A busz kényelmesnek tűnt. Alice-szel az utolsó kettes ülésbe ültünk, ahonnan kellemes kilátás nyílt minden felé. Edward és a kicsit megszeppent Mike pedig mellénk ültek. Amikor betettük a csomagjainkat a buszba, a sofőr hitetlenkedve meredt Alicere, aki egy mosollyal elsimította a dolgot. A többi diák még lent búcsúzkodott, vagy a csomagokat rendezgették, vagy a hatalmas LCD tv-t nézték a buszban. Nem is értem, hogy lehet a sulinak minderre pénze. Habár… ha belegondolok honnan. – sandítottam a mellettem ülő energiabombára, aki telefonon beszélt Jasperrel.
-Edző, lehet berakni dvd-t? – kérdezte Eric.
-Persze, miután megnéztük Mrs. Valerie oktatófilmjét. – válaszolta Clapp edző. Edwardból kitört a nevetés Eric fancsali képe láttán, de köhögésnek álcázta.
-Nem hiszem el. – sóhajtottam. – Mennyi oktatófilmmel akarnak még traktálni minket?
-Lesz a drogokról is, majd év végén. – mosolygott Edward.
-Ezeket az órákat el fogom lógni, mert különben belehalok az unalomba. Ráadásul, ha az emberek nem képesek felfogni, hogy védekezzenek, vagy ne drogozzanak, és ne cigizzenek, mert csak saját maguknak ártanak vele, akkor az ő bajuk.
-Egy kicsit a miénk is. Szerintem a drogosok és az alkoholisták vére nagyon büdös. – mondta Alice.
-Jól van kölykök! – dörrent Clapp edző hangja. – Indulunk! Aki tengeribeteg, az üljön előre! Remélem mindenki elintézte a folyóügyeit, mert nem állunk meg. Indulás!
Nem beszélgettünk a buszon. Alice alvást színlelt, én pedig bedugtam a fülembe az Ipodomat és hallgattam a kedvenc számaimat. Edward is alvást szimulált, de néha-néha megrándult az ajka a mosolygástól. Ha jobban szétnézek, látom is, hogy a busz egyik fele őt bámulja – a busz fele pedig lány. Valószínűleg most éppen róla fantáziálgatnak. Egy-két gyilkos pillantást is kaptam, mert én vagyok a párja, de leginkább mindenki megmaradt a fantáziálgatásnál. Az oktatófilm után Mike és Eric kikönyörögték, hogy berakhassanak egy vámpíros filmet. Voltak, akik magukon kívül sikoltoztak az ijesztő részeknél, én meg szakadtam a nevetéstől, amikor hosszú szemfogakkal, talpig bőrcuccba öltözött izmos és kopasz palik rohangálnak emberi tempóban az áldozataik után, akik kizárólag nők, majd viaskodnak áldozataikkal, akik megsebesítik őket. Utána vacsora és hazarepülnek denevér alakban. Edward kikukkantott a pillái alól és kérdőn felhúzta a szemöldökét. A képernyőre mutattam, ahol az egyik lány éppen csíkokat karmol a vámpír arcára. Ezek után már szinkronban nevettünk a dolgokon egészen addig, amíg Alice úgy nem döntött, hogy „felkel”.
-Jót aludtál? – kérdezte Edward.
-Jót álmodtam. – vigyorogta Alice.
-Mit is? – érdeklődtem most én.
-Jasper azt tervezi, hogy megszöktet egy vadászatra. Nem aranyos?
-De, nagyon cuki. – nevetett Edward.
-Még öt perc és ott vagyunk! Mindenki keljen fel! – kiabált Clapp edző, kicsit sem tekintettel az alvó gyerekekre, vagy Mrs. Valerie-re. – A kulcsokat mindenki ott veszi át. Mai program a kipakolás és semmi más. A szabályok, amíg ott vagyunk:
Szót fogadtok nekünk.
A táncpróbákra mindenki lejár.
Mindent csak engedéllyel lehet csinálni.
10 órakor takarodó van. – erre a mondatára hangos „ó”-zás volt. – Legyen 11.
Takarodó után csak a szobatársak tartózkodhatnak egy szobában! Mindig végigjárunk és leellenőrizzük.
-Megérkeztünk. – suttogta a buszsofőr. Illetve nem suttogta, de Clapp edző hangja mellett annak tűnt.
-Egy hét Emmett képzelgései nélkül. Csodálatos lesz. – mondta Edward.
-Ó, Edward, nem csak azért lesz az. – kacsintott rám Alice. Már megint ez a hülyesége!
-Alice, már mondtam, hogy mi csak…
-Ti csak vakok és idióták vagytok. – dünnyögte és kilibbent a buszból, hogy átvegye a bőröndjeit.
Clapp edző és a sofőr együttes ereje kellett ahhoz, hogy kit tudják venni azt a két óriásmonstrumot. Miután kiszedték, bámulni kezdték Alice-t, aki játszi könnyedséggel húzta maga után, egyszerre a kettőt és betáncolt az épületbe. Egy hotelben voltunk elszállásolva. Nagyon impozáns volt, tetszett. Ahogy beléptünk az előcsarnokba, szemben volt a pult, két oldalról pedig lépcső vezetett fel az emeletekre. Persze volt lift is, vagy három darab, ami előtt londinerek várakoztak. Az egyik szeme hatalmasra meredt, mikor meglátta Alice-t. Szerintem azért imádkozik, hogy ne ő kapja meg, mert különben belerokkan.
-Jöjjenek ide a szobakulcsért. – szólt Mrs. Valerie.
-Hányas szoba? – kérdezte, mikor odaértem.
-19-es. – válaszoltam és a kezembe nyomtam a kulcsot.
-Itt írják alá a szobatársával. – mutatott a papírra. – Kellemes időtöltést.
-Köszönöm. – motyogtam és felvittem a cuccaimat a lépcsőn.
Az ajtónk természetesen tárva-nyitva és egy morgolódó Alice látszik a szobából, más nem, ugyanis mindent ruha borít.
-Bella, elfoglalhatom a szekrényt? – kérdezte, de láttam, hogy már szinte tele van pakolva.
-Persze, a tiéd lehet az a félmilliméternyi hely, amit nekem hagytál volna. – mosolyogtam és becsuktam a szoba ajtaját. Alice rögtön vámpírsebességbe váltott és kész is.
-Hagytam neked fiókot. – mutatott a komódra.
-Milyen nagyvonalú ma valaki. – dünnyögtem.
-Majd én kipakolok neked! – furcsán ijedt volt a hangja, de úgy döntöttem, nem veszem figyelembe.
-Fura vagy. – motyogtam.
-Mikor nem szoktam az lenni? – ez költői kérdés volt. – inkább hívd fel Jacobot. Azt hiszi már megettünk, mert szerintem ide akar jönni.
-Szerinted?- van olyan, amiben ő nem biztos?
-Nem látom a farkasokat. – fintorgott.
Erre csak bólintottam és kimentem a szobából telefonálni.
-Halló? – szólt bele Rachel.
-Szia. Bella vagyok, Jake ott van? – kérdeztem.
-Szerinted? – kuncogott, közben meghallottam a legjobb barátom hangját is.
-Szia, Bells. Mi újság feléd?
-Most érkeztünk meg a szállodába. Tudod, azon a kiránduláson vagyok, amit még múltkor mondtam. – magyaráztam, mielőtt idegeskedni kezd.
-Emlékszem. Tudod, nekem is elég jó a memóriám.
-De közel sem ér fel az enyémmel. – kuncogtam.
-Hiányzol nekünk Bells. Még Paulnak is, ami nagy dolog. – éreztem a hangján, hogy mosolyog.
-Ti is nekem. Seth? Rach? Kis Jake? Mesélj róluk.
-Seth semmit sem változott. Még mindig nyafog azokért a muffinokért, amiket te sütöttél. Rach jól van, bár aggódok érte és kis Jake-ért is. Ami azt illeti, akartam kérdezni valamit. – halkult el.
-Mondd csak. – bíztattam.
-Még régebben mondtál egy nevet, ami nem hagy aludni…
-Alátámasztom! – hallottam Rachel hangját.
-Ami azt illeti, én sem alszom jól mostanában. – viccelődtem.
-Bella, Alice Cullen, Dr. Carlisle Cullen lánya? – kérdezte bizonytalanul.
-Honnan tudod? – képedtem el. Sosem meséltem neki úgy róluk.
-Itt éltek Forksban. Többször is laktak már erre, velük kötöttünk paktumot, emlékszel? Hogy nem jönnek a földünkre. Az aranyszeműek.
-Emlékszem Jacob, vámpír vagyok. – kuncogtam.
-Ők is azok. – mondta síri hangon, de én tovább folytattam a viccelődést.
-Feltűnt.
-Remélem, jól szórakozol. – fújt dühösen a telefonba. – én itt figyelmeztetni próbállak, hogy ők azok, aki miatt Victoria idejött. Miattuk vagy az, ami Bells. – ledöbbentem. Erről majd meg kell kérdeznem Alice-t.
-Most már ez lényegtelen. Nem tudunk tenni ellene és én egészen kedvelem a vámpírságomat. Legalább kevesebbet csetlek-botlok. – próbáltam jobb kedvre deríteni.
-Vigyázz magadra Bells, még így is. – köszönt el.
-Mindig vigyázok.
-Ezt mondta Charlie is mindig. – derült fel. – Ja, és Bells, restellem, de nem tudunk elmenni hozzád, Rach nem repülhet.
-Semmi baj. Én igen. – mondtam.
-Tudtam, hogy okos lány vagy!
-Én is tudtam. – heherésztem. – Most leteszem. Legyetek jók. Szia!
-Szia, Bells. – köszönt el Jacob.
-Pá, Bella! – hallottam Rach hangját.
-Ne engedd, hogy több tojást egyen. Attól gyagya lesz. – kuncogtam.
-Hallottam ám! – kiáltotta Rachel.
-Az volt a cél! – rötyögtem. – Majd beszélünk. Sziasztok. – tettem le a telefont.
A szobába visszafelé menet összefutottam Jess-sel, aki most is elkezdett fecsegni arról, mekkora mázlista vagyok, hogy Edward a párom és próbálta megtudni, hogy együtt járunk-e, amire csak kitérő válaszokat adtam. Ezek után azt ecsetelte, hogy lehet, hogy összejönnek Mike- kal, mert Mike utalt a dologra. Ráadásul a bálon is ő a párja, úgyhogy sok esélyt lát rá. Nem koncentráltam rá különösen, az agyam már Alice kikérdezése körül forgott, de valószínűleg majd holnap ejtem meg, amikor négyszemközt beszélhetjük meg a dolgokat. Idő közben hümmögtem, és benyögtem egy-két ó-t és á-t, ami Jessicát teljesen kielégítette. Szerencsére Mike arra sétált és Jess bocsánatot kérve a nyomába szegődött. Fellélegeztem és bementem a szobánkba, ahol már minden rendben volt. Bár akadt azért egy furcsaság.
-Szia, Edward. – köszöntem.
-Ne is kérdezd, éppen Jasperrel beszél. – mondta, mintha valami tragédia lenne.
-Csak szerelmesek. – mosolyogtam.
-Csak? Ez bőven elég indok nekem a meneküléshez. – heherészett.
-Milyen Mike- kal a közös szoba? – érdeklődtem.
-Egy kicsit tart tőlem. Sőt… De azt gondolja, hogy ezzel bevágódhat majd nálad. – húzogatta a szemöldökét.
-Szegény Jess. Ő meg van győződve róla, hogy Mikenak ő tetszik. Összetörik a szíve. – dramatizáltam.
-Nem lennél jó színésznő.
-Mondták már. – mosolyogtam.
-Szép a mosolyod. – küldött felém egy csibészes féloldalas mosolyt ő is.
-A tiéd is. – bizsergett az arcom és lesütöttem a szemem. A szép még enyhe jelző. Szívem szerint, félistenszerű, hiper szuper giga mega szexinek mondanám inkább.
-Min gondolkozol? – törte meg a csendet. – Nagyon frusztráló számomra, hogy nem hallom a gondolataidat.
-Tudod, mi többiek állandóan így érezzük magunkat. – incselkedtem.
-Neked ott a pajzsod, te is tudsz olvasni mások fejében. – érvelt.
-Tudok, de nem szoktam, csak, ha nagyon érdekel.
-Engem a tiéd nagyon érdekel. – mondta és kíváncsian nézett rám. Ha tudná, mit gondoltam a mosolyáról… jobb ez így.
-Nem olyan érdekesek, mint hiszed.
-Honnan tudjam, ha egyszerűen meg sem tapasztalhatom. – vágott fancsali képet.
-Takarodó. – szólt Clapp edző.
-Azt hiszem, mennem kell. – állt fel. – A végén Clapp megöl.
-Mintha megtudna. – kuncogtam.
-Szia, Alice! – mondta Edward, tudta, hogy húga úgyis meghallja.
-Szia, szép álmokat. – jött ki a fürdőből pizsamába és Edward kislisszant az ajtón.
-Ez a tiéd. - nyújtott nekem egy kék, furán kivágott pizsamát.
-Szerinted ezt én felveszem? – próbáltam ellenszegülni.
-Határozottan igen. Láttuk. – vigyorgott.
-Mi ez a többes szám? Csak nem skizofrén lettél? – vigyorogtam, miközben elvettem a pizsamámat.
-Edward is látta. – mutatott a fejére. – szerinted miért távozott ilyen sietve?
-Mert jön Clapp edző?
-Még egyet találhatsz. – mosolygott.
-Á, már értem. Itt hagyott, hagy szenvedjek ebben a förtelemben.
-Te megjátszod, vagy tényleg ennyire idióta vagy? – kérdezte.
-Nem vagyok jó színésznő. – vigyorogtam olyan Emmett-féle vigyorral.
-Vedd már fel. – toporgott dühösen. Elindultam a fürdő felé, de leintett. – Bella, vedd fel, nem szükséges letusolni is.
-Oda mentem, felvenni. – motyogtam.
-Ja, igen. Te szégyenlős vagy. Pedig, ha tudnád, miket láttam…
-Alice! – idegeskedtem. Csak azért, hogy ne legyen igaza, bementem a fürdőszobába és ott öltöztem át az éjszakai viseletembe. Amikor kimentem Clapp edzővel találtam szembe magam, aki kikerekedett szemekkel bámult, majd elrebegett egy jó éjszakát-ot és elment.
-Mondtam, hogy jó ez a ruha. – mosolygott Alice.
-Mondtam, hogy Clapp edző házas? – kérdeztem, de rám se bagózott.
-Tudom.
-Elmeséled? A látomásokat, hogy honnan jönnek, stb. – váltottam témát.
-Szívesen. – huppant mellém az ágyra. – Hol is kezdjem? Amikor ember voltam, valószínűleg akkor is voltak már látomásaim…
Egész este beszélgettünk. A látomásairól, kedvenc városairól, boltjairól, autójáról – itt utalt rá, hogy szeretne egy újat - Jasperről, majdnem mindenről, de Victoriát nem akartam még megkérdezni. Én elmondtam a saját kis történetem szereplőit, Sethet, Jacobot és a többieket. Alice talán még többet beszél, mint Jessica, de az ő társaságát sokkal jobban élvezem. Azt hiszem barátnők lettünk, bár Alice szerintem már tudta, hogy így lesz. A reggel hamar eljött. Néhány diák már elkezdett szállingózni az étterem elé. Gondoltam, itt az ideje nekünk is felkelni és átöltözni. Felpattantam az ágyból és odamentem a fiókomhoz, de a látvány elborzasztott.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó