Alice szemszöge:

Már napok óta érzem, hogy valami készülődik. Nem rég volt egy éve hogy legjobb barátnőm Nessie elment. De az óta jobban megismertem a Cullen családot. Nővéremként szeretem Bellát és Rose-t, bátyámként Edwardot és Emmett-et. És természetesen szüleimnek tekintem Esmé-t és Carlisle-t. Sajnos az igazi szüleim soha nem ismertem. Mivel nos, igen érdekes körülmények között születem. De mint nem sokkal ezelőtt kiderült nem csak én vagyok ilyen… De még mindig nem tudom, hogy miért olyan izgatott mindenki! Csak pattognak, mint a gumilabda és állandóan rám mosolyognak vagy kacsintanak. Mi a fene folyik itt? Olyan mintha mindenki Alice-korban szenvedne, readásul mindenki állapota igen csak előre haladott.
- Édesem, miért viselkedtek mostanában ilyen… furán?
- Az meglepetés, Kicsim! – kaptam válaszul. Meglepetten pislogtam fel. Én nem szoktam meglepetéseket kapni.
- És gondolom hiába is kérném, hogy mond el, nem fogod igaz? – kérdeztem hát.
- Pontosan, egy szót sem fogok mondani!
- Hát azt majd meglátjuk… - másztam volna Jass-re amikor köhögést hallottam és ez az eszembe jutatta, hogy nem a szobánkba vagyunk. Hanem lent a nappaliban. Azonnal lemásztam szerelmemről és gyönyörű rákvörös színt öltöttem.
- Bocs hogy zavarok! – szólt Bella. – De beszélnem kéne a bátyámmal.
- Nekem pedig rendbe kell szednem Alice-t. – mosolygott Rose. Én csak zavartan néztem rájuk miközben Jasper megcsókolt majd elment Bellá-val.
- Még is miért kéne rendbe szedni? – kérdeztem meg mivel a szemezés nem jött be. Nem azzal van bajom, hogy csinosítani akar, sőt örülök is neki szeretek vásárolni meg a hajammal pepecselni, de most nem értettem az okát.
- Mert a meglepetéshez át kell öltöznöd! Nem mehetsz farmerban! Te kis butus! – mosolygott majd kézen fogott és felvitt a gardróbba (ami mostanában drasztikus hízókúrában részesült) és elkezdett válogatni. Őszintén mondom, segíttetem volna neki, ha megmondja, milyen ruhát keresek. De persze nem mondta „majd meglátod” na, ja, én nem vagyok az a kivárós fazon…
Úgy negyven perc múlva rájöttem, hogy valami nagyszabású készül ellenem. Ugyan is egy élénkszínű „vérvörös”selyem estélyit kaptam. A fekete hajammal és szememmel tökéletesen állt. De én feszengtem. Nem is hiszem, hogy valaha lett volna rajtam estélyi ruha.
- Nos, szerintem még a mesésnél is jobban nézel ki. – kaptam egy puszit az arcomra Rosalie-tól.
- Igen valóban olyan, mint egy álom. – forogtam e tükör előtt. Gyakran mondják rám, hogy néha úgy viselkedem, mint egy gyerek és hogy a nevem tökéletesen illik hozzám.
- Gyere HamuAlice-ka ideje indulni, vár rád a Szőke herceg fehér limóval. És ne aggódj, nem kell éjfélre haza sietned. – Ezen csak nevetni tudtam. Mikor lesétáltunk a lépcsőn kicsit izgultam mit fog szólni Jasper a ruhámhoz illetve, hogy hova is fog engem vinni azzal a bizonyos fehér járművel. De a hatás, amit szerelmemnél elértem nagyobb volt, mint remélni mertem volna. Szó szerint tátott szájjal és kikerekedett szememmel nézet vagy inkább bámult rám. Mire én felkacagtam.
- Nézd csak! Hát nem bomba a csaj? – lökte vállon Em.
- De …de valóban…bomba..a..csaj! – hápogta.
- Hát ez jó még talán Ed sem volt kiütve ennyire Bellától bár ki tudja emlékszem pár NAGY pillanatra…- de ekkor Carlisle befogta a száját. Majd kedvesen rám mosolygott.
- Ne is foglalkozz vele, Kedves. Nagyszerűen nézel ki!
- Köszönöm Carlisle! – értem le végül a lépcsőn.
Mire Jass elém siettet és a karját ajánlotta. Pont, mint egy úriember. Imádtam az ilyen szokásait. Valahogy még dögösebb lett tőlük, ami kész őrület, hiszen ő már amúgy is egy félisten volt.
- Engedelmével, Kisasszony! Szeretném meghívni önt vacsorázni! Elfogadja a meghívásom?
- Természetesen, Uram! A legnagyobb örömmel! – próbáltam nagyon komolynak látszani, de egy kis kuncogást nem bírtam megállni. Ezek után kivezettet az autóhoz (ami lás csodát tényleg egy fehér limó volt.) Nem láttam ki volt a sofőr, de volt egy tippem, hogy Edward az. Egyrészt azért mert csak őt nem láttam sehol. Másrészt pedig azért mert amikor Emmett közelebb ment az autóhoz az morogni kezdett. Így ha nem egy kutya van, bent akkor csak is Ed lehet.
Szerintem legalább húsz percig utaztunk mire végre megállt az autó Szerelmem pedig kisegítet belőle. Amikor körül néztem, hogy nagyábból betájoljam magam. Elképedtem…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.