Este a kis lelki mizériám után lefeküdtem és aludtam egyet. Sajnos úgy vettem észre, hogy mostanában egyre gyakoribbak az ilyen lelki eredetű bajaim. Pedig régebben nem volt rám jellemző az ilyen probléma, ami megint csak azt igazolja mennyire társas lény is vagyok. Ami már csak azért is furcsa, mert mindig is jobban szeretem egyedül lenni, mint emberek adott esetben vámpírok között. De talán a tudat, hogy akkor csak ki kellet, mennem a szobából vagy nem tudom megnyugtatott most viszont, hogy tudom, hogy nincsenek velem és nem is nagyon valószínű, hogy valaha és együtt leszünk elő hozta bennem az magányosság érzését. Talán. Én nem tudom. Talán egyszer majd megtudom, ha elég szorgalmasan tanulok és élem az életem több tapasztalatot gyűjtök, akkor majd kevesebb csalódás ér, vagy ha nem is, akkor is könnyebben átvészelem, vagy jobban fel leszek készülve. Legalábbis ezt remélem. Csak azt nem tudom a sok egyéb mellet, hogy még is hogyan érhetném ezt el. Hiszen nem tartom valószínűnek, hogy tartanak egy olyan képzést vagy sulit ahol félvér vámpírokat tanítanak megtapasztalni az élet nagy dolgait. Bár lehet, hogy tévedek. Megint csak a nem tudom, válasszal tudok élni…

Vajon segítene valamit, ha legalább barátaim lennének ebben a nagyvilágban? Ha nem érezném úgy, hogy a családomat leszámítva teljesen egyedül vagyok? Megint csak nem tudom. Lehetne, ez az életfilozófiám mondj bármit én minden kérdésre csak nem tudom-mal felelek. Érdekes lenne az tény. De ez legalább már hasonlít, hozzám már én vagyok, vagy legalább is valami olyasmi, mert elég morbid egy poén volt az előző vagy ahhoz hasonló. De én tutti hogy elmosolyodtam. És akkor nekem már megérte egy két örültetett ereszteni a világra, akik valahogy meghallották ezt a viccet… és vége nem észlelem tovább magam körül a világot, elaludtam.

Reggel! Világos! Hogy, hogy világos? Kinézzek az ablakon és tényleg százezer ágra süt a napocska. Micsoda felfedezés. De ez esetben ma már nekem egyetem. Vajon milyen lesz? Izgi vagy tök uncsi? Lesznek nekem barátaim vagy nagy ívben elkerülnek, mint a többieket szokták? És jöhet is az életfilozófia! Nos, nézzük csak hét óra múlt egy kicsivel, kilenckor kezdődik az óra akkor jobb lesz sietni. Letusoltam majd fogat mostam kis vakolat a fejre, hogy ne nézzek ki ennyire szarul és a hajamat is megfésültem. Végül felöltöztem a kedven színösszeállításomba fekete v kivágásos póló, fekete szűk szárú farmer (farmer fan vagyok) hozzá műbőr belül velúros csizma, ami egészen a combom elejéig ér pont, mint egy hosszú zokni és már szinte kész is még felvettem a táskámat, amibe még kora este pakoltam be a leptopom -mat meg pár iskolai cuccot. Bezártam az ajtókat és már repültem és a kocsimmal a suli felé. Mikor oda értem még csak negyed kilenc volt így bőven volt parkolóhely, szerencsére. Miután ezzel végeztem átverekedtem magam a már itt lévő diákokon és bementem az első órámnak helyet adó terembe. Természetfeletti biológia. Na, nem kell megijedni nem olyan ez, hogy rájöttek, hogy vannak vérfarkasok meg vámpírok meg ilyenek, hanem egyszerűen a mítoszokból ismert fajokat meg a régen kihalt fajokat tanulmányozzuk, szóval szerintem sokkal jobban illene erre az órára a mítoszbiológia név vagy a dögunalómé. Végül is mindegy mind a kettő rímmel és még ugyan azt is jelenti. Haha!  Rengetegen vannak, akik nem értik a humorom, ha egy kicsit bizonytalanabb vagyok, még azt hinném, nem vagyok vicces. Na, nem! Én igenis vicces vagyok vagy legalábbis a szövegeim azok, és nem velem van a baj, hanem velük. És ezt tény kérem szépen. Szóval, amíg vártam, hogy elkezdődjön az óra elkezdtek beszállingózni a diákok. Kisebb nagyobb csoportokban. Jelek szerint mindenkinek van valamiféle csoportja, hát remek akkor már megint ki leszek rekesztve. Bár ki tudja, lehet, hogy nem tekintve milyen jó fej vagyok meg milyen aktív az órán (a tanár kárára) még akár barátokat is szerezhetek. Meg hát valakinek biztos le kell mellém ülnie és akkor már csak fogunk egymáshoz szólni. Vagy nem! Úgy negyedórával később már úgy számoltam, hogy mindenki megérkezet, de sajna mellém pont nem ült senki. Csak ez az egy hely maradt üresen mellettem. Szívás. De hisz ilyen az életem szívom a vért az állatokból! És igen tényleg mindenki megérkezet, mert becsengettek és épp most lépet be a tanár is. Úgy 35 körülinek saccolnám férfi egyed volt, de elég elhanyagolt külsejű, a haja hosszú legalább a válláig ér és össze visszaállt látszik, rajta hogy nem a divat kedvéért növesztette meg, hanem mert nem volt ideje vagy pénze fodrászhoz. A ruhája, mint amit a kutya szájából szedtek ki, de legalábbis abban fürdik mosáskén és aztán már csak a vasalás kedvéért benne és alszik egy hete. Amúgy Kb 170 cm magas szóval nem valami nagy és vézna mondom én, hogy a tanári fizetésből szegénynek nem hogy fodrászra, de még kajára sincs pénze. Csórikám vajon adjak neki adományt vagy mi a szart? Mert ha így folytatja éhen fog veszni és akkor nem lesz tanárunk! Na, mindegy az óra kezdődik hát Nessie jó kislánnyá válik. És a jó kislányok figyelnek az órán!

-        Jó napot diákok! Én Mr. Vaugh vagyok. Üdvözlök mindenkit. Jó szemesztert kivánok én a Természetfeletti biológiát fogom önöknek tanítani! A neveket egyelőre még nem tudom, de majd idővel megjegyzem addig is kérek mindenkit, hogy mondja a nevét, ha hozzá szólók! Köszönöm! – fejezte be a kis beszédet. Ahhoz képest, hogy milyen slampos a külseje nagyon jó tudod fogalmazni és beszélni. Nem beszélt hangosan mégis mindenki azonal rá figyelt. Érdekes. De nem sokáig foglalkozhattam ezzel a kérdéssel, mert egyszer csak kivágódott a terem ajtaja és egy fiatal srác rontott be rajta. Látszott, hogy siettet, mert ki volt fulladva. Becsukta az ajtót majd illedelmesen köszönt és elnézést kért a tanártól majd körbe nézet és meglátta, hogy már csak a mellettem lévő hely üres. De érdekes módon nem szomorodott el vagy valami, hanem felragyogott az arca majd sietős léptekkel lehuppant mellém. Én mindezt persze „tátott szájjal moziztam végig”.

-        Szia! Remélem nem baj, hogy ide ülök, de már csak itt van hely! Nem mintha bánnám, hogy melléd kell ülnöm. – mosolyodott el. Erre nem bírtam ki én is elmosolyodtam. – Amúgy Erik Blake a nevem. – mutatkozott be.

-        Szia! Engem Bella Mason -nek hívnak. De hívj csak Nessie-nek. Ez a bece nevem. – mosolyogtam, mert azt még nem kombináltam össze, hogy fogom elmagyarázni, hogy, lesz a Bellából Nessie.

-        Á Nessie mint a Looknessie szörny?

-        Ahan tudod éltünk ott egy ideig és rám ragadt. – hú, ezt jól összehoztam. Ügyike vagyok! Szupcsi!

-        Király! Nekem csak Erik!

-        Rendicsek Erik! – mosolyogtam. Erik –nek hosszú hullámos fekete haja van. Hozzá igézően gyönyörű kék szeme. Az arca már inkább férfias, mint helyes, de még így is nagyon sexi vagy lehet, hogy ettől olyan nagyon dögös nem is tudom. Minden esetre hálát adtam az evolúciónak, hogy adott záróizmokat, mert most csorgott volna a nyálam nem is kicsit. Erik többi testrésze is igen figyelemre méltó volt. Erős széles vállak, lapos izmos has, vastag izmos hosszú lábak és az a széles hát. Hát nem mondom nehéz volt előre nézni és nem oldalra. Bár az tutti hogy Biológia járt a fejembe, de hogy nem az, amit a tanár magyarázott tutti. Én egészen máshol voltam elkalandozva. A szám teljesen kiszáradt alig bírtam egyhelyben megmaradni. És huss, egyszer csak csöngetek vége volt az órának. A mellettem lévő félistenem pedig pakolni kezdett. Eddig észre sem vettem, hogy ennyire eltelt az idő. Ami pedig a legdurvább a tanár nevén kívül semmire sem emlékszem az órából. Ez Ciki! De el kell, még kapnom Eriket mielőtt elmegy.

-        Am Erik?

-        Igen! – fordult felém.

-        Neked most milyen órád lesz?

-        Ókori firkantás! Mert? – „ókori firkantás” vagyis Ókori írástudomány.

-        Oh, nekem is. Csak tudod, új vagyok itt és nem igazán ismerek rajtad kívül senkit illetve semmit. – pislogtam nagyokat. Még mázli hogy a színészi képeségeimet Apától és nem Anyától örököltem.

-        Tényleg új vagy? Mondjuk akartam is kérdezni, mert még nem láttalak. De ha közös óránk lesz – mosolyodott el. – akkor szívesen elkísérlek. Ha akarod, megint ülök melléd?

-        Am nem szükséges nem akarlak elszakítani a barátaidtól.

-        Ugyan nem nagydolog meg amúgy is, ha új vagy szükséged lesz barátokra és akkor már nem szakítasz el!

-        Ez igazán nagyon kedves tőled.

-        Na, akkor gyere, mesélek neked!

Így fogtam a cuccaimat és elmentünk a következő termünk felé. Út közben nagyon sok minden megtudtam a tanárokról, a suliról meg úgy általában mindenről. Erik azt is felajánlotta, hogy minden közös óránkon mellém ül. Én ezt nagyon szépen megköszöntem. Sőt azt is mondta, hogy ebédnél nyugodtan üljek oda hozzájuk. És ami a legjobb volt ez idő alatt egyetlen szemét pasis viselkedési normát nem produkált max csak azokat a cukorfalat mosolyokat, amitől néha a zokniba olvadtam az iQ-m pedig rohanvást a béka segge alá süllyedt.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.