(Emmett szemszöge)



Lizzy felindult a szobámba, én pedig utána akartam menni, de Kate megszólalt:
- Emmett, beszélhetnék veled? – kérdezte, és a választ meg sem várva elindult a konyha felé. Szuper.
- Mondd, drága Kate! – Mosolyogva ültem le a konyhaasztalhoz.
- Emmett, te szereted ezt a kislányt? – kérdezte komolyan. Miért jön mindenki ezzel a kérdéssel? Már az agyamra megy.
- Igen, szeretem – feleltem, és egy pillanatra behunytam a szemem, hogy magam elé képzeljem Lizzy gyönyörű arcát. – Nagyon szeretem – erősítettem meg az előbbi mondatomat.
- Ő is szeret téged – mosolyodott el Kate. – Ahogy rád néz, és szinte falja minden szavadat, de… – hirtelen elkomorodott.
- De mi? – kérdeztem, és már tudtam is a választ.
- De ő ember, Emmett – nézett a szemembe. – És mi van, ha felfedi a titkunkat? Nem tudunk szembeszállni Aro-val és a seregével.
- Én és a családom megbízunk benne – mondtam egyre mérgesebben. – Lizzy soha… semmit… nem… árulna… el – húztam el egyenként a szavakat. – Ami az olaszokat illeti, ha kell, én egyedül tépem szét mindet, csak adjanak rá okot.
- De hát csak egy ember – hökkent meg Kate. – Nem bízhatsz egy emberben.
- De bizony, én feltétel nélkül megbízom benne, Kate, és ha ez neked nem tetszik… – mondtam végül, de nem fejeztem be a mondatot, mert nem akartam megbántani a régi barátomat, akit szinte családtagként szerettem. – Lizzy hozzám tartozik, ergo ő is a család tagja, és mi bízunk a családtagunkban. Vagy nem?
- De igen, bízunk bennük – motyogta megsemmisülve. Nem számított arra, hogy ennyire megvédem életem szerelmét.
- Csak ismerd meg őt, Kate – mosolyodtam el békítően. – Meglátod, téged is pillanatok alatt az ujja köré csavar. Nagyszerű lány, higgy nekem!
- Hiszek neked, drágám – válaszolta Kate és megölelt. – Én azt hiszem, hogy elmegyek vadászni – mondta végül, és bement a nappaliba, ahol magával húzta a duzzogó Tanyát, én pedig felmentem az emeletre, ahol elcsíptem pár hangfoszlányt.
- Tudom, tudom, Emmett – hallottam meg Levy hangját.
- A nevemet hallottam – léptem be az ajtón. – Ti most kibeszéltek engem?
- Igen, épp azt vitatom meg Levyvel, hogy milyen vagy az ágyban – grimaszolt Lizzy. Milyen kis pimasz.
- Remélem, tanultál, kisfiam! – vigyorodtam el önelégülten.
- Ja, de adhatnék pár tanácsot – vágott vissza Levy vigyorogva. Nagyon nagy az arca, csak nehogy véletlenül kicsire verjem.
- Nem hiszem, hogy mondhatnál újat – feleltem gúnyosan, mire Lizzy felpattant.
- Akkor ti vitázzatok, én meg megkérem Bellát, hogy vigyen haza – mondta gonoszul mosolyogva.
- Lizzy, hazavihetlek én? – lépett be Edward a szobába, mire szerelmem meglepve ránézett. Gondolatban kérdezhetett valamit, mert a fivérem csak némán bólintott.
Lizzy elém lépett, és lábujjhegyre állva a nyakam köré fonta vékony kis karjait, majd szenvedélyesen megcsókolt. – Este várlak – búgta szerelmesen, majd felkapta a táskáját, és kiindult a szobából.
„Szerintem te sem fogod jobb belátásra téríteni” – üzentem öcsémnek gondolatban.
Leültem az ágyra, majd szúrósan az ablak előtt álló Levyre néztem, aki csendben megrázta a fejét, és lassan kisétált a szobámból. Nagyon helyes, te kis pondró – fortyogtam magamban. Már akkor nem bíztam meg ebben a fiúban, amikor megtaláltuk őt az erdőben. Nem tudom, hogy miért, de amikor a vállamra kaptam, és a házhoz vittem, mintha egy pillanatig Rosalie ánizs illatú parfümjét éreztem volna, de az lehetetlen. Ki tudja, hogy merre lehet a volt feleségem, és az is lehet, hogy csak képzelődtem. A gondolataimból egy halk kopogás húzott vissza a valóságba. Bella lépett be az ajtómon, miután kikiabáltam, hogy szabad.
- Mondd, hugicám! – fordultam felé mosolyogva.
- Emmett, mennyire szeretsz te engem? – kérdezte komoly arccal.
- Az attól függ – feleltem vigyorogva. – Mit szeretnél kérni?
- Nem kérni akarok – felelte, és lehajtotta a fejét. – Inkább fel szeretnék ajánlkozni – motyogta, és szerintem ha ember lett volna, biztos, hogy elpirult volna.
- Felajánlkozol? – szaladt fel a szemöldököm, majd elvigyorodtam. – Tudtam, hogy ellenállhatatlan vagyok.
- Jaj, Emmett, nem úgy értem – intett idegesen. – Csak segíteni szeretnék neked.
- Mégis miben? – kérdeztem még mindig vigyorogva.
- Abban, hogy könnyebben dönts – felelte egyszerűen, és lehuppant mellém az ágyra.
- Miben is kéne döntenem? – Nem értettem, hogy mire akar kilyukadni.
- Lizzyvel kapcsoltban – válaszolta.
- Csak nem te is rá akarsz beszélni, hogy változtassam át? – kérdeztem elkomolyodva. – Mert ha igen, akkor hiába próbálkozol, nem fosztom meg az élettől.
. Nem azt mondom, hogy most – magyarázkodott a húgom hevesen. – Csak ha majd egyszer eljön az ideje – ingatta a fejét.
- Annak soha, érted, soha nem jön el az ideje – szűrtem ki a fogaim közt. – Nem vetek véget az életének.
- Emmett, te nem láttad azt, amit Edward látott a fejében? – mondta Bella halkan. – Félelmet, csalódást és mérhetetlen szomorúságot látott, és a szerelmem szenvedett ettől, mert ugyanazt látta anno az én szememben is. Lizzy nem akar élni nélküled, ahogy én sem akartam Edward nélkül élni. Mindenre képes lenne, csak hogy nem veszítsen el. Nem azt mondom, hogy rohanj most a házukhoz és harapd meg, csak annyit, hogy gondolkozz el azon, hogy milyen vitákat éltél át akkor, amikor még én is ember voltam, és Edwardnak könyörögtem, hogy változtasson át. Lehet, hogy homályos emberi emlék, de még mindig emlékszem azokra az érzésekre, amiket akkor éreztem. Féltem, hogy Edward nem fog örökre szeretni, amikor már öreg leszek, és attól is féltem, hogy nem lehetek vele örökké, mert egyszer meghalok. De amikor kimondta azokat a szavakat, hogy átváltoztat, csak legyek a felesége, én akkor a világ legboldogabb embere voltam, mert tudtam, hogy egyszer majd az övé leszek, örökre. Csak gondold át Emmett, és te is boldogan élhetnél, mert nekünk húsz vagy harminc év elrepül, mintha csak napok lennének, és egyszer csak arra eszmélsz fel, hogy életed szerelme sírja előtt állsz.
- Én nem akarom elveszteni – motyogtam magam elé bámulva a semmibe. – De még olyan fiatal, és a szülei… – mondtam halkan.
. Ajánlj fel neki ultimátumot, mint nekem Edward – mosolyodott el Bella.
. Kérjem meg a kezét? – kérdeztem vigyorogva, mire Bella megzárta a fejét. Pedig hányszor elképzeltem, hogy egy gyönyörű fehér ruhában áll előttem, és kimondja, hogy: Akarom.
. Talán, ha befejezte a gimit, és egyetemre megy. Úgy neki, és talán a szüleinek is könnyebb lenne – javasolta Bella. – És akár utána is megkérheted a kezét – mondta végül. – Alice és én lennénk a legboldogabbak, hisz az utolsó lagzi az… – kezdte, de elharapta a mondat végét.
. Az az enyém és Rosalie volt – fejeztem be helyette keserűen.
. Sokat gondolsz még rá? – érdeklődött Bella szomorkásan.
. Nem – mondtam ki azonnal. – Csak néha eszembe jut, hogy vajon ő is olyan boldog azzal a férfival, mint én Lizzyvel? – néztem ki az ablakon.
- Te megérdemled a boldogságot, bátyó – ölelt meg Bella.
- Na, akkor térjünk vissza a felajánlásokhoz – vigyorodtam el megint.
- Jaj, Emmett, annyira perverz vagy – lökött el magától nevetve. – Különben is – húzta fel az orrát –, Edwardtól én mindent megkapok.
- Hiszi a piszi – pimaszkodtam tovább, mire Bella mérgesen felpattant.
. Na megállj! – sikította, és ha nem futok el, akkor rám veti magát. – Pimaszkodj csak, mindjárt ellátom a bajod – futott utánam mérgesen nevetve.
- Csak ha elkapsz – kiabáltam vissza, és lefutottam a földszintre.
- Ti meg mit csináltok? – kérdezte Esme. – Emmett, lassíts, még összetörsz valamit!
- Ez az Bella, kapd el! – ujjongott Alice. – Megérdemli, hogy jól elverd.
- Na, gyere, te kis törpe! – kaptam a vállamra, és kiszaladtam vele a ház elé, és egyenesen a nem messze lévő tó ugrottam vele.
- Emmett Cullen, halál fia vagy! – fújtatta Alice, majd kimászott a tavacskából.
- Na mi van, te kis ázott macska? – kacagtam mellé lépve.
- Tönkre ment a vadiúj ruhám – motyogta mérgesen, és a mellkasomat kezdte püfölni. - Habár – csillant fel hirtelen a szeme, és a nevető Bella felé nézett. – Mehetünk megint vásárolni – vigyorgott, majd sötéten rám nézett. – Te pedig ezt még visszakapod – sziszegte, és beviharzott a házba.
- Jujj, de félek! – gúnyolódtam vigyorogva. – Te nem akarsz pancsolni, hugi?
- Ne merészeld, Emmett! – hátrált Bella, majd villámgyorsan elmenekült.
Felcammogtam a szobámba, és gyors mozdulatokkal átöltöztem, majd az órámra néztem. Már majdnem este tizenegyet mutatott. Kipattantam az ablakon, és futni kezdtem, meg sem állva Lizzy házáig, majd ott is az ablakot használtam, mint bejáratot. Lizzy szobája üres volt, csendesen az ajtóhoz mentem, és hallgatóztam. Meghallottam, hogy Lizzy a szüleivel beszélget. Elterültem a keskeny kis ágyon, és türelmesen várakozni kezdtem. Hamarosan bele is untam. Most mit mondjak? Nem vagyok türelmes vámpír. Előkaptam a telefonom, és írni kezdtem az üzenetet.
„Cica, hol vagy? Epekedem!”
Hamarosan meghallottam, hogy Lizzy elbúcsúzik a szüleitől, és felfut a lépcsőn, majd belép a szobájába.
- Szia! – köszöntem mosolyogva. – Hiányoztál – mondtam, majd szélesre tártam a karjaimat.
- Hisz csak pár órája váltunk el.
- Pár nagyon hosszú órája – bólintottam vigyorogva. – Mit beszéltél Edwarddal? – kérdeztem kíváncsian. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság. – Csak nem vele is engem beszéltél ki?
- Paranoiás vagy – rázta meg a fejét nevetve. – Nem rólad beszéltünk – mondta végül, és a karjaimba bújt.
- Akkor? – húztam fel az egyik szemöldökömet.
- Majd elmondom, de most ne ezzel foglalkozzunk! – felelte, és a szemembe nézett.
- Hanem, mivel? – nyaltam meg az alsó ajkam vigyorogva.
- Hát... veled – pirult el Lizzy, és én megint megéreztem vérének csodálatos illatát, amit annyira imádtam és kívántam.
- Megoldható – mondtam vigyorogva, és szenvedélyesen megcsókoltam.



(Lizzy Szemszöge)

Emmett csókjai egyre szenvedélyesebbek és követelőzőbbek lettek, ami persze engem is szenvedélyre ösztönöztek. Remegő kézzel nyúltam az inge gombai után, majd lassan gombolni kezdtem azokat, Emmett közben a nyakamat kényeztette édesebbnél édesebb csókokkal. Kéjesen felnyögtem, amikor a hideg lehelete megcsapta a kulcscsontomat, majd megéreztem a hideg kezeit az Alice-től kölcsönkapott felsőm alatt, és lassan elkezdte lefejteni rólam a ruhadarabot. Halkan zihálni kezdett, amikor én is a nyakára tapadtam gyengéd csókokat hintve rá. Majd lentebb merészkedtem a márványsima mellkasára, mintha azt éreztem volna, hogy hideg teste a csókjaim nyomán fellángol. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy Emmett ennyire kíván engem, habár ezt minden egyes együttlétünkkor bebizonyítja. Megint csak emberszemnek láthatatlan gyorsasággal kerületek le rólam és Emmettről a ruhadarabok. Ajkait gyengéden a mellemre nyomta, amibe beleremegtem. Az eső megint felerősödött, nekem pedig eszembe jutott, hogy a vihar csak segítséggel megy. Szerelmem kényeztető ajkai lentebb és lentebb siklottak, amíg megint a legérzékenyebb pontomat érintették, a párnát a fejemre nyomva tompítottam a torkomból feltörő sikolyomat. Erre Emmett halkan felkuncogott, felsiklott hozzám, két kezét a fejem mellé támasztotta, és lenézett rám azokkal az olvadt arany szemeivel, amik rabul ejtettek. Csípőjét az enyémhez nyomta, s ezzel megéreztem gerjedelmét. Halk nyögéssel jeleztem a türelmetlenségemet, mire szerelmem gyengéden belém siklott. Ajkaival megint csak belém fojtotta a feltörő halk sikolyt.
- Csss, nem akarom itt abbahagyni – suttogta rekedt hangon a számba.
Egy határozott mozdulattal felé kerültem, s közben egy pillanatra sem vált szét a testünk. Lassan mozgatni kezdtem a csípőmet körbe-körbe, mire Emmett zihálása egyre hangosabb lett, és a szorítása a csípőmön is erősödött. Fokozatosan gyorsítottam a vad és erotikus mozgásomon, közben a fejemet hátradobva vártam a hamarosan bekövetkező remegéshullámot. Emmett szuszogása szinte már halk morgásra emlékeztetett, hirtelen fölém kerekedett, és eszeveszett tempót diktálva juttatott fel engem és saját magát a csúcsra. Ernyedten borult rám, és apró csókokat lehelt a számra.
- Szeretlek, szeretlek, szeretlek – suttogta minden apró egyes csók után.
- Nagyon szeretlek – válaszoltam szintén halkan.

Lehemperedett rólam, és a könyökére támaszkodva nézett le rám, a másik kezével pedig gyengéden cirógatta meztelen testemet. Szégyenlősen húztam magamra a takarót, mire ő elvigyorodott.
- Pár perccel ezelőtt nem voltál ennyire szégyenlős – mondta ezer wattos vigyor kíséretében.
- De most az vagyok – válaszoltam fülig pirulva.
- Nem tudom miért? – felelte, és lefejtette rólam a testemet fedő anyagot. – Hiszen tökéletes vagy. - Végigsimította a mellem közti részt.
- Mondod te – húztam el a szám, és visszaráncigáltam a takarót. – Közel sem vagyok tökéletes, még nem.
- Nekem már most az vagy, és ezen semmi sem változtathat – búgta Emmett szerelmesen. - Elmondod, hogy miről beszélgettél Edwarddal? – nézett rám kutyakölyök szemekkel, amin elmosolyodtam. – Mivel tudom, hogy az öcsém nem fogja elmondani.
- És miből gondolod, hogy én elmondom? – kérdeztem kacéran.
- Csak nem azt akarod, hogy kiszedjem belőled? – vigyorodott el kajánul, és a takaró alá csúsztatta a kezét.
- Mire készülsz? – kérdeztem mosolyogva.
- Vallatás Emmett módra – felelte, és a mellemre tette a jéghideg kezét.
- És… ez…. bevált… valaha… is? – suttogtam szaggatva, mert gyengéden masszírozni kezdete.
- Nem próbáltam még – jött a rekedt válasz, majd az ajkaimra tapadt.
Megint fölöttem termett, és éreztem, ahogy a vágya a csípőmnek nyomódik, de ekkor meghallottam a jólismert csengőhangot a földszintről.
- A fenébe, lent hagytam a telefonom – motyogtam mérgesen.
- És édesanyád már hozza is fel – mondta Em, és egy pillanat alatt eltűnt.
- Kicsim, csörög a telefonod – hallottam anyám hangját az ajtó mögül.
- Megyek – mondtam, és gyorsan magamra kaptam apa régi kinyűtt ingét, amit hálóingnek használtam, majd kinyitottam az ajtót.
- Alice az – mosolygott anya, és átadta a mobilomat.
- Köszi, jó éjt! – mosolyogtam rá vissza.
- Neked is kicsim – felelte, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Becsuktam az ajtót, és felvettem a telefont.
- Mondd, Alice! – szóltam bele.
- Szia! – hallottam meg a csilingelő vidám hangot.
- Baj van? – kérdeztem idegesen, s közben visszabújtam az ágyba.
- Nincsen, csak üzenem a fivéremnek, hogy kvittek vagyunk – felelte Alice nevetve, mire egy halk morgást hallottam, majd besüppedt mellettem az ágy.
- Miért is? – néztem szerelmemre kíváncsian.
- Azt majd ő elmondja – felelte. – Holnap átjössz, ugye?
- Igen át – mondtam mosolyogva.
- Akkor szia! – köszönt el, és megszakadt a vonal.
- Na, ez most mi volt? – kérdeztem értelmetlenül nézve szerelmemre.
- Bosszú – felelte Emmett morcosan.
- Miért állt Alice rajtad bosszút? – Most már semmit sem értek.
- Mert megfürdettem – felelte szűkszavúan. – Pontosabban beleugrottam vele a ház előtti kis tóba.
- És miért? – kuncogtam fel.
- Mert hergelt – vigyorodott el az én plüssmacim is, majd elmesélte, hogy mi történt, miután én elmentem.
- Bella azt akarja, hogy én is olyan legyek, mint ti? – kérdeztem végül.
- Én is akarom, de… – mondta Emmett, de nem fejezte be a mondatot, csak gyengéden nézett rám.
- De? – húztam fel a szemöldököm.
- De még olyan fiatal vagy – fejezte be a mondatot, és megint csak azokkal a szenvedő szemekkel nézett rám.
- Én is gondolkoztam, és döntésre jutottam – mondtam komolyan.
- Mi a döntésed? – kérdezte Em izgatottsággal a hangjában.
- Várni szeretnék – feleltem komolyan. – Igen, olyan akarok lenni, mint te, és örökre veled lenni, de nem tehetem ezt a szüleimmel.
- Megértem, és nagyon örülök, hogy várni szeretnél, mert én is – felelte szerelmem mosolyogva.
- Akkor ezt is megbeszéltük – mondtam, majd megcsókoltam. – Hol is tartottunk?
- Nem is tudom – vigyorgott Emmett kajánul, majd az ingem alá nyúlt. – Talán itt…



(Edward szemszöge)



Lizzy nagyon meglepett, nem gondoltam volna, hogy ennyire diplomatikus válasz tud adni az általam feltett kérdésre. Elgondolkodtató volt, amit mondott, egész úton azon járt az agyam, hogy mi lett volna, ha minden máshogy lett volna. Ha én ember lettem volna. Vajon képes lettem volna elszakadni a szerelmemtől, megöregedni és meghalni? Nem tudtam rá a választ, vagy ha mégis, nem mertem bevallani magamnak Talán ugyanúgy harcoltam volna, mint anno Bella, és most Lizzy.
Beléptem a házba, szerelmem pedig elém sietett, és szorosan átkarolt. Megérezve ölelését már teljesen biztos voltam benne, hogy én is küzdöttem volna azért, hogy örökre ezzel a csodálatos lánnyal legyek.
- Mi az, szerelmem? – kérdezte Bella, amikor erősebben szorítottam magamhoz.
- Szeretlek, örökön-örökké – suttogtam kedvesem fülébe.
- Én is szeretlek – felelte mosolyogva, és egy mézédes csókot lehelt az ajkaimra.
- Micsoda érzelmek – jött le Jasper vigyorogva a lépcsőn.
- Jasper, nem láttad Levyt? - lépett be a szobába Tanya.
„Hol lehet az a szépfiú? Még nem is beszélgettem vele rendesen” – hallottam meg a gondolatait.

- Nem láttam, Tanya – felelte Jazz egyhangúan.
- Majd megkeresem – vigyorgott a vámpírlány, és kiviharzott a házból.
- Szegény Levy – mosolyodott el kedvesem. – De legalább nem veled foglalkozik.
- Pedig már épp randira akartam hívni – vigyorodtam el, mert imádtam, ha féltékeny, még akkor is, ha pontosan tudja, hogy csak az övé vagyok.
- Mit akartál? – nézett rám felháborodva az én Bellám. – Na megállj! – fenyegetőzött mosolyogva, majd karon ragadott, és egyenesen a szobánkba húzott.




(Lizzy szemszöge)





Szerelmem karjai közt aludtam el, de az ő biztonságos ölelésében is rémálmaim voltak. Megint az erdőben voltam, és szerelmem nevét kiabáltam, de ő sehol sem volt, csak azt a velőt rengető női kacajt hallottam, amitől a hideg is kirázott Az eső szemerkélt, ezért fázósan összehúztam a kabátomat. Megrezzent egy bokor, és én futásnak eredtem, éreztem, hogy valaki fut utánam, de nem mertem hátra nézni, csak Emmett után kiabáltam, hogy mentsen meg. Ekkor az eső is felerősödött. Megéreztem két hideg kezet a vállamon, mire hangosan felsikítottam.

- Lizzy, ébredj, rémálmod volt – hallottam meg Emmett mély hangját.
- Emmett – kipattantak a szemeim, és szorosan hozzá bújtam. – Annyira rossz volt – motyogtam a mellkasába.
- Itt vagyok – ölelt át szorosan. – Mindig itt leszek – törölte le a könnyeimet.
- Köszönöm – néztem fel aranybarna szemeibe. – Szeretlek, és… – mondtam mosolyogva, de nem fejeztem be, mert hallottam, hogy anya jön fel a lépcsőn.
- Én most hazamegyek a kocsiért, de hamarosan visszajövök – mondta szerelmem, majd csókot nyomott az ajkaimra. – És elmondod a mondat végét – vigyorgott, majd kiugrott az ablakon.
Rá pár másodpercre anya halkan kopogott, és miután kiszóltam, hogy szabad, belépett.

- Szia, kicsim! – üt le az ágyam szélére. – Hogy aludtál?
- Nem jól, rémálmom volt – mondtam, és kimásztam az ágyból. – Mi lesz a reggeli? – Szörnyen éhes voltam.
- Tojásrántotta – felelte anya, és kiindult a szobából.
- Remélem, nem túl sós! – kuncogtam fel a tegnap reggelre gondolva.
- Miért lenne sós? – kérdezett vissza anyám.
- Semmi, semmi – vigyorogtam, és bementem a fürdőszobámba. – Mindjárt megyek.

Levettem a hálóingem, és beálltam a tus alá. Hosszasan folyattam magamra a vizet, annyira jól esett a meleg vízsugár, hogy el is feledkeztem az időről. Ellazulva szálltam ki a zuhanyzófülkéből, magam köré tekertem egy törölközőt, és visszamentem a szobámba. Elővettem egy rövid, szellős nyári ruhát, meg a kedvenc szandálomat, gyorsan felöltöztem, megfésültem a hajam, majd lerohantam a konyhába.
- Jó reggelt! – köszöntem apámnak, és egy puszit nyomtam az arcára.
- Neked is, kicsim! – felelte mosolyogva.
- Reggelizz, kicsim! – rakta elém a rántottát anya, mire megszólalt a csengő. - Majd én kinyitom – mondta anya, és kisietett a konyhából.
- Jó reggelt, Miranda! – hallottam meg szerelmem hangját. Na, ez gyors volt.
- Neked is – felelte anya. – Éppen reggelizünk, gyere te is.
- Köszönöm, én már ettem – felelte Emmett gyorsan.

Bejöttek a konyhába, Emmett kezet fogott apával, majd egy apró puszit nyomott a számra. Megreggeliztünk, és felmentünk a szobámba, majd az ágyra heveredtünk szorosan összebújva.

- Alice parancsba adta, hogy ma el kell menned vele vásárolni – mondta mosolyogva. - Még mindig pipa rám.
- Rendben – feleltem.
- Sajnos rossz hírrel is szolgálok – görbült le Emmett szája.
- Mi lenne az? – kérdetem meglepődve.
- Holnaptól napos idő lesz, és Carlisle úgy döntött, hogy elmegyünk fel a hegyekbe – felelte komor arccal. – De ha nem akarod, akkor én nem megyek.
- Ugyan már, hisz biztos számítanak rád – mondtam megértően. – Meddig lesztek el?
- Három nap – felelte szerelmem szomorkásan.
- Annyit kibírok a plüssmacim nélkül – vigyorodtam el. – De utána meg kell ígérned nekem valamit.
- Bármit – felelte.
- Elmegyünk megint a kunyhóba? – kérdeztem boci szemekkel.
- Igen, de most egy hétre – vágta rá rögtön. – Persze, ha a szüleid elengednek velem.
- Ne aggódj – kuncogtam ravaszul –, ők még nem tudják, hogy szatír vagy.
- Ez megnyugtató – grimaszolta Emmett, majd az ajkaimra tapadt, erre megcsörrent a telefonja. Kelletlenül engedett el. – Mondd, hugi! – szólt bele, meg sem nézve a számot. – Megyünk – mondta végül, és letette a telefont. – Induljunk, mert Alice szerint az összes jó rucit elkapkodják – utánozta Alice magas hangját, mire én elkacagtam magam.

Elbúcsúztam anyáéktól, és beültem a Jeepbe. Hamarosan oda is értünk a Cullen ház elé, és én mosolyogva léptem be a nappaliba.
- Na végre! – morogta Alice türelmetlenül, majd a többiekre nézett. – Kate, Carmen és Tanya is velünk tart – mondta. – Indulhatunk?
- Az emberlány minek jön velük? – kérdezte Tanya gúnyosan.
- Ennek az emberlánynak a kisujjában több stílusérzék van, mint a te egész vámpírtestedben – közölte Alice mérgesen. – Ha nem akarsz, nem kötelező jönni – mondta végül, majd miután adtam a szerelmemnek egy búcsúcsókot, karon ragadott, és kihúzott Bella kocsijához. – Felfuvalkodott szuka – fújtatott Alice.
- Megérdemelte – jött utánunk Bella kárörvendő mosollyal az arcán. – Most odabent duzzog, de Carmen és - Kate mindjárt jönnek. Ülsz mellém? – kérdezte végül tőlem.
Miután már a kocsiban ültünk, vidáman beszélgettünk, és aztán egy fantasztikus délutánt töltöttünk Port Angelesben. Carmen és Kate nagyon kedvesen viselkedtek velem, és vagy ezerszer bocsánatot kértek Tanya miatt. Kate-tel, nagyon sokat beszélgettem, és a hazafelé vezető úton csak annyit mondott mosolyogva, hogy Emmettnek igaza volt. Értelmetlenül néztem rá, de nem úgy festett, hogy folytatni akarná. Mindegy, majd megkérdezem az én plüssmacimat.
Belépve a nappaliba Emmett vigyorogva állt elém.
- Van egy meglepim – mondta fülig érő szájjal, majd a karjaiba kapott, és az emeletre rohant velem. A szobája előtt letett, és befogta a szemem.
- Mire készülsz? – kérdeztem értetlenkedve.
- Mindjárt meglátod – mondta nevetve, majd benyitott, és elvette a kezeit a szememről.
- Te atya ég! – sikítottam kikerekedett szemekkel. – Ez az enyém? – kérdeztem, és a karjaimba kaptam a majdnem másfél méteres, barna plüssmacit.
- Ez volt a boltban kapható legnagyobb – vigyorgott szélesen Em. – Tudom, nem az igazi, de pótlásnak megteszi, ráadásul melegebb is, mint én.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! – ugrottam a nyakába, és ezernyi csókot nyomtam az ajkaira.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.