A baleset utáni két napot Daniel és családja házában töltöttem. Azt sem tudom, hogy milyen a házuk nem is emlékszem rá. Egész nap a szobában feküdtem és ki sem mozdultam. Különös módon nem tudom, hogyan kerültem haza. Az ágyamban feküdtem és valaki éppen zuhanyozott. Bizonyára anya az, de amint a szobámban levő tükörbe néztem, megláttam a majdnem három napos lefolyt festéket az arcomon… sajnos ez nem egy rossz álom volt. Anyám tényleg halott és én valószínűleg átsírtam mind a három éjszakát. Nem bírom felfogni, ennyi kész vége mindennek, mi jön ez után? Az biztos, hogy nem fogok itt maradni. De ki zuhanyozhat? Bizonyára apa. Ha kijön olyan pofot fog tőlem kapni, ez mind az ő hibája. Ha megpróbálta volna lassan a tudatára adni, vagy inkább vált volna el tőle. Próbáltam a festéket leszedni több-kevesebb sikerrel, de ami nekem kellett volna az a fürdőben volt. Már befejezte a zuhanyzást és elindult le a lépcsőn. Gondoltam utána lopakodok, lassan lépdeltem lefele a lépcsőfokokon. A konyhában volt az az illető. Éppen reggelit csinált, de ő nem apa, hanem Daniel. Mit keres itt? És hol van apám? Rémisztő. Akkor nem is jött haza este óta. Bizonyára jót hancúrozott a kis titkárnőjével. Remélem fizetésemelést is kap majd, a kemény munkájáért. Ennyit erről. Daniel észrevett. Nem szóltam semmit sem.

-         Szia, nem akartalak felkelteni. –odajött hozzám

-         Semmi baj. Apám hol van? És te, hogy kerülsz ide? –alig láttam valamit annyira égett a szemem

-         Nem tudom, hogy hol van apád. Este hazahoztalak, kiborultál ismét és megvártam, amíg elaludtál, de már nem volt erőm hazamenni. Gondoltam csinálok neked valami reggelit. –megkente a pirítósomat.

-         Miattam nem kellett volna, meg leszek én. –leültem a nappaliba.

Daniel még csinálta a reggelimet, én csak ültem és néztem előre. A legrosszabb még hátra van, ki kell bírnom a temetést. Pirítóst és narancslevet kaptam, hányingerem volt és semmi kedvem nem ahhoz, hogy egyek. Most legszívesebben fogtam volna egy kést és leszúrtam volna magam. Sajna itt volt velem Daniel és minden mozdulatomat nyomon követte, féltett, de már egy kicsit túlzásba vitte. Semmi gond ezt elnéztem neki. A combomon volt a tálca rajta pedig a kaja. Csak néztem és csak néztem.

-         Egyél valamit, mert különben el fogsz ájulni! –felhúzta a szemöldökét

-         De nem megy le semmi sem a torkomon, inkább meghalnék, minthogy most egyek. –valami sírásféleségbe kezdtem, de nagyon fájt a szemem. Este gondolom sokat sírtam. –mikor lesz a temetés?

-         Délután 4-kor. Ott leszek veled, apád bizonyára tud róla, mert mindenki erről beszél, még az újságban is benne volt. –átölelt. Most ő volt az egyetlen támaszpontom.

Nem tudom, hogy most mi van velem és Daniellel, olyan mintha kiüresedett volna a kapcsolatunk. Szerintem ráuntunk egymásra. Persze Daniel menne tovább a csókon is, de én nem állok készen és lehet, hogy nem ő álmaim pasija. Benne van a pakliban. Valaki felállt a kocsi feljáróra, aztán ajtócsapódást hallottam. Apám hazajött. Kinyílt az ajtó és meglepődve állt meg. Danielt nézte gyilkos szemekkel. Ledobta a táskáját ordibálni kezdett Daniellel.

-         Mit keresel itt? –az ajtóra mutatott

-         Ne ordibálj! Ő legalább nem tűnt úgy el, mint te. Remélem jól szórakoztál a kis titkárnőddel! –ordítottam volna, csak nagyon be voltam rekedve.

-         Miért van kisírva a szemed? Talán bántott? –felhúzta a szemöldökét

-         Nem, nem bántott. Anya meghalt és ez a te hibád! –ismét patakban folyt a könnyem

-         Meghalt… –leült a fotelbe. - És… és mikor?

-         Amikor elrohant a vacsoráról, balesetet szenvedett és láttam a kórházban, amit újraélesztik aztán meg letakarják. –dühösen néztem rá- legalább a temetésére hazajöttél, remélem, hogy a kis titkárnődnek majd adsz fizetésemelést, hiszen szegényt úgy kidolgoztatod. Ó, és még valami, Danielre nem kell ordibálnod, mert ha nem lett volna mellettem, akkor ma két nőtől kéne búcsút venned.

-         Hogy engedheted meg magadnak ezt, stílust. Hát nem szégyelled magad? –felállt és pofon akart vágni.

-         Ezt –Daniel megfogta a kezét- nem ajánlom. – dühösen néztek egymásra- gyere, Viki szedd össze a holmidat egy percig sem hagylak itt ezzel az alakkal. Majd a temetésen találkozunk a kedves apukáddal

-         Viki, ha elmész, akkor kitagadlak a családból! Úgy gondolkozz. –dühösen nézett Danielre.

-         Nyugodtan, te nem vagy az apám, ez a család már nem létezik. Anya meghalt és vége, te nekem senkim vagy, hagyj békén és a temetés után soha többé nem fogsz látni. –felálltam és Daniellel felmentünk a szobámba.

 Gyorsan segített összepakolni és mielőtt elmentünk volna még elhoztam a ládát és a kulcsát anya szobájából aztán elmentünk. Bezártam magam után az ajtót és még utoljára visszanéztem a házra, szívszorító érzés volt otthagyni a házat, de nem bírtam volna ki még egy napot ott. Daniel házában senki sem volt otthon. Felvitte a csomagjaimat a vendégszobába és kiment. Leültem az ágyra, nem tudtam, hogy most mi tévő legyek. Ha ez nem jött volna közbe… bejelentettük volna, hogy járunk és szerintem úgy egy hónap múlva szakítottam volna vele. Elmúlt már bennem, az a nagy lángoló szerelem. Azt is tudom, hogy más csaj is tetszik neki. Tegnap átnéztem a telefonját, már le is beszélt vele egy randit. Neki is tetszik, hogy apámat bosszanthatja, de azért nem fogok vele együtt maradni. Lementem Danielhez, de nem volt sehol. Hát jól van, akkor kiszolgálom magam. Csináltam egy szendvicset és visszamentem a szobába. Ahogy megpillantottam az órát és az 15:20-at mutatott, kirázott a hideg. Nemsokára elkezdődik a legrosszabb dolog. Megettem a szendvicsemet és aztán lezuhanyoztam. Felvettem egy fekete blúzt és egy fekete nadrágot.

A kis fekete táskámba rakta sok zsebkendőt, biztos, hogy szükségem lesz rá. Elindultam lefele, Daniel már várt.

-         Indulhatunk? –kérdezte Daniel.

-         Igen mehetünk. –a padlót néztem.

Elindultunk, sajnos a temető csak 10 percnyire volt. Rengeteg ember állt a ravatalozónál. Mivel családtag vagyok illetve voltam, be kellett ülnöm a ravatalozóba. A koporsót még nem zárták le, láttam anyám arcát és… nem is volt lila a feje. Sőt inkább úgy nézett ki, mint aki él. Szép hófehér bőre volt és a szeme alatt fekete karika. De jött a pap és lezárták, utoljára láttam szép arcát. Már folyt a könnyem. A pap anyám jóságos életéről beszélt. Szerinte, ha ilyen jó emberek élnének a földön, akkor nem lenne ilyen nagy gond. Megemlített engem is, hogy örökbe fogadott. Nagy szívre vall, ha valaki inkább más gyermekét neveli fel és nem szül saját gyermeket. Mondjuk ez igaz. Ezek után, már sírtam, de nagyon. Majd felsorolta a pap, hogy anyám kitől búcsúzik. Belevette a munkatársakat, szomszédokat, rokonokat, barátokat és sajnos apát is mondta. Szerintem nem búcsúzna tőle el most szívesen. Majd ezek után jött négy férfi és felemelte a koporsót és elindultunk vele együtt. Most kísértük el utolsó útjára. Amint mindenki megérkezett a kiásott sírhelyhez, a négy férfi elkezdte lassan leengedni a koporsót a mélybe. Egészen addig, amíg az egyik egy lapát földet nem dobott a koporsóra azt hittem, hogy talán még fel fog ébredni. De ahogy hallottam, amit a földet lapátolják anyámra nem tudtam már állni. Lassan befejezték és mindenkitől megkaptam a „részvétem „mondatot. Már beesteledett. Csak én és Daniel voltunk már anyám sírjánál.

-         Gyere, induljunk –nyújtotta a kezét.

-         Menj előre, én majd megyek. –felálltam

Daniel elment a kocsihoz én még ott álltam. A szél fújt, már este volt. Nem akartam elhinni, hogy most már tényleg vége… hogy már sohasem fogom viszontlátni. Apró könnycseppek folytak végig arcomon… de belül jobban zokogtam. Csak már a szemem nem bírja… és én ezzel tisztában is vagyok. Ideje mennem. Daniel már biztosan vár… de ahogy őt ismerem, már aggódik is értem. Elindultam a kocsi felé, de neszt hallottam. Először csak azt hittem, hogy a szél miatt hallok zajokat, de nem. Mivel erősebbek lettek, de a szél nem fújt annyira. Megrémültem.

-         Ki az? –rémülten kérdeztem

Nem felet senki, elindultam futva az út fele. Egy fekete árnyékot láttam. Elindultam utána át az úton, de nem néztem szét. Oldalra néztem, már az úttest közepén álltam. Egy kamion dudált nagy fényszóróit láttam és leblokkoltam. Most lesz végem a szívem a torkomban dobogott. Ennyi, kész vége, itt fogok meghalni. Egy kis részem örült is neki, hiszen láthatnám anyámat. De nem csak Annát, hanem a másik anyukámat is. De hírtelen elkapott valami és megmentett. Valaki rohanva elkapott, izmos testéhez szorított. A sötétség miatt nem láttam az arcát. Lefektetett a fűre éreztem hideg leheletét… ajka közel volt az enyémhez. Ki ő? Miért mentett meg? Aztán el is ment…  

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.