Már a szerpentinen autóztunk Seattle felé. Edward azzal a címszóval adta kölcsön a kocsiját, hogy nem hajtok gyorsan és Nessie-t is épségben hazaviszem. Mintha bármi baja eshetne mellettem, sóhajtottam.
- Alice azt mondta, hogy van egy ajándéka a számomra, amit csak akkor vehetek elő, ha megérkeztünk – szólalt meg Nessie. – Mit tudsz a dologról?
- Ugyan most nem segédkeztem semmilyen összeesküvésben, de ismerve Alice-t és egy kiképzőtiszt érzelmi szintjével azonosuló Rose-t, nem lelsz majd mást, mint egy fekete lakkbőr ruhát és korbácsot. – Úgy nevettem, hogy csapkodtam a kormányt. A legjobb azt elképzelni, ahogy megvették.
- Élveznéd a helyzetet, mi? – kérdezte Nessie egy kacér pillantással.
- Már ismersz, imádom, ha büntetsz – csettintettem boldogan a nyelvemmel, amire csak egy szemforgatást kaptam válaszul.
Az útból hátralévő félóra csendesen telt és megkönnyebbültem, mikor leállíthattam a motort az erdei kis nyaralóhoz megérkezve. Egy egyszerű fehér nemesvakolattal díszített lakot pillantottunk meg, melynek ablakaiban fehér és lila mézvirág illatozott.
- Oh, ez gyönyörű. Kedves Emilytől, hogy kölcsönadta a szülei nyaralóját - ámuldozott Nessie, amint kiszálltunk.
- Igen, de emlékszel mit mondott Emmett? Azt, hogy nem szeretné használni építész diplomáját, mert mi a földdel tettük egyenlővé – emlékeztettem őt melléje érve, és megpusziltam az arcát.
- Az elkövetkezendő öt napban egy említést sem szeretnék hallani a falkáról, a családomról, de még a szüleimről sem. Szóljon a nászutunk rólunk – kérlelt édesen, mire én a karjaimba kaptam.
- Hé, mit csinálsz, azonnal eressz el! – ficánkolt vidáman, de én nem engedtem.
- Azt már nem. Az a szokás, hogy a feleség a férje ölében lépje át először az otthon küszöbét – közöltem vele, s megindultam feléje a mahagóni színűre mázolt bejárati ajtó felé.
- De hisz ez nem is a sajátunk – méltatlankodott, de azért karjait a nyakam köré fonta.
Mikor beléptünk a nappaliba egy zöld kanapé, hozzá illő fotellel és plazma tévé fogadott bennünket. A halványzöldre festett szoba végében lévő kandallón családi képeket pillantottunk, a falon pedig különböző stílusú tájképeket: vízesés, mezőn legelésző szarvasok, s egy tengerre néző kilátás a hegyről letekintve.
- Igazán kiváló ízlése van Emily szüleinek - hallottam Nessie hangját, amikor már az utolsó poggyászt is behordtam.
- Remélem, nem a lakberendezésről akarsz diskurálni – rántottam magamhoz.
- Hogy találtad ki? – Mindezt megjátszott könnyedséggel adta elő.
- Na, majd én megmutatom… - és megcsókoltam, aztán már csak sodródtam az árral. A felé az ajtó felé kezdtem húzni, amely mögött a hálószobát sejtettem.
- Ne, várj! - húzódott el mellőlem, mikor már az ágyon feküdtünk egymást ölelve. – Meg kell néznem, hogy mit csomagolt nekem Alice és Rose – lehelte, majd felpattant, hogy aztán a cipzárral való viaskodás után egy kék tasakkal a kezében eltűnjön a fürdőben.
Most rajtam állt a sor, hogy belekukkantsak a csomagjaink tartalmába. Ráadásul Rose, a drága, volt olyan figyelmes, hogy címkét is készített: Nessie, Kutya. Ötletes, mondhatom. Ahogy széthúztam a Kutya feliratú bőrönd zsebeit, egy levelet találtam nekem címezve. Csodálkozva bontottam fel a borítékot és olvasni kezdtem.
„Kedves, Jacob!
Ismerve a férfiakat, fogalmuk sincs a romantikáról. Mégis, én szeretném, hogy a nászéjszakátok felejthetetlen legyen a számotokra, ezért rejtettem el néhány apróságot. Kérlek, használd fel őket!
Ui.: Nessie holmijához semmi közöm, Rose érdeme, szóval ne lepődj meg semmin sem.
Ölellek,
Alice!”
Pislogtam kettőt, csak hogy észhez térjek. Kivettem az elkészíttet csomagot, ami tele volt vörös gyertyákkal. Alice azt kérte, hogy alkalmazzam őket a felejthetetlen nászéjszaka reményében, így hát vontam egyet a vállamon és elkezdtem a szoba különböző pontjain meggyújtani a mécseseket. Be kell valljam, hogy a végeredmény nagyon is ínyemre volt. Dolgom végeztél nem maradt más hátra, minthogy lepihenjek. Nessie úgy tíz perc után jelent meg. A szemeim kocsányon lógtak a tűzpiros csipke fehérneműje láttán. Na, de ekkor… eddig hátrarejtett kezeit előre vonva fedte fel előttem a tartalmát, egy piros masnival átkötött szájkosaras pórázt. A lélegzetem felgyorsult, ahogy egy tigris kecsességét utánozva végiglejtett a fapadlón, majd kúszott fel az ágyra.
- Oh, istenem, ezeket mind miattam csináltad? – mutatott végig a szoba hangulatát megadó gyertyákon és a szeme mérhetetlen örömöt sugárzott.
- Igen, mert szeretlek, és ez a nászéjszakánk, ahol szeretném, hogy minden a te kényelmedet szolgálja – csókoltam bele a nyakába. – De kérdezhetnék valamit? Mi a fene ez? – böktem meg a kis ajándékot, másrészt tereltem el a szót a válaszadásról. Örülnék, ha azt hinné, hogy én voltam a figyelmes és nem Alice.
- Olvasd el! – és a hozzá csatolt kis kártyát felém fordította. Ez állt benne:„Csak hogy féken tarthasd, ha már az orrára pöckölés nem válna be. Szeretettel: Emmett és Rose!”
- Roppant figyelmesek – kacagtam fel gúnyosan. – És, mik a terveid mára, használni is fogod? – húztam fel kacéran a szemöldököm.
- Nem, sajnos nem, mert nincs rácsos ágy, amihez kiköthetnélek vele – nevetett a mellkasomba Nessie.
- Irtó vicces – jegyeztem meg szarkasztikusan, s fordulva egyet a narancssárga szatén ágyneműben, testemmel magam alá utasítottam az övét.
Az elején meglepődött, de hamar hozzászokott a fölényemhez. Aki itt feküdt, nem egy kislány volt, hanem egy felnőtt nő, és én ezt a nőt kívántam a selymes bőrével és édes illatával együtt. Megcsókoltam őt, finoman, s amint ajkunk összeért, remegés futott végig rajtam. Ne, most nem változhatom át… átkarolt engem, védelmezően, nyugtatóan. Belecsókoltam a nyakába, s lejjebb haladva a melltartója pántját elhúzva a vállába is. Másik kezemmel végigsimítottam a csípőjén, mire ő hangosan zilált, fel- és le süllyedt a mellkasa. Tenyeremet a mellein pihentettem, kezem a combja közé csúszott… NEM!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó