(Bella szemszöge)


Hajnalban felriadtam, mivel szörnyű álmom volt. Könnyeim kicsordultak, és szorosan Edwardhoz bújtam. Tőle vártam a nyugalmat és a szeretet.
- Jobban vagy? – kérdezte órák múlva. Visszaaludni nem mertem, mert féltem, hogy újra rémálmok fognak gyötörni.
- Nem – válaszoltam rekedt hangon, már nem is tudom mióta nem beszéltem. Edward elmosolyodott, hisz végre megszólaltam.
- Örülök, hogy nem csak fekszel és emészted magad. De az lenne a legjobb, ha ennél is. Nem akarod, hogy felhozzak neked valami ennivalót? – Hallottam, ahogy Esme egyből a konyhába rohan, majd elővett egy tálat, és máris ,,reggelit” kezdett készíteni.
- Igazából… nem vagyok éhes… – mondtam tétován, de láttam a szemeiben az aggodalmat, ezért így folytattam. – De azért egy kicsit eszek!
Amint kimondtam ezt a mondatot, már itt sem volt a szobában. Egyedül maradtam, így nyugodtan visszasüllyedhettem az önmarcangolásba. Miért pont ők, miért nem én? Ők voltak a legjobb szülők a világon, és csak azért haltak meg, mert engem védtek! Miért nem adtam ki magam a Volturinak?


Valaki finoman megrázta vállam. Felnéztem egyenesen Edward gyönyörű szemeibe.
- Ne vádold magad! Te nem tehetsz semmiről! – abban a pillanatban hittem neki. Nem akartam mást, mint hogy megvigasztaljon. Azt akartam érezni, hogy valaki szeret engem. Tőle vártam mindent.
- Ez nem igaz… - motyogtam. Szorosabban ölelt magához, amitől én még jobban éreztem az illatát. Nem akartam elengedni, jelen pillanatban ő volt az egyetlen személy, akit közel engedtem magamhoz.
Felnéztem, egyenesen gyönyörű arany szemeibe, és úgy éreztem, itt a vég. Semmi sem számított, csak az, hogy Ő itt van velem, átkarol és megvéd. Tudtam, hogy rá mindig számíthatok, mindig itt lesz mellettem. Ő maga a tökéletes személy számomra, akire csak barátként nézhetek.
Arca egyre csak közelített felém. Összezavarodtam. Barátok vagyunk, miért teszi ezt? Így is elég nehéz mindennap látni Őt, ahogy elmosolyodik, vagy amikor a szél összeborzolja amúgy is kócos haját.
Annyira közel volt… mégis kibírhatatlan volt a távolság köztünk. Gondolkodás nélkül közelítettem felé.
Éreztem mámorító illatát, és már csak egyet akartam… megcsókolni Őt.
Szemeiből komolyságot tudtam kiolvasni, de volt még ott valami… Nem értem rá ezen gondolkodni, mert ajka rátapadt az enyémre… és Esme benyitott.
- Oh, elnézést. Majd később visszajövök! – jött a meglepett hang az ajtóból. Rögtön szétrebbenünk.
- Izé… semmi… semmi nem történt… mi – dadogtam, és éreztem, hogy elpirulok.
- Köszönöm, hogy felhoztad Bella reggelijét! – mondta Edward zavartan. – Azt hiszem, én most megyek – hozzám fordult, és láttam rajta, hogy hezitál. Homlokon csókolt, de szigorúan baráti alapon. – Jó éjt! – és távozott a szobából.
- Készítettem egy kis rántottát és pirítóst! Remélem ízleni fog – mosolygott rám melegen. Anyu jutott eszembe, ahogy minden reggel a konyhában várt boldog mosollyal az arcán.
Könnyeim utat törtek maguknak, és végig folytak az arcomon.
- Jaj, kicsim! – Letette a tálcát, majd mellém ült, és átölelt. Ott zokogtam az éjszaka közepén, és most először éreztem magam elhagyatottnak. Esme nyugtató szavakat mormolt a fülembe, miközben a hátamat simogatta. Zaklatottan aludtam el, mert tudtam, holnap rosszabb lesz minden…


- Jó reggelt! – libbent be a szobába Alice. Széthúzta a függönyöket és bevetődött a gardróbba. Visszadőltem az ágyra, és a fejemre húztam a takarót.
- Semmi lustálkodás! Lemész enni, aztán indulunk! – mondta, majd éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy. - Tudom, hogy borzalmas, ami veled történt, de el kell rendeznünk a dolgokat – folytatta együtt érző hangon. – Elmegyünk, csináltatunk neked iratokat, mert nem sokára költözünk. A Volturi miatt minden ember veszélyben van Forksban. Úgy gondoltuk, Alaszkába megyünk, a Denali klánhoz. Ők biztos tudnak nekünk segíteni. A házatokból minden bútort oda szállítunk, és majd ott kiválogatod, amit meg szeretnél tartani.
- Hagyj menjek el oda! – ültem fel hirtelen.
- Hova?
- A szüleim házába. Csak még egyszer, utoljára – könyörögtem Alicenek. A távolba meredt, és én tudtam, látomása van.
- Egy feltétellel. Valaki elkísér téged – majd tétován hozzátette. –Tudod, a Volturi miatt…
Bólintottam. Alice felém nyújtott pár ruhadarabot.
- Vedd fel ezeket! – utasított, majd puszit nyomott az arcomra, és távozott a szobából. Engedelmesen felhúztam magamra a sötétkék pólót és famert, végül egy fekete cipőt, majd lementem a nappaliba.
- Jó reggelt! – köszöntött Carlisle. – Esme könnyű reggelit készített neked, hisz vissza kell szoktatnunk a gyomrodat az ételhez. Kérlek, most már egyél!
- Nem vagyok éhes… - motyogtam.
- Enned kell! Szerinted ezt szeretnék látni a szüleid is? Mert én nem azt akarnám látni, hogy a lányom tönkre teszi magát – mondta nyersen Rosalie.
- Rosie… - kezdte volna Emmett, de Rose leintette.
- Szedd össze magad! Ne legyen hiába a szüleid áldozata! – Azzal felrohant az emeletre. Igaza volt, de még nem voltam készen.
- Gyere, reggelizz meg! – szólalt meg Esme, pár perc kínos csönd után. Engedelmesen követtem, majd a konyhába érve, leültem egy székre, és enni kezdtem. Áhítattal nézte, ahogy majszolgatom a pirítóst és iszom a narancslét.
- Köszönöm… - mosolyogtam rá erőtlenül. Biccentett, és elvitte a tányéromat.
- Kész vagy? Nagyszerű! – ugrándozott be Alice. – Induljunk!


A következő pár óra, mind hamis iratok készítésével ment. Alice ide-oda pattogott, míg én unottan ültem, és a szüleimen gondolkoztam. Tudom, hogy nem akarnának így látni, de nem tudok boldog lenni nélkülük. Ők voltak az életem és miattam haltak meg.
- Akkor most menjünk a házatokhoz! – csicseregte Alice, majd felhúzott a székből. A kocsiban egész úton nem szóltunk egy szót sem. A biztonság kedvéért Jasper velünk jött, hátha a Volturi hirtelen támadást tervezne.
- Nem mehetnék be egyedül? – kérdeztem. Ezt most nekem kell végig csinálnom. Utoljára látnom kell ezt a házat, és utána a jövőmre kell koncentrálnom.
- Menj, nem lesz semmi baj! – mondta Jazz.


Besétáltam a kis kertbe, majd fel a verandára, végül benyitottam az ajtón. A ház, amelyre otthonomként tekintettem, most csak egy épület volt. Nem éreztem anyu és apu megnyugtató illatát, nem hallottam a hangjukat, és nem ölelhettem meg őket. Könnyeim alattomosan kicsordultak, de nem fáradoztam azzal, hogy letöröljem őket. Végig mentem az összes szobán, kivéve az ő szobájukat.
A szoba előtt álltam. Ezt hagytam utoljára, hisz itt van a legtöbb emlék a szüleimről.
Felsóhajtottam, és lenyomtam a kilincset. A helyiség ugyanolyan rendezett és tiszta volt, mint pár napja, csak a boldogság hiányzott belőle. Az éjjeli szekrényen még mindig képek hada állt, és az ágy még mindig tele volt díszes párnákkal. Odamentem a könyves polchoz, és levettem apu kedvenc könyvét.
Belelapoztam, mire kihullott egy lap belőle. Érdeklődve vettem fel a földről, és kezdtem el olvasni.

Bella!
Mikor ezt a levelet olvasod, mi már nem leszünk. Cullenék sem tökéletesek, ezért mindenre kellett gondolnunk. A levelet azért írtam meg, hogy tudd, ez nem a te hibád.
Pontosan tudtuk, hogy mire vállalkozunk, amikor kiderült, Marie terhes veled. Végtelenül boldogok voltunk, és sosem bántuk meg, hogy megtartottunk téged. Nem ilyen életet akartunk neked biztosítani, de a Volturi elől nem lehet hosszú ideig elbújni. Most se sikerült.
Bár Carlisle szerint jó esélyünk van a nyerésre, mi nem látjuk ilyen optimistán a dolgokat anyáddal. Mindenre fel kellett készülnünk, a biztonságod érdekében.
A konyhában a szőnyeg alatt van egy csapóajtó. Nyisd ki, ott találsz egy apró széfet. Benne pénz található. Cullenék be fognak fogadni téged, ebben biztosak vagyunk. De meghagytuk neked a választást, hogy dönthess az életedről… egyedül vagy családban akarsz-e maradni.
Jól fogsz dönteni… mindig jól döntesz!
Találd meg a szerelmet… a boldogságot… azt, amit keresel, hogy ne érezd magad egyedül! De mi már tudjuk, hogy döntöttél… Őt akarod, de meg kell harcolnod érte! Nem hullik az öledbe a boldogság, küzdj érte!
Megnyered a csatákat, mind a Volturival, és magad ellen is! Mert erős vagy, Bella!
Utolsóként elmondjuk, hogy te vagy a legcsodásabb gyermek a világon… és nem vagy különc, mint te azt hiszed! Te nem azért vagy egyedi, mert félvré vagy, hanem a lelked és személyiséged miatt.
Tudni fogod, hogy mit kell csinálnod… éld az életed, éld az álmaidat, és éld meg a szerelmet!
Anya és Apa

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 1 hozzászólás

1

2011.04.16. 23:50 bea Szia! Ez nagyon meghtóvolt. Amikor a levelet olvastam Elsírtam magam és  ez nálam nagy szó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! KÖSZI HOGY EZT MEGÍRTAD!