(Alice szemszöge)
-Jasper, igazad volt. - néztem az említettre - Valami baj lehet. Felmegyek, és beszélek Edwarddal.
-Ne, most ne! Hagyd lenyugodni egy kicsit. - nézett a szemembe.
-Hát jó. - törődtem bele, majd leültem a kanapéra és vártam.
Órákon át ültem a nappaliban, és azon gondolkodtam, mi történhetett. Több dolog is az eszembe jutott, de végül mindet kizártam és inkább tovább vártam. Egy idő után megelégeltem, hogy itt kell ücsörögnöm, amíg bátyám szét szedi az egész szobát - mivel a várakozás alatt kisebb-nagyobb puffanások zaja szűrődött ki ajtaja mögül.
-Na jó, felmegyek. Ezt már nem bírom.
Jasper meg sem próbált megállítani. Valószínűleg tudta, hogy úgysem fog sikerülni. Mikor felértem, bekopogtam.
-Edward, bemehetek? - ...csend... - Edward, kérlek.
-Gyere.
Benyitottam, de rögtön meg is bántam. Edward a sarokban gubbasztott, fejét a kezébe temette. A könyvek a földön hevertek a CD-kel együtt. A polcok össze voltak törve, a kanapé már nem is volt a szobában, gondolom kihajította az ablakon.
Mennyire igazam volt! A fekete kanapé és annak darabjai ripityára törve hevertek az udvar egy-egy pontján.
-Edward, mi történt? - kérdeztem, de válasz nem kaptam.
-Miért? - kérdezett most ő, s közben ökölbe szorította a kezét.
Tudtam, mire gondol. Most az fog következni, hogy számon kéri, miért csaptam be, és miért mondtam azt, hogy Bella meg fog halni.
-Én csak...csak....azt szerettem volna, hogy visszamenjünk Bellához és boldogan éljünk, amíg meg nem ha..... - a mondat végét elharaptam.
-Amíg meg nem halunk??? - nézett rám Edward idegesen. - Alice, mi nem halunk meg. Nem halhatunk meg. Velünk ellentétben Bella meg fog halni. Hiába szeretném visszaforgatni az időt, nem megy. Ha megtehetném, átváltoztatnám Bellát, ahogy mindig is szerette volna, de most már nem tehetem meg. Jacobot fogja választani és együtt megöregednek, érted??!! Mert az a mocskos dög bevésődött Bellába. Fel tudod ezt fogni, Alice?? - a mondat végére már sírt. Hangtalanul sírt, s közben erősen szorított. Én is átöleltem.
-Edward, ez igaz? - néztem a szemébe.
-Azt hiszed, hazudok? Tudod, én nem vagyok olyan, mint te.
Ez most rosszul esett, még ha igaza is van.
-Sajnálom, nem gondoltam komolyan. - vonta vissza hirtelen az előbb tett kijelentését.
-Nem, semmi baj. Igazad van, becsaptalak. Becsaptalak csak azért, hogy nekem jobb legyen. - mondtam lehajtott fejjel.
-Nem. Nem azért, hogy neked jobb legyen, hanem hogy a családunknak jobb legyen. - emelete fel a fejemet s közben a szemembe nézett.
-Lehet.... - hagytam rá. - De...mi az, hogy Jacob bevésődött Bellába? Ez meg hogy lehet?
-Az a Black vérfarkas.
-Micsoda?? Ő is az? De akkor veszélyt jelenhet Bellára is.
xXx
(Bella szemszöge)
Gyorsan megfordultam, hogy lássam, kivel van dolgom. Amint szembe találtam magam az illetővel, hangosan kifújtam a levegőt. Jacob volt az.
-Jaj, Jake, megijesztettél.
-Bocsi, nem volt szándékos.
-Semmi baj. De mit keresel te ilyenkor kinnt az erdőben?
-Ezt én is kérdezhetném. - mosolygott rám - Amúgy járőrözök. Tudod, mi farkasok mindig ezt tesszük.
-Miért?
-Hogy észrevegyük a betolakodókat.
-Betólakodók??
-Vámpírok - "világosított" fel.
-Óohh.....értem. - néztem rá.
Pár percig csend volt, majd folytattam.
-Lehetne egy kérésem?
-Persze, bármi.
-Haza vinnél?
-Csak nem eltévedtél? - kérdezte, s közben egy jót derült a helyzetemen.
-Hát...de - ismertem be.
Az erdő Jake öblös nevetésétől visszhangzott. A végén már én is vele kacagtam.
-Na de komolyan...haza tudnál vinni? Persze csak ha van időd, és ismered az erdőt annyira.
-Boldogan haza viszlek.
-Köszi.
-Nincs mit. Na akkor indulunk?
-Naná!
Út közben beszélgettünk erről-arról. Nagyon szerettem volna elkerülni a "kényes" témákat, de sajnos most sem úsztam meg.
-Bella. Tudom, hogy most még nehezebb választ adnod, de szeretném tudni, mire számíthatok - mondta már az erdő szélén, a ház mögött.
-Tudtam, hogy egyszer eljön ez is, de reméltem, hogy még nem kell választ adnom.
-Óhh, értem. Minél jobban húzni akartad az időt, hátha addig belehalok a várakozásba. - mondta ironikusan.
-Nem, ez nem így van. Csak elég nehéz elmondani.
-Szóval már döntöttél?
-Hát....azt hiszem.
-Hiszed, vagy tudod?
-Tudom.....
-Szóval?
-Tudod, Jacob, én szeretlek, de csak mint a legjobb barátomat, akivel szívesen beszélek az életről, a mindennapjaimról és örömest nevetek vele a sok hülyeségen, ami szóba kerül. De sosem tudok majd rád úgy nézni, mint férfira.
-Tudtam. Tudtam, annyira éreztem. - mondta idegesen.
Egész teste remegett a dühtől. Éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. Minél hamarabb le kell nyugtatnom.
-Jake, nyugi. Lehetünk barátok.
-Bella, én nem akarok a barátod lenni. Én az akarok lenni, akire rámernéd bízni az életedet is.
-Sajnálom Jake, de ez lehetetlenség.
-Persze, mert azt a mocskot választod. Hogy is várhatnám, hogy engem válassz, hogyha ott van neked Rómeó, aki dúsgazdag - ironizált.
-Jake, ezt te sem gondolhatod komolyan - suttogtam.
-Már miért ne gondolhatnám komolyan??
Fájt, hogy azt képzeli rólam, csak a pénz miatt választom Edwardot.
-Csak a féltékenység beszél belőled!! - kiáltottam az arcába, majd hátrálni kezdtem.
-Fuss csak, úgy is tudod, hogy végleg nem szabadultál még meg a problémáktól.
-Mitől vagy ilyen biztos ebben??
-Attól, hogy nem adom fel, és harcolni fogok érted, a szerelmedért.
-Ne tedd.... - suttogtam.