Edward az érettségi után átváltoztatta Bellát, mivel a lány Jacob unszolására ismét leugrott a szikláról. De halálos sebesülést szerzett, és Edwardnak nem maradt más választása. Elköltöztek Forksból, egy új életet kezdve… És itt kezdődik a történetem, melynek főszereplője Emmett Cullen. Rosalie elhagyta a fiút, mivel találkozott egy vámpírral, aki teljes mértékben elvarázsolta a lányt. Emmett teljesen összeomlott szerelme elvesztése miatt, elhagyta a Cullen családot, és magányos vámpírként bolyongott a nagyvilágban. Ám majd egy évszázad elteltével visszatér a családjához, akik Bella kedvéért újra Forksba költöznek, és újra beiratkoznak az ottani gimnáziumba. Első nap az új iskolában.

(Edward szemszöge)

Újra itt vagyunk, és megint négy év ebben a mindig esős kisvárosban, de most van egy kis különbség. Az örök létem nem is lehetne boldogabb, mert velem van életem nagy szerelme, az én Bellám.

– Annyira izgatott vagyok – örvendezett Alice, amint leparkoltam az éj fekete Mercedesem az iskola parkolójába.

– Én is, annyira fura visszatérni ide – lelkendezett a kedvesem is.

– Lányok, higgadjatok le – duruzsolta Jasper –, nem értelek titeket, ez megint csak egy unalmas négy évnek ígérkezik.

– Hja, szerintem is – szólalt meg Emmett, majd körbe nézett –, és a felhozatal is elég gyér.

„Te atya ég, micsoda pasi” – halottam meg egy kicsit rekedtes hangú gondolatot és keresni kezdtem a hang tulajdonosát.

"El sem hiszem, hogy létezik ilyen pasi, és ezek az izmok, meg ez a fekete haj! Gyönyörű" – folytatódott az ábránd áradat. – „Ugyan már Elizabeth, ne álmodozz már, hisz egy ilyen pasi még csak egy pillantásra sem méltatna, de akkor is gyönyörű” – végre megtaláltam a gondolatok tulajdonosát, egy középmagas vékony lány volt, de nagyon szép, sőt ha nem lett volna az én Bellám, talán még tetszett volna is. Halkan felkuncogtam, hogy milyen áhítattal nézi az én mackó alkatú bátyámat.

– Min nevetsz? – érdeklődött Bella, miközben az iskola felé haladtunk

– Csak azon, hogy Emmett talált egy hódolót – feleltem még mindig mosolyogva.

– Tényleg, merre van? – nyújtotta ki a nyakát Em, mintha amúgy nem tornyosulna a diákok fölé jó pár centivel.

– Ott van – böktem a lány felé a fejemmel.

– Pont egy gólya? – morogta Emmet, de látványosan végignézett a lányon. – De legalább nem szőke – felelte végül, és még egyszer jól megnézte a lányt, aki ezt észrevéve pirosabb lett, mint egy érett paradicsom, és lehajtott fejjel az osztályterme felé vette az irányt.

– Nem első éves – szólalt meg Alice. – Velünk lesz egy osztályban, tehát másodéves, láttam. Ja és Em, pár órátok közös lesz, mivel haladó csoportban van.

– Tehát okos is – kacsintott a testvérem felé Bella.

– De jó – válaszolta gúnyos hangon Emmett, és beindult a termébe.

(Lizzy szemszöge)

Már tizenhét éve itt élek ebben az átkozott városban, ahol majdnem mindig esik az eső és hideg van. Gyűlölök itt lakni, de legalább már a második évemet kezdhetem a gimiben, már csak két év, és elhúzok innen, mint a vadliba. Szerencsére nem vagyok rossz tanuló, és játszi könnyedséggel felvesznek az általam kiválasztott egyetem bármelyikébe, természetesen ösztöndíjjal. Apáé a helyi autósbolt, anya pedig ügyvédi irodát vezet Seattle-ben, szóval van mit a tejbe aprítani, mindent megkapok, amit szeretnék, de a szüleim elve az, hogy mindenért meg kell szenvedni ebben az életben. Ezért igáztam egész áldott nyáron apám boltjában, persze mint eladó, de legalább ragadt rám valami az autókról. Ugyan nem lettem profi autószerelő, de meg tudtam különböztetni a kuplungot a motortól, és ez már amúgy is több annál, amit a korombeli lányok tudnak a kocsikról. Az utolsó munkanapomon, miután apa odaadta a fizetésem, ami nagyon is megfelelt nekem, hiszen csak gyűjtöttem, mivel nem nagyon volt, amire költsem, néhanapján vettem magamnak egy könyvet, ezáltal egy kisebb vagyon gyűlt össze a bankszámlámon.

– Na, kislányom – kezdte apa vasárnap este, a vacsoraasztalnál ülve –, holnap és kezdődik az iskola. Várod már?

– Igen, apa – feleltem jó kislány módjára, mire anya büszkén elmosolyodott.

– Ez az én kislányom, Harold – dicsekedett vidáman –, él-hal a tanulásért.

– Persze, Miranda – horkant fel apám –, a tied, hiszen tök egyedül csináltad nem?

– Kérlek titeket, csak ma hagyjátok a marakodást – kezdtem kérlelni a szüleimet.

– Elizabeth, te ebbe ne szólj bele – nézett rám lekicsinylően anyám.

– Jó, rendben – feleltem, és felálltam az asztaltól. – Ebben az esetben, én visszavonulok a szobámba.

Beérve a szobámba magamra zártam az ajtót, és felkuporodtam az ágyamra.

Ilyen szülők mellett ne kapjak agyrémet – mondtam magamban. De nem kapok, mert már csak két nyomorúságos év és elmehetek innen, csak addig bírjam ki. Nagy sóhaj kíséretében kikecmeregtem az ágyból, és bementem a szobámhoz tartozó külön kis fürdőszobába. Lezuhanyoztam, megmostam a vállig érő világosbarna hajam, majd kiszálltam a tus alól, és egy törölközőbe csavartam magam. Belenéztem a párás tükörbe, hajam csapzottan tapadt az arcomra, barna szemeim gyűlölettel meredtek az előttem álló tükörképemre. Megráztam a fejem és megtörölköztem, majd magamra kaptam a túlméretezett pamutinget, amit még apa szekrényéből emeltem el. Bebújtam az ágyba és aludni próbáltam, de valami miatt nem ment, éreztem, hogy holnap valami történni fog.

Másnap reggel elég gyűrötten keltem, mert hajnali három felé nyomott el az álom, kimásztam az ágyból, és egy gyors fogmosás után felvettem a kedvenc fekete farmerem és egy barack színű hosszú ujjú felsőt, sport cipőbe bujtattam a lábam, majd leindultam a konyhába. Leérve a konyhaasztalon egy levél fogadott.

Elizabeth

Elmentünk dolgozni, érezd jól magad a suliban! Hagytam neked pénzt kajára. Puszi, anya.

Hát ez jellemző – fintorogtam magamba, de mindegy is, felkaptam a kabátomat, és kiérve a garázsba megálltam a kocsim előtt. Ez volt az egyetlen, amit szerettem, az én metálkék Range Roverem, amiért hónapokig kellett könyörögjek apának, de a tizenhatodik születésnapomra megkaptam. Bepattantam, elindítottam a motort, ami halkan felmorgott. Hamar odaértem a sulihoz, megkerestem a maréknyi barátomat és melléjük álltam.

– Szia, Lizzy! – köszönt Angie, a legjobb barátnőm, majd két puszit nyomott az arcomra.

– Szia! – üdvözöltem én is. – Na, milyen volt a nyaralás?

– Unalmas – vágott fancsali képet Angie –, mivel a tökfej öcsémre kellett vigyázzak.

– Hát akkor, nem nagyon élvezted, mi? – kérdeztem, de a választ már nem halottam meg, mivel megláttam őt. Hatalmas termetével a többi diák fölé tornyosult, izmos kidolgozott teste a pulcsiján is átütött, és a gyönyörű fekete haja, még szebbé tette. Ilyen pasi nem is létezik – gondolkoztam magamba – de minek is áltatom magam, egy ilyen fajta pasi egy pillantásra sem méltat. Ekkor felém kapta a fejét és hűvös, mégis kíváncsi tekintettel végigmért, amitől a vér az arcomba szökött, és lehajtott fejjel megindultam az osztályterem felé.

– Hallasz engem egyáltalán? – rimánkodott Angie, miközben leült az előttem lévő padba, a barátja, Mike mellé. – Elizabeth!

– Persze, hogy hallak, és ne hívj így, tudod, hogy utálom – feleltem komoly arccal –, csak éppen nem emlékszem, mit is mondtál – grimaszoltam vidáman.

– Jaj, Lizzy – ingatta a fejét barátnőm –, csak egy percig lennél komoly.

– Gyerekek, egy kis figyelmet – szólalt meg a matek tanár. – Új tanulók érkeztek az iskolánkba. Alice, Edward és Bella Cullen – mutatott a három sápadt fiatalra. – Majd üdvözöljétek őket, de csak óra után. Most foglaljanak helyet, kezdeném az órát.

– Amúgy meg – suttogtam oda Angie-nek –, komoly vagyok, csak épp viccesen komoly – öltöttem rá nyelvet, mire halk kuncogást halottam.

A Cullen gyerekek ekkor ültek le az Angie mellett lévő padsorba. Biztos csak képzelődtem, habár lehet, hogy szellemek járnak a suliban – elmélkedtem magamban. – Mondjuk, nem is lenne rossz egy kis szeánsz meg gyertya, és egy fehér lepedős alak… Újabb halk kuncogás, mire a hang irányába kaptam a fejem, és szembenéztem egy bronzbarna hajú fiúval, aki engem nézett és mosolygott. Őt láttam a fekete hajú félisten mellett az előbb. Na, megint eszembe jutott az a pasi, hát lehet, hogy ő is szellem, mert csak egy túlvilági lény lehet ilyen csodaszép. Az a srác még mindig néz, mi is a neve… valami Edward, igen Edward. Hát te se vagy rossz, de nekem már van favoritom – gondoltam magamban, amire egy újabb mosoly jelent meg az arcán. Buta Elizabeth, hát megint elragadtattad magad, mikor térsz már észhez, az ilyen pasik csak a plázacica-félékre buknak – dorgáltam magam és megint Edwardra pillantottam, akinek most egy kis szánalmat láttam meg a szemeiben. Elfordítottam a fejem, és kifele bámultam az ablakon. Szerencsére hamar kicsöngettek, és én megindultam a spanyol terem felé, ami a harmadévesekkel volt közös, mivel haladó csoport volt. Vajon hányadikos lehet az a srác, harmad vagy negyed éves? – morfondíroztam magamban, miközben leültem egy üres padba. A tanár már bent volt, és megint a figyelmünket kérte.

– Edward és Emmett Cullen – mondta hangosan, mire én felkaptam a fejem, és megpillantottam álmaim pasiját, amint ép a mellettem lévő padsorba ül le azzal a folyton vigyorgó gyerekkel.

Hmm. Emmett, milyen szép név, de hát mit vártam volna egy Billt, vagy egy Bobot? Nem, ő egy Emmett, ez az a név, amit soha nem fogok elfelejteni – szemem sarkából láttam, amint a két fiú összedugja a fejé, majd Emmett rám néz és kacsint, amitől még pirosabb lettem. Előre hajtottam a felem, így a hajam az arcomba hullott, mire megint egy halk kuncogást halottam.

– Elizabeth – szólított fel a tanár, mire én felálltam. – Lenne kedves befejezni a táblán lévő mondatot?

Nem, nem lennék kedves – feleltem gondolatban. – El kell, menjek mellette, és nem akarok. Nagy levegőt vettem, és megindultam az tábla felé. A szemem sarkából láttam, hogy Emmett néz, sőt nem csak néz, hanem bámul. Gyorsan felkarcoltam a táblára a megoldást, majd lehajtott fejjel visszaindultam a helyemre. Megint rá pillantottam, de most a szemei feketén izzottak, és a pad szélét szorította, mérges volt, de vajon miért? Vajon rám volt mérges? Nem tudom. Leültem a helyemre, és azon imádkoztam, hogy hamar vége legyen ennek a napnak. Szerencsére a következő óráimon sem Edward, sem Emmett nem volt ott. Csak az a két nagyon sápadt lány és egy fiú, aki nagyon fancsali képet vágott mindig. Ebédszünetre már teljesen lenyugodtam, és megint csak az én félistenem járt a fejemben. Megvettem a szendvicsemet, és leültem a megszokott asztalunkhoz, lassan mindenki megjelent, és beszélgetni kezdtünk, de én nem nagyon figyeltem a körülöttem levőkre, hanem csak Emmettet néztem, persze titokban, de mindig akkor nézett rám, amikor egy kicsit felbátorodva nyíltan csodáltam, ennek eredményeképpen pipacspirosan töltöttem az ebédszünetet. Szerencsére vége lett az első napnak, kimentem a parkolóba, és megálltam a kocsim mellett. Megígértem Angie-nek, hogy megvárom, és kölcsön adok neki egy könyvet. Nekidőltem a szeretett autómnak és a táskámba kezdtem turkálni.

– Szép kis kocsi – hallottam meg, mire én fel sem nézve megsimogattam az ezüst fényezést.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.