(Emmett szemszöge)





Hazaúton szótlanul néztem ki a fejemből, azon gondolkozva, hogy miért kérdeztem, meg, hogy segítene-e a spanyolban. Hiszen semmi baj nincs a nyelvtudásommal, sőt még én taníthatnám a spanyol tanárt. Miért akarok Lizzy közelében lenni? – kérdeztem magamtól. Igaz, szemre való kislány és megnevettetett – mosolyodtam el magamban, mire Edward rám nézett a visszapillantó tükörben.

„Most mi van?” – kérdeztem tőle gondolatban.

- Semmi, csak emlékeztetsz valakire – vigyorogta fivérem és a feleségére nézett.

„Nem hiszem, én nem akarom bántani, mert nincs bennem annyi akaraterő, mint benned. Amúgy meg, én nem éltem olyan szűzies életet, mint te, én nem biztos, hogy vissza tudom tartani hmm…az indulataimat” – feleltem gondolatban, mire a vigyor lehervadt az arcáról, és az utat kezdte el nézni.

- Nem éltem szűzies életet – morogta a bajsza alatt.
- Jaj, dehogynem – kacagtam fel.
- Beavatnátok minket is? – érdeklődött Alice.
- Nem – feleltük egyszerre.
- Akkor azt sem mondom el, hogy mit látok a holnappal kapcsolatban – duzzogta a húgom.
- Mondd el, Alice – néztem rá kutyakölyök szemekkel.
- Csak ha ti is elmondjátok, hogy Edward miért mondta, hogy nem élt szűzies életet – kezdte a húgom. Milyen kis kíváncsi.

„Én nem mondok semmit, ha te sem” – sugalltam fivérem felé a gondolataimat, mire ő csak biccentett.

- Tudod mit, hugi? – mondtam végül vigyorogva – Tartsd meg magadnak!
- Hát jó, ha ilyen makacsok vagytok – tette karba a kezeit, és a fejét Jazz vállára fektette.


Hazaérve a szobámba mentem és a hifi elé álltam, kerestem valami nagyon erőszakos és dübörgő zenét, majd leheveredtem a kanapéra, és csak néztem ki a fejemből. Azt mondtam neki, hogy jó haver, de nem, kifejezetten nem haverként akarom őt. Nem, egész másnak akarom Lizzyt. Ekkor kopogtattak és én kiszóltam, hogy szabad, majd lehalkítottam a zenét.

- Em, beszélnünk kéne – lépett be Edward.
- Jó, akkor beszéljünk – ültem fel, ő pedig mellém ült.
- Mik a szándékaid Lizzyvel? – kérdezte.
- Nincsenek szándékaim vele – feleltem közönyösen.
- „Egész másnak akarom Lizzyt” – idézte a gondolataimat, felvéve a hangnememet. – Elfelejtettél valamit, nem? – kopogtatta meg mosolyogva a homlokát.
- Halvány lövésem sincs, hogy mit akarok – sóhajtottam, és a kezeimbe temettem az arcom.
- Pedig döntened kell – mondta Edward keményen.
- Persze, és hallgatni a minden lében kanál húgomat, amint osztja az észt – pattantam fel mérgesen. – Kösz, erre nincs szükségem.
- Nem vagyok minden lében kanál – lépett be az említett az ajtón. – És csak azért…
- Nézd Alice, nekem erre nincs szükségem – vágtam mérgesen a szavába. – Hagyom a fenébe a kislányt és kész.
- De nem bántanád – állt elém Alice –, mert láttam, hogy holnap nagyon jól meglesztek, és hogy te majd…
- Jó, elég – fordultam el, majd kimenekültem a házból.

Az erdő melyére futottam, és egy fa legmagasabb ágára felugorva néztem a csodálatos tájat. Lehet, hogy holnap nem fogom bántani, de mi van akkor, ha közelebb kerülünk egymáshoz? Nekem nincs annyi önuralmam, mint Edwardnak. Nem tehetem ki ekkora veszélynek őt, de akkor mit csináljak ezzel a lánnyal?





(Lizzy szemszöge)




Miután hazaértem, egyenesen a szobámba baktattam. Az ágyra dobtam magam, és a plafont kezdtem bámulni. Még mindig csak az az egy mondat járt a fejemben: „Jó haver vagy”.
Csak haver, de ahhoz képest, amit én magamban összeálmodtam, hogy kiabál, hogy kopjak le, meg hasonlók, ahhoz képest, ez jó. Nem tudtam tovább gondolkozni, mert meghallottam anya hangját a konyhából, fölpattantam és lementem hozzá.

- Szia! – köszöntem. – Milyen volt a napod?
- Hát, fárasztó – mosolygott anyám fáradtan. – Segítesz a vacsora készítésében?
- Naná – álltam mellé, és kivettem a kezéből a bevásárlószatyrot. – Én főzök, te meg leülsz és elmeséled a napod.
- Kicsim, te egy angyal vagy – dicsért hálás mosoly kíséretében anya.
- Tudom, egy földre ejtett, szárnyak nélküli – vágtam egy grimaszt, mire anya felkacagott.

Miközben és megcsináltam a vacsorát, addig anya elmesélte a napját. Nemsokára apa is megérkezett, és szép nyugodtan, veszekedés nélkül megvacsoráztunk. Kész csoda, fel kell írnom a naptárba. Miután lefürödtem és felvettem a kedvenc alvóingemet, bebújtam az ágyba, és az ölembe vettem a laptopomat, csevegtem egy keveset, de hamar elálmosodtam, ezért lefeküdtem és elaludtam. Másnap reggel kifejezetten vidáman keltem, kipattantam az ágyból, és a szekrény elé álltam. Kiválasztottam egy fekete toppot és egy szintén fekete farmerszoknyát, persze az elmaradhatatlan vastag harisnya is ott volt a ruháim közt. Bevonultam a fürdőszobámba és felöltöztem, gyors fogmosás után egy még gyorsabb sminkelés következett. A hajamat fésülve mentem vissza a szobámba. Összepakoltam a könyveimet és felvettem egy vastag pulcsit is, elvégre ez Forks, most süt a nap, de ki tudja, hogy mi lesz délután. Lementem a konyhába, ahol egy cetli várt, mellette a szokásos uzsipénz. A cetlin apa kiolvashatatlan írása volt, annyit sikerült, kibogoznom, hogy nagyon hálás, amiért bemegyek ma a boltba. Megreggeliztem és kimentem a garázsba, majd bepattantam a kocsimba, és az iskolába hajtottam. Beérve egyenesen az osztályba mentem. Matek, csodás – fintorogtam magamba. Leültem a helyemre, hamarosan megérkezett Angie is és leült az előttem lévő padba, majd hátrafordult és a kérdéseivel kezdett traktálni.

- Tényleg megkért, hogy segíts neki – kezdte a vallatást –, vagy tegnap csak úgy írtad?
- Tényleg megkért – feleltem egyhangúan, mert semmi kedvem nem volt Emmettről beszélni.
- És mikor találkoztok? – folytatta Angie lelkesen. – És hol?
- Ma délután, apa boltjában – feleltem, és hála az égnek becsöngettek, én pedig megszabadultam a kérdésektől, egyelőre.

Ami egyszerre feltűnt, hogy Cullenék nem jelentek meg órán. Biztos lógnak. Óra végén összepakoltam, és megindultam a következő órámra, ami mellesleg Emmettel közös volt. De ő sem jött be. Mi van ma, lóg az egész család? – kérdeztem magamban. Ez az egész napomat beárnyékolta, és nap végére már feladtam, hogy folyamatosan őt keressem. Már abban sem bíztam, hogy délután látom. Szomorúan szálltam be a kocsimba nap végén, nagyot sóhajtva beindítottam a motort, és Port Angeles felé vettem az irányt. Leparkoltam a bolt előtt és besiettem, mert idő közben megeredt az eső.

- Szia Alex – köszöntem a középkorú férfinak.
- Lizzy, milyen volt a napod? – kérdezte kedvesen.
- Unalmas – feleltem szárazon, és körbe néztem a boltban –, és mint látom itt sem izgalmasabb a helyzet.
- Hát, nem sokan voltak ma – felelte Alex, és közben felvette a kabátját. – Viszont, ma délután jönnek egy Jeepért, fel is hívott az illető, hogy ma mindenképp jön érte – tolt elém egy cetlit, amin Emmett Cullen neve állt és a Jeep adatai.
- Jó, meg is nézem a kicsikét – mondtam vidáman. Hát mégiscsak látom ma.
- Akkor én mentem, szia Lizzy – köszön el Alex.
- Szia! – mondtam, majd megindultam a raktár felé, ahol az átadásra váró kocsik voltak.

Egyszerre megtaláltam Emmett kocsiját. Gyönyörű darab volt, megsimogattam a lakkozást, és elképzeltem benne a mackó méretű fiút, amint én is mellette ülök. A szívem nagyot dobbant, de akkor visszaestem a valóságba. Hiszen csak havernak akar Lizzy – emlékeztettem magam, majd gyors mozdulatokkal felcsavaroztam a rendszámtáblát, megmértem az olajszintet és kitöltöttem minden papírt. Miután végeztem, visszamentem a boltba és leültem a pult mögé, majd elővettem a könyveimet és tanulni kezdtem. Teljesen belemélyedtem egy matekpéldába, amikor az ajtó kinyitódott. Felkaptam a fejem és megpillantottam őt, amint vizesen csillogó hajjal belép a boltba. A szívem megint csak zakatolni kezdett, erre Emmett szélesen elvigyorodott.

- Jó napot, kis hölgy – köszönt udvariasan. – Jöttem az autómért – folytatta játékos mosollyal az arcán.
- Á igen, Mr. Cullen – mentem bele a játékba, és a papírokra néztem. – Sajnálom, de a Jeep helyett egy WV bogarat szállítottak – néztem rá szépen mosolyogva. – De remélem, ez is megfelel önnek?
- Hogy mi? – kerekedett ki aranybarna szeme, mire én hangosan felkacagtam.
- Milyen hiszékeny vagy – feleltem vidáman, majd megindultam a raktár fele. – Na gyere, nézd meg azt a szépséget – szóltam vissza a vállam fölött.
- Ez nem volt vicces – dörmögte tettetett felháborodással Emmett. – Szerinted hogy férnék én bele egy bogárba? – kérdezte, amire én megint felkacagtam.
- Beférni még beférnél – mondtam nevetve –, de kiszedni már csak konzervnyitóval lehetne.
- Az lehet – kacagott fel ő is.
- Íme, a kocsid – álltam meg a Jeep mellett.
- Akkor mindennel megvagyunk, ugye? – nézett rám, miután minden pappírt aláírattam vele. - Megkapom a slusszkulcsokat?
- Meg, itt vannak – feleltem, és átadtam neki őket. – Kinyitom a raktár ajtaját, hogy ki tudj menni.

Bepattant a kocsijába, és kihajtott az esőbe, én pedig visszamentem a könyveimhez. Nemsokára megint nyílt az ajtó.

- Akkor most már jöhet a tanulás – állt be mellém a pultba.
- Mi? Én azt hitem, hogy elhajtottál – néztem fel rá meglepve.
- Persze, kihajtottam az utcára és leparkoltam – felelte Emmett, és leült az enyém melletti székre. – Akkor hallgatom, tanár néni – nézett rám gyermekien.

Egész délután Emmett spanyol tudásán dolgoztam, nagyon hamar megértette a lényeget, de sokszor úgy láttam, hogy nem is igazán a feladatra figyel, hanem csak engem néz. Ezzel persze folyamatosan zavarba hozott, és amikor betévedt egy vevő, fel kellett állnom, hogy kiszolgáljam. Akkor mindig éreztem a tekintetét magamon, szégyenlősen igazítottam meg a szoknyámat, ami felcsúszott a combomon. Erre Em halkan felkuncogott, de amikor ránéztem, fapofával ült a széken, és úgy tett, mintha a könyvet tanulmányozná. Miután visszaültem mellé, nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg.

- Mi volt olyan vicces az előbb? – kérdeztem.
- Nem tudom, miről beszélsz? – nézett rám komoly arccal, majd csibész vigyorra húzta a száját. – Amúgy formás combok – nézett le az említett testrészemre.
- Kösz – mondtam, és megint elvörösödtem.

Visszatértünk a tanuláshoz, de már nem vettük olyan komolyan, mert Emmett folyamatosan nevetettet. Vicceket mesélt meg grimaszokat vágott. Ránéztem az órámra, már majdnem öt órát mutatott.

- Apa mindjárt jön – mondtam szomorúan.
- Mit szólnál, ha megvárnálak, hazakísérnélek, és eljönnél velem kipróbálni az új kocsimat? – kérdezte hirtelen Em. Persze, hogy elmennék, micsoda kérdés ez?
- Hát, nem is tudom – kezdtem megjátszott bizonytalansággal. – Mi van, ha szatír vagy? – viccelődtem, és próbáltam elrejteni a mosolyomat.
- Nem szeretsz veszélyesen élni? – kérdezte válasz helyett vigyorogva, és szélesre tárta a kabátját.
- Éljek veszélyesen?– kérdeztem vissza kacéran. Lizzy, ez tényleg te vagy?
- Csak úgy érdemes – felelte ő, és felkacagott.
- Rendben, Mr. Cullen, hazakísérhet – válaszoltam felhúzott orral.
- Igenis, hölgyem – hajolt meg játékosan Em, majd kiindult. – De kérem, siessen, mert türelmetlen vagyok.
- Szatír és még türelmetlen is – mondtam vidáman, mire ő megint felkacagott, és kiment a boltból.

Elizabeth Evens, te most flörtöltél vele? – kérdeztem magamtól. Mióta vagyok én ilyen bátor? Mit hoz még ki belőlem ez a fiú? Nem tudtam tovább gondolkozni, mert apa megjött, én pedig átadva a papírokat kisiettem az utcára, egyenesen a kocsimhoz. A mögöttem levő kocsira néztem, Emmett ült benne és vigyorgott. Oda mentem az autóhoz, ő pedig leengedte az ablakot.

- Akkor kövess, de feltűnés nélkül – mondtam mosolyogva.
- Abban jó vagyok – kacsintott rám incselkedve.

Hazavezettem, Em pedig megállt az utca elején. Befutottam a házban és szóltam anyának, hogy elmegyek kocsikázni az egyik haverommal. Miután anya csak bólintott, kimentem és megindultam a járdán, egyenesen Em felé. Közben alig bírtam levegőt venni, mert pici pillangók kezdtek repdesni a gyomromban.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.