Amikor anya kihívott a konyhába már tudtam, hogy megint egy felvilágosító hegyi beszédet fogunk hallani. Pontosan… fogunk, mert szinte biztos, hogy Emmett hallgatózni fog. Leültem a konyhaasztalhoz, a kezeimet az ölemben összekulcsoltam, és felvettem a legártatlanabb mosolyomat.

- Hallgatlak anya – mondtam.
- Kicsim – kezdte anyám, és leült a velem szemközti székre, és ő is összekulcsolta a kezét az asztalon. – Én nagyon jól tudom, hogy te egy felelősségteljes, okos lány vagy.
- Fényezd még az egómat anya – nevettem el magam, mire anya is elmosolyodott.
- Azt is tudom… vagyis gondolom, hogy ti már… – kezdte, de nem tudta befejezni.
- Anya, most komolyan erről a ciki témáról akarsz velem beszélgetni? – kérdeztem nyafogva. – Ezer, meg egyszer végigrágtuk. És különben is, éppen most mondtad, hogy milyen felelősségteljes lány vagyok.
- Védekeztek? – kérdezte végül összeszűkült szemekkel.
- Igen – hazudtam. Ugyan minek, egy vámpírnak nem lehet gyereke?!
- És, hogy? – firtatta továbbra is a témát anyám, mire én felmordultam.
- Anya, nem elég, hogy védekezünk? Muszáj még jobban zavarba hoznod? – kérdeztem vissza, és éreztem, hogy az arcom pipacsvörös. Persze nem anya kérdései miatt, hanem amiatt, hogy nagyon jól tudom, mihelyst kettesben leszünk, én ezt még vissza fogom hallani.
- Oké. Nekem annyi elég, hogy védekeztek – állt fel anya, és mellém lépett. – De ha idő előtt nagymamát csinálsz belőlem, kitagadlak az örökségből – mondta végül gúnyosan mosolyogva.
- Mintha olyan nagy lenne a vagyonunk – vihogtam fel. – De megígérem anya, nem csinálok idő előtt nagyit belőled.
- Helyes – ölelt magához, majd bevonult a szobába, míg én a konyhában maradtam, és a homlokomat az asztalnak nyomtam, és behunytam a szemem.
- Mi az cica? Hűtöd az arcod? – ült le mellém Emmett, a hangjából hallottam, hogy vigyorog.
- Igen – feleltem epésen, és felnéztem rá. – Neked szerencséd van – mordultam rá halkan. - Carlisle tuti, hogy nem tart felvilágosítást neked, heti kétszer.
- Nem, valóban nem – rázta meg a fejét ő. – Viszont én már majdnem százötven éves vagyok, valamit, csak konyítok a nőkhöz.
- Cöhh, hiszed te – mondtam, és felpattantam. – Jó éjt szülők – kiabáltam be a nappalina, majd felfelé indultam a szobámba. Még hallottam, amint Emmett is elköszön anyáéktól, majd a dobogást a mi öreg lépcsőnkön.
- Ha jól értettem, most azért vagy mérges, mert anyukád aggódik? - kérdezte mellém dőlve azt ágyra.
- Nem vagyok mérges – feleltem hevesen. – Csak… – nem is tudom, hogy miért voltam ennyire mérges, egyszerűen, mindentől idegbajt kaptam.
- Várj csak – szólalt meg Em mosolyogva, majd az orrához emelte a csuklómat, és mélyen beleszagolt. - Ahh isteni az illatod, de már értem a hisztid okát – mondta, és a fejével az íróasztalom fölött lévő naptár felé bökött.
- Oh – nyögtem elkámpicsorodva – Nem vagyok hisztis – csattantam fel, és felállva a szekrényemhez léptem, majd elkezdtem visszacsomagolni a ruháimat.
- Én szeretem, ha hisztis vagy – ölelt át hátulról. – Olyankor mindig olyan édesen összeráncolódik a homlokod – búgta szerelmesen, és a nyakamba csókolt.
Elgyengülve dőltem neki a mellkasának, és kéjes sóhaj hagyta el a számat. Egy apró csókkal így fel tud korbácsolni? Tényleg ért a nőkhöz. Szembefordultam vele, és beszívva az alsó ajkam felnéztem rá. Tudtam, hogy ettől meg ő gyengül el. Ő lehajolt hozzám, és gyengéden az ajkaimhoz préselte a sajátját. Én többet akartam, ezért a nyaka köré fontam a karjaimat, ezzel közelebb húztam magamhoz. Emmett kelletlenül tolt el magától, lebiggyesztett ajkakkal néztem fel rá.

- Legalább, addig bírd ki, amíg a szüleid alszanak – duruzsolta mézédes hangon.
- Na, jó, akkor én most lezuhanyzom – mormoltam sértetten, és kifordultam Emmett öleléséből, mire ő megragadta a karom, és visszahúzott magához.
- Tudod, hogy minden percben kívánlak, de nem akarok balhét – mormolta az ajkaim szélét csókolgatva.
- Nem hiszek neked – suttogtam elgyengülve az érintéseitől, mire ő csak megfogta a kezem, és az ágyékához húzta, ami minden kétségemet elpárologtatta. Kajánul elvigyorodtam, és gyengéden simogatni kezdtem, amivel egy halk rekedtes nyögés csaltam ki belőle.
- Megőrjítesz – zihálta, és megfogta a kezem. - Most magadra hagylak, mivel vadásznom is kell, és hozok magammal váltásruhát is – sorolta inkább magának, mint nekem. De édes, próbálja magát lehűteni.
- Menj, még mielőtt megerőszakollak – kuncogtam fel, és nyomtam egy apró puszit az arcára.
- Egy csábító boszorka vagy – morogta az orra alatt, majd az ablakomhoz sétált, és egy kecses mozdulattal kidobta magát rajta. Ha nem tudtam volna, hogy sérthetetlen, biztos szívrohamot kaptam volna.
- Bolond vagy Emmett Cullen – kiabáltam utána, mire csak egy hangos nevetést halottam.

Bementem a fürdőbe, s ledobálva magamról a ruhákat, beálltam a zuhany alá. A gondolataim megint csak szabadjára engedtem, de most nem Emmett arca jelent meg a csukott szemem előtt, hanem Alexé. De most hatalmas lelkiismeret furdalásom volt. Fel kell hívnom őt. Csak egy hívás lenne – győzködtem magam. Elzártam a csapot, és gyorsan megtörölköztem, majd magamra kaptam a kedvenc alvópólómat, aminek még mindig Emmett illata volt, majd kimentem a szobámba. A telefonommal a kezemben az ágyra dobtam magam, és már tárcsáztam is Alex számát. Alig két csöngés után már meg is halottam a kissé morcos rekedt hangot.

- Igen – szólt bele ő komolyan.
- Szi..szia Alex! – köszöntem akadozva.
- Lizzy! – hangja egyszerre vidámabb lett. – Mit szeretnél? – morogta végül, mint akinek eszébe jutott, hogy mi nem is vagyunk jóban.
- Még mindig pipa vagy rám – kérdeztem csüggedten.
- Már hogy ne lennék rád mérges? – csattant fel ő mérgesen. – Visszamentél hozza, ahhoz a… azok után, amit veled tett.
- Nem úgy volt, ahogy hittem Alex – vettem a védelmem alá szerelmemet. – Ez egy fatális félreértés volt… – magyaráztam bőszen.
- Nézd Lizzy – vágott a szavamba idegesen ő. – Engem csöppet sem érdekel, engem te érdekelsz – mondta végül lágyabb hangon.
- Alex, és nagyon szeretlek, de… – sóhajtottam fel.
- De csak, mint barát – fejezte be helyettem a mondatot lehangolva. – Ki lettem kosarazva. Ennyi!
- Én nem akarom, hogy haragudj rám – a hangom megremegett. Nem akartam elveszteni, mint barát, mert nagyon sokat segített nekem, az elmúlt két hónapban nélküle nem bírtam volna. – Én nem akartalak áltatni.
- De mégis hiú ábrándokba ringattam magam – vallotta be ő őszintén.
- Kérlek, bocsáss meg nekem – kérleltem remegő hangon.
- Most mennem kell – mondta válasz helyett. - Ígérem, hogy felhívlak még. Gondolkoznom kell – mondta végül.
- Rendben – törődtem bele egyhangúan. - Szia!
- Lizzy, boldog vagy? – kérdezte szomorkás hangon.
- Igen, boldog vagyok – feleltem őszintén.
- Akkor egy kicsi én is –csengett lágyan a hangja. - Szia!
- Szia – motyogtam, a már üres vonalnak.

Na, ez nem ment valami simán – gondoltam magamban, de legalább megígérte, hogy hívni fog. Hanyatt dobtam magam, és a plafont kezdtem el fixírozni, miközben feltárcsáztam Angie számát, és egy hosszas élménybeszámoló után, ő is elmesélte, hogy mi történt az alatt az egy nap alatt. Alex sokszor kinevetett minket emiatt a nyár folyamán. Hiszen tényleg nevetségesek voltunk, mert alig töltöttünk el pár órát egymás nélkül, máris élménybeszámoltunk arról, ami velünk történt.
Én annyival leszereltem akkor, hogy a nők bármiről órákat képesek regélni. Alex, ezt nem hitte el, ezért bizonyíték gyanánt megkértem, hogy dobjon fel egy témát nekünk és figyeljen. Persze ő a foci témát dobta fel, és mi Angievel egymásra mosolyogtunk. A focitól, egyszerre a focistákra terelődött a szó, majd egy másfél órás könnyű csevej után, kilyukadtunk a mai sportdivatig. Alex csak tátott szájjal figyelt minket. Egy „ti nyertetek”kel kivonult a nappaliból, és mi vihogva kiabáltuk utána, hogy mi megmondtuk.

Miután letettem a telefont, lemásztam az ágyról, és befejeztem, a kipakolást. Miután mindent visszatettem a helyére, a szemem megakadt azon a fényképen. A kezembe vettem, és az ágyam szélére ültem. Nem tudom, hogy meddig nézhettem, mert egyszer csak egy halk dobbanást halottam. A zaj irányába fordítottam a fejem, és megláttam a vigyorgó szerelmemet, aki még így a félhomályban is úgy festett, mint egy görög félisten szobra. Lassan mellém sétált, és lehuppant mellém az ágyra, majd kivette a kezemből a képet, és mosolyogva megszólalt.

- Szeretem ezt a képet – mondta kedvesen.
- Emlékszel mikor készült? – kérdeztem oldalra biccentett fejjel, mintha nem tudnám, hogy a vámpírok emlékezete kiváló.
- Persze, hogy emlékszem – Em ezt olyan hangon mondta, mintha végigsértettem volna, még a feltevéssel is. - A nappalinkban készült, éppen egy kisebb vita utáni kibékülés volt. Még arra is emlékszem, hogy min vesztünk össze – folytatta leszegett fejjel.
- Én már nem – mondtam szorosan hozzá bújva.
- Levy felvetette a gyerek témát – mondta végül szomorkásan, és maga elé révedt, mint aki a fejében forgatja a képeket.

Ekkor nekem is beugrott az, az ominózus nap. Suli után a Cullen ház nappaliban tanultunk, jobban monda csak én tanultam, mivel a többieknek nem volt szüksége erre. Minek, amikor ki tudja, hogy hanyadszorra járják már újra az iskolát. A kanapán ültem, jobban mondva, Emmett ült a kanapén, én pedig az ölébe kuporodva, magoltam a biológiát. Egyszer csak Alice táncolt be a szobában, s nyomában Jasper és Levy kullogtak. Egy rózsaszín fényképezőgép volt a kezében, amit minden harmadik másodpercben elkattintott.

- Lizzy, már megint tanulsz – méltatlankodott Alice, és csinált rólam egy képet. – Minek, amikor kened-vágod a biológiát? – nézett rá a könyvemre.
- Jobb biztosra menni – mondtam fel sem nézve a könyvből.
- Mit vesztek? – érdeklődött Levy, lehuppanva egy fotelba.
- A szaporodást – feleltem még mindig a könyvbe nézve.
- A gyakorlat már megy neki – brummogta az én nagy macim kuncogva.
- Haha – morogtam epésen s közben éreztem, hogy az arcomba szökik a vér. – Nekem, most az elmélet kell – öltöttem rá a nyelvemet.
- Ne nyújtogasd, mert le találom harapni – búgta kéjes hangon szerelmem.
- És te szeretnél gyereket Lizzy? - Levy kérdése fejbe vágott, mint egy medicinlabda. Emmett felmordult, és pedig rá kaptam a fejem.
- Ezren még nem gondolkoztam el – hazudtam, színtelen hangon. Dehogynem, csak soha nem mertet megemlíteni. És akkor sem gondoltam erre, amikor Edward a közelemben volt. Esme egyszer elmesélte nekem, hogy mielőtt átalakult volna, volt egy babája, de meghalt. Utána, pedig sajnos nem lehetett gyermeke, mivel a vámpírok terméketlenek.
- Lizzy – fordított maga felé szerelmem, a szemei bűnbánóan csillogtak. – Tényleg soha nem gondolkodtál azon, hogy szeretnél e anya lenni? – kérdezte komolyan.
- De igen, gondolkoztam rajta – vallottam be őszintén. Hiába, neki nem tudok hazudni.
- És?
- És semmi – feleltem egyszerűen. – Ha majd olyan leszek, mint te, akkor örökbe fogadunk egy bébit – bólogattam hevesen.
- Ezt nem tehetem veled – mondta Em, elnyúzott hangon, majd letett maga mellé, és felállt. – Nem hiszem el, hogy nem szeretnéd megtapasztalni az anyaság örömeit – nézett rám mérgesen villogó szemekkel.
- Ezt nem mondtam – mondtam alig hallhatóan. – Szeretném, de azt is tudom, hogy csak tőled akarok babát.– felemeltem a kezem, mert Emmett szólásra nyitotta a száját. – Szívem, én nem akarok mást, csak téged.
- Gondolod ezt most – morogta ő, és hátat fordított nekem. - Talán tényleg jobb lenne ha… – nem fejezte be a mondatot, de tudtam, hogy mit szeretne, bennem meg felment a pumpa, elegem volt abból, hogy egyfolytában kételkedik a szerelmemben.
- Jobb lenne mi? – pattantam fel mérgesen, és a táskámba dobtam a könyvem. – Tudod mit Emmett Cullen, pukkadj meg! – kiabáltam kikelve magamból, és a kijárat felé masíroztam.
- Lizzy – szólalt meg Alice fájdalmas hangon. Nem törődtem vele, már majdnem az ajtónál voltam, amikor Emmett ölettem termett a semmiből.
- Sajnálom, oké? – nézett rám bűnbánóan. – Szeretlek, és nem akarom, hogy bármiről is lemondj miattam – motyogta az arcomat simogatva.
- Én is szeretlek, te hülye – néztem fel rá, és belehajtottam a fejem a hatalmas mancsába. - Nem mondok le semmiről. Én csak téged akarlak, mindig.

Az ajkaink egymásra találtak, én pedig úgy tekeredtem szerelmem kőszikla testére, mint egy csábító kígyó. Akkor csak egy kis kuncogást hallottunk, és azt, hogy Alice elkattintja a fényképerőgépet.

- Lizzy, cica, hallasz? – Emmett hangja zökkentett vissza a jelenbe.
- Igen, csak elkalandoztam – feleltem mosolyogva.
- Még mindig úgy gondolod? – kérdezte szomorkásan.
- Még mindig – feleltem őszintén. – Még mindig csak te kellesz nekem.
- Helyes válasz – mosolyodott el szerelmem, és szenvedélyesen megcsókolt. Hanyatt döntött az ágyon, és a nyakamat kezdte kényeztetni, de akkor megkordult a gyomrom, mire felnevettem.
- Éhes vagyok – jelentettem ki, mire ő lepattant rólam, és a vállán átdobva lesétált velem a konyhába.
- Csináljak neked tojást? – kérdezte vigyorogva, majd a lábamra állított.
- Most egy szendviccsel is megleszek – feleltem mosolyogva, és derékig behajoltam a hűtőbe. Miután elkészítettem a szendvicset, felugrottam a konyhapultra, és majszolni kezdtem.

Emmett előttem állt, és mosolyogva figyelte, ahogy elpusztítom a méteres kenyérszeletet. Miután megettem, lehajtottam egy pohár tejet, és már éppen le akartam szállni a pultról, amikor szerelmem szorosan elém állt. Először nem tudtam, hogy mit akar, de aztán rájöttem a szándékára, amikor szenvedélyesen a számra tapadt. Kezei közben a combomra siklottak, és apránként felfele kezdtek araszolni.

- Emmett, a szüleim fent alszanak – suttogtam a szájába.
- Majd csendesek leszünk – felelte ő is halkan, és újra birtokba vette az ajkaimat. Közben a kezei a pólóm alá dugta, keresve, a bugyim pántját. – Nincs rajtad… – nézett a szemembe, mire én csak beszippantottam az alsó ajkam, és megráztam a fejem. – Tökéletes – morogta ő kéjtől elfúló hangon.

Ajkaink megint egymásra találtak, s közben teljesen feltűrte a pólómat, és a kezeibe vette a melleimet, lágyan masszírozva őket. Halk nyögések hagyták el a számat, amikor elszakadva a számtól, az ajkai közé vette a kőkemény mellbimbómat. A konyhapult szélébe kapaszkodva próbáltam visszatartatni a feltörő hangos nyögésemet, amikor a keze a combom belső részét kezdte el kényeztetni. Az ajkamba haraptam, amikor az ujja belém siklott.

- Emmett – nyögésem, szinte csak sóhajtás erejű volt. – Le fogunk bukni.

Ő az ajkaimra talált, és szenvedélyesen csókolni kezdett, miközben egyre hevesebb, és hevesebb mozdulatokat tett a kezével. Nyelvünk őrült táncba kezdett s hol én, hol padig ő nyögött bele a csókunkba. A lábaim a csípője köré fontam, ezzel közelebb húztam magamhoz, csak azért, hogy elérjem a nadrágja csatját. Végigsimítottam a keményen nekem feszülő férfiasságán, miután kicsatoltam az övet, s bedugtam a kezem a nadrágba.
Most már Emmetten is észrevettem, hogy alig bír csöndben maradni. A nyakamba fúrta az arcát s csókolgatva a vállam, halk morgásokat hallatott. Nem bírtam tovább, érezni akartam őt magamban. Egy mozdulattal letoltam róla a nadrágot, és az alsót is s a keze után nyúltam, és a derekamra raktam azt. Egymás ajkára tapadva váltunk eggyé, s karom szorosan a nyaka köré tekertem, és beletúrtam a hajába. Alig bírtam visszatartani a torkomból feltörő jóleső sóhajt, s éreztem, hogy ő is erősen türtőzteti magát. Halkan zihálva mozgatni kezdte a csípőjét, mire én az ajkaiba harapva előbbre csúsztam a pulton. Hangos nyögés hagyta el a számat egy erősebb lökés után.

- Csss – suttogta szerelmem rekedten zihálva.
- Szadista – mosolyogtam bele a csókunkba, majd megmozdítottam a csípőmet, mire Emmett szorítása erősebb lett a derekamon.

Összhangban mozogtunk, egyre gyorsabban, és gyorsabban, visszafojtott kéjes nyögések, és halk sóhajok közt. Szerelmem felemelt a pultról, és a legközelebbi székhez lépett, majd leült rá. Kezeit a fenekem alá csúsztatta, irányítva a mozgásunkat. Csípőm vad mozgásba kezdett, amikor megéreztem a közeledő beteljesülést. A belsőm remegett, talán az őrjítő kéjtől, és attól, hogy anyámék bármelyik pillanatban lejöhetnek, rajta kapva minket.
Hezitálni kezdtem, és ezt ő is észrevette, mert lökései erősödtek, és egyre gyorsabban és gyorsabban mozgott alattam, miközben ajkaival belém fojtotta az egyre hangosabb nyögéseket. A vállába kapaszkodtam, s körmöm a bőrébe mélyesztettem. Már szinte nekem fájt a görcsös markolásom. A bizsergés a belsőmben erősebb lett, és az ájulás környékezett. Szinte öntudatlanul ért a teljes beteljesülés. Megfeszült a testem minden egyes porcikája, görcsösen szorítottam az ajkam Emmett márvány sima ajkaira. Még így sem tudtam visszafojtani egy halk sikolyt. De éppúgy Em torkán is kicsúszott egy mély állatias morgás, amikor ő is elérte a mérhetetlen extázis legnagyobb szintjét. Zihálva ölelkeztünk, alig mozdulva pár centit, mikor egyszer csak Emmett felkapta a fejét a vállamról, és szinte azonnal felpattant velem, és visszaültetett a pultra, majd villámgyorsan magára kapkodta a ruháit. Elém állt, és megigazította a pólót rajtam, majd egy gyermeki mosolyt villantva a fülembe suttogott.

- Végszóra – kuncogta, és akkor én is meghatoltam a lépcsőn dobogó lábakat. - Próbálj meg ne túl kielégült képet vágni – utasított kajánul vigyorogva. Mire én rendezni próbáltam a vonásaimat.
- Gyerekek, ti vagytok azok? – hallottuk meg apám hangját, mire Emmett a kezembe nyomta a félig üres tejes poharat.
- Mi vagyunk az Harold – felelte színtelen hangon, amíg én belekortyoltam a tejbe. Csak akkor jöttem rá, hogy milyen szomjas is vagyok. Gyorsan inni kezdtem. - Lizzy megéhezett – mondta Em, miközben apám belépett a konyhába.
- Éjféltájt? – kérdezte apám összeszűkült szemekkel.
- Igen apa – mondtam letéve a poharamat. Mérhetetlenül örültem, hogy nem anya jött le, mert ő már az első pillanatban észrevette volna, hogy remeg a hangom. – De már megyünk is aludni – pattantam le a pultról, és megindultam a lépcső felé. – Jó éjt apa – nyomtam egy puszit az arcára elhaladva mellette. Emmett is elköszönt és szorosan mögöttem követett a lépcsőn felfelé, miközben halkan kuncogtunk.

Beérve a szobámba az ágyra vetettem magam, és kitört belőlem egy hangos nevetés. Szerelmem is velem kacagott, miközben mellém telepedett. Miután elapadt a nevetésünk, szerelmesen néztünk egymás szemébe, de Emmett ajkai még mindig mosolyogtak.

- Mi az? – kérdeztem a szemeibe nézve.
- Tejbajszod van – kuncogta, mire belőlem megint kitört a nevetés.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.