Anyám hazajött, éppen akkor, amikor a kocsiból szálltam ki. Dühösen nézett rám. Nem szóltam semmit, inkább hallgattam. Daniel beindította a motort és gyorsan lelépett. Áruló! Itt hagy a legnagyobb pácban. Ezért még megfizet. Gyorsan kinyitottam az ajtót, anya a konyhába vette az irányt én meg gyorsan leültem a nappaliban. Kínos fél óra következett. Nem szólt senki senkihez. Na, én nem fogom ezt megtörni. Inkább felmegyek. Lopakodva elindultam a lépcső fele, de anyám megállított.
-Állj csak meg. –szigorúan mondta
-Igen anya? Mi a baj?- próbáltam ártatlan képet vágni
-Na, ne add itt nekem az ártatlant! –most a tűzhelynél kevergetett valamit- apád világosan megmondta, hogy nem találkozhatsz ezzel a fiúval!
-Tudom anya, de én szeretem őt és Daniel nem az apámba szeretett bele. Ja és még valami, arról nem tehetek, hogy apának üldözési mániája van. Inkább kezeltesse magát! –dühösen néztem rá
-Elhiszem. Igazad van, ha tényleg szereted, akkor egye fene. De apád nem fog neki örülni. Mit csináltál volna, ha nem én jövök haza, hanem apád? –felhúzta a szemöldökét
-Nem tudom, nem így történt. Meghívtam vacsorázni, az étteremben fogja bejelenteni, hogy én és ő. Legalább nem tud jelenetet csinálni. –mosolyogtam
-Rendben, benne vagyok. Hoztam neked valamit. –a pultra mutatott – egy fekete kis ruci. Biztos tetszeni fog! Remélem, örülsz neki.
-Igen nagyon tetszik! –a ruha egy fekete szűk koktélruha volt. Egyik kedvenc színem a fekete, úgyhogy ennek nagyon örültem.
Felmentem a szobámba, gyorsan fel is próbáltam, a ruha dögösen állt rajtam. Csak az estére tudtam, gondolni. Délután az e-mailjeimet olvasgattam és rengeteg sms-t kaptam. Pl.: Boldog szülinapot Viki vagy Boldog 18. szülcsinapot Babám… Örültem ezeknek az üzeneteknek. Apa 4 óra után hazajött és már csak néhány óra volt hátra. Közben Danieltől is kaptam egy üzenetet, alig várja már az estét. Indulás előtt másfél órával elkezdtem készülődni. Lezuhanyoztam, felvettem a ruhát, megcsináltam a hajamat, aztán pedig kisminkeltem magam. Kaptam még egy új fekete tűsarkút, mert anyám szerint borzasztóan néztem volna ki lapos sarkúban, de én nem szerettem a magas sarkú cipőt, olyan magas vagyok benne, mint egy zsiráf. A hajamat szépen feltűztem, ilyenkor örültem, hogy göndör a hajam, de amúgy gyűlöltem.
-Kicsim gyere már!- kiabált fel apa egy kicsit dühösen.
A lépcsőn jöttem lefele, a hajam tökéletesen állt és a fülemben egy pici fülbevaló ékeskedett. A ruha tökéletesen állt, szerencsére nem estem el a magas sarkúban. Na, még csak az hiányzott volna. Apa először csak nézett, de aztán valahogy nem tetszett neki ez az egész.
-Miért csípted ki így magad? –kérdezősködött apa
-Jaj, hagyd már a mi kis szülinaposunkat! – védett meg anya
Beültünk az autóba. Az út alatt nem szólalt meg senki. Feszült volt a hangulat, de nem értettem, hogy miért. Megérkeztünk, apa kinyitotta az ajtót. Az étterembe belépve gyorsan szétnéztem, láttam Danielt. Intett nekem, én megint elpirosodtam, de visszaintettem. Leültünk és már jött a pincér.
-Jó estét! –szólított meg minket a pincér és közben átadta az étlapokat
-Köszönjük. –mondta apa- úgy 15 perc múlva jöjjön vissza.
Értetlenül néztünk egymásra anyával.
-Drágám van valami baj? – Anna ideges lett
-Ami azt illeti igen. Szerintem már tudnia kéne az igazságot! –anya még idegesebb lett. Na, jó ez már egy kicsit zavaros
-Miről kéne tudnom? –tudom, hogy ezt nem kellett volna, de úgyis erre a kérdésre vártak
-Nem is tudom, hogy hol kezdjem… -az asztalt nézte
-Talán az elején. –megfogtam a kezét
-Örökbe fogadtunk. Anyádat valami baleset érte, a rendőrség mai napig nem tudta tisztázni a körülményeket. Amikor rátok találtunk a kezében szorított. Rám bízott téged. Adott egy ládát, amit majd jövőre nyithatsz ki. Megígértem neki, hogy nagyon fogok rád vigyázni. Kórházba szállították, de a sérülései súlyosak voltak és másnap meghalt. Nagyon sajnálom!–sírt.
Ezek után én csak ültem és leragadtam az örökbe fogadtunk mondatnál. A szüleim régen meghaltak. Akkor ki vagyok én? Nem vagyok tagja a Greenberg családnak. Ezt nem hiszem el. Megértem, hogy amíg kicsit voltam nem mondták el. De már nem vagyok kicsi. Több évvel ezelőtt is már megértettem volna. Tessék remek szülinapom van. „ Szeretünk kicsim boldog szülinapot, ja és elfelejtettük mondani, hogy örökbe fogadtunk.”
Ez nem várhatott volna, mondjuk holnapig, szerintem jobb lesz, ha hazamegyek.
A szememet előre meresztettem és próbáltam nem tudomást venni erről az egészről. Még meg is csíptem magam, hátha csak álmodom, de ez sajnos nem álom, hanem VALÓSÁG! A hangok egyre távolodtak. Aztán jött még rossz hír. Már, úgy ahogy felfogtam ezt az egészet, amikor megjelent egy nő. Leült apa mellé és a kezét simogatta.
-Anna még el kell mondanom valamit. –a nő apa szavába vágott
-Majd én folytatom. Ben el akar válni tőled! A nevem Emma. –mondta a nő
Rájöttem, hogy Emma apa titkárnője. Áh… a tipikus főnök a titkárnővel. Mit eszik rajta? Egy bamba liba, csak a papírjaival rohangál oda meg vissza és olyan kivágott felsőket visel, hogy a púpjáig be lehet látni. Anya sírva fakadt és elrohant.
-Anna várj! –kiáltott utána apa, de semmi értelme sem volt
-Apa, -felálltam- Daniellel járok, nem érdekel a véleményed, szeret engem és én is őt. Ezek után azt csinálsz, amit akarsz. Sőt befejezhetnéd ezt az üldözési mániádat. Tudd meg nem csak körülötted forog a világ. Ja, és még valami, ezek után ne várd el tőlem, hogy apának szólítsalak. Szia, jó szórakozást a kis titkárnőddel! –elmentem
Felkaptam a táskámat és az ajtó felé siettem, szerettem volna minél hamarabb eltűnni innen. Daniel jött utánam és az ajtóban elkapta a csuklómat.
-Várj! Hazaviszlek, amint látom Anna elvitte az autót. –most egyáltalán nem érdekelt Daniel
-Rendben. Van más választásom? – ránéztem, de ő csak nevetett
Beültem az autóba, egy kicsit zaklatott voltam. A házunk előtt tűnt fel, hogy még Anna nincs itthon. Fura, vajon hova mehetett? Majd hazajön. Kinyitotta az ajtót és bementem.
-Ha akarsz, bejöhetsz. Úgy sincs itthon senki. –ránéztem és ő bejött- Ülj le a nappaliban, csak egy perc és jövök, megyek átöltözni.
-Rendben. Menj nyugodtan. –leült a nappaliban és a tv-t kapcsolgatta.
Én gyorsan felmentem és felkaptam egy melegítőt és egy pólót. A hajamhoz nem nyúltam és a sminket sem mostam le. A szoba után a konyhába vettem az irányt, csináltam magamnak egy szendvicset és leültem én is a nappaliba.
-Kérsz te is egyet? –kérdeztem
-Köszi, nem, nem vagyok éhes, de ruhában jobban néztél ki. –mosolygott
-Hát ezt most minek vegyem? Bóknak vagy sértésnek? Tehát akkor most csúnya vagyok? –felhúztam a szemöldököket
-Egyértelműen bóknak. –átölelt
Nem mondtam semmit, úgy ültünk a nappaliban, mint egy szerelmes pár, senki nem zavart minket. A tv-t néztem Daniellel. Nem akartam arra gondolni, hogy mi lesz, ha apa hazajön, de már kicsit nyugtalan voltam anyám miatt. Vajon miért nem jött még haza? Talán történt vele valami? Esetleg elment? Elutazott? Jobb lesz inkább, ha megnyugszok. Na, és apa vajon hol van? Bizonyára a kis titkárnőjét csókolgatja. Hogy tehetett ilyet anyával és velem is? Nem volt elég feldolgoznom, hogy örökbe fogadtak? Nem ő még tett rá egy lapáttal. Ez szemétség volt tőle. Ezek után vajon haza mer jönni? Az is lehet, hogy ő is el fog tűnni akárcsak anya. Akkor itt leszek magamban… hát nem tudom, hogy most ennek örüljek, vagy inkább dühös legyek. Teljesen mindegy. Anya majd hazajön, biztos kiszellőzteti a fejét, hát apa… nem tudom mit csinál. A gondolataimat a telefon csörgése törte meg.
-Halló? – kérdeztem az ismeretlen nőtől
-Jó estét. Greenberg ház? –ekkor már tudtam, hogy van valami gond
-Igen, de kivel beszélek? –a szívem a torkomban dobogott
-Az anyját baleset érte, a korházban fekszik, a sérülései súlyosak –mondta a nő nyugodt hangon
-Értem, azonnal megyek. –az ájulás határán voltam
A kagyló kiesett a kezemből, és csak bambán néztem előre. Daniel gyorsan elkapott, nehogy összeessek. Leültetett a kanapéra és gyorsan hozott nekem egy pohár vizet.
-Mi a baj? Kivel beszéltél? –nagy szemekkel nézett rám és a válaszomat várta
-Anyát…anyát…anyát baleset érte. Azonnal a kórházba kell menni! –már sírtam
-Jó rendben azonnal indulunk. –megfogta a kezemet és azonnal a kocsi felé vettük az irányt.
A házat be sem csuktam, Daniel nagyon gyorsan ment, de ez nem zavart. Még egy jó hír. Anyám a kórházban fekszik, súlyos sérülésekkel. Ha ezt így megmondták a telefonban, akkor vajon milyen sérüléseket szerzett? A kórházban gyorsan kerestem egy nővért. Minden olyan lassúnak tűnt, de csak nekem. Mivel egy perc számomra egy órának tűnt.
-Elnézést. Meg tudná mondani, hogy Anna Greenberg- et hol találom?
-2. emelet jobbra 110. szoba.
-Köszönöm.
Ahogy felértünk megpillantottam az orvosokat amint jönnek kifele a szobából. Nagyon megijedtem, hiszen csak az anyukámról van szó. Lassan odamentem és láttam, hogy még él.
-Hogy vagy? –leültem az ágya melletti kis székre
-Jobban leszek, tudom. Haragszol rám? –suttogta
-Nem, nem haragszom, arról nem tehettek, hogy anyám megsérült. Inkább köszönetet kéne mondanom, neked.
-Köszönöm. Apád hol van? –köhögött egyet
-Nem tudom, miután elrohantál én is elmentem, Daniel vitt haza. –néhány könnycsepp lefolyt az arcomon
-Ne sírj! Jobban leszek. Az igazi neved, Mary.
-Tényleg? –ezen már csak nevetni tudtam-, hogy történt ez veled? –itt már sírtam
-Pontosan nem emlékszem. Gyorsan hajtottam –közben köhögött- és frontálisan nekimentem egy teherautónak. Aztán felcsavarodtam egy fára. –már alig bírt beszélni- A doboz a szekrényemben van és a kulcsa a fiókomban. Viki alig kapok levegőt! –már lilult a feje.
-Anya nehogy meghalj itt nekem. Erős vagy túléled. Nem mehetsz el tőlem, nem marad nekem senki. –sírtam, bömböltem és akkor besípolt a gép.
Néhány ápoló rohant be a terembe, engem szó szerint kitoltak. Ott álltam az ablaknál és nem bírtam felfogni ezt az egészet. Még berohant két orvos. Ahogy láttam, hogy újraélesztik, minden eltávolodott tőlem. Nem hallottam körülöttem hangokat, csak a szívem dobbanását a fülemben. Egy dobbanás anyára a defibrillátort teszik, még egy dobbanás anya mellkasa felugrik. Még egy dobbanás ismét megpróbálják, és végül letakarják. Nem bírtam elhinni, anya meghalt. Ez az én szerencsém, Boldog szülinapot Viki. Ez nem lehet igaz. Megcsíptem magam hátha ez csak egy rossz álom. Kijött az orvos aztán meg az ápolók.
-Sajnálom. –közölte aztán meg elment
Sajnálom? Ennyivel el vagyok intézve, neked lehet, hogy eggyel kevesebb, de nekem nincs anyám. Daniel megölelt, most valahogy nem úgy vert a szívem.
-Meghalt! Miért? Miért? Miért? …mindkét anyám halott. Már semmi nem köt ide. –zokogtam, könnyeim patakban folytak végig az arcomon
-Nyugodj meg! Súlyosak voltak a sérülései. Én még itt vagyok neked. –még erősebbe átölelt. Én meg csak sírtam és sírtam…
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó