Bella Swan vagyok. 17 éves és a Forksi Gimnáziumban most kezdem a harmadik évem. Most éppen anyáéknál ülünk, Port Angelesben, és fényképeket nézegetünk.
- Nézd Bella! A Cullen családos kép – mutatta anyám.
- De az régi. 2 éve is csináltunk egyet a szülinapomon - fintorogtam, mikor megláttam 5 éves fényképem.
- Ne fintorogj. Igaz szebb lettél de, akkor is csodás kislány voltál. Esme és Rosalie imádtak - emlékezett vissza anya.
- De fintorgok. Biztos nem azt fogom bekereteztetni, amin én 5 éves vagyok, míg Edward és a többiek 17 évesek - csattantam fel.
- Ahha. Tudtam én, hogy Edward a döntő ok – vigyorgott.
- Nem, Alice is, Jasper is, Rose és Emmett is döntő ok. Nemcsak Edward - morogtam az orrom alatt.
- Miért nem vallod be, hogy tetszik neked Edward? - jött halkan anya tesója, Marti.
- Hiába vallanám be, nem lenne esélyem nála - vonta meg a vállam.
- Ha így állsz hozzá nem is lesz! Mutatok egy képet, amin te meg Edward vagytok - keresgélt Marti.
- Az is biztos olyan hogy 5 éves vagyok, és Edward ölében ülök - néztem bele a dobozba, ami tele volt képekkel.
- Nem, amin 15 vagy. – mutatta fel a képet.
Edward és én kint beszélgettünk a teraszon. Nevetett. Imádtam azt a nevetését. Felszabadult és csilingelő.
- Ezt hogy? Mikor? - néztem elmélyülten.
- Annyira nem figyeltek mikor együtt vagytok. Csak egymással foglakoztok és csak egymásra figyeltek és olyankor mindketten felszabadultak vagytok. - nézett gyengéden rám.
- Ez a szerelem. – mondta dalolva anya.
- Ez egyáltalán nem szerelem. Csupán egy jó barátság.Ha beleélném magam csak koppanék a padlón. – szomorodtam el.
- Tudtam hogy szerelem! - pattant fel anya a székéről.
- Lezárhatnánk a témát? Mi most nem azt terveztük, hogy Edwardról fogunk beszélgetni, hanem hogy bekereteztetünk két képet. – intettem le.
- Eddig csak egyről volt szó. De ha te kettőt szeretnél, legyen. – karolta át vállamat Marti.
Egy nagyszerű vasárnap délután volt de nemsokára jött értem az apám, Charlie. Ő Forks rendőrkapitánya. Igen, igen Forks és Port Angeles között ingázom hetente apával, vagy a saját kis kocsimmal, egy Opellel.
Vasárnap mikor apával a kocsiban ültünk szokásosan esett az eső és nem beszélgettünk. Végül ő kezdeményezett beszélgetést:
- Hogy telt a hétvégéd anyádékkal? – kérdezte.
- Remekül. Szombaton tanultam, ma pedig fényképeket válogattunk. Be akarunk kereteztetni két képet. - meséltem majd, mint eddig tettem, kifelé bámultam az esőbe.
15 perccel később meg is érkeztünk. Remek 3 óra. Már most nekiállhatok a vacsorának.
Mikor befelé mentem azon törtem a fejem mit főzhetnék vacsorára. Oldalas vagy csirke? Egyik sem! Lasagne lesz ma vacsorára. Siettem fel az emeletre, gyorsan átöltöztem, felfogtam a hajam és indultam is vacsorát készíteni.
~0~
1,5 óra múlva már a tepsit vettem ki a sütőből.
- Finom az illata, Bells. – jött be apu a konyhába és azt hittem elejtem a tepsit úgy megijedtem.
- Apu lehetőleg legközelebb csapj valami hangzavart is, mielőtt bejössz. - fordultam hátra.
- Bocs hogy megijesztettelek, nem akartam. - ült le a székre.
- Megterítek és ehetünk – raktam le a pultra a tepsit.
- Nem kéne ennyit dolgoznod, szórakoznod is kéne – nézett rám apám miközben én a tepsiben vágtam a nagyobbnál nagyobb szeleteket.
- Jó étvágyat, Apu – tettem elé a tányért.
- Köszi, Kicsim. Neked is – fogott hozzá az evéshez.
Szerencsére hamar megvacsoráztunk, elmosogattam és mentem az emeletre tusolni.
Fáradtan dőltem be az ágyamba.
~0~
Reggel, 7 óra előtt 10 perccel szólt az óra.
Fáradtan másztam ki az ágyamból és mentem a fürdőbe, normális kinézetet varázsolni magamnak. Mikor a fürdőbe értem és belenéztem a tükörbe, megijedtem saját magamtól. Kócos haj, meggyötört arc, mint aki egy percet sem aludt.
Próbáltam kihozni magamból a legemberibb formámat és visszamentem a szobámba felöltözni.
7 óra és még reggeliznem is kell.
A konyhában bekaptam egy müzli szeletet és ittam rá egy kis narancslevet. Felkaptam a kabátom és a kocsikulcsom, bezártam az ajtót és beszálltam a kocsimba.
Úgy vezettem, ahogy még soha. Nem szerettem volna elkésni.
Nem késtem, de nem tudok leparkolni a szokásos helyemre. Ki a franc állt be a helyemre mikor mindenki tudja, hogy oda én szoktam állni?
Ha van egy Volvód, azt hiszed, mindent megtehetsz?
Majd bent elintézem azt a helybitorlót.
Nem volt más választásom, hát beálltam a mellette lévő üres helyre.
Befelé elkapott Jessica:
- Szia Bella. Olyan feldúltnak látszol. Történt valami? – karolt belém.
- Szia Jess. Igen valaki beállt a helyemre és most ki akarom csinálni- morogtam és mentem tovább. Jessica nélkül.
A szekrényemhez érve kicsaptam, majd keresgélni kezdtem a biológiafüzetem. Egyszer csak valaki a nevemet kezdte hajtogatni:
- Bella? Bella? – csilingelte egy vékonyka hang.
- Tessék – csaptam be az ajtót, de amint megláttam, hogy ki szólongat elpárolgott a dühöm. – Alice. Úr Isten. Itt vagytok. Alice – sikítva ugrottam a nyakába.
- Nocsak, nocsak. Kit látnak szemeim? Csak nem az én kis Bella barátném? – tűnt fel Alice mögött Rosalie.
- Szia Rose - öleltem meg őt is miután Alice elengedett.
- Uram Isten, kislány - kacagott Emmett.
- Jé, Emmett is itt van – poénkodtam és átöleltem mackós „bátyám” - igen, úgy érzem ő a bátyám. Ha már nincs testvérem „örökbefogadok” egyet.
- Képzeld!! Edward is itt van!!! – vigyorgott a képembe miután elengedett.
- Igen? Nem is vettem észre – mosolyogtam és odaléptem elé.
- Ms. Swan – mosolygott.
- Mr. Cullen – válaszoltam és azt hittem elolvadok a mosolyától. Sokszor poénkodtunk így egymással, hiszen Edward XX. századi embernek született és még mindig élnek benne az akkori szokások.
- Bella – húzott magához mintha hiányoztam volna neki.
- Hiányoztál Edward. Tavaly nem látogattatok meg minket – engedtem el.
- Norvégiában jártunk, de nem felejtettünk el, gondoltunk rátok – jött elő Jasper is.
- Uh Jasper. Te ezt érezted – nevettem és öt is megöleltem.
- Hát kicsit igen – nevetve ölelt vissza.
- Most hogy üdvözöltük egymást, mehetünk biológiára - intett a terem felé Alice és mindenki elindult.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó