Egy fényes fehér szobában ébredtem egy puha ágyon. Nem volt rajtam takaró mégis melegem volt, és egyre melegebb lett. Szinte már fájt. Égetett. Kinyitottam a szememet de még ez is fájt. Láttam hogy Jacob békésen szuszog mellettem. Nem volt szívem felébreszteni, de egyre jobban fájt minden porcikám. Úgy éreztem mindjárt felrobbanok. Komolyan. Mintha valami belülről szét akarna robbasztani. Erre már felsikítottam mire Jacobnak felpattant a szeme. Ijedten nézett rám. Megfogta a kezemet, és én furcsálltam hogy nem olyan lázasan forró a bőre.
-Gina, mit érzel most? – kérdezte aggódva.
-Mindjárt felrobbanok – sikítottam.
-Mindjárt vége, megígérem – mondta fájdalmas hangon, majd elengedte a kezemet és hátrébb lépett.
-Mit csinálsz? Ne , kérlek ne menj el! – kérleltem gyötrődve.
-Nyugodj meg csak segíteni akarok. – mondta és láttam, hogy egész testében remeg, majd átváltozik azzá a hatalmas rozsdabarna farkassá. Hogy segítene ezzel? – kérdeztem magamban. De ebben a pillanatba az egész testem elkezdett remegni. Nem tudom mi késztetett rá vagy hogy honnan jött ez az ötlet de hirtelen nagyot ugrottam a levegőbe. Mintha az ösztöneim súgták volna. Mire földet értem nem két hanem négy lábra érkeztem, egy halk puffanás kíséretében. Minden olyan tiszta volt. Sokkal színesebben láttam mindent. Nem is igaz hogy a kutyák fekete fehérben látnak. Vagy ha igaz akkor ez a tény nem vonatkozik a vérfarkasokra. És a hallásom különösen éles volt. Hallottam a madárcsicsergést és hogy a közelben csobog egy kis patak. Míg ezt emésztgettem valaki a nevemen szólított.
-Gina! Hallasz engem? – ismerős volt a hang.
-Jake? – gondoltam, mire ő válaszolt.
-Igen itt vagyok. Fordulj meg. – mondta. Felé fordultam. Tényleg ott volt és hallottam minden gondolatát. De azt is láttam hogy valamiért bambán néz rám.
-Mi a baj? Ennyire rossz? – kérdeztem.
-Nem, épp ellenkezőleg. Nálad szebb farkast még nem láttam. – oh… túl elfogult.
-Na de Jake ez nem vicces – mondtam duzzogva.
-Én halál komoly vagyok. – valamiért tényleg komolynak tűnt. De vajon miért? Én is ugyanúgy nézhetek ki mint a többi farkas. Gondolom. Miért lennék én más.
-Miért is? – kérdeztem gyanakvóan.
-Ha nem hiszel nekem nézd meg magad – mondta majd végigmért és utána lejátszotta a gondolataiba mit látott és így én is vele együtt nézhettem. Nem hittem a szememnek. Jake gondolataiba egy hófehér, kékszemű farkas állt. Az arca két oldalán, és a négy mancsán összesen tíz arany színű vékony csík húzódott. Alacsonyabb volt mint Jacob és nem is volt olyan nagy. De mégis kecses. Nagyon szép volt, de ez lennék én? Gondolataimra Jake válaszolt.
-Bizony ez te vagy! Mondtam hogy még ilyet nem láttam – mondta büszkén, és odasétált hozzám, majd leült velem szemben.
-Uhh… ez tényleg király, de… mikor fogunk futni? – kérdeztem izgatottan, mert azóta vágytam rá mióta Jake elvitt egy két körre.
-Hú de lelkes valaki – mondta kuncogva, és a fejét rázta.
-Előbb el kell vinnünk a jó hírt hogy életben vagy és nincs bajod. Leah és az egész falka halálra izgulja magát miattad. – mondta szigorúan.
-Tényleg ennyire aggódnak miattam? – nem tudtam hogy ennyire fontos vagyok.
-Persze főleg Leah. Nagyon megkedvelt, mintha a legjobb barátnője lennél. Pedig ez nála ritka dolog. Tudod ő afféle „SZÖRNY ELLA”. – nevetgélt gúnyosan. Erre bepöccentem. Mit kell mindig piszkálni Leaht. Mindig mindegyik ezt csinálja. Elegem lett.
-Héj, ne gúnyolódj mert neked megyek Jacob! Nem félek tőled – fenyegetőztem.
-Hú de félek – gondolta és úgy tett mintha reszketne. Felment bennem a pumpa és egy vadállati morgás hagyta el a számat még én is megijedtem tőle. Hallottam, hogy a földszinten valakik kuncognak.
-Na, na azért nem kell morgolódni – mondta békítőlegesen. – Amúgy meg, Leila keresett telefonon hogy Hol a francba vagyunk? – uhh el is felejtettem a mozit. De nyomós okom volt rá. Lehet jobb is így. Lehet összejöttek Embryvel.
-Azt mondtam neki, hogy sürgősen közbejött valami és hogy mondják meg a szüleidnek hogy egy barátodnál alszol. – mondta de láttam hogy valamin elgondolkozik.
-Mi az Jake? Van még valami? – kérdeztem.
-Csak annyi hogy anyukádék nem nagyon hittek ebben és állandóan csörög a mobilod. Nem akartam felvenni mert akkor miket gondolnának – mondta elgondolkodva.
-Oké… majd felhívom őket. – ezért mit fogok én otthon kapni.
-De mit mondok nekik ha megérzik milyen forró a bőröm? Korházba akarnak majd vinni. – mondtam savanyúan mert ismertem a szüleimet.
-Hát… tartózkodj attól hogy hozzájuk érj és nem lesz baj. Ja és próbálj meg nem ideges lenni mert akkor könnyen elveszítheted a fejed és nem hiszem hogy bántani akarnál bárkit is. – mondta oktatólagosan
-Igenis! – mondtam és mancsomat a fejemhez emeltem. Ahogy a katonák szoktak tisztelegni. Erre ő csak felnevetett, és a szemét forgatta.. De volt egy igen komoly kérdésem.
-Hogy lehet visszaváltozni emberré? Elmondanád, mert ezt nem igazán tudom? – kérdeztem szégyenkezve. Erre elkezdett nevetni.
-Persze! Csak koncentrálj arra hogy ismét ember vagy. De figyelmeztetlek a ruha problémáról. Az nem tűnik csak úgy el és jelenik meg amikor átváltozol. – mondta nevetve.
-Uhh, ezt úgy érted hogy… - szégyelltem kimondani. De megértette.
-Igen úgy értem. – mondta vigyorogva.
-Akkor én most bemegyek a fürdőbe – mondtam és elkezdtem arrafelé cammogni.
-Miért? – kérdezte huncutul. Puff neki…
-Hát gondolom visszaváltozni, és hát na… - magyarázkodtam. Nem értettem mi baja.
-Aha értem. Nem akarsz előttem visszaváltozni – a kis sunyi… de min vigyoroghat még mindig.
-Figyi., én szeretlek de ez még korai lenne – mondtam és bemasíroztam a fürdőbe.Szép nagy és tágas volt. A szék támláján volt egy kopott farmer és egy póló de mellette egy nagyon szép nyári ruha, hozzá illő cipővel. Gondolom Alice rakta ki hogy válasszak .Na de először próbáljunk meg visszaváltozni – gondoltam. Tényleg nagyon könnyű volt. Ezután mivel imádom a ruhákat ezért a nyári ruhát vettem fel és hozzá a cipőt. Odamentem a tükörhöz hogy megcsináljam a hajam. Wáó… az arcom ugyanaz volt de mégis más. Olyan fura. Halványan látszottak a két oldalán az aranycsíkok. Mintha ki lennék festve. De vajon miért vannak ott? Vagy mit jelentenek? Hm… nem tudom. És a szemem ami régen halványkék szinte már szürke volt most élénk tengerkék színe volt. Tök jó – gondoltam magamba. Csak anyáék ne vegyék észre.Kifésültem a hajam ( az ugyanolyan maradt ), és kimentem Jacobhoz. Ő is fel volt öltözve. Koptatott farmer és egyfekete, fehér kockás ing volt rajta. Ó istenem, mi ő hogy ennyire jól néz ki. Bár mostmár én se panaszkodhattam. Láttam hogy elkerekedik a szeme amikor meglát.
-Mi az? – kérdeztem ijedten. Hú ha ennyire rossz a ruha…
-S.. semmi csak még nem láttalak ilyen ruhába. Nagyon jól áll. És kifestetted magad még így se láttalak soha – mondta ámuldozva.
-Nem nem festettem ki magam. Akkor is látszik az a csík amikor ember vagyok. Nem tudom miért. De így halványabb. – elmélkedtem.
-Nagyon tuti – nyögte ki végül.
-Örülök hogy így is tetszek. – mondtam büszkén.
-Még jobban – mondta és megölelt. De…
-Jake már nem vagy olyan forró mint…. –itt abbahagytam mert észbe kaptam. Hát persze mert már én is olyan hőmérsékletű vagyok mint ő.
-Oh, semmi – mondtam gyorsan, nehogy megtudja mit akartam de hiába, Megint elkezdett kuncogni.
-Ne nevess ki – panaszkodtam.
-Na gyere menjünk le a többiekhez. Alice biztos örülni fog hogy vére akad egy ember, akarom mondani vérfarkas aki szereti a divatot. – mondta vigyorogva. Ezt nem értettem. Hisz mindegyik Cullen divatosan öltözködik.
-De hiszen – kezdtem de közbevágott.
-Felveszik amit Alice rájuk ad de nem igazán szeretik a divatot. Kivéve Rosalie.– mondta.
-Hát én imádom, úgyhogy legalább lesz kivel vásárolnom - mondtam mosolyogva és hallottam a földszintről Alice halk ujjongását. Tehát hallotta.
-Menjünk – mondta Jacob és kézen fogva elindultunk le a lépcsőn. Miközben lefelé ballagtunk, eszembe jutott egy kérdés.
-Jake? – kezdtem.
-Hm? – chh… mindig csak hm-mög. Nem tudja egyszer azt mondani, hogy „tessék drágám”! Na jó a drágám nem kell. Az olyan csöpögős. De akkor is… na mind egy.
-Azt akartam kérdezni, hogy az előbb azt mondtad az egész falka aggódik miattam. – mondtam feszengve.
-Igen? – faggatott amikor látta hogy nem szándékozom folytatni.
-Hát azon gondolkodom, hogy tényleg mindenki? Mármint úgy értem hogy Paul nem látszott túl lelkesnek amikor ott voltam, azon kívül hogy állandóan poénkodott. – tényleg így volt. Le se lehetett lőni. De Jacob erre csak elkezdett nevetni.
-Most mi olyan vicces?- kérdeztem duzzogva.
-Semmi, hidd el ő is aggódott miattad. – mondta még mindig röhögve. Meg akartam kérdezni mi a csudán nevet, de közben leértünk a földszintre. Akit először kiszúrtam az Alice gyorsan közeledő alakja. A nyakamba ugrott.
-Jaj de jó hogy legalább te szereted a ruhákat! – ujjongott.
-Naná hogy szeretem – mondtam és örültem hogy ilyen kedves.
-Akkor majd megyünk vásárolni és képzeld olyan nagy gardróbom van hogy uhh óriási. Megmutassam? – kérdezte buzgón.
-Aha- feleltem lelkesen. Megfogta a kezem és elkezdett a gardróbja felé húzni. Én lelkesen követtem volna ha Jacob nem ránt vissza a kezemnél fogva.
-Na – jajgattam.
-Később is lesz rá időtök, még meg kell nyugtatnunk Leaht és fel kéne hívni Leilát meg a szüleidet – mondta szigorúan. Csúnyán néztem rá de igaza volt. Nagyot sóhajtottam és Alice is.
-Jó, bocsi Alice. Ezek a fiúk – mondtam és a szememet forgattam. Erre Alice felkacagott.
-Tudom, tudom. Akkor később – mondta
-Oké – mondtam és előhalásztam a zsebemből a mobilomat. Először anyát hívtam fel. Kicsengett de csak a harmadik vagy negyedik csöngésre vették fel.
-Haló – hallottam anyám hangját.
-Szia anya Gina vagyok figyel én csak… - kezdtem volna de anya közbevágott.
-Gina! Ó hála az égnek. A szívbajt hoztad ránk. – hajaj…
-Figyi anya nyugi. Leila nem megmondta hogy egy barátomnál alszok? – kérdeztem
-De csak hát nem vetted fel a telefont és apád már el akart indulni hogy megkeressen. Tudod hogy nem sok kellett hozá hogy ne tudjam visszatartani? – kérdezte ingerülten.
-Amúgyis most hol a francba járkálsz? – kérdezte még mindig paprikásan.
-Még mindig a barátnőmnél vagyok. – mondtam egyhangúan.
-És melyiknél mert, a többiek azt mondták hogy fogalmuk sincs kinél vagy – uhh a francba.
-Alicenél vagyok anyu – mondtam nyugodtan.
-Alice? – kérdezte meglepetten.
-Igen anya Alice Cullen. – mondtam lassan hogy megértse.
-Ohh… értem hát, jó de kicsim mihamarabb gyere haza mert nagyon aggódtunk – mondta halkabban.
-Jó anyu amint tudok megyek de még találkozom Leilával és Rachellel mert még ővelük sem beszéltem. – mondtam.
-Jó szia!- mondta anya és letette a telefont.
-Hu… - sóhajtottam. Körbenéztem. Hova tűnt mindenki? De ekkor az ajtóban megjelent Jacob.
-Na hogy fogadták? – kérdezte vigyorogva.
-Szerintem hallottad -. mondtam csípősen.
-Igen – mondta büszkén.
-Igazából jobb is hogy anyukáddal beszéltél. Apukád biztos szigorúbb lett volna – mondta kacarászva.
-Örülök hogy jól mulatsz – mondtam és durcásan elindultam ki az ajtón.
-Most hová mész? – fogta meg a kezem Jacob.
-Leilához és Rachelhez. – feleltem kurtán és kirántottam a kezemet az övéből. De megint elkapta.
-Ne haragudj rám! – kérlelt kiskutyaszemekkel.
-Ohh ne nézz már így! – mondtam könyörgőn. – Nem tudok rád egyszer sem igazán dühös lenni ha így nézel – vallottam be szemlesütve. Hallottam hogy halkan nevetgél.
-Na jó de ne nevess ki mindig – mondtam.
-Becsszó – mondta és esküre emelte a kezét.
-Jó, de tényleg mennem kell – mondtam és egy puszit nyomtam az arcára majd kisétáltam az ajtón. Elgondolkoztam azon hogy fussak e farkasként de hova tenném a ruháimat? Gondolom a számba vagy odakötözhetném a mancsomhoz is ahogyan Jake szokta. Végül arra az elhatározásra jutottam hogy úgyis ki akarom próbálni hogy milyen érzés futni, ezért bementem egy szikla mögé leöltöztem a lábamhoz kötöttem a ruhám. Megjegyzem elég kényelmetlen, de mit csináljak. És átváltoztam. Olyan jó érzés volt mindent tisztán hallani és látni. Mélyen magamba szívtam a friss levegőt, de ezt nem kellett volna. Édes illat csapta meg az orromat. Szinte betegesen édes, mégsem büdös. Olyan kellemes. De ismerős volt. Olyan mint a vámpíroké. De ezt jobban ismertem. Edward. – ugrott be hírtelen. Gondolom hallotta a nevét a gondolataimba mert válaszolt.
-Igen, én vagyok nyugi – mondta mosolyogva. Most hogy így farkas szemmel néztem rá. Nem is volt olyan rossz. Persze az én szememben fel sem ért Jacobhoz. Gondolom észrevette a méricskélésemet mert felkacagott. Tényleg szép volt a hangja. De mit akarhatott.
-Csak láttam hogy eljössz gondoltam megnézem hova mész vagy… - látszott rajta hogy zavarban van. Csak tudnám minek. Aha – gondoltam. Csak meglátogatom a barátnőimet. – tök furcsa volt így beszélni vele, hogy még csak meg se szólalok. De ha emberi alakba vagyok nem szeretem ha hallja mit gondolok.
-Tudom, hogy nem szereted,de arra rájöttem hogy… ezt nem tudom hogy magyarázzam meg – mondta és a fejét ingatta. Lassan elkezdtem sétálni és intettem a fejemmel felé.
-Majd útközben elmondod, mármint ha el akarsz kísérni – gondoltam.
-Oké – mondta és látszott rajta hogy lelkes. Huh… furák ezek a vámpírok.
-Szóval – kezdte – Az az én elméletem hogy ha akarod akkor le tudod zárni a gondolataidat. – felhúztam a szemöldököm mire elkezdett kuncogni.
-Ne nézz ilyen bambán én így gondolom. – mondta mosolyogva. Hm…. Akkor megér egy próbát. Erősen koncentráltam arra hogy ne tudjon a fejembe látni és lám sikerült. Edward arckifejezése megváltozott. Elkomorodott és koncentrált.
-Hé… ez így nem ér! Így honnan tudjam mit akarsz mondani – panaszkodott, mire én elvigyorodtam és elkezdtem kocogni nagy büszkén.
-Hé várj meg – nyaggatott tovább. Támadt egy ötletem. Rájöttem hogy tesztelhetem a gyorsaságomat. Elkezdtem futni. Láttam hogy bambán néz utánam. Elröhögtem magam. Látni kellett volna az arcát. Mikor látta hogy majd meg szakadok a nevetéstől elkezdett rohanni utánam. Uha… tényleg gyors. Elég gyorsan közeledett ezért gyorsabb tempóra kapcsoltam. Széles vigyor terült el az arcán és megint kezdett beérni. Ajaj ha ez utolér…remélem nem lesz nagyon durva. Attól még hogy vérfarkas vagyok nem annyira masszív mint Jacob. Hirtelen befékeztem de olyan sebességgel hogy észre sem vett és elkezdtem az ellenkező irányba futni, mert útközben rájöttem hogy Leila nem erre lakik. Meglepődött de hamar kapcsolt. Na jó hadd hallja a gondolataimat – gondoltam.
-Hé hallasz? Edward hallasz?- hallottam a válasza halk kuncogás volt. Tehát igen.
-Oké Béke! – de nem akart lassítani ezért megálltam. De ő akkor sem akart lassítani. Nekem akar jönni? Hülye ez? Már nem volt messze. Behunytam a szemem és mancsom a fejem elé tettem. Így védve azt. De hirtelen lefékezett előttem, port hányva az arcomba.
-Sosem bántanálak – mondta halk, és bársonyos hangon.
-Huh.. haver egy percig azt hittem komolyan nekem jössz – mondtam fellélegezve. Erre elkezdett nevetni. Én is vele nevettem. Edward tényleg kedves volt, de számomra nem volt több mint egy barát. Egy vámpír barát. – tettem hozzá. Szerintem ő is így volt ezzel. Ekkor vettem észre hogy megérkeztünk Leiláék házához. Edward maradj itt! – gondoltam szigorúan.
-Igenis! – mondta és megállt ott ahol volt. Bementem az erdőbe visszaváltoztam és felvettem a ruháimat. Amikor visszamentem még mindig ugyanúgy állt. Elkezdtem kacagni rajta mert elég hülyén nézett ki. Mire megmozdult és ő is elmosolyodott.
-Kösz hogy idáig elkísértél, de innentől „csajos zóna”. Viszlát – mondtam vigyorogva.
-Értettem hölgyem! – mondta és mint a katonák szoktak tisztelgett és elvonult. Vicces volt. Elindultam a bejárati ajtóhoz de megelőztek és valaki ferántotta azt.
-Ó hála az égnek azt hittem elvesztél , vagy elraboltak vagy – hadarta egy szuszra Rachel. Nem is tudtam, hogy ő is itt van, de így még jobb.
-Hé nyugi itt vagyok – mondta de láttam hogy elkerekedik a szeme.
-Mi az? Mi a baj? – kérdeztem gyorsan.
-Mi történt veled? – kérdezte ijedten.
-Mi történt volna – néztem magamon körbe ártatlanul.
-Olyan más vagy. A szemed az arcod olyan, olyan nem is tudom- mondta gyanakodva.
-Komolyan nem csináltam semmit – mondtam döbbent arcot felvéve. Gyanakodva méregetett.
-Oké gyere be! – mondta és betessékelt az ajtón. Ezután kérdések özönét zúdították rám. Hol voltam? kinél voltam? És legfőképpen kivel?
-Figyeljetek – kezdtem, mert most először jutottam szóhoz. Borzasztó hogy Rachel és Leila mennyit bír beszélni. Még Miát is lekörözik.
-Először is üljetek le mert azt hiszem szükség lesz rá. Másodszor hívjátok ide Miát mert nem mondom el kétszer. – mondtam komolyan. Leila hipersebességgel pattant a telefonhoz. Hallottam hogy csak pár szót vált Miával és aztán visszajön.
-5 perc múlva itt van. Már úton volt amikor hívtam. – mondta büszkén. Pár perccel később kopogtak az ajtón.
-Nyitom – szaladt Rachel. Huh…ezek tényleg be vannak pörögve. Mi történhetett tegnap? Majd ezt is meg kell kérdeznem.
-Itt is vagyok – mondta majd egy szia kíséretében letelepedett a kanapéra. Így már 3 kíváncsi szempár nézett rám.
-Na mit akartok tudni? – mondtam egy nagy sóhaj kíséretében. Csak ezt éljem túl utána bármilyen vámpírt legyűrök.
-Először is hol voltál? – kezdte Leila.
-A Cullen házban. – láttam hogy odafagynak és meglepődve néznek rám.
-Te…te Edward házában voltál? Hogyan? Csak nem? Te és Edward? – hadarta Mia. Azta…ennyire odavan Edwardért? Gyanakodva néztem rá.
-Nem Mia! Én Jacobot szeretem. Csak Jacobot! – hangsúlyoztam ki. – De Edwarddal is nagyon jól kijövök, de ő csak jó barát, semmi több. – mondtam és láttam hogy elkerekedik a szemük.
-De… de hogy kerültél te oda? – kérdezte most Rachel mert Mia még le volt ragadva annál hogy ismerem Edward Cullent. Tudni kell róla hogy odavan érte, mármint ha jók a megfigyeléseim. Nem tudom tudja e hogy felesége van és apa. Hú de rossz volt kiejteni ezt a szót. Apa. Olyan …nem is tudom, nem tudtam úgy ránézni Edwardra. Az én szememben egy 17 éves fiú akivel lehet szórakozni. De erre a kérdésre nem tudtam mit mondani
-Hát…izé, én – nem jutott eszembe semmi ésszerű magyarázat. Nem mondhattam azt nekik, hogy egy napot egy szobában töltöttem azzal hogy éppen vérfarkassá változtam.
-Na jó de kivel is voltál? – folytatta.
-Hát, Jacobbal voltam, csak nem éreztem jól magam és ő elvitt Dr. Cullenhez. Ő azt mondta hogy pihennem kell és felajánlotta hogy aludjak ott, úgyis Jacob ideiglenesen ott lakik én pedig elfogadtam. Dióhéjban ennyi – hadartam egy szuszra.
-HŰHA… - ámuldoztak.
-Oké ezt értem, de…- ó mi van még – Miért olyan fura az arcod? Mármint a szemed. – o-ó franc, franc, franc…
-Eddig is kék volt – mondtam ártatlanul.
-Igen csak most olyan más – nem igaz hogy ezek mindent észrevesznek
-Nem tom – hazudtam. Ez most meglehetősen könnyen jött. De most én akartam kérdezni.
-És mi történt tegnap? – kérdeztem gonosz vigyorral.
-Hát… - kezdte Mia – Képzeld el Leila és Embry eléggé összemelegedtek és.. – itt abbahagyta mert Leila jól oldalba vágta és elpirult.
-Mi van? Csak el szabad mondani Ginának – mondta durcásan, de azért folytatta.
-Aztán Rachel és Seth is elég jól kijöttek. – ezután mindent elmesélt részletesen és én hallgattam. Addig meséltek amíg már sötétedett.
-Na jó, nekem mostmár haza kéne mennem. Így is szerintem fogok kapni a fejemre. – tényleg tartottam apámtól. Elköszöntek majd én elindultam a házunk felé. Már nem nagyon féltem a sötétbe, mert tudtam mostmár nem bánthat senki. Maximum én bánthatom azt aki megtámad. Ezekkel a gondolatokkal indultam haza.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó