|
6. fejezet - Megingás
2010.03.17. 15:20
Nem is jöttem rá, hogy a kék szobában vagyunk egészen addig, míg be nem csukódott mögöttünk az ajtó, mert egyfolytában Edwarddal voltam elfoglalva. Mikor nagy lendülettel az ágyon landoltunk úgy, hogy az ágy pár centimétert arrébb is csúszott, elszakadtam ajkaitól, s mosolyogva néztem vágyakozó tekintetébe, a periférikus látóterembe pedig véletlenül némi kék szín kúszott.
Nagyon jól esett, mondhatni hájjal kenegette nem létező önbizalmam, hogy végre nem csak a vérem miatt vágyakozik rám, hanem más szempontból is. Míg az elcsábításával voltam elfoglalva, az arcpirító ötleteimet kénytelen voltam hanyagolni: lehetőség és önbizalom híján. Ám most már kezdtem rájönni, hogy Edwardhoz is megvan az a bizonyos megfelelő inger. Mikor kacéran elmosolyodtam –legalábbis reményeim szerint valami olyasmit produkáltam-, a szeme mindig megcsillant. Ha megnyaltam az ajkaim, akkor összerezdült, mert hát volt egy szembeötlőbb jele is annak, hogy megkívánt, a szemétől igencsak délebbi területen. És próbáltam minél több mindent megfigyelni belőle, minden egyes mozdulatát az agyamba vésni, hogy később, ezt a javamra fordíthassam. Ki tudja, mikor inog meg újra, és persze azt se akartam, hogy valaha is arra gondoljon, esetleg nem próbált ki mindent.
Érdekes, mindig azt hangoztatta magáról, mennyire önző. Ő? Ugyan, ki hinné ezt el róla? Ráadásul képtelen voltam eddig megmagyarázni neki, ha az én akaratomat teljesíti, ami az ő vágyaival egyezik, akkor azt nem önzőségnek hívják, hanem a hmm, vágyaim teljesítésének, akaratom behódolásának, közös gondolkodásnak… vagy, mint a jelen helyzetben: szerelmeskedésnek.
A gondolatmenetem ekkor megszakadt, mert ajkai már a hasamon kalandoztak, ugyanakkor arra sem emlékeztem hogyan került le rólam a felsőm. Nem mintha bántam volna, hogy Edwardé az irányítás…
Amikor édes, sikamlós nyelvével a köldökömbe nyalt, úgy éreztem, mintha a 220 voltos áram agyonütne, viszont mikor bele is fújt, egy kuncogás csúszott ki a számon, amit egy újabb fújás, majd nevetés követett.
- Szeretem, mikor nevetsz – jegyezte meg Edward felnézve. Az arca csak úgy ragyogott, s ha azt kéri, napokig egyfolytában csak nevettem volna a kedvéért.
- Melletted nem nehéz - jelentettem ki magabiztosan, majd feljebb húztam a fejét, hogy megcsókolhassam ismét. Hagyta magát, ezért szorosan körbezártam lábaimmal a derekát, így már félreérthetetlenül a legjobb helyen tülekedett hozzám izgalmának bizonyítéka.
Vadorzóként csapott le ajkaimra ismét, s csak akkor engedett el, mikor az összes levegő kiszorult a tüdőmből, s a nyakam csókolgatásával és nyalogatásával folytatta. Az ütőeremnél elidőzött kicsit, ám én egy cseppet sem féltem. Eszembe sem jutott, hogy most megharaphatna, hogy a kísértés akkora lehet, aminek vétek ellenállni. Csak arra tudtam gondolni, imádom, mikor a nyakamat kényezteti. Ezt inkább hívhatnám önzőségnek. Hogy jelezzem élvezetem, s ruháink zavaró jelenlétét, kissé megemeltem a csípőm és hozzádörgölőztem ágyékához, hogy jelezzem, örülnék, ha megszabadítana minket a felesleges anyagoktól.
Ő viszont nem mozdult, továbbra is a nyakam egy pontját nyalogatta, amitől egy nyögés szakadt fel a torkomból, s újfent neki dörgölőztem. A vérem sebesen dübörgött az ereimben. Éreztem, hogy míg egyik keze támaszkodik a vállamnál, balja a nyakam másik oldalára vándorol. Forró testemnek jól esett ez a hűvösség, de én ennél sokkal többre vágytam, ezért lábaimmal még szorosabban öleltem körül.
Egy mély morgás szakadt fel mellkasából, a levegő pedig forrón áramlott ki az orrából, ami mély sóhajt csalt ki belőlem. Edwardból még egy állatias morgás tört fel, s kissé szorosabban kulcsolta a nyakamra a tenyerét.
Éreztem, hogy a nyakamat a szokásosnál erősebben szívja meg, s a pillanatnyi ködön keresztül eljutott a tudatomig.
Valami baj van.
- Edward! –köszörültem meg a torkom halkan, s szinte éreztem, hogy a torkom rezonálásától az ő teste is rezonál. Semmi válasz. Se egy morgás, se egy sóhaj. Még csak levegőt sem vett, vettem észre kis késéssel.
- Edward! – szóltam hozzá hangosabban, remélve, érzékeli jelenlétem. A hangom nyugodt maradt, mintha nem a terítéken lévő bárány volnék az oroszlán előtt….
Egy pillanattal később Edward kiszabadította magát gyönge lábaim fogságából, felpattant rólam és kirohant a szobából.
A szívem heves dobogása elárult. A félelem ott lüktetett az ereimben. Az elmúlt napok, sőt, talán az elmúlt évek alatt most éreztem először azt a veszélyt, amiről Ő mindig is beszélt nekem. Most jutott el először a tudatomig – érdekes, hogy pont most, mikor úgy éreztem, hogy egy vastag ködréteg van az agyamon, ami amúgy sem működik rendesen-, hogy bár egészségtelen módon szeretjük egymást, egy véletlen mozdulat, és mindenek rossz vége lehet. Legalábbis pillanatnyilag.
De eszembe jutott, hogy a nászutunk után nem sokkal a családjához fogok tartozni minden értelemben, ha pedig egy kicsit hamarabb, amiatt sem lennék túl dühös, ezért a félelmem 2 másodperc alatt semmivé vált.
Felálltam az ágyról, s körbenéztem a szobában. Az egyik éjjeliszekrényre dobva ott hevert a fekete szatén köntösöm. Magamra vettem, majd elindultam kifelé a szobából, hogy megkeressem, miközben megkötöttem magamon a rövid köntöst.
Nem kellett messze mennem. Edward a kanapén ült, melyen a délután még közösen feküdtünk, s fejét a tenyerébe hajtva markolászta a haját. Levegőt azóta sem vehetett, mert a mellkasa még most sem mozgott.
Tudtam, hogy magát ostorozza, ezért sürgősen tennem kellett valamit, hogy helyrerázzam.
Bár lépteimet is biztosan hallotta, azért halkan megköszörültem a torkom, és láttam, amint izmai pattanásig megfeszülnek bőre alatt. A feszültség látványosan áradt belőle.
- Edward –szólítottam meg normál hangerővel, miközben közelebb sétáltam hozzá. Bár nem hittem, hogy lehetséges, de attól féltem, ha még jobban megfeszíti magát, elpattannak az erei.
- Annyira sajnálom –jött rá azonnal a válasz. Halkan, kétségbeesetten. – Elvesztettem a kontrollt. Egyszerűen, volt egy pillanat, mikor…
- Sssh – térdeltem le elé, miközben a vállára raktam egyik kezem. – Nem történt semmi Edward. Jól vagyok, és – tartottam egy csöppnyi szünetet – nem történt semmi. Nem esett bajom, érted?
- Isabella – lehelte még mindig lehajtott fejjel – én majdnem elveszítettem az önuralmam. Volt egy pillanat, egy pillanat, mikor úgy éreztem a másik felem, a vámpír énem jobban akarja a véred, mint a tested. Egy pillanatra azt hittem, hogy győzni fog, de azt – nézett végre a szemembe, mely kavargott a fájdalomtól – nem élném túl érted? Nem tudnám elviselni, ha bajod esne!- vált dühössé az arca.
- Ne kezd elölről nagyon szépen kérlek – idegesen vettem észre, hogy önkéntelenül a Charlie tiltásaira használt hangomon szólaltam meg. – Nagyon is tisztában vagyok a veszélyekkel. Az elmúlt években bármikor történhetett volna hasonló. De. Nem. Történt! –minden egyes szót külön kihangsúlyoztam.
- Eddig. Tudom Bella, hogy megígértem, hogy nem adom fel, de túlságosan féltelek ahhoz, hogy engedjek a csábításnak. Megőrjít a tested! – vált egy pillanatra sötétté és energikussá a tekintete. – A vágyad, az illatod, a mozdulataid. Egyszerűen kínzás, ha nem érhetek hozzád, de még nagyobb kínzás lenne, ha egy véletlen pillanatban nyakadat törném… - változott vissza írisze arany színűre.
Láttam az elhatározást a szemében. Nem égett olyan erősen, mint mikor elhagyott, vagy rávett arra, hogy feleségül menjek hozzá, de kétségkívül megpróbálta olyan erősen elhatározni magát. Nagyon jól tudtam, ha ez megtörténik, ismét kudarcba fullad a nászutunk, ezért sürgősen cselekednem kellett, s ehhez egy határozottabb énemet próbáltam elővenni.
- Azt mondtam, veled leszek jóban, rosszban. És ez nem éppen rossz – emeltem fel állát, hogy rám nézzen. – Te pedig megígérted, hogy hallgatsz rám, mert „Nem tudod, mi a jó nekem.” Azt mondtad, legyen úgy, ahogy én akarom. – idéztem szavait, melyeket a réten mondott.
- Hihetetlen, hogy a saját szavaimat próbálod ellenem fordítani! –nevetett fel keserűen, röviden, miközben visszahajtotta homlokát a tenyerébe.
Más megoldás kellett, s tudtam, hogy csak a határozottság segíthet. A düh is fellángolt bennem: MIÉRT nem harcol jobban? Persze tudtam, hogy ő is akar engem, ennek félreérthetetlen jele még mindig látszott. Tudtam, mit kell tennem.
- Nem hagyom, hogy ezt feladd – mondtam neki határozottan, s elhúztam kezeit a feje alól.
Ő felnézett rám, s összezavarodott tekintetén látszott, nem érti, mit akarok tenni, nem tudta, mi az, amivel meggyőzhetném Őt és mi az a remélhetőleg nagyon elszánt tekintet, ami az arcomat uralta.
Kezeim közé fogtam az arcát, és megcsókoltam. Nem értette pontosan mit is akarok, de hagyta magát csókolni. Mikor pár perccel később elhúzódtam, mert alig kaptam már levegőt, kipirult arccal húztam fel egyik szemöldökömet. Ezt a trükköt Emmett tanította, mikor a Star Trek sorozatot nézette velem. Órákig egyik, majd másik szemöldökét húzogatta, mint az egyik vulkáni. Egyszer azt mondta, ha egy nő csinálja ezt, azzal megőrjíti a férfiakat, én viszont ezen csak nevettem….
Majd következett az újabb fázis: nagyon lassan megnyaltam a számat. Rendesen körbenyaltam, mintha kifújta volna a szél, és egyszerűen nem bírnám abbahagyni, s közben Edward reakcióját figyeltem, próbáltam kiolvasni valamit a szeméből. Ami nem igazán sikerült, tekintve, hogy folyamatosan az ajkaimat figyelte.
Nekidöntöttem a kanapénak meztelen mellkasával fogva, ami nem sikerülhetett volna, ha nem hagyja magát. Nem is tudom mire gondolt, de hagyta. Ahogy hátrébb döntöttem őt, -félig ülő, félig fekvő helyzetbe-, én is fokozatosan álltam feljebb, majd mikor Edward elérte a háttámlát fogtam magam, és óvatosan térdeire ültem szemből, még mindig mellkasán támaszkodva.
Arra számítottam, hogy meg fog állítani. De nem tette. Talán megnyugtatta a tudat, hogy nem a férfiasságára ültem, s azt hitte, csak vigasztalni akarom őt….
Nekem viszont nem ez volt a szándékom, legalábbis nem csak ez. Miközben fokozatosan araszolva csúsztam lejjebb az ölébe, ujjaimmal a mellkasát cirógattam, s közelebb hajolva hozzá folyamatosan a szemkontaktust kerestem, míg el nem értem ajkait, s csókoltam őt tovább, remélve, hogy rá nem jellemző módon elveszíti az eszét. Ha vámpír lennék, azt mondanám sikerült őt elkápráztatnom, de ennek hiányában azt hiszem a csábítási hadműveletem első lépése járt sikerrel.
Néhány perc elteltével, melyet egyre forrósodó csókolózással töltöttünk, a kezem egyre lentebb vándorolt Edward mellkasán, mígnem elértem a nadrágjának a szegélyét, és az övcsatot is. Ott elidőztem egy darabig, nem akartam hirtelen mozdulatot tenni, mert tudtam, hogy azonnal leállítana. Mikor elkezdtem babrálni az övcsatjával, éreztem, hogy egy pillanatra megfeszül, majd mikor kibújtattam a bőrt a fém tokból, elhúzódott tőlem, és elkapta a csuklóm. Lihegett, akárcsak én, bár jelen helyzetben én voltam a fegyelmezett.
- Bella- mondta folyton hangon, mintegy figyelmeztetően. De én csak megráztam a fejem. Határozott voltam, sokkal inkább, mint eddig bármikor, amire hirtelen vissza tudtam emlékezni. Megforgattam a csuklóm, jelezvén, szeretném, hogy elengedje.
Kétségbeesetten pillantott kezeimre, melyek összefogva a sliccénél voltak, az eltökélt, kissé talán szigorú arcomra – a vágy pirossága is biztosan látható volt rajta-, s ezt elismételte néhányszor, mígnem határozottan kihúztam a kezeim, majd a csuklójánál fogva, két oldalt a combjai mellé „feszítettem” a karjait. Már éppen készült volna tiltakozni –pedig elég lett volna, ha nem hagyja magát –mikor még 5 cm-el lejjebb csúsztam az ölében, és azt hiszem, ekkor elfelejtette mit is akart tenni, ugyanis a legeslegjobb helyre kerültem. A férfiassága keményen nekem feszült, az ajkai közül pedig egy mély sóhaj tört fel.
- Ezt… - akart valamit mondani, bizonyára tiltakozott volna, de nem hagytam. Újfent megráztam a fejem, majd egyik mutatóujjamat a szájára helyeztem, majd ott tartva megcsókoltam ajkait, miközben lágyan ringatóztam az ölében. Mivel rendesen nem tudott visszacsókolni, csak enyhén csücsörítve tartotta a száját, a szemét pedig szorosan lehunyta. Görcsössége akkor engedett, mikor egyik, majd másik szemhéját csókoltam meg finoman, puhán, kedveskedően. Majd egyre lejjebb haladtam. Arca, álla, majd a nyaka két oldala következett, ahol elidőztem egy kicsit. Nem tudtam kihagyni, hogy ne csókolgassam és nyalogassam a bársonyos, isteni illatú bőrt, melytől meg-megremegett alattam, s éreztem, hogy bár valószínűleg akaratlanul, de néha ő is velem egy ritmusra mozog.
Mivel kezeit már nem kellett „lefognom”, a köntösöm megkötőjéhez nyúltam, s egy pillanatnyi habozást követően kibontottam. Edward szemei a súrlódó hang hallatán azonnal kipattantak, s bár szégyenlősségemben a fülem is belepirult a műveletbe, nagyon igyekeztem határozottnak és szexinek mutatkozni, s a vékony szatént a vállaimon keresztül óvatosan a földre csúsztattam.
Fel akartam oldani végleg az ellenállását, ezért egyik kezemmel átfogtam a nyaka bal oldalát, hogy a jobbhoz jobban hozzáférhessek. Félrebiccentettem a fejét, miközben csípőm ringatózását egy másodpercre sem hagytam abba. Halk, és nagyon apró sóhajt hallatott, mintha meg akarná akadályozni, hogy végleg élvezhesse a dolgot, hogy átadja magát annak, amit a leginkább szeretne jelenleg, de mégsem akarná megtenni!
Ezért mielőtt leállított volna –bár nem is tudom akart-e egyáltalán-, egy határozott mozdulattal beleharaptam a nyakába, melytől a csípője erősen felfelé lendült, a karjai pedig derekamra szorultak, s ágyékához vont még közelebb.
Sikerült. Áttörtem a falat, melyet nem tudott ismét maga köré építeni. Ajkaimat vadul csókolta, a kezei pedig a testemen barangoltak. Csókokkal hintette be a torkom és kulcscsontom, kezei pedig derekamat és hátamat simogatták. Én visszatértem a nadrágjához, s óvatosan, lassan, nehogy valami kárt tegyek benne, de kicipzároztam a sliccét.
Egy mély, élvezetes morgás tört fel a mellkasából, amit egy hangos reccsenés követett. Egy pillanatra nem értettem, mi szakadhatott el, de rájöttem, hogy a bugyim darabokban hever körülöttem, ez pedig örömmel töltött el. Egy gyors mosolyt engedélyeztem magamnak, majd mocorogni kezdtem, hogy valahogy lehúzhassam Edward nadrágját de úgy, hogy nekem ne kelljen helyet változtatnom. Nem igazán ment a dolog: szinte teljesen egymásra tapadtunk, a kezem is inkább közénk szorult, sem mint hogy bármi haszna is lett volna. Bosszúsan fújtam egyet, úgy tűnt, kénytelen leszek lekászálódni az öléből, hogy megszabadíthassam a zavaró tényezőktől. Ám Edward megunhatta a várakozást és az ingerlő mocorgást, mert a kezeit elvette a derekamról és az én fehérneműm után szabadon, a saját rövidnadrágját és boxeralsóját is több darabra szaggatta, mindezt két pislantás alatt.
Ismét hátratoltam a háttámlához, s kényelmesen ajkai kóstolgatásába kezdtem. Nem akartam visszamenni a szobába, sokkal jobb volt itt, a nagy nappaliban, ahol nyitva volt az erkélyajtó, s a függönyt lágyan lebegtette az óceán felől érkező szellő. Már nem féltem attól, hogy elmenekül, vagy egyszerűen itt hagy, mert a véremre szomjazik. Jelenleg a testemet többre értékelte a véremnél, ebben száz százalékig biztos voltam.
Furcsa élmény volt, hogy teljes mértékben én irányítottam. Hagyta magát. Biztos, hogy nem ezt hívják dominaságnak –igaz, nem is érdekelt, hogy mi is ez-, egyszerűen csak élvezni akartam minden egyes másodpercét az együtt töltött időnek. Ezért akart ember maradni és nem másért. Nem az iskoláért, nem a barátaimért nem a korom miatt, csakis ezért, érte.
Addig húztam mindkettőnk idegeit, amíg bírtam. Edward ökölbe szorított, meg megremegő kezei mutatták, hogy az ő érzékei is eltelítődtek, így egy lassú, elhúzott mozdulattal feljebb emelkedtem az öléből, majd férfiasságára ültem.
Mindkettőnk száját mély sóhaj hagyta el. Edward keze elernyedt, éjfeketévé változott szemeit pedig rám függesztette. Előredőlt, hogy megcsókoljam, miközben kezei a vállamra, majd melleimre tévedtek, én pedig sokkal intenzívebben folytattam az öl táncot, melyet óráknak tűnő percekkel ezelőtt kezdtem. A vállaiba kapaszkodva mozogtam, míg ő szemeit és ajkait a mellemre függesztette.
Halk sóhajok hagyták el ajkaimat, s a tempón akaratlanul is egyre gyorsabbra váltott. Bár kezdtem fáradni, eszem ágában sem volt lassítani, az ismert gyönyört hajszoltam, mindkettőnk érdekében.
Edward rövid, szenvedélyes morgása, mely már-már búgásnak hangzott, egyre sűrűbben tört fel a torkából, s megunva kínzó tempómat a fenekem alá nyúlva gyorsított rajta. Bár sebességünk nem volt vámpírokéhoz méltó, -lévén, hogy csak ő volt az-, lassan már így is a lélegzésem inkább fújtatásnak hatott, és Edward nyakába kapaszkodva dőltem hátrébb az ölében, mert éreztem a kellemes bizsergést és feszítést, mely a beteljesülést előzte meg.
De nem akartam, hogy ilyen gyorsan vége legyen, látni akartam Edward arcán azt a gyönyört, amelyet én is éreztem az elmúlt éjjel.
És megérte várni. A színtiszta extázis látszott az arcán, mikor egy rekedt kiáltást követően elérte az áhított célt. A szemét rám függesztette, s az az áhítat, csodálat és megannyi csillogás nekem is megadta az utolsó löketet. Egy hosszabb nyöszörgést követően én is követtem őt és csak testem lecsillapodása után éreztem, hogy karjai a hátamat támasztják, tekintete pedig a testemet kémleli, mint egy ragadozó a zsákmányát.
Előredőlve fúrtam nyakába a fejem, s pihentem karjaiba. Semmi kedvem nem volt megmozdulni, és szerintem neki sem: Edward mellkasa is szaporán mozgott, az ujjai pedig lustán simogatták a hátamat, libabőrt csalva elő a bőrömre az izzadtságcseppek alól.
- Ha az elkövetkezendő ezer év is ilyen lesz –szólalt meg nagy sokára Edward – azt hiszem veszek magunknak egy saját szigetet, hogy ott töltsük el.
Felkuncogtam lelkesedésén, és meg is nyugodtam: remélhetőleg egy darabig nem akar elutasítani.
- Az elkövetkezendő ezer év nem elég magából, Mr. Cullen. – dőltem hátrébb, s néztem a szemébe. – Nekem az örökkévalóság kell.
- Ezt betartani nem lesz nehéz, Mrs. Cullen – villantotta rám csodás félmosolyát, ezért elégedetten fúrtam vissza a fejemet a nyakába. Örökké, csakis az övé. Örökké, csakis együtt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó