Bella szemszöge:

 

Kiválasztották a másnapi ruhám, ami nem éppen volt kedvemre való. Egy mély dekoltázsú kék ruhát, egy tűsarkú cipővel. Nem vitatkoztam velük a ruha ügyében, mert tudtam, nem szükséges úgy is ők nyernének. Reggel felöltöztem, de ezzel még nem voltam kész a lányok megcsinálták a hajamat, és kisminkeltek. Utáltam ezt az egész dolgot, de a kedvükben akartam járni. Hisz 2 hónapon keresztül nem láttuk egymást. Mikor kész lettem, szembe fordítottak a tükörrel és elámultam. Gyönyörű voltam, bár ez nem meglepő, hiszen minden vámpírnak a tulajdonsága a szépség. Miután Alice és Serena is végeztek, lementünk a nappaliba, ahol mindenki már várt minket. A lépcső tetejéről megpillantottam Edwardot, aki éppen engem bámult. Ha ember lettem volna biztos, hogy paradicsom pirosként pompáznék. Mindenki minket nézett. Jasper odament szerelméhez és csak ennyit mondott „Káprázatosan nézel ki” majd megcsókolta.

 

-         Talán bálra készülünk, hogy így kiöltöztetek? – kérdezte Emmett fülig érő vigyorral.

-         Nem, de miért ne öltözhetnénk ki? Talán megtiltod nekünk? – kérdezte Rosalie férjétől.

-         Nem dehogyis. Én örülnék, ha mindennap így öltöznél. Nagyon vonzó vagy baby. – mondta Emmett és mikor azt mondta, hogy örülne, ha kedvese mindennap így öltözne valamiféle... is volt a hangjában.

-         Indulnotok kellene, nem kéne már az első napon elkésnetek. – aggodalmaskodott Helly és Esme.

-         Akkor menjünk. – mondtam és a garázs felé vettem az irányt.

-         Mi van Edward, te nem jössz? – kérdezte Jazz és én az említett felé néztem, azonban ez hiba volt. Perzselt tekintetével és majdnem felmondták a szolgálatot lábaim is. Erőt vettem magamon és elszakítottam tekintetem az övétől.

-         De... - csak ennyit mondott és követett minket.

 

Az én és Emmett kocsijával indultunk a suliba. Pechemre Edward Alicel és Jasperrel együtt az én kocsimba került. Ráadásul még mellettem is ült. Vezetés közben féltem levenni szemeim az útról, mert magamon éreztem Edward tekintetét. Amennyire csak tudtam nyomtam a gázpedált, hogy minél előbb a sulinál legyünk. Az idő nagyon lassan telt… vagy csak azért volt ez így, mert siettetni akartam? 5 perc alatt megérkeztünk az iskolához. Amint kiszálltunk a kocsiból minden szempár ránk szegeződött. A lányok a fiúk után, a srácok utánunk csorgatták a nyálukat. Meghallottam az egyik csajt, amint éppen azt ecseteli a barátnőjének, hogy: „Olyan cuki az a srác. – ekkor Edwardra pillantott és bennem egyből felment a pumpa – „Szerintem el is hívom egy randira.” Ekkor közeledni kezdett felénk, és egyből rámászott Edwardra. Egy halk morgást hallattattam, mire mindenki felém kapta a fejét. Elina mit csinálsz? Miért dühít fel, ha egy másik lánnyal látod Edwardot? Ezt azonnal abba kell hagynod!

 

-         Szia! Az én nevem Vanessa. Nem lenne kedved eljönni este valahova? – kérdezte az a kis...

-         Tudod, jobb dolgom is van, mint hogy egy kis lánnyal töltsem az időt. – ezzel faképnél hagyta és elindult mindegyikünk a saját órájára.

 

Edwarddal az összes óránk közös volt. Nem mondhatnám, hogy bántam, de úgy éreztem nem szabad túl közel kerülnöm hozzá. Valami megmagyarázhatatlan ok miatt, úgy érzem nem szabad megbíznom benne, mint mikor egy srác faképnél hagyja a csaját, azzal az indokkal, hogy már nem szereti. Hónapokon át csak sír és úgy viselkedik, mint egy zombi. Mikor Edwardra nézek, pillangók röpködnek a gyomromban, de mikor már nagyon közel vagyok hozzá, inkább figyelmeztetnek, hogy kerüljem el messziről, mert megbánthat.

 

Szünetekben minden csaj rátapad és ilyenkor hirtelen indulatom arra késztet, hogy széttépjem azokat, akik csak egy ujjal is hozzáérnek. De Edward meglepő módon mindegyikőjüket visszautasítja. A nap nagyon lassan telt, már alig vártam, hogy a többiekkel legyünk és ne kettesben. Ha nagyon közel kerültünk volna nem hiszem, hogy tudtam volna magamnak parancsolni. A nap nagyon lassan telt, még sohasem akartam ennyire siettetni az időt. Végre itt volt az ebéd. Nem azért vártam, mert már éhes voltam, hanem azért hogy ne lehessek kettesben Edwarddal. A többiek már egy asztalnál ültek nekünk is helyet foglalva. Valahogy Edward mellé kerültem. Biztos voltam benne, hogy ez a drága nővérem és Alice műve. Már 5 perce ültünk csendben és vártuk, hogy valamelyikünk megszólaljon. Edward egyszer csak megfogta az asztal szélét és kezének nyoma ott maradt. Nem értettem mi történhetett. Kabátját levette és rám terítette.

 

-         Edward mit csinálsz? – kérdeztem tőle.

-         Az a srác – fejével Nick felé bökött, aki éppen engem bámult, vagyis inkább szemei arcomtól lejjebb révedtek – olyanokat gondolt... Olyanokat gondol, hogy milyen jó volt az a csók, amit a múltkor adott és még sok minden más mocsokságot.

-         Komolyan csókolóztál azzal a sráccal? – kérdezte ledöbbenve Alice.

-         Hát...igazából elkísértem Darent egy buliba, ahol Nick rám szállt és egyszer csak lesmárolt. De aztán ellöktem magamtól és egy hatalmas pofont vágtam le neki. Nem szeretem, vagy ilyesmi, nehogy azt higgyétek. – mentegetőztem. De nem értettem Edward reakcióját sem. Hisz ő nem szeret. Hogy szerethetne engem. Hisz nem vagyok annyira szép.

-         Ezt nem bírom tovább. – Edward egyszer csak felpattant és Nick felé indult. Mielőtt még túl késő lett volna megállítottam és mélyen szemébe néztem. A pillangók újra felébredtek és vadul táncolni kezdtek. Vágyakoztam Edward után.

-         Ne bántsd. Nem érdemli meg, hogy akár csak egy ujjal is hozzá érj. – nyugtatgattam. Pár perc múlva már dühnek nyoma sem látszott rajta.

-         Megmagyaráznád miért gurultál be ennyire? – kérleltem.

-         Hát tudod...a gondolatai elég perverzek voltak. És...Mindegy, de köszönöm, hogy megállítottál mielőtt valami óriási hülyeséget követtem volna el.

 

A nap többi része nyugalomban telt és már nem zavart annyira Edward közelsége sem. Suli után haza mentünk. Helly és Esme megkérdezték, hogy ment a suli és elmondtuk, hogy mi történt. Felmentem a szobába és Debussyt kezdtem hallgatni. Nem tudom mióta feküdhettem az ágyamban, de egyszer csak zongora hangjára lettem figyelmes. Lelopóztam és Edward ült a zongoránál. Nem vett észre, így hát leültem a lépcsőre és csöndben hallgattam a dallamot, amit játszott. Nagyon ismerős volt, de nem tudtam honnan. A darab a végéhez kezdett érni és én úgy láttam jónak, hogy ideje visszamenni a szobámba mielőtt még észrevenne. Hát a tervem nem jött össze mivel Alice és Serena ugrott a nyakamba.

 

-         Na, mehetünk vásárolni? – kérdezték egyszerre.

-         Persze, de még felmennék előtte átöltözni.

-         Jó, de siess!

 

Mikor felértem átöltöztem a rendes ruháim egyikébe, amikor eszembe jutott, hogy miért is nem szökök el? Kiugrottam az ablakon és futni kezdtem. Már egy ideje futottam, amikor beleütköztem valakibe. Edward volt az.

 

-         Bocsánat. Nem figyeltem. – mondta azon a bársonyos hangján, amitől elkábultam.

-         Semmi baj. Én sem figyeltem oda.

-         Be...Eli kérdezhetnék valamit?

-         Per... – nem tudtam befejezni mondatomat, mert látomásom támadt...