Miközben futottunk, a hajam a vállam mögé omlott, a lágy szellő az arcomat simogatta. Ryan mellettem szökkent könnyedén, szinte előre sem nézett, ahogy én sem. Le sem tudtuk egymásról venni a szemünket. Egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy itt fut mellettem, száján az apró féloldalas mosoly.
Elnevettem magam, ő pedig meglódult, lehagyott. Hiába voltam már régóta vámpír, most egy újszülöttel fel sem vehettem a versenyt. Túl erős volt, túl gyors, és szomjas. Ezzel pontosan tisztában voltam, úgyhogy szorosan a nyomában szaladtam.
Amikor megéreztük a vér illatát, lelassítottunk, s ő hátranézett, egyenesen rám. Mohón csillogott a szeme a szomjúságtól, vörösebben, mint mikor átváltozott.
- A közelben vannak- mondta rekedtes, de annál lágyabb hangon.
- Igen- mondtam nagyon halkan. A lépteinket nem hallhatta senki, nagyon óvatosan haladtunk előre. Ryan ment előttem, azt akartam, hogy ezt most egyedül csinálja. Eltolt az útból egy farönköt, de olyan csendesen, mintha nem is történt volna semmi változás az avaron. Elismerően pillantottam rá, hiszen most törnie-zúznia kéne, ehelyett mindent átgondoltan, okosan csinált.
Ő megrántotta a vállát, elmosolyodott, s beleszagolt a levegőbe.
Még egyszer rám nézett, majd amilyen halkan és gyorsan csak lehetett, megcélozta azt a fát, ahol a három őz suta állt.
Én gondolkodás nélkül követtem, már pontosan éreztem, hányan vannak, és ösztönösen tudtam, hogy sikerülni fog az első vadászata.
A három állat észre sem vette, hogy közeledünk, s a következő pillanatban mindketten leterítettünk egy-egy őzet. Rátapasztottam a számat a lüktető artériára, s szívni kezdte a vért. Csillapította szomjamat. Fél szemmel láttam, hogy Ryan követi a példámat, s ő is rászorítja száját az állat nyakára, és mohón inni kezdi a nedűt.
Hamarabb végeztem, mint ő, nem is kellett meginnom az összes vért. Azért eltörtem egy gyors mozdulattal az őz nyakát, nem akartam, hogy szenvedjen.
Ryan nem végzett még, de fél perc múlva elégedetten felállt. Odalépett hozzám, közben gyorsan végigmértem.
A ruhája makulátlan volt, egy apró vércsepp sem volt rajta. Hagytam, hogy a karjaiba zárjon, s szorosan megöleljen.
Mikor kicsit engedett, felnéztem rá. A szemei kicsit halványodtak, de még mindig vörösen izzottak.
- Nem vagy szomjas?- kérdeztem.
- Kicsit kapar a torkom, de azt hiszem, elég volt, köszönöm- felelte udvariasan. Erre elnevettem magam, s oldalba böktem.
- Ne nekem köszönd, hanem magadnak. Nagyon ügyes voltál, szinte profi- mondtam komolyan.
- Igazán? – kérdezte érdeklődve.
Aprót bólintottam, majd rápillantottam.
- Én nagyon béna voltam először- kezdtem, s éreztem, bizsereg az arcom- Mindent összekentem, a ruhám elszakadt.
Elnevette magát, de átölelt, s adott egy lehelet finom csókot az ajkaimra.
Sétalépésben indultunk visszafelé.
- Milyen érzés?- kérdeztem csendesen.
- Mármint?
- Vámpír lettél, ez egy új életmód. Halhatatlan vagy.
- Igen, igaz. De itt vagy, és minden könnyebb. Nem fáj semmim, erős vagyok, gyors. És boldog- tette hozzá halkan, s közben szorosan átölelt.
Nem tudtam mit mondani, így inkább szorosan hozzábújtam, s csöndben lépkedtünk a házig.
Mikor beléptünk a bejárati ajtón, furcsa zajokra lettünk figyelmesek. Ryan kérdő tekintettel pillantott le rám, de én csak a vállamat rándítottam meg. Fogalmam sem volt, honnan jöhetnek a hangok. Esme szaladt felénk, szinte csak egy csíknak látszott. Szemei aggódva csillogtak, mellkasa gyorsan süllyedt és emelkedett.
- Bella, de jó hogy itt vagytok- kezdte kétségbeesett, remegő hangon.
- Mi a baj?- kérdeztem.
- Nessie- kezdte, de nem folytathatta, Carlisle jelent meg a lépcsőn.
- Nincs semmi komolyabb probléma- lépkedett felénk. Éreztem, hogy Ryan karja szorosabban átfog.
- Komolyabb?- kérdeztem remegő hangon. Úgy éreztem, a feje tetejére áll a világ. Nem lehet baja az én csodás, okos lányomnak…És a babájának. Az unokámnak.
- Igen, komolyabb nincs. Nessie ugyan már nem fiatal, de a teste az. Ahogy neked is az volt Bella, mikor vele voltál terhes.
- Ezt akkor sem értem- feleltem halkan, értetlenül. Mikor Renesmee-vel voltam terhes, még ember voltam, s elég homályosak voltak az emlékeim.
- A szervezete érzi, hogy valami nincs rendben. Persze ez a legszebb állapot a világon, de mivel Nessie félvámpír, Jacob pedig vérfarkas, igaz, hogy ember, nem tudjuk, a kicsi mivel terheli őt. Tehát, akárhogy is nézzük, nem tudjuk még, hogy milyen is lesz a pici. Ilyenre még nem volt példa, azt hiszem. De Bella, hidd el, Nessie jól van, csak fáradt. Megviseli.
- Felmehetünk hozzá?- kérdeztem remegve.
- Ryan-nal szeretnék egy kicsit beszélni. De utána mehet ő is.
Ryan odalépett hozzá. Szemei kíváncsian csillogtak.
Felindultam az emeletre. Villámgyorsan az ajtaja előtt voltam, s hallottam, hogy Jake, Alice és Rose beszélgetnek.
Halkan bekopogtattam, s hallottam, hogy egy pillanatra néma csend lett.
- Ki az?- kérdezte erőtlenül Nessie.
Nem bírtam tovább, benyitottam olyan halkan, ahogy csak tudtam. Mikor megláttam, hogy a lányom milyen állapotban van, azonnal odaléptem az ágyához, s letérdeltem mellé.
- Jajj kicsim, minden rendben?- suttogtam. Megfogtam a homlokát, ami tüzelt, s szaporán vette a levegőt. Infúzió volt bekötve a bal karjába, s gépekre volt kötve. A hasa már meglátszott, pedig csak a harmadik hónap végén járt.
- Jól vagyok anya, ne izgulj. Csak kicsit felment a lázam- suttogta. A szemem villámgyorsan Alice és Rosie felé villant. Ők aprót bólintottak, de Alice tekintete közben a semmibe révedt. Látomása volt, de most nem mondhatta el, milyen képek villannak föl.
- Ryan?- kérdezte Nessie. Ebben is teljesen Edward-ra hasonlított. Önzetlen volt, soha nem a saját bajával törődött elsősorban.
- Jól van. Minden rendben, ne izgulj. Inkább aludj- csitítottam gyorsan. Láttam, mennyire fáradt, s hogy nagyon megviseli a terhessége.
Ekkor halkan kopogtattak az ajtón, majd valaki kinyitja, majd becsukja. Hátranéztem a vállam felett, s láttam, hogy Esme és Ryan lépnek be az ajtón. Esme rögtön odajött Nessie ágyához, s leült a mellettem lévő székre. Én felkeltem a földről, s nyomtam egy puszit Renesmee homlokára. Ő elmosolyodott, s egy szempillantás múlva már aludt is.
Ryan kérdő tekintettel nézett rám, ahogy én is rá. Majd mindketten megráztuk a fejünket, s elmosolyodtunk.
Alice és Rosalie lépett mellénk. Alice intett a fejével, hogy menjünk ki. Ránéztem Esme-re, s ő aprót bólintott.
- Itt maradok Jacobbal.
Jake-re pillantottam. Nessie ágya végében gubbasztott, le sem vette a lányomról a szemét.
Mind a négyen kiléptünk a folyosóra. Közben Carlisle is felért a fiúkkal, mintegy végszóra. Úgy sejtettem, hogy Esme és Jake is hallani fog minden egyes szót.
- Alice?- kérdő tekintettel fordult nővérem felé Carlisle.
- Nem látok semmit. Nem tudom, hogy Jake miatt, mert túl közel volt hozzám. De ha iskolában vagyok, akkor sem látok semmit. Sem vadászat közben.
- De hát én azt hittem, hogy odabent látomásod volt- néztem rá értetlenül.
- Nem. De folyamatosan kutatom Nessie jövőjét. Nem látok semmi. Csak homályos foltokat. Mintha ködben járkálnék- halkult el a hangja, miközben megrázta a fejét.
- Nem tudhatjuk, mi fejlődik benne. Nem arra gondolok természetesen, hogy gonosz lenne a kis élet. Egyszerűen csak nem tudom, hogy kire fog hasonlítani. Nessie ezentúl itt marad, folyamatosan megfigyelem. Azt hiszem, ő is korán fog szülni. Persze nem annyira, mint régen Bella, de számítanunk kell arra, hogy nem kilenc hónapig fog tartani a terhessége.
Nagyot nyeltem. Féltem, hogy mi lesz, féltem a jövőtől ismét. Ryan szorosan átfogta a derekamat.
- A másik dolog, Ryan. Megbeszéltem már vele, hogy mi lesz az édesapjával. Ugyanaz, mint anno Charlie-nál. Majd később meg fogja keresni, addig is itt lesz, s nem nagyon mozdul ki.
- Ha ez így megfelel- súgta a fülembe Ryan.
Én boldogan mosolyogtam rá. Örültem, hogy mégsem szakad el Alan-től.
- Még most is keresi a rendőrség, ezért óvatosnak kell lennünk. És pletykáljanak csak, nekünk annál jobb- tette még hozzá Carlisle.
- Ami nagyobb probléma, és Jacob-ra nagy szükségünk van emiatt, azok a vérfarkasok.
Ryan kihúzta magát, de meg sem moccant. Ugyan feszült volt Jake szaga miatt, s mivel az elejétől érezte, nem volt vele gondja, de ösztönösen taszította.
- Ryan-t átváltoztattuk, ezzel megszegtük az egyezségünk egypár pontját. Számíthatunk egy látogatásra, vagy egy újabb megbeszélésre. Figyeljük a határokat, hogy ne érjen meglepetés.
Carlisle végignézett rajtunk, majd miután mindenki bólintott, megkerült minket, s belépett Nessie-hez. Én Ryan-ra pillantottam, aki elgondolkodva nézett maga elé.
- Valami baj van?- kérdeztem aggódva, de ő csak megfogta a kezem, s a szobám, most már a közös szobánk felé sétált velem.
Miután beléptünk, s becsukódott az ajtó, letelepedtünk az ágyra. Magához húzott, s szorosan megölelt. Bőre most már csak langyos volt, de azért én kényelmesen elfészkelődtem a karjában. Tényleg magasabb lett, s haja is sötétebben ragyogott, vonásai szabályosak voltak, tökéletes lett. Szemei égtek a vágytól, de láttam rajta, valami nagyon bántja.
- Ryan, látom, hogy valami baj van. Mond el nyugodtan, ha valami nyomja a lelkedet- kérleltem, miközben majdnem magam is elvesztem a tekintetében.
Némán ült egy hosszú pillanatig, majd ömleni kezdtek a szavak belőle.
- Hiányzik Alan. Nagyon is. De ha rád nézek, vagy Carlisle-ra, vagy Esmre, vagy akár Jasper-re, elönt a hála és a szeretet. Szokatlan, hogy alig ismerem őket, mégis befogadtak, bíznak bennem, segítenek. Nessie pedig… Annyira aggódom érte, mintha csak az én unokámat hordaná a szíve alatt. És ezt nem csak azért mondom, mert esetleg ezt szeretnéd hallani. Engem is megijeszt, de egyszerűen ezt érzem. Meg tudnék őrülni, ha neked, vagy bárki másnak baja esne. Akár miattam, akár bárki más miatt. Szeretlek titeket- sóhajtott egy hatalmasat. A végére olyan gyorsan beszélt, hogy már csak egy vámpír érthette.
- Téged pedig annyira szeretlek, mint még soha senkit. Ha rád nézek, egyszerűen tudom, hogy már nem tudnék más nélkül élni. Emberként sem bírnék. Mintha, mindig is erre vártam és vágytam volna. Hogy vámpír legyek. Melletted.
Nem tudtam megszólalni. Szorosan megöleltük egymást, s olyan sokáig voltunk így, egymás karjaiban, hogy teljesen elvesztettem az időérzékemet.
Mikor kibontakoztunk az ölelésből, pajkos, féloldalas mosollyal nézett rám Ryan, de szemei csillogtak a vágytól. Nem a vérre vágyott, hanem rám.
- Szeretlek- suttogta a fülembe, ahogy lassan csókolgatta a nyakamat. Már az én testem is remegett az elfojtott érzelmektől.
- Mindenhogyan szeretni akarlak- susogta a mellkasomba.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó