.
- Nem, köszönöm.
Odabújtam hozzá, ő pedig átölelt. Csendben ültünk és egymás kezével játszottunk. Összerezzentem mikor meghallottam a bejárati ajtó csapódását. Sóhajtottam. Kibontakoztam Edward öleléséből és szomorúan a szemébe néztem.
- Sissy megfájdul a szívem, ha ilyennek látlak. Ne szomorkodj, holnap találkozunk az iskolában - simított végig az arcomon.
Lehunytam a szemeimet, mikor hozzám ért. Borzongás futott végig rajtam. Sóhajtottam, majd kinyitottam a szemeimet és rá emeltem.
- Tudom. Ígérd meg, hogy holnap ott leszel a parkolóban reggel - néztem rá könyörögve.
- Ott leszek, ígérem - válaszolta, megcsókolt és eltűnt a szobámból.
Pillanatokkal később anya kopogtatott, majd belpett.
- Szia Sissy. Aludtál?
- Igen, egy kicsit.
- Jól vagy? -kérdezte és megfogta a homlokomat.
- Igen.
- Jól van. Kicsim, szerda délután egy bálra vagyunk hivatalosak apáddal, amit az ő cége szervez. Egy ideig egyedül leszel itthon, nem baj?
- Ugyan, dehogy! Menjetek el és érezzétek magatokat jól!
- Rendben, köszönöm kincsem - azzal anya távozott a szobámból.
Másnap Edward várt rám a parkolóban, ahogy megígérte. Egész nap a szünetekben velem volt és mindig elkísért a következő óráimra. A negyedi óránk biológia volt, így ebédelni együtt mentünk . Egyszer léptünk be a helységbe. Minden szempár azonnal ránk szegeződött. Edward elkérte a cuccaimat, én pedig elindultam vásárolni valami ebédet. Egy pizza szeletet és egy doboz kólát vettem. Megfordultam és körbe néztem. Nicole engem figyelt, a mellette lévő hely üres volt. Elindultam, elhaladtam barátnőmék asztala mellett és helyet foglaltam Edward és Alice között. Az ebédlőben egy csomó ember szája tátva maradt a döbbenettől. Halkan beszélgettünk. Emmett elsütött egy poént, mire mindannyian felnevettünk. A helységben sokan ránk kapták a tekintetüket. Csöngetés előtt együtt indultunk tovább az óráinkra, mosollyal az arcunkon.
A szerdai nap is ugyan így telt. Suli után hazamentem. A konyhában az asztalon egy doboz pizza várt melegen. Gondolom anyuék nem olyan régen mentek el. Megfogtam a pizzát és kimentem a teraszra. Leültem, elővettem a tancuccaimat és neki álltam tanulni. A kedvenc pizzámat rendelték anyuék. Bacon, sajt, sonka és gomba volt rajta. Az időjárás meleg volt, pedig nem sütött a nap.
Egy óra múlva készen voltam a leckéimmel és jól lakottan üldögéltem a tájat figyelve. A környék csendes volt és ennek nagyon örültem. A szomszédok házai is több méterre voltak a miénktől, így nem tudtak átlátni és hallani se hallottak semmit. A magas kerítés és a magas fák sem engedtek belátást a kertre. Csendben ültem és a madarak csiripelését hallgattam, míg zörgésekre nem lettem figyelmes az erdő felől. Felálltam és közelebb sétáltam az erdőhöz. Falevél és ág ropogás hallatszódott egyre közelebbről. Egyszerre léptek ki az erdőből. Négyen voltak. Egy nő és három férfi. Megtorpantam. Értetlenül néztem rájuk. A szemükbe néztem és majdnem elsikítottam magamat. A szemük vérvörösen izzott. Elkezdtem hátra felé lépkedni. Egyszerre mosolyogtak rám. Néhány pillanattal később a földön feküdtem és hárman fogtak le. Sikítani akartam, de befogták a számat. Kivillantották fehér fogsorukat és azonnal rájöttem, hogy mi történik. Ezek itt négyen vámpírok, nomád vámpírok. Olyanok, akik emberi vérrel táplálkoznak. vergődtem, hátha kitudok szabadulni, de mintha vasbilincsek fogták volna le a karomat. Az egyik férfi letérdepelt mellém, megfogta egy hajtincsemet és megszagolta.
- Hmm...nagyon finom illatod van. Gondolom akkor a véred is ilyen finom - mondta és kivillantotta a fogait.
A látásom elhomályosodott a feltörő könnyeimtől. Hirtelen az összes vámpír eltűnt mellőlem. Egy arany szempár nézett rám aggódva.
- Jól vagy? - kérdezte a kezét nyújtva.
- Igen, köszönöm Jasper - feleltem , megfogtam a kezét és talpra segített.
Szembe fordultunk a négy vámpírral. Jasper elém állt és támadási pozíciót vett fel. A másik négy is követte Jasper példáját és vad morgásba törtek ki.
- Menjetek innen! Ez itt a mi területünk! Itt nem vadászhatattok!
- Nem volt kiírva a nevetek a táblára! Azt ajánlom gyorsan tűnj el, a lányt pedig szépen ad oda nekünk - szólt az egyik férfi.
- Nem! - morogta dühösen Jasper.
Hirtelen a négy vámpír megdermedt és a hátuk mögé sandítottak.
"- Vajon még mi fog történni?" - kérdeztem magamban.
Minden porcikám reszketett. Egy lágy fuvallatot éreztem és valaki megállt előttem. Már éppen sikítani akartam mikor felismertem.
- Edward - szólaltam meg elhaló hangon és megöleltem.
Nagyon megkönnyebbültem, hogy itt van mellettem.
- Jól vagy? Nem esett bajod? - kérdezte aggódva.
- Nem, hála Jaspernek.
- Ez most komoly? Egy ember meg egy vámpír? Undorító - mordult fel a nő. - Mondd édes, nem akarsz inkább az én párom lenni? Aztán együtt elfogyaszthatjuk az ember lányt.
Edward felmordult, megfordult és úgy állt, hogy engem takarjon. Észrevettem Emmettet is, aki tőlem nem messze állt, dühösen figyelve a nomád vámpírokat.
Aztán minden hirtelen történt. Újból a földön találtam magamat és a nő fogott le. Körbe néztem. A Cullenek a többi vámpírral harcoltak. A nő szemébe néztem, ami éhséget tükrözött. Arca elkezdett közeledni az én arcomhoz. Próbáltam szabadulni, de hiába. Meg se tudtam moccanni. megint úrrá lett rajtam a félelem.
- Ég veled picinyem. A pasid meg majd jó helyen lesz mellettem - dünnyögte.
Éreztem a lehelletét az arcomon.
- Ne! Edwad! - sikítottam és kitört belőlem a sírás.
Hirtelen a nő leszakadt rólam és valaki magához húzott. Megéreztem azt a finom illatot, ami csak egy valakitől származhatott. felnéztem és egy aggódó, karamell színű szempár nézett vissza rám. Körbe néztem. Emmett és Jasper előttünk állt támadó állásban. A másik négy a kert távolabbi részében.
- Ez az utolsó felszólítás! Tűnjetek el! - sziszegte Jasper.
- Ezt még nagyon megbánjátok! Ne félj kislány, visszajövünk még érted!
A Cullenek egyszerre mordultak fel. A négy nomád vámpír eltűnt a kertünkből. Emmett és Jasper felénk fordultak.
- Jól vagy? - kérdezte Emmett.
- Igen, köszönöm.
- Örömmel hallom - szólalt meg Jasper mosolyogva. - Mi akkor most megyünk.
Már nyitni akartam a számat, mikor Edward az ölébe kapott.
- Kapaszkodj - mondta halkan.
Úgy tettem ahogy kérte. Elindult a ház felé, aztán hirtelen elrugaszkodott a földtől és felugrott az erkélyre. A lélegzetem is elállt. Edward kinyitotta az ajtót, besétált, finoman leült a kanapéra. Magához húzott és szorosan átölelt. Megnyugodva és boldogan simultam bele a karjaiba. Csendben ültünk, teljesen elmerülve a gondolatainkban. Mindketten a történteket elemezgettük. Felnéztem Edward arcába. Visszanézett rám, szemeiből félelmet, aggodalmat olvastam ki.
- Azt hittem elveszítelek - suttogta.
Azonnal eszembe jutottak Esme szavai:
"- Nagyon fél, hogy elveszít téged!"
Most jöttem rá igazán, hogy Edward nagyon félt is szeret. Iszonyúan fájdalmas lenne, ha elveszíteném. Vajon akkor ő mit érezhetne, hisz olyan régóta várt egy társra. Teljesen átéreztem Edward érzéseit.
- Ha Jasper nem lép közbe, akkor mi történt volna? - kérdeztem halkan.
Szerelmem elfordította a fejét.
- Kérlek Edward, muszáj megtudnom.
Fájdalmasan újra a szemeimbe nézett.
- Legrosszabb esetben megölnek, ha pedig megharapnak és nem szívják ki a véredet, akkor te is vámpírrá változol - válaszolta halkan.
- Értem - mondtam tudomásul véve a dolgot. - Akkor lehetek akár olyan, mint te?
- Igen.
- Edward én nagyon szeretlek és úgy érzem, hogy te vagy az igazi. Szeretném leélni veled az életemet. Ezért...
- Nem! - emelte fel a hangját. - Nem foglak átváltoztatni, erre az életre kárhoztatni. Neked élned kell! Tudod, hogy mi állandóan költözünk emiatt. Mi lenne a szüleiddel, a barátaiddal?
Eszembe jutottak a közös emlékek anyuékról. Igaza volt Edwardnak. Megcsörrent a telefonom. Felvettem.
- Haló?
- Szia Sissy. Alice vagyok.
- És Rosalie.
- Esme - szóltak bele egyszerre a többiek.
- Sziasztok - köszöntem.
- Jól vagy? Nem esett bajod? - hallottam meg Esme aggódó hangját.
- Nem. Minden rendben van hála Jaspernek. Nem tudom, hogy ott van-e, ha igen üzenem neki, hogy köszönöm és hálás vagyok.
- Nincs mit - kiáltott fel a fiú a háttérben.
Elnevettem magamat.
- Emmettnek is köszönöm a segítséget!
- Ugyan Sissy, nem akartuk végig nézni a halálodat, meg tudod nagyon szeretünk, hisz a családhoz tartózol - válaszolta Emmett.
A lélegzetem is elállt.
- Úgy ám - helyeselt Rosalie is.
- Öröm hallani, hogy nincs semmi bajod. Nagyon aggódtunk érted. Jól van, nem is zavarunk tovább. Szia - köszönt el Esme, majd a többiek is.
- Sziasztok - búcsúztam el én is.
Leraktam és visszabújtam Edward karjaiba.
- Ne haragudj, nem akartalak feldühíteni- suttogtam halkan.
- Nem haragszok - mondta, felemelte az államat és mélyen a szemembe nézett. - Sissy te vagy az, akire sohasem tudnék haragudni.
Elmosolyodtam és visszabújtam az ölébe. Kint már sötét volt , az óra pedig este nyolcat mutatott. Edward leültette a kanapéra és felállt. Már épp az erkélyajtóhoz indult volna, mikor a keze után kaptam.
- Kérlek...maradj itt velem - suttogtam könyörögve.
- Biztosan?
- Igen - feleltem és elmosolyodtam.
- Rendben - válaszolta és visszaült.
Hozzábújtam és csendben figyeltem. Fél óra múlva percenként ásítottam egyet.
- Ideje lenne elmenned aludni - súgta finoman a fülembe.
- Tudom. Megyek lefürdök - dünnyögtem.
Felálltam, elővettem egy tiszta pizsit és a fürdő felé indultam el. Magamra zártam az ajtót és belenéztem a tükörbe. A hajam és az arcom sáros volt. Szemeim fáradságot tükröztek. Levetkőztem, beálltam a zuhanyba és lefürödtem. Negyed óra múlva vizes hajjal, felszabadulva léptem ki a zuhanyzóból. Megszárítottam a hajamat, kifésültem, majd kiléptem a szobába. Megijedtem, mert Edward nem volt ott. Jobbra-balra tekingettem, míg végül megláttam kint az erkélyen. Odasétáltam az ajtóhoz, majd a félfának dőltem.
- Meg fogsz így fázni - szólalt meg, hátra se fordulva.
Vállat vontam.
- Nem érdekel.
- De engem nagyon is - fordult felém, mosollyal az arcán. - Szóval sipirc befele!
Elindultam be a szobába. Edward maga után becsukta az erkélyajtót, majd az ágyról felvett egy pokrócot. Betakart vele, majd a kanapéhoz húzott. Épp leültem volna, mikor meghallottam lentről a kulcs zörgést. Felpillantottam Edwardra, majd elindultam az ajtó felé. Távoztam a szobámból és lesétáltam a nappaliba.
- Sziasztok! Hogy éreztétek magatok?
- Szia Kicsim. Köszönjük, nagyon jól. Jól vagy?
- Igen. Miért?
- Zaklatottnak tűnsz. Történt valami? - kérdezte az arcomat megsimogatva.
- Nem, semmi. Hosszú volt a mai napom. Megyek lefekszek. Jó éjt.
- Aludj jól.
Visszaindultam a szobámba. Edward a kanapén ült, kezében a takaróval. Odasétáltam hozzá, betakart, majd hozzábújtam. A fáradtság ólom nagysággal nehezedett rá a szemhájamra.

Tia megjegyzése: Elvileg vége a történetnek

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.