-     Isabella...Isabella,figyelsz te rám egyáltalán? – Háborodott fel,Carol.
-     Sajnálom,én...
-     Megint Edwardon gondolkodsz,igaz?Miért nem birod kiverni a fejedből egyszer s mindenkorra?Hiszen másodszorra is elhagyott!Itt van Mark,aki egyfolytában hívogat,te meg nem veszed fel neki.Nem ezt érdemli.Akkor szólj,ha már észhez tértél,és utána beszélhetünk.Most elmegyek,Adammel randim lesz.Szia!

Carol biztos csak azért vélekedik így az egész történetből,mert Ő nem a teljes verziót ismeri.Csak annyit tud,hogy másodszorra is szakítottunk,de valójában ez nem is igaz,hiszen össze sem jöttünk.Ami Markot illeti...Tényleg nem ezt érdemelné.Én mindenkire csak a bajt hozom,és a végén még kiderül,hogy nem Edward volt a hibás,hanem még ott is én rontottam el mindent.Nem értek már semmit.Ami két napja történt Volterrában...egyszerűen nem birom kiverni a fejemből.Az a tudat,hogy Edward még él,és nem teszek semmit annak érdekében,hogy megakadályozzam a halálát,szó szerint megőrjít.Két napja olyan vagyok,mint egy Zombi.Azt teszem,amit Edwardnak is mondtam...nem figyelek a körülöttem zajló világra.Egyáltalán mi értelme lenne?Hiszen ami eddig életemben a legfontosabb,azt a legrosszabb elveszíteni,sőt kétszer is.Hazafelé Londonba Jacobék hoztak haza,mert ezután sem szeretném tartani a kapcsolatot a Cullenékkal.Igazából nem haragszom már rájuk,de akárhányszor csak egyikükre néznék,Ő jutna eszembe.És ez már nem állapot.Látom,hogy Carolnak is kezd elege lenni belőlem,és ha még Ő is kilépne az életemből...akkor tényleg nem lenne semminek értelme.Markot szeretem.Jobban mint egy barátot,és kevésbé mint Edwardot.Meg kellene fogadnom Carol tanácsát,és újra találkoznom vele.Felálltam,és odasétáltam a telefonomhoz,amin azonnal feloldottam a billentyűzárat.

Önnek huszonegy darab nem fogadott hívása van.

Mark
Mark
Mark

És tovább már nem is olvastam.Biztos,hogy szenvedhet miattam.Amit én nem akarok.Valójában Ő még abban  a tudatban lehet,hogy mi egy párt alkotunk.Ha szakítanánk,neki is könnyebb lenne,és nekem is.
Viszont ehhez tenni is kell valamit.Elkezdtem bepötyögni Mark számát.Persze nem kellett sokat várni,már az első csöngés után felvette.

-     Isabella!De örülök,hogy felhívtál! – Amint hallottam hangjában a lelkességet,azonnal megállapítottam,hogy Ő nem biztos,hogy annyira örülne neki,ha szakítunk.
-     Szia,Mark!Bocsáss meg,hogy eddig nem vettem fel.De...
-     Tudok mindent.
-     Tudsz? – Lepődtem meg.
-     Carol már beavatott – Hát persze,hogy is gondolhattam volna,hogy nem mondja el.
-     Én...nem történt semmi – Miért magyarázkodok neki,ha szakítani akarok?Csak Őt terelem tévhitbe.
-     Nem kell magyarázkódnod,hiszek neked – Túlságosan jó volt hozzám mindig. – Figyelj,nem találkozhatnánk a nap valamelyik szakaszában? – Gyengéden ejtette ki a szavakat,amik szabályosan megbabonáztak.Kezdtem visszanyerni az életkedvem.Sosem fogom megérteni,miért van rám ilyen hatással.
-      Persze.Mondjuk most? – Nevettem,ami már rég történt meg.
-     Reménykedtem,hogy ezt mondod.Ott leszek érted húsz perc múlva.
-     Várlak.

Igazából én most szakítani készülök indulni,vagy szerelmes pillanatokat tölteni Markkal?Már azt sem tudom pontosan,hogy mit akarok.De sietnem kell,hiszen bármikor itt lehet.Összekaptam magam,felvettem magamra tűrhető ruhadarabokat,mivel azzal sem foglalkoztam mostanában,aztán kihúztam a szememet.Befújtam magam Black Starral,ami Mark kedvenc illata volt.Még egy utolsó igazítás a tükör előtt,és már kész is voltam.

-     Biztos,hogy ezt akarom? – Sóhajtottam.

Aztán magamhoz vettem a retikülöm – ehhez is Carol szoktatott hozzá,mint minden nőiesebb dologhoz - ,és kifelé vettem az irányt az ajtón.Mikor épp kulcsra zártam volna a lakást,két kar körbefogta a derekam.

-     Szia – suttogta a fülembe.
-     Úristen – Ugrottam fel hirtelen.
-     Nagyon megijesztettelek? – Nézett rám csillogó szemekkel Mark,mikor megfordultam ölelésében.
-     Hogy jutottál be?Tudod a jelszót? – Panellakást béreltünk Carollal.
-     Az legyen az én titkom – Mosolygott rám,én pedig két puszit nyomtam az arcára üdvözlésképpen.
-     Hova szeretnél menni?
-     Ma nem sétálhatnánk csak,esetleg?Beszélgetni szeretnék... – Nem szerettem volna eltérni eredeti tervemtől.
-     Ahogy akarod – Kézenfogott,és kisétáltunk az épületből.
Amikor már a járdán ballagtunk szótlanul,elérkezettnek láttam az időt,hogy belekezdjek.
-     Szóval...
-     Azt szerettem volna mondani...
Kezdtünk bele mindketten egyszerre,aztán elnevettük magunkat.
-     Mondd csak nyugodtan,az enyém rá ér – Nem akartam már a találkozásunk első percében elrontani a kedvét.
-     Lányoké az elsőbbség – Vigyorgott.
-     De én Nő vagyok – Javítottam ki,persze csak viccből.
-     Ohh...Elnézést,hogy megsértettem lekicsinyítésemmel,nem direkt hagyták el ajakimat e szavak – Mégis hogy gondoltam azt,hogy én szakítok vele,mikor nem birom megbántani?!Egyszerűen csak jól érzem magam a társaságában.
-     Mark...nem kell költőt játszanod – Nevettem fel. – Tudod...komoly dolgokról szerettem volna beszélni veled.
-     Még pedig? – Váltotta azonnal komolyra a témát.Ezt is szerettem benne,hogy ennyire sok oldalú.
-     Ami történt,az...exemmel...
-     Az nem érdekes – Fejezte be helyettem a mondatot.
-     De!Nagyon is!Kérlek,had mondjam végig.
-     Mostmár nem fogok megszólalni – Kezét végighúzta száján,mintha azt ’becipzározta’ volna,aztán a képzeletbeli ’kulcsát’ hátradobta.
-     Én nem ok nélkül mentem el Őt felkeresni.Nem akarlak megbántani,de...én az őszinte kapcsolat híve vagyok.És még mindig érzek valamit iránta.Persze többet,mint barátság.Szóval,ha most esetleg szakítani szeretnél velem,én azt megértem.Teljes mértékben igazad lenne – És nekem nem kellene megbántanom téged.
-     Isabella – Fogta két tenyere közé arcomat. – Én Szeretlek – Egy kis pillanatnyi szünet következett,mivel valami olyasmire várhatott,hogy azt mondjam:’én is’.De nem tettem meg,ezért folytatta. – És nekem meg sem fordult a fejemben,hogy szakítsak veled.Te vagy az...életem.Ha egy szóval kellene jellemeznem téged.
-     Mark én...
-     Shh...Kérlek...
-     Tudod,én igazából azért szerettem volna találkozni veled,hogy szakítsunk – Böktem ki végre az igazságot.
-     Igen,valahogy ezt sejtettem.De ha arra vársz,hogy ezt én mondjam ki,akkor felejtsd el!
-     Nem...Nem,én nem várok semmire.Egyszerűen...én  csak elvesztem.
-     Isabella...
-     Megtennéd,hogy Bellának szólíts? – Mosolyogtam rá.
-     Persze...De én azt hittem,hogy az Isabellát szereted jobban – Lepődött meg.
-     Az már régen volt.Most más idők járnak felettünk.
-     Mostanában elég sok meglepetéseket okozol.
-     Sajnálom,én...
-     Nem!Ez nem rossz!Sosem szerettem az unalmas lányokat.Te pedig különleges vagy – Hüvelykujjával elkezdte simogatni arcomat.
-     Miért vagy ilyen jó hozzám? – suttogtam ki azt,amit gondoltam.Azt hiszem,ilyenkor szokták azt mondani,hogy ’ami szívemen,az a számon.’
-     Nem bírnálak bántani.Sosem lennék rá képes,semmilyen körülmények között.Bella...Adnál nekem egy újabb esélyt,hogy megpróbáljam veled elfeledtettni...Őt?
Őt?Elfeledtettni?Kizárt.És nem is akartam teljesen.Mindig lesz helye számára a szívemben.De Mark sem közömbös számomra,és sosem volt az.Talán Ő tényleg segíthetne...Talán...beleszerethetnék.
-     Én nem is tudom,Mark... – Tekintetem ide-oda tévedett.
-     Csak egyet,nem kérek mást,csak egy esélyt.
-     Hát jó...de nem mondhatod azt,hogy én nem figyelmeztettelek arra,mennyire meg tudok bántani embereket! – Emeltem fel mutatóujjam,mire Ő csak féloldalas mosolyra húzta száját,aztán hosszan,szenvedélyesen csókolni kezdett.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.