Alig tettek meg pár lépést, mikor is Alice-ba ütköztek.
– Hát ti hova készültetek indulni? – vonta őket kérdőre csípőre tett kézzel.
Edward és Bella egymásra néztek, aztán a fiú húga felé fordult, és bocsánatkérően fogott magyarázatba.
– Sajnálom, Alice, de már nem bírok magammal, és megkértem Bellát, hogy jöjjön velem, hadd mutassam meg neki azt – hangsúlyozta az utolsó szót, mélyen Alice szemébe nézve.
A pöttöm lány arcán mindentudó mosoly terült szét. Odaszökkent bátyja oldalához, majd fél karjával átkarolta annak nyakát.
Edward kérlelőn nézett rá.
– Tudod, Edward, mindenki azt szokta hajtogatni nekem, hogy a kíváncsiságtól hamar megöregszik az ember. Épp ezért, most én is türelemre intelek téged. Várj még egy nagyon kicsit!
– Alice, a kíváncsiság nem bűn!
– Ez igaz, de néha rossz dolog. Nagyon rossz… Különben is, a türelem szép erény. És mint tudjuk, Edward, te egy türelmes úriember vagy.
Edward morgott egy aprót.
– És mi van akkor, ha én nem akarok türelmes úriember lenni?
Alice elengedte bátyja nyakát, nemtörődöm stílusban megvonva vállait.
– Akkor nem lennél igazán Edward.
A fiú erre csak felhúzta szemöldökét, míg Bella kuncogott egy aprót.
Alice bátyjával egyetemben felé kapták tekintetüket, mire a lány abbahagyta a kuncogást, beharapva alsó ajkát. Ám szája mindkét szegletében csíntalan mosoly bujkált.
– Elnézést – tört ki belőle a kuncogás újból.
Csilingelő nevetéséhez Alice trillázása is csatlakozott, míg Edward karba fonta kezeit, és körülbelül úgy nézett ki, mint egy durcás öt éves.
– Ez nem ilyen mulatságos. Sőt, egyáltalán nem az! Én csak meg szerettem volna neki mutatni…
– Mi ez a nagy kacagás itt? Avassatok be engem is, hadd mulassak én is!
Edward megforgatta szemeit Emmett vigyorgó képe láttán.
– Csak nem te vagy a vicc tárgya, Edward?
– Emmett, hagyd most őt szerintem – simított végig Edward keresztbe font karjain Bella.
– Hé, én csak egy ártatlan kérdést tettem fel! – tette fel kezeit védekezően maga elé.
– Az lehet, de most pont nincs kitörő kedvében a mi kisöcsénk – lépett oda hozzájuk Jasper, összekócolva Edward haját, mire annak akaratlanul is féloldalas mosolyra húzódott szája.
Bella kissé döbbenten figyelte, amint Edward játékosan belebokszol testvérébe, aki nem volt rest belemenni a játékba.
Alice fejcsóválva nézett a fiúkra, míg Emmett csak szélesen elvigyorodva közelebb lépett hozzájuk.
– Na, nehogy kihagyjátok a jó öreg Emmett bácsit a buliból! – dörzsölte össze tenyereit.
Belláék újból nevetésben törtek ki. Kacagásukhoz azonban már a vendégsereg javarésze is csatlakozott.
Esme váltott Rosalie-val egy aggódó pillantást, aztán a nő megelégelve a fiúk bohóckodását, közbeavatkozott.
– Fiúk, fiúk, hagyjátok abba, légy szíves! Miféle modor ez?
Edward nevetések közt állt fel, ugyanúgy, ahogy Jasper és Emmett is. Tekintetével megkereste Bellát, aztán elé lépett.
Nem szólt semmit, csak mosolyogva nézett le rá. Végül aztán mégiscsak engedett a kísértésnek, ami azt súgta neki, hogy simítson végig a lány arcán.
– Említettem már, ma mennyire elbűvölően néz ki kegyed?
Bella érezte, hogy arca bizseregni kezd.
– Esetleg, mintha megjegyezte volna már – ment bele a játékba végül.
– Bocsánatáért esedezem Önnek.
– Valóban? Miféle okból kifolyólag?
– Vétek volt részemről, méghozzá igazán súlyos, hogy nem vallottam meg magácskának mindannyiszor, mennyire is gyönyörű.
– Köszönöm. Szavai igazán hízelgőek számomra – mosolyodott el zavartan Bella.
– Én csupán az igazat beszélem. Kegyednél gyönyörűbb teremtést a világon nem találni. Szépsége páratlan, és egyedi. Különleges. Azonban nem csak külseje babonáz meg engem mindannyiszor, mikor láthatom két szememmel gyönyörű, tökéletes arcát. A belseje még gyönyörűbb. Csak úgy virágzik!
– Csakugyan? – nyögte halkan Bella.
Edward elmosolyodott, két keze közé fogta a lány arcát, közelebb húzva magához.
– Virágzik a benne lakó hatalmas szeretettől, az önzetlenségéről nem is beszélve! Kedvessége, figyelme páratlan. Mint ahogy a lényének önfeláldozó része sem panaszkodhat gazdájára! Megállapíthatom bátran, hogy maga egyszerűen tökéletes!
Közelebb hajolt Bella arcához, olyannyira, hogy az utolsó szavakat már csak suttogta.
– De tudja maga, mi a legszebb az egészben? A számomra egyértelműen kecsegtető tény?
– Ossza meg velem, kérem!
– Hogy magam mellett tudhatom! Hogy a szerelmemnek, vagy még találóbb kifejezéssel mondva létem értelmének, szívem egyetlen rabul ejtőjének mondhatom magácskát. Pedig, ha tudná, mennyien óhajtoznak kegyed után!
– Maga tréfál velem.
– Nem, nem, kérem! Eszem ágában sincs tréfálkozni egy ilyen angyali teremtéssel! Csupán próbálom szavakba önteni az Ön iránt érzett határtalan, kissé beteges, de mindazonáltal egyértelműen boldog szerelmemet! El sem tudja képzelni, mekkora erővel szeretem magát szívem minden szeretetével.
– Dehogyisnem. Pontosan tudom, hiszen én is így érzek maga iránt.
– Egy apró morzsát próbál összehasonlítani egy hatalmas sziklával! – suttogta válaszul Edward, majd ajkaival lágyan birtokba vette Bella ajkait.
Gyengéden ízlelgették a másik ajkát. Most nem vágytak többre, csupán csak arra, hogy kifejezhessék a másik iránt érzett szerelmük lágyságát csókjukkal. Ez elegendő volt számukra.
Azonban mindkettejük mókás bátyja még most sem hagyhatta ki, hogy ne szóljon közbe.
– Hé, fiatalok! Ne beszéljetek ilyen modorban, mert deja vu-m lesz! Már a XXI. században élünk!
Jasper elmosolyodta magát, odaoldalazott Emmetthez, majd olyan halkan, hogy azért a közelükben még mindig csókolózó Edward és Bella páros meghallja, odasúgta a fiúnak:
– Az egy dolog, hogy Edward eltévesztette a dátumot egy évszázaddal… De az sokkal érdekesebb kérdés, hogy Bella vajon honnan ismeri ezt a fajta beszédet? Talán Edward adott neki nyelvleckéket?
Emmett hangosan felnevetett, hátravetett fejjel.
Edward azonban már nem díjazta ennyire Jasper viccét. Bosszús képpel fordult testvére felé, miközben Bella legszívesebben elsüllyedt volna ott helyben, holott semmi értelme nem volt szégyenkezésének a többiek szerint.
– Nem tudom, Jasper, ez nehéz kérdés. Hiszen gondolj csak vissza arra, mikor Bella bezárkózott Edwarddal két nappal ezelőtt, szabályosan fogságba ejtve őt! Lehet, hogy akkor is ezt gyakorolták… vagy valami másfajta nyelvleckét – röhögött fel ismét.
Edward szemei szikrákat szórtak, amit Bella is észrevett. Kezét rásimította annak ökölbe szorított kezére, minek hatására elérte, hogy szerelme ránézzen.
Közben Alice Rosalie és Esme segítségével kiráncigálta Emmettet és Jaspert az udvarra, hogy elbeszélgethessenek a két fiúval az erkölcsi normákról, valamint arról, hogyan is kell viselkedni egy esküvőn.
Carlisle bocsánatkérően nézett a vendégekre, illetve Belláékra, aztán ő is csatlakozott feleségéhez.
Edward gyengéden magához vonta Bellát, aki mosolyogva simult hozzá. A fiú arcán is azon nyomban felragyogott a mosoly, mikor a lány ujjait megérezte a nyakán.
Homlokát nekidöntötte Bella homlokához, és csillogó szemekkel nézett le rá.
– És akkor az oroszlán beleszeretett a bárányba…
– Micsoda szerencsés bárány!
– Micsoda boldog, szerelmes oroszlán!
Edward felvillantotta féloldalas mosolyát, mire Bellának is fülig szaladt a szája.
– Megmutathatom neked itt és most, amit szerettem volna? – suttogta fülébe Edward.
Erre a lány csak bólintott, így Edward óvatosan lehúzta annak ujjáról a gyűrűjét. Bella döbbenetében levegőt is elfelejtett venni.
– Edward, mi…?
– Cssh! – tette mutatóujját ajkára – Csak nézd meg, kérlek, alaposan ezt a gyűrűt! – adta át neki.
Bella értetlenül vette el. Két-két ujja közé fogta, és szemeivel lázasan vizslatni kezdte az ékszert. Hála a halhatatlanságából adódó képességeinek, szemeivel rögtön kiszúrta azt az apró, emberi szem számára láthatatlan írást, ami a gyűrű belsejébe volt vésve.
Kérdőn felpillantott Edwardra, aki csak mosolyogva ösztönözte őt arra, hogy bátran olvassa el.
A gyűrűbe egy rövid párbeszéd volt vésve, valamint nagyon is hasonlított Edward kézírására.
– És akkor az oroszlán beleszeretett a bárányba…
– Micsoda buta bárány!
– Micsoda beteg, mazochista oroszlán!
Bella úgy érezte, ha még ember lenne, már potyognának könnyei a meghatottságtól. Ha más miatt nem is, de a szemeiből áradó szúrós érzéstől bizton állíthatta ezt.
Meghatottan nézett fel ismét a vele szemben álló fiúra, aki csak kíváncsian fürkészte reakcióját. Mikor pedig látta szemeiben a boldog, meghatott csillogást, megsimította arcát.
– Ezt te vésted bele? – kérdezte halkan Bella, még mindig ujjai közt tartva az aprócska, de annál fontosabb ékszert.
Edward szórakozottan bólintott egyet.
– Köszönöm! – suttogta hálásan Bella, mélyen a szemeibe nézve.
– Buta bárányom – kuncogott fel halkan Edward – Én tartozom neked köszönettel, hogy itt vagy nekem.
– Szeretlek – adott puszit ajkaira.
– Én is szeretlek – villantotta ki fogait Edward.
– Örökre.
– Igen… örökké.



***



Az esküvő után következő két hétben Edward és Bella szabályosan bezárkóztak saját szobájukba. Még vadászni sem mentek el.
Mivel Bella még újszülött vámpír volt, így egyikük sem merte túlzottan megkockáztatni azt - még, ha a lánynak nagy is volt az önuralma -, hogy bekövetkezzen egy esetleges baleset. Nem volt merszük még repülőre ültetni a lányt, hogy Edwarddal nászútra mehessen, még úgysem, ha egész út alatt nem vesz levegőt. Hiszen az embereknek feltűnt volna ez, már csak abból kiindulva is, hogy a vámpírokat tökéletességük miatt mindig mindenki megcsodálja, hosszú ideig figyelik nyál csorgatva.
Ráadásul úgy semmiképp sem merte vállalni a kockázatot egyikük sem, hogy Bella még távolról sem érezte az emberi vér illatát. Sőt, még őmaga is ellene volt a nászutas-dolognak. Egyelőre…
Így maradt az, hogy bezárkóznak a szobájukba addig, ameddig csak akarnak. A többiek pedig készségesen megígérték nekik, hogy egyikük sem fogja zavarni őket. Arra viszont már nem tudtak megesküdni, hogy a házban sem lesznek addig, hiszen csak Carlisle dolgozott, járt emberek közé mindannyiuk közül. A többiek csupán annyit tehettek az ügy érdekében, hogy sokszor mentek vadászni, és olyankor jó hosszúra elnyújtották ezt a fajta tevékenységüket.
Ugyan Carlisle-tól és Esmétől közösen egy egy hónapos nászutat kaptak, abban maradtak, hogy ezt az ajándékukat csupán akkor használják fel, ha már Bella is teljesen biztos magában, önuralmában. Addig pedig beérik saját szobájukkal is.
Alice és Rosalie azonban nem hazudtolták meg önmagukat, mikor a nászajándékról volt szó. Ők ketten ugyanis Edwardnak is és Bellának is egy hatalmas mennyiségű, ruhával, cipővel, valamint a legkülönfélébb kiegészítőkkel felszerelt gardróbot ajándékoztak nekik.
Bella pedig mikor meghallotta ezt, rögtön elsápadt, hiszen jól tudta, hogy mindkét nővére mennyire imád vásárolni. Ennek tudatában pedig félve próbálta elképzelni, ők ketten miféle cuccokat vehettek nekik. Ezt az érzését igyekezett nem kimutatni, nehogy megbántsa valamelyiküket is, hiszen legbelül mégiscsak hálás volt nekik. Szintén szörnyülködve gondolt mindarra a pénzre is, amit Rosalie és Alice elkölthetett…
Persze, mint mindannyiszor, Edward most is rögtön kiszúrta rajta valós érzelmeit. Az se tette könnyebbé, hogy Jasper ott állt a közelében, és kuncogva érzékelte a lányból áradó félelmet.
Alice ugyanakkor már abban a pillanatban ragaszkodott ahhoz, hogy Bella és Edward rögtön vegyék szemügyre újdonsült ajándékaikat, mikor még ők ketten nem is tudták konkrétan, mik is azok. Ám a pöttöm lány túlságosan jól ismerte már őket ahhoz, hogy Belláról tudja, nem szívesen nézné meg a gardróbját. Így neki megragadta csuklóját, és maga után kezdte húzni.
Mikor pedig elérkeztek oda, ahova Bella a legkevésbé sem kívánkozott volna belépni a közeljövőben, szájtátva nézett körbe. Ugyanis Alice-ék nem csupán a saját ízlésüket csempészték be a ruhatárba, hanem egy-egy Bella-féle darabot is vettek neki, igaz, sokkalta márkásabbakat és elegánsabb darabokat, mint amiket annak előtte hordott a lány.
Bella nem hazudtolva meg magát, két hatalmas ölelésben részesítette két nővérét, miközben kérdőre vonta őket, hogyan és mikor sikerült egy ekkora gardróbot kialakítaniuk anélkül, hogy ő maga rájött volna tervükre.
Rosalie és Alice azonban csak egymásra mosolyogtak, és össze-visszahadováltak a számítógép és online vásárlás csodálatosságáról, na, és persze a kapcsolatok és gyorsaságuk fontosságáról.

A harmadik héten Bella Edward mellkasán pihentette fejét, miközben ujjával az annak felkarján kirajzolódó erek útját járta végig. Edward csöndes nyugalomban figyelte kedvese tevékenységét, kizárva fejéből minden másnemű gondolatot, mint ahogy az eddigi idő alatt is.
– Kérdezhetek valamit, Edward?
– Bármit kérdezhetsz.
Bella sóhajtva felkönyökölt, belenézve a fiú éhségtől fekete szemeibe.
– Neked nem hiányoznak a többiek?
– Neked hiányoznak?
Bella szégyenlősen bólintott egyet.
– Akkor azt hiszem, ideje kimennünk ebből a szobából, és megkeresni a többieket.
– De… te… neked…
– Igen? – kérdezte Edward megértő mosollyal ajkain.
– Neked nem probléma? Úgy értem… te nem akartál tovább itt lenni? Vagy neked még nem is hiányoznak?
Edward elmosolyodott, és kisimította Bella haját arcából.
– Nekem is kezdenek hiányozni, édesem. Ám én magamban megfogadtam, hogy addig nem hozom fel a témát, amíg te nem teszed meg.
– Miért?
– Mert a te szádból szerettem volna hallani elsőként.
Bella összeráncolta homlokát.
Edward eközben felült, mire a lány annak ölébe csúszott. A fiú megtartotta őt hátánál, miközben odahajolt nyakához.
– Azonban talán nem ártana vadásznunk egyet azelőtt, mielőtt lemennénk hozzájuk. Nem akarlak elkeseríteni, szerelmem, de még pár hétig újszülött vagy.
– Rendben – egyezett bele halkan nyögve Bella.
Edward elkezdte csókolgatni nyakát, míg kezeivel újbóli felfedezőútra indult annak testén. A lány ezt egy jóleső sóhajjal nyugtázta, aztán már csak arra emlékezett tisztán, hogy Edward újból hanyatt dőlt az ágyon, maga után húzva őt is…

Alice Jasperrel ült lent a nappaliban, mikor hirtelen látomása lett, amiben Edward és Bella vigyorogva, kézen fogva sétálnak be a ház ajtaján, és csatlakoznak hozzá, Jasperhez, valamint Emmetthez.
Látomása végén széles mosollyal ugrott Jasper nyakába, akit kissé váratlanul ért felesége heves reakciója, mivel a TV-ben épp egy kocsikról szóló műsor ment, és teljesen belefeledkezett.
– Mi történt? – érdeklődte mosolyogva.
– Edward és Bella egy percen belül itt lesznek! – csiripelte izgatottan, csillogó szemekkel.
– Akkor már értem, miért vagy ennyire boldog és izgatott. Vagy talán láttál mást is?
– Nem, csak ezt. De végre láthatom Bellát! Már úgy hiányzott!
– Ki hiányzott neked annyira, Alice? – jött le a lépcsőn Emmett.
Alice izgalmában összecsapta két tenyerét, és odatáncolt az ajtóhoz, hogy ott várhassa testvéreit.
– Belláék mindjárt belépnek azon az ajtón – bökött Jasper a fejével a bejárati ajtó fele.
– Valóban? – nézett nagyot Emmett – Akkor már értem, miért volt az elmúlt fél órában ekkora csend itthon!
– Itt jönnek, itt jönnek, itt jönnek! – kiáltott izgatottan Alice, ugrálva örömében.
És csakugyan… pár másodpercre rá Edward kinyitotta Bella előtt az ajtót, előreengedve a lányt, aki mit sem sejtve, mosolyogva lépett be a házba, kézen fogva Edwardot.
– Bella!
Alice vidáman csilingelő hangja szelte át a levegőt, miközben a lány Bella nyakába ugrott örömében.
– Alice! – sikította boldogan ő is, száján még nagyobb vigyorral.
Edward úgy érezte, jobb, ha most békén hagyja a két lányt, így inkább csatlakozott kanapén helyet foglaló bátyjaihoz.
– Öcsi, téged a szobátokon kívül is látni? – köszöntötte őt Emmett kajánul vigyorogva.
– Neked is szia, Emmett! Jasper!
– Hello, Edward. Én azt hittem, hogy legalább egy hónapig nem fogjuk színeteket sem látni.
– Bellának már hiányoztatok. Meg talán egy kicsit nekem is – mosolygott féloldalasan.
Emmett erre színészi pontossággal, drámaian egyik kezét a homlokára tette, míg a másikkal átölelte Edward nyakát.
– Oh, Edward! Miért is vagy te Edward?
Erre mindhárman elnevették magukat.
Alice még mindig Bellát ölelgette, de időközben már ők is megindultak a fiúk felé.
– Hol vannak a többiek? – kérdezte mosolyogva Bella, leülve Edward mellé.
Bal kezével akaratlanul is végigsimított annak combján, mire Emmett felkuncogott.
– Szóval hiányoztunk nektek, mi, Edward?
– Rose Esmével elment vadászni, Carlisle pedig dolgozik – válaszolt Alice, figyelmen kívül hagyva Emmett poénkodását.
– Érdekes… mi nem találkoztunk velük az előbb – nézett csodálkozón Bella.
– Bizonyára azért lehetett, mert kicsivel messzebb mentek, de nemsokára itt lesznek.
– Nagyon helyes! Már hiányzik nekem az én Rose babym…
Edward kuncogni kezdett.
Jaspernek azonban eszébe jutott a TV-ben vetített műsorról az ő és Emmett közös ajándéka Bella számára.
– Mond csak, Bella… mikor szeretnéd elvinni az új kocsidat egy próbakörre?
– Igen, Bella, erre én is abszolút kíváncsi lennék! – csatlakozott Jasperhez Emmett.
– Én is – mosolygott szerelmére Edward.
Bella zavartan elmosolyodott, aztán gondolva egyet felállt, és a garázs felé sétálva csak ennyit mondott:
– Talán itt az ideje.
Erre Emmett, Jasper és Edward egyszerre pattantak fel és indultak utána, miközben Alice ott maradt a kanapén. Ő tudott jobb elfoglaltságot is annál, minthogy egy kocsiról hallgasson valami unalmas, béna szöveget.
Igaz, Bellának sem volt annyira ínyére a dolog, hiszen sosem rajongott az autókért, főleg nem a méregdrága sportkocsikért. Az övé pedig az volt. Egy Ferrari 458 Italia. Ám ezt is csupán vámpírképességének hála tudta megjegyezni. Különben teljesen biztos volt benne, hogy a márkájára sem emlékezne.
Közben beértek a garázsba, és Emmett Jasperrel együtt már rögtön ott is termett Bella autójánál, hogy levehessék róla a kocsit takaró leplet.
– Készen állsz rá, hogy meglásd?
– Emmett, már megmutattátok…
– De az olyan gyors volt! Most viszont nem kell sietnünk…
Bella kifújta a levegőt.
– Oké, készen állok.
Jasper Emmettel egyszerre rántották le róla, és így újból Bella szeme elé tárulhatott az a sötétkék autócsoda, ami már az ő tulajdonát gyarapította.
Emmett, Edward és Jasper megbabonázva figyelték a kocsi minden négyzetcentiméterét, azonban nem mertek hozzányúlni sem.
– Ez olyan gyönyörű…
– Csodálatos…
– Egy álom…
Bella mosolyogva megcsóválta fejét. Közelebb lépett a kocsihoz, azonban még mielőtt hozzáérhetett volna, Emmett rácsapott kezére, mire ijedten húzta vissza azt.
– Ne nyúlj még hozzá!
– De miért? Nem azt kérdeztétek pár perce, hogy mikor viszem el egy próbakörre?
– Előtte nem szeretnél alaposabban megismerkedni a kocsiban rejlő lehetőségekkel?
Bella kikerekedett szemekkel nézett Jasper áhítatos tekintetébe.
– Öhm… de, persze… feltétlenül.
Még ki sem mondta ezt, Emmett már rögtön sorolni kezdte a tulajdonságait.
– A kocsi formája egyszerűen észveszejtően jó. Az Enzora hajazó arányok, a penge élek, a diszkréten rejtett légbeömlő nyílások és vérmességet idéző karcsúság, ami miatt akaratlanul is a versenysportra asszociálunk.
Utána rögtön Jasper vette át a szót.
– A kocsi méreteit tekintve is tökéletes. Hossza 4,53 méter, szélessége 1,94 méter, magassága 1,21 méter, a tengelytávja pedig 2,65 méter. Ez a Ferrari 458 Italia sokkal szélesebbnek és laposabbnak tűnik, mint amilyen az elődje volt.
Végül pedig Edward is szólt néhány szót róla.
– A kocsiba beépítettek egy V8-as motort, ami a hátsó kerekeket hajtja. Az erőforrása 4,5 literes, teljesítménye 570 lóerő, az autó tömege viszont csak 1380 kilogramm. Százra 3,4 másodperc alatt gyorsul fel, a végsebessége pedig 325 km/h. Vegyes ciklusban pedig akár 13,7 liter benzinnel is beéri száz kilométeren.
Bella szóhoz sem jutott. Halvány fogalma sem volt arról, amiről a három fiú olyan lelkesen beszélt neki, így csak szépen csendben hallgatta őket, mosolyogva.
– Akkor ezek szerint egész gyorsan megy…
– Egész gyorsan? Egész gyorsan?! Majdnem annyira gyorsan tudsz menni vele, mintha futnál!
Bella meglepődött fejet vágott, mire Edward elkuncogta magát.
– Megjött Rosalie – szólalt meg végül Edward.
– Sziasztok! Örülök, hogy látlak titeket! – mosolygott rájuk a szőke lány, miközben Emmetthez ment, és váltottak egy gyorsabb csókot.
– Nos, akkor kipróbálod? – kérdezte izgatottan Jasper.
– Hát már szabad hozzányúlnom? – vigyorgott Bella.
Ekkor Edward hirtelen megdermedt. Bella ezt nem vehette észre, mivel a fiú kicsivel mögötte állt, azonban Jasper, aki pont vele szemben helyezkedett el, felfigyelt rá. A fiúból áradó feszültség és féltés pedig szintén nem sok jót ígért neki. Gondolatban elkezdte kérdezni őt, és már épp hangosan is kérdőre vonta volna, mikor egyetlen figyelmeztető pillantás belé fojtotta a szót. Azonban fél szemét rajta tartotta.
Bella mindezt pedig csupán azért nem vette észre, mert közben ő közelebb ment a kocsihoz, végighúzva rajta kezeit.
– Minek köszönhetem, hogy kék színe lett? – kérdezte mosolyogva.
– Nem minek, hanem inkább kinek. Igaz, Edward? – kuncogott Emmett.
Testvére felé fordította fejét, ám mikor látta annak feszült arcát, mosolya lehervadt.
– Valóban? – fordult Bella Edward felé.
A fiú a legutolsó pillanatban rejtette valós érzelmeit boldog maszkja mögé. Ám tudta, hogy szemei elárulhatják őt, így próbált minél gyorsabban túl lenni ezen.
– Igen. Bella, megkérdezhetem, hogy kit szándékoztál elvinni magaddal erre a körre? – kérdezte udvariasan, megpróbálva elnyomni a hangjában levő feszültséget.
Bellának feltűnt, mintha nem lenne ugyanolyan boldog Edward, mint pár perce, és emiatt egy pillanatra megzavarodott.
– Nos… öhm…
– Akkor azt hiszem, a legjobb lesz, ha Rose-t viszed magaddal. Idáig sikítanak a gondolatai, mennyire szeretné kipróbálni. Ugye, így van, Rose? – fordult Edward a szőke lány felé.
Rosalie meghökkenten nézett Edwardra. Ő úgy gondolta, hogy legelőször a fiú szeretné kipróbálni a kocsit Bellával. Nem értette, miért pont őt ajánlotta.
– Igen, így van – mosolygott végül.
Bella gyanakodva felvonta szemöldökét, miközben beleegyezett, hogy Rosalie-val menjen.
– Rendben van. Akkor gyere, Rose, szállj be!
A szőke lánynak sem kellett több: rögtön beugrott az anyósülésre, és izgatottan várta, mikor indulnak.
Bella viszont most már felfigyelt arra, hogy Edward próbálja elkerülni vele a szemkontaktust, így egy lépéssel közelebb ment.
– Minden rendben van, Edward?
– Persze, édesem, minden rendben. Mi baj lenne?
– Nem tudom. Csak olyan különösen viselkedsz.
Edward félszegen elmosolyodott.
– Ne aggódj, nincs baj! Most viszont inkább menj, mert már majd’ szétrobban a fejem Rose-tól – hozott össze a végére egy kis kuncogást.
Bella még egy pillanatig kémlelte a fiút, végül azonban Rosalie türelmetlen hangja, ahogy dobogott a lábával, rávette, hogy ne várakoztassa meg nővérét. Így beszállt mellé, elfordította a kulcsot, majd óvatosan kitolatott a garázsból.
Végül mindhárman hallották, ahogy Rosalie kérdőre vonja Bellát, miszerint ugye nem tervezi, hogy csigatempóban mennek továbbra is, aztán már csak azt, ahogy a kerekek felvisítanak, és a kocsi elsöpör.
Amikor már elég messze voltak a háztól, Bella kérdőre vonta Rosalie-t.
– Te is észrevetted Edwardon, hogy hirtelen mennyivel feszültebb és idegesebb lett?
– Nem – mondta zavarodottan Rosalie.
– Semmi furcsát nem vettél észre?
– Nem… kivéve azt, hogy azt hittem, Edward veled szeretné először kipróbálni a kocsit.
– Csak ezt?
– Igen. De miért kérdezed? Talán valami gond van?
– Nem tudom – harapta be idegesen ajkát Bella.
– Ne aggódj! Lehet, hogy csak valami meglepetést tervez számodra, és attól olyan ideges, hogy mit fogsz szólni hozzá. Hiszen köztudott, hogy te utálod a meglepetéseket és ajándékokat! Ezt a kocsit is úgy kellett rád tukmálni – kuncogott fel Rosalie.
– És mi van akkor, ha mégsem? Ha baj van, csak nem akarja elmondani?
– Én csak azt tudom mondani, hogy ne aggódj. Ha baj lenne, Jasper érzékelné, és ő szólna. Jasperen észrevettél valamit?
– Nem, mert Edwardot figyeltem – rázta meg fejét.
– Na, látod! Akkor lehet, hogy Edward megint valami meglepetéssel készül, és ezért akarta, hogy veled jöjjek. Azonban az biztos, hogy ez a kocsi egy álom!
– Igen, az… – ráncolta szemöldökét Bella.

Még fél órán keresztül kocsikáztak, majd Rosalie meghallgatva Bella panaszkodását, miszerint már haza szeretne menni, így is tettek.
Bella finoman betolatott a garázsba, ahol most senki sem volt. Kiszálltak, és elindultak a nappali felé, miközben Rosalie lelkes beleéléssel fecsegett Bellának annak új kocsijáról, és, hogy mennyire tetszik neki.
Bella nem igazán figyelt rá, mert veszekedések hangjait hallotta a nappali felől. Ám az egyik hang még kissé idegen volt számára. Nem emlékezett rá, mikor hallotta. Megtorpant, mire érzékelte, hogy mellette Rosalie is hasonlón cselekszik. Egymásra néztek, aztán egyetlen ugrással már a nappaliban voltak.
Ott Bella már felismerte a kissé idegen hangot, és nagy szemeket meresztve dermedt meg.
Ugyanis a nappali közepén Félix Volturi állt, nekik háttal. Vele szemben Edward volt, akinek arca kételkedést és feszültséget tükrözött. Közvetlen mellette Jasper állt Emmettel, akik olyasmi pozíciót vettek fel, mintha bármelyik pillanatban le kellene fogni Edwardot, aki le nem vette volna a szemét Félixről.
– Elárulnád, akkor mégis mit keresel itt? – szegezte neki a kérdést Edward hidegen.
– Hogyne. Azért jöttem, hogy megkérjelek titeket, engedjétek meg nekem, hogy csatlakozhassam a családotokhoz – válaszolt neki Félix nyugodt hangszínben.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.