(Bella szemszöge)

A vámpír szónál mindenki felszisszent. Pár percig csend állt be. Vajon elég ideig húztam az időt? Csak a drámai hatás kedvéért.

- Folytasd, kérlek.- szólt rám Carlisle.

- Rendben. Szóval ott jártam, hogy Aro megkérdezte, hogy hiszek-e a vámpírok létezésében.

"- Nem is tudom. Vámpírok? Róluk eddig csak a mesékből hallottam."

"- Szerinted mi mesebeli lények vagyunk? Csak, hogy felvilágosítsalak, mi is vámpírok vagyunk."

"- Mi? És... és mit akarnak velem? Most megölnek?"- mondanom sem kell, hogy mennyire megijedtem.

"- Az tény és való, hogy igen csábító a véred illata, de most nem ezért jöttünk. Egy küldetésünk van számodra."

"- Küldetés? Miféle küldetés?"

"- Ahhoz, hogy megérts mindent, előbb el kell mondanom pár dolgot. Talán jobb lenne, ha leülnél"- kért meg Aro, és én jobbnak láttam teljesíteni a kérését.

"- Nos. Szóval valóban léteznek vámpírok. A mesékkel ellentétben nem élünk koporsókban, és a nap sem árt nekünk. Soha nem alszunk. Fehér, jéghideg bőrünk van. Na, de hagyjuk a részleteket. Egyes vámpírok kitűnnek a többiek közül. Különleges képességekkel vannak megáldva. Mint például én is. Nem hiszem, hogy emlékszel rám, de egyszer véletlenül találkoztunk. Épp fontos elintéznivalóim voltak Vancouverben, és te is ott voltál. Rögtön felfigyeltem rád, de nem tudtam miért. Úgy éreztem, te különleges vagy, emberlétedre is. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, így a közeledbe férkőztem, és mintegy véletlenül megérintettem a kezed. És semmi. Egyszerűen nem láttam semmit. Tudod, ha fizika kontaktusba kerülök valakivel, látom a gondolatait. De nálad csődöt mondott a képességem. Érdekesnek találtam, de nem volt rá időm, hogy ezzel foglalkozzak. Ez olyan 1 éve lehetett körülbelül. Azóta se felejtettelek el. Most azonban szükségem van rád. Tudod, létezik két különleges vámpír, akik még nem csatlakoztak a családomhoz, de nekem haladéktalanul kellenének. Részletekbe nem avathatlak be. Ez a két vámpír egy másik vámpírcsalád tagjai. Alice Cullen és Edward Cullen. Alice a jövőbe lát, míg Edward képessége a gondolatolvasás. Neki azonban velem ellentétben nincs szüksége fizikai érintkezésre. Az lenne a feladatod, hogy közel kerülj hozzájuk, megismerd őket, információkat szerezz róluk. Bármit, ami a hasznunkra lehet. Az a cél, hogy csatlakozzanak hozzánk. Ha nem sikerülne szép módszerekkel, sajnos erőszakkal kell őket kényszerítenünk. Ezt csak végső megoldásként szeretnénk bevetni."

"- És miért engem küldenétek? Nem hiszem, hogy én lennék erre a legalkalmasabb."

"- Ha figyeltél volna rám, elmondtam, hogy Edward gondolatolvasó. Viszont rajtad nem tudom használni a képességem, így ő se fogja tudni. Ha mást küldenék, rögtön lebukna a gondolatai miatt. Másrészt egy kislányra nem gyanakodna senki sem. Tökéletes csali vagy."

"- Vámpírok közé küldenél? Nem tartom bölcs ötletnek. Az első adandó alkalommal elfogyasztanának ebédre."

"- Milyen feledékeny vagyok. Elfelejtettem mondani, hogy ők vegetáriánusok. Csak állati véren élnek. Nem kell tartanod tőlük."

"- És miből gondolod, hogy segítenék nektek?"

"- Én úgy vettem észre, hogy igen szereted a szüleidet. Vagy netalántán tévednék?"

"- A szüleimet ne keverd ebbe bele."

"- Sajnálom, de nincs más választásom. Szükségem van Alicere és Edwardra. Ha életben akarod tudni a szüleidet, muszáj lesz segítened."

"- Hogy ti mennyire aljasok vagytok."

"- Na, ne nevettess kislány. Segítesz nekünk, vagy búcsút inthetsz a szüleidnek."

"- Rendben, segítek. De kérem, a szüleimet ne bántsák. Ők nem tehetnek semmiről sem."

- Ezután megbeszéltünk holnapra egy találkozót Montebradoni-ban, Ugyan is másnap ott léptem fel. Bevezettek minden részletbe, elmeséltek mindent rólatok. Ezután az volt a dolgom, hogy a közeletekbe férkőzzem. Ez a Forks-i fellépés éppen kapóra jött volna, de akkor történt a baleset. Én nem akartam... én nem akarom ezt, de a szüleim...- és zokogásban törtem ki. Remélem elhitték. Szerintem igazán jól alakítottam a szerepem.

- Persze, hogy nem akartad drágám- jött oda hozzám Esme, és átölelt. Rosalienak azonban dühkitörése volt.

- Ezt mégis hogy képzelted? Edwardékat a Volturi kezére juttatni? Mit képzelsz magadról, te kis liba?

- Rosalie, hallgass. Nem látod, hogy megijedt szegény? Hisz a szülei életéről van szó. És különben is, ha ártani akarna, miért mondta volna el nekünk?- kérdezte tőle gúnyosan Edward. Odalépett hozzám, mire Esme elengedett. Letérdelt elém, felemelte a fejem, és mélyen a szemembe nézett, miközben halkan suttogott.

- Nem lesz semmi baj. Megígérem neked. Segítünk neked.

- Komolyan?- kérdeztem hüppögve. Ez az. Tuti győzelem. Mindenki bevette. Jaj, de nem szabad örülnöm. Még lebuktatom magam Jasper előtt. Valami szomorúra kell gondolnom. De mi legyen az? Hm... gondolkozz! Mi fájna a legjobban? Ez egyértelmű. Ha Edward nem szeretne viszont. A gondolattól mérhetetlen fájdalmat éreztem.

- Hát persze. Hisz most már a családunkhoz tartozol.- válaszolta kérdésemre Alice.

- Köszönöm.- szeretettel telt meg a szívem. Hogy én mennyire szeretem őket. Bűntudatom lett, hogy hazudok nekik. Csak azért teszed, hogy visszaszerezd őket. Vagy inkább látnád Edwardot Rebecca karjaiban? Nem, dehogyis. Akkor játszd tovább a szereped.

- Én annyira félek.- néztem mélyen Edward szemébe, miközben könnyek folytak végig az arcomon. Gyengéden megszorította kezem.

- Én mindig itt leszek veled.

Ekkor hirtelen kicsapódott a bejárati ajtó.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.