Na ne már, hogy ellenfél legyek egy ember számára. Azt aztán nem! Meg fogom szerezni Bellát ebben biztos vagyok. Mit ehet egy hülye emberben? Oké, én is az voltam, de már nem vagyok az. Sokkal normálisabban tenné, ha engem választana, nem pedig Őt. Lássuk csak a tényeket; hamarabb ismertem meg Őt, vámpír vagyok, egyesek szerint helyes is vagyok. Nem engedem, hogy övé legyen az én kis Bellám.
-Min gondolkozol, Dan? – kérdezte Bella.
-Áh, nem lényeges. – mondtam. Akkor megcsörrent a telefonja.
-Haló? – kérdezte
-(….)
-De persze! – mondta lelkesen.
-(….)
-Nem, te gyere most át légy szíves. Vendégeink vannak, és be szeretnélek mutatni nekik téged. Még gyerekkoromból barátok.
-(….)
-Rendben, akkor egy óra múlva itt. – mondta.
-(….)
-Én is szeretlek. – mondta. Aw, persze, hogy megint azzal a kis emberrel beszélget… Pff… felhorkantam, de nem vette észre.
-(….)
-Rendben, szia.
-(….) – letette a telefont. Rámosolygott. Sylvi a rózsaszínre lakkozott körmeivel volt elfoglalva, de most felnézett.
-A barátod volt, Bells? – kérdezte mosolyogva. Sylvi mindig is ilyen volt.
-Igen, Ő volt. – mondta Bella. Boldog volt…
-Szóval, átjön? – lelkesült fel a húgom. Fú, én is repesek az örömtől. Táncikálni ne táncikáljak? Zsipp, zsupp, jön a kisfiú…lálálá!
-Igen.
-De jó, végre megismerhetem. Már kíváncsi vagyok rá! – lelkendezett Sylvi. Nagyon hasonlít arra a pöttöm kis hollófekete hajú nőre, Alicere. Kuncogtam. Értetlenül néztek rám.
-Most olyan vagy, mint Alice, mikor Bella kijelentette, hogy elmegy vele vásárolni. – egy napja történt. Alice addig noszogatta Bellát, míg azt igent nem mondott. Aranyos volt, gyermeteg módon.
-Tényleg! – nevetett Bella. Nem húzódott el, mikor átöleltem. Ez jó jel.
(Edward szemszöge)
Ma átmegyek Bellához, pontosabban már csak tíz perc és indulok.
Apám csak éjfél után jön haza, szóval nem fogok vele nagyon találkozni.
Gyorsan megettem azt az egy tányér levest, amit még tegnap készítettem. Hiába, az embernek meg kell tanulnia főzni, ha se az apja nem tud, sem maga. Másra meg nagyon nem számíthatok. Szóval én vagyok az egyetlen lehetőség. Kibámultam az ablakon. A nap még mindig sütött, egy felhő sincs az égen. Megpróbálok annyi D vitamint magamba szívni amennyi csak lehetséges. Valahogy furcsa, hogy Forksban nem esik az eső.
Érted nem? Forksban, a világ egyik legcsapadékosabb zugában nem esik az eső, hanem hétágra süt a nap!
De azért van valami, amit nem szeretek a napsütésben…
Nem láthatom Bellát, se a suliban, se sehol, csak náluk. Most is éppen oda készülődöm.
Nem is kell kabát… Körülbelül most kint 32 fok van, szóval nem kell.
Beszálltam a szeretett ezüst Volvomba, s kiálltam a garázsból.
Sóhajtottam. Még fél óra az út, addig nem láthatom Bellát.
Te…Edward… szenvedélybeteg lettél! Már betegesen bele vagy zúgva Bellába…. Ez beteges! Komolyan…
Bementem még gyorsan a házba, s a telefonomat felkaptam. Hát persze, hogy otthon hagytam volna. A fejemet is elhagynám egyszer, ha nem lenne a nyakamra téve.
Beszálltam imádott kocsimba,, s a gázt tövig nyomtam.
A zene maxon szólt, csak, hogy kicsit eltereljem a gondolataimat Belláról. Az ütős dörömbölő rockzenétől rázkódott a kocsim.
Már a sáros útón jártam, már nincs is olyan messze… csak pár mérföld.
Mentem…mentem…mentem…ja, és mentem.. aztán rájöttem, hogy ez unalmas
Akkor már messziről láttam a házat a házat..
Láttam Bellát, amint kint állt az erkélyen. De nem volt egyedül. Egy férfi volt vele.
S mosolygott, majd magához rántotta, s szenvedélyesen megcsókolta Bellát. Aszívemösszefacsarodott…. El akartam tűnni. El a világ elől. El mindentől. Mindentől!
De Bella nem ellenkezett. Még akkor sem, mikor a férfi keze a fenekére csúszott, és belemarkolt abba.
Akkor vissza fordultam a valóság keserű magányába….
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó