Eljött a nap, amikor végre minden megváltozik. Eljött a nap, amikor végleg magaménak tudhatom szerelmemet. Eljött a nap, mikor utoljára viselem a Cullen nevet. Eljött, az esküvőm napja, s én annyira izgatott voltam, mint még soha. Le sem lehetett állítani, folyton csak rohangáltam ide-oda, vagy a virágokkal, vagy a díszítéssel foglalkoztam. Alice persze igyekezett magával hurcolni a szobába, hogy végre elkezdhesse kiszépítésemet, de nem járt nagy sikerrel.
- Még egy perc, Alice, csak hadd látogassam meg Jake-et! - könyörögtem, mint egy kisgyerek az anyjának, Alice ugyanis szigorúan megtiltotta nekem, hogy az esküvő előtt beszéljek szerelmemmel.
Nem is aludhattunk egy ágyban. Ez maga volt a pokol számomra.
- Nem sokára láthatod őt, Renesmee! Nyugodj már meg! Kibírod ezt a pár órát! - ültetett le az ágyra, mire én durcásan felhúztam az orromat.
- Addig nem bírom ki! Már így is olyan rossz, hogy nélkülöznöm kellett! - nyafogtam, de azért hagytam, hogy Alice felhúzzon az ágyról, és bevezessen egy öltözővé átalakított szobába.
Itt volt minden, ami az esküvőhöz kell. A ruhám, a különböző kiegészítők, sminkek, és a hajamhoz szükséges dolgok. Elöntött a boldogság, ahogy arra gondoltam, hogy fogok kinézni, amint a gyönyörű ruhámban végigsétálok apa karján egészen az oltárig, ahol Jake már várni fog rám. Ez lesz életem legboldogabb napja. Semmi sem árnyékolhatja be.
- Ideje lenne készülődni, ha kész akarunk lenni! - lépett a szobába Rose, kezében Jeremy-vel, aki vidáman ficánkolt a karjaiban.
Rose gyorsan letette őt a földre, hogy nyugodtan odaférhessen a hajamhoz.
- Alice, hozd már ide légyszíves a köpenyt! - kérte, és Alice már meg is jelent, kezében egy fehér pamut köpennyel, melyet azonnal rá terített.
A lányok, Alice, Rose, és anya nem sokkal ezelőtt bevásároltak különböző fodrászos cuccokból, így volt hajmosó kádunk is, mint az igazi fodrász szalonokban. Rose azonnal odatolta a hátam mögé, és a fejemet óvatosan hátra húzta. Míg ő a hajamat mosta, és a legkülönfélébb samponokkal és erősítőkkel kente be, addig Alice a lábamon és a kezemen kezdte el a körmömet festeni. Megmozdulni sem bírtam, hisz minden egyes részt a testemen kezelésbe vettek.
- Hogy haladtok? - kérdezte anya mosolyogva, mikor nem sokkal később bejött meglátogatni minket.
- Egész jól - válaszolta Rose, míg éppen egy újabb haj csavarót rakott a hajamba.
Állítása szerint ugyanis az ilyen alkalmakra a hullámos haj a nyerő. Én nem ellenkeztem vele. Ő csak jobban tudja.
- Bella, szerinted ez a szín jó lesz? - hívta oda magához Alice, hogy megmutassa neki a körömlakkot, mely már a körmeimen virított.
- Gyönyörű színe van - sóhajtotta anya, és nyugtatóilag a vállamra tette a kezét.
Rámosolyogtam, azután már csak a tükörképemet figyeltem, arra várva, mikor végez már Rose a hajammal. Nagyon kíváncsi voltam, hogy fogok festeni. Alice a körmeim díszítése után áttért a sminkelésemre. Direkt megkértem, hogy valami szolidabbal fessen ki, de ezen kívül teljesen rábíztam magam. Nagyon reméltem, hogy nem fog olyan vadító színeket felkenni az arcomra.
Három óra elteltével végeztünk mindennel, és én teljes pompámban megcsodálhattam magam a tükörben. A hajam lágy hullámokban omlott a hátamra, a sminkem maga volt a tökély, de mégis, ami a legjobban tetszett magamon az az arcomról levakarhatatlan mosoly volt. A boldogságom elsődleges jele volt ez, ami nem akart eltűnni, sehogy sem.
- Jaj, lányok, köszönöm! - öleltem őket magamhoz, és akaratlanul is elkezdtem sírni.
Nagyon meghatott ez az egész, a törődésük, és az eredmény, amit kihoztak belőlem. Örökké hálás leszek nekik.
- Most jön a ruha! - jelentette ki Alice, mikor végre elengedtem őt, és már nyújtotta is oda nekem az esküvői ruhámat.
Nagyon sóhajtottam, és végigsimítottam a puha anyagon. Tudtam, hogy minden mesés lesz, de hogy ennyire, arra még magam sem számítottam. Ráadásul még csak most kezdődik minden. Azt vártam csak igazán, hogy mikor láthatom végre a szerelmemet.

***

Este háromnegyed hétkor, negyed órával az esküvő kezdete előtt már valósággal szétvetett az ideg. A körmömmel doboltam az asztalon, csak hogy lenyugtassam magam, hiába kért rá Alice, hogy ne tegyem, mert így lekoptathatom a körömlakkom.
- Nem lesz baj, édesem! Minden rendben lesz! - ölelt magához anya, aki szintén nagyon csinosan festett, csak úgy, mint apa, aki bár nem mutatta ki, biztosan szintén annyira ideges volt, mint én.
Elvégre egy szem lánya férjhez megy ahhoz a férfihoz, akit ő éveken keresztül gyűlölt. Nem lehet könnyű neki.
- Mehetünk! - jelentette ki apa pár perc múlva, mikor megszólalt a kellemes dallamú zene, mely a kivonulás kezdetét jelentette.
Az esküvőt itthon tartottuk, a kertben, melyet Esme már évek idő szorgalmasan alakítgat. A virágok nagy része már gyönyörű színekben pompázott, kellemes virág illattal töltve meg a levegőt, és vidámságot kölcsönöztek az egész helynek. Apába karolva lassan lépkedtem végig a járdán, mely egészen az oltárig elért. Nem akartam sietni, látni akartam a hatást, amit megjelenésem majd a többiekből vált ki. És nem is maradt el. A vendégek többsége vámpír volt, csak nagyon kevesen voltak emberek, de mégis, annyira békés volt a hangulat, hogy sírhatnékom támadt. KI gondolta volna, hogy valaha is megéljük azt, hogy a vámpírok és az emberek békében élnek egymás mellett. Ez egy igazi, nagy csoda.
- Kicsim... - suttogta apa, anélkül, hogy rám nézett volna.
- Igen?
- Tudd meg, hogy nagyon büszke vagyok rád - válaszolta mosolyogva, és úgy gondoltam, hogy ha bírna, most biztosan elsírná magát.
- Jaj, apa! - sóhajtottam, legszívesebben megöleltem volna őt, de most már nem lehetett, mindenki minket nézett.
Helyette inkább megszorítottam a kezét, erőt öntve ezzel belé.
- Nem gondoltam volna, hogy valaha is ez fog történni velem. Hogy a lányomat fogom oltárhoz kísérni. Még az is csoda volt számomra, hogy gyerekem született, de ez, ami most történik, már valósággal lehetetlen! - suttogta, mint aki hirtelen azt sem tudja, mi történik vele, hogy hol van.
- Úgy látszik, nem létezik lehetetlen. Csak nagyon akarni kell valamit, és akkor már meg is történik - válaszoltam, de el is hallgattam, mert abban a pillanatban a tekintetem szerelmem felé siklott, és valósággal elállt a lélegzetem.
Ott állt, kiegyenesedve, fekete öltönyt viselve, és engem nézett. Barna szemeivel kereste a tekintetem, és mikor megtalálta, a szája sarka felfelé ívelt. Én is vissza mosolyogtam rá, szemeim lágyan csillogni kezdtek a könnyektől, melyek lassan elborították. Jake szája lassan megmozdult, és halkan felém tátogott egyetlen szót: szeretlek. Erőt vettem magamon, és én is visszamondtam neki ugyanezt, de könnyeim lassú folyását megállítani nem tudtam. Mivel érdemeltem én ki, hogy ez történjen? Hogy lehet, hogy ez a férfi csakis engem szeret? Ennyire szerencsés én nem lehetek!
A zene pontban akkor elhallgatott, mikor én odaértem az oltárhoz. Apa lassan kezet csókolt nekem, és átadott Jake-nek, aki úgy ért hozzám, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetnék. Mélyen a szemébe néztem, és még mindig mosolyogtam, még akkor is, mikor a pap, akit ide elhívtunk, elkezdte beszédét. Nem figyeltem igazán arra, mit mondd. Csak halk foszlányok jutottak el a beszédéből. Nekem jelen pillanatban csak egy valaki volt fontos, és az a valaki mellettem állt, és fogta a kezemet, felmelegítve ezzel jéghideg szívemet.
- Mondjátok el egymásnak az eskütöket! - kérte a pap, mire Jake még közelebb lépett hozzám, és a másik kezét is a tenyerébe fogta.
- Renesmee Carlie Cullen! Ez az a nap, amelyről azt hittem, soha nem fog eljönni. Ez az a nap, amire, mindig is vártam. Nem hittem volna, hogy valaha meg fog ez történni, hogy az a nő, akit már azóta szeretek, mióta világra jött, viszonozni fogja érzéseim. Azt hittem, csak álom az egész, mikor először megcsókoltalak, s mikor először mondtad azt viszont nekem: szeretlek. Azt hittem, hogy csak játszik velem a világ, és hamarosan kiderül, csak minden átverés volt. De nem. Valóban megtaláltalak, és te is rám találtál. Mi már egyek vagyunk, és senki nem szakíthatja szét a köztünk kialakult köteléket. S bár voltak nehézségeink, egyet soha ne felejts el. Bármi is történjék, én mindig szeretlek, Renesmee!
Amikor végigmondta az esküjét, a könnyek már nem csak folytak, hanem ömlöttek a szememből, és mikor rám került a szó, hogy esküt mondjak, alig bírtam megszólalni.
- Jacob Black. Különleges a mi szerelmünk... Egy igazi kincs, melyet őrizni kell egy életen át. Valaha talán még én magam sem hittem volna, hogy két hozzánk hasonló lény érezhet e a másik iránt ekkora nagy szerelmet. Azt mondtam volna, ha valaki ezt megemlíti: badarság! És erre... erre meg... megtörtént az, amire soha nem számítottam. Beleszerettem a legjobb barátomba. Az érzés, amit irántad érzek, Jake, nem szerelem. Hanem sokkal több annál. Leírhatatlan, elmondhatatlan, elpusztíthatatlan érzés, amely örökké bennem él, és éltet. Nélküled én valóban nem bírnák létezni. Mert te vagy az, aki értelmet ad az életemnek. Ezt egykor Billy Black is megmondta. A mi szerelmünk különleges, és erős. Nem szabad, hogy elveszítsük. Ha kell, én küzdeni fogok azért, hogy megőrizzem. Mert szeretlek téged... Jacob Black... - suttogtam, és csak a beszédem végén vettem észre, hogy Jake könnyei is eleredtek, és hogy a pap is nagyon nehezen bírja vissza tartani a könnyeit.
- Akkor, hát, Jacob Black! Akarja e törvényes feleségéül Renesmee Carlie Cullent, szeretni fogja e jóban rosszban, egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, míg a halál el nem választ?
- Igen, akarom - válaszolta Jake határozottan.
- És ön, Renesmee Carlie Cullen akarja e törvényes férjéül Jacob Blacket, szeretni fogja e jóban rosszban, egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, míg a halál el nem választ?
- Igen, akarom! - mondtam ki én is.
- Kérem húzzák fel a gyűrűket! - kérte a pap, mire Jeremy rohant oda hozzánk, kezében egy szív alakú párnát tartott, melyen a mi gyűrűink nyugodtak.
Jake lassan elvette onnan az enyém, én az övét, és szépen, lassan csúsztattuk a másik ujjára.
- Mától fogva törvényes házastársak! Megcsókolhatja a menyasszonyt! - jelentette ki, és Jake már abban a pillanatban magához húzott, és szenvedélyes csókot lehelt az ajkaimra.
Hatalmas taps hangzott fel, mindenki éljenezett és nevetett, én sírtam a boldogságtól. Jake nem is akart engem elengedni, csókolt és ölelt, mintha most látott volna hosszú idő óta először.
- Szeretlek! - suttogta két csók között.
- Én is szeretlek! - válaszoltam, és jó szorosan magamhoz öleltem.
A többiek odajöttek hozzánk gratulálni, odaadták a különböző ajándékaikat, majd megkezdődhetett a lakodalom. Mindenki táncolt, mulatozott, beszélgetett, nem voltak viták, jól éreztük magunkat. Az este vége felé Jake és én eltűntünk onnan, hogy kicsit kettesben lehessünk, és hogy talán megajándékozzuk a kis Jeremy-t egy kistestvérrel...

 

Vége

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.