(Bella szemszöge)

Emlékszem, hogy kislánykoromban mindig arról álmodoztam vajon milyen lehet elveszett királykisasszonyként élni egy hatalmas vár legfelső fokán. Az álom már majdnem teljes volt, elvégre is teljesen elveszettnek éreztem magam és már csak a hatalmas vár hiányzott no meg az elképesztően jóképű szőke herceg – aki talán sosem fog felbukkanni. Furcsa, hogy pont most gondolok ilyenekre, mikor éppen egy rakás ismeretlen, köpenyes vámpírral beszélgetek.

Egykedvűen gondoltam vissza arra a pillanatra mikor néhány órával ezelőtt beleegyeztem egy nem is olyan csekély kérésbe.

-         Üdvözöllek! A nevem Aro- nyújtott kezet a középen álló köpenyes vámpír.

-         Bella- biccentettem fejemmel, ám még arra nem álltam készen, hogy bizalmamba engedjem őket.

Miután pedig hosszasan kiecsetelte látogatásának okait, feltett egy igazán váratlan és meglepő kérést: 

-         Nos hallottam különleges pajzsodról és szeretném ha csatlakoznál a családunkhoz.

A válasz épp úgy engem is meglepett, mint ahogyan őket:

-         Persze, nagyon szívesen.

Talán túlságosan is magányosnak éreztem magam ahhoz, hogy ellenállni tudjak egy ilyen ajánlatnak, de fenntartásaim azért mégiscsak akadtak . Mikor pedig bejelentette Aro, hogy mostantól végérvényesen is a családjához tartozom és hogy náluk mindenki köteles ember vérrel táplálkozni- hát akkor ha lehet, még sápadtabb lettem.

-         Soha nem ittam ember véréből és ezután sem szándékozom ezt megtenni- préseltem ki fogaim közül.

-          

-         Rendben senki sem kényszerít- próbált meg csitítani – majd később még visszatérünk erre- suttogta halkan.

-         Később sem- makacskodtam.

-         Még csak most kértük meg, hogy tartson velünk, de máris áthágna minden szabályt?-  kérdezte a Caius nevű vámpír.

-         Majd megjön az esze- hagyta rá  Marcus.

Éppen indulni készültünk , nem jöttek sokan csak a három fő vezető és néhány testőr, amire szerintem semmi szükség nem volt.

Már a nap is lement, mire megláttam  a hatalmas kitornyosuló Volterrai falakat, melyek mintha arra figyelmeztetnének, hogy  „fuss  amíg lehet!”. Hamar elpárolgott minden reményem afelé, hogy egy barátságos, világos házban fogok ezentúl lakni, mikor megláttam a kőfalak kemény ridegségének jeleit.

A benti látvány csak még jobban elvette kedvemet az egész itt lakósdi dologtól, de ha már itt vagyok nem fordíthatok hátat- gondolkoztam magamban.

Hát a hatalmas vár kipipálva- gondoltam miközben felfelé haladtam egy nagy kőlépcsőn.

-         Már mindenki minket vár- fordult felém Aro  miközben kinyitott egy  közel egy méter vastagságú ajtót.

Nagyot nyeltem miközben követtem az előttem lévő vámpírokat . Hírtelen megjelent előttem életem legszörnyűbb éjszakája , mikor vámpírrá változtattak  és eszembe jutott, hogy ez a hely kísértetiesen hasonlít ahhoz a helyhez . Elmélkedésemből  Aro hangja húzott vissza a valóságba.

-         Hát akkor itt volnánk- nyitott be egy hatalmas, vámpírokkal teli terembe.

A terem mindenütt ridegséget és félelmet árasztott ám mikor megpillantottam a vérvörös szemű vámpírok sokaságát egészen megrémültem és az sem segített sokat a helyzeten, hogy mindenki engem bámult. Aro érezhette a levegőben szétterjedt feszültséget, mert bátorítóan megszorított egyik kezemet, de én ennek ellenére is még mindig feszengve álltam  az ajtó előtt.

Körülöttem mindenki elindult előre ezzel engem is magukkal húzva.  Mikor pedig elértük a terem közepét Aro ünnepélyesen felnyújtotta egyik kezét , majd megszólalt:

-         Nos mint látjátok új taggal bővült családunk, szeretném ha mindenki  úgy bánna vele, ahogyan velem – fordult  a szélen álló vámpírokhoz.

-          

-         Most pedig elmehettek!- adta ki az utasítást, majd a teremben lévő vámpírok kilencven százaléka elhagyta a helyiséget.

-          

-         Akik az imént kimentek, ők mind testőrök és harcosok voltak- fordult újból felém-most pedig ismerd meg a családunk tagjait- mutatott végig a bent maradó néhány vámpíron.

-         De hisz minek ennyi testőr?- kérdeztem kicsit sem színlelve rosszallásomat.

-         Vajon minek?- kérdezte vissza gúnyosan  egy alacsony lány.

-         Jane! Lehetnél kicsit udvariasabb is- förmedt rá Aro az alacsony lányra.

Az említett személy  erre csak elhúzta száját, majd dühösen meredt rám.

-         Nos hát akkor ők itt: Alec , Jane, Felix , Demetri, Heidi és Edward- mutatott újból végig rajtuk.

Alec és Jane  körülbelül ugyanolyan magasak és egykorúak lehettek, de ezenkívül semmi eget rengető különlegesség nem volt bennük és a többiekben sem. Egészen addig ezt is gondoltam, míg meg nem láttam az utolsó vámpírt: Edward-ot.

Remegő lábakkal néztem rajta végig és úgy éreztem, hogy ennél gyönyörűbb teremtést még életemben nem láttam . Ő is engem nézett, szemei tele voltak kíváncsisággal  és érdeklődéssel ám flegma módon megpróbálta mindezt eltakarni előlem, mert felszegett állal kitartóan állta tekintetemet.

A lámpák halvány fénye tökéletes világítást nyújtott bronzvörös hajának mely kicsit kócosan, de ugyanakkor művészi szépséggel tündökölt a halvány fényben.

Még egy ideig  nagyon szívesen elnézegettem volna tündéri arcát, ám Aro megakart ismerni  és egyesével elsorolta a jelenlévő vámpírok képességeit.  Szinte felugrottam ijedségemben, mikor elmondta, hogy Edward gondolatolvasó.

-         Megnyugodhatsz a te gondolataidat nem hallom- szólalt meg kicsit sem kedvesen. Pedig olyan gyönyörű hangja van.

-         Ó! Tényleg….a pajzsom- lélegeztem fel, mert nagyon is tisztában voltam azzal, hogy pajzsom mindenfajta képesség elől megvéd.

-         Tehát mint látjátok Bella egy ideig csak  állatvéren  hajlandó élni- kezdte feszengve Aro.

-         Micsoda?- háborodott fel mindenki.

Kissé kínosan éreztem magam ettől a sok fürkésző és parázsló tekintettől, ám  az idő folyamával kiválóan megtanultam, hogy  hogyan szálljunk szembe másokkal és álljunk ki a saját jogainkért.

-         Jól hallottátok, nem fogok embert ölni- húztam ki magam.

A többiek előbbi kijelentésem hallatán csak még  dühösebbek lettek és szinte éreztem, hogy néhányan már alig bírják visszafogni magukat.

-         Te most viccelsz velünk!- gyanúsított meg   Heidi.

-         Nem, én ezt halál komolyan gondolom- szólaltam meg halkan.

-         Csak, hogy tudd nálunk ilyen NINCS- mondta dühösen Edward.

-         Ha azt akarjátok, hogy itt lakjak, akkor tudomásul kell vennetek, hogy én nem ölök embert- jelentettem ki higgadtan.

Edward szemei összeszűkültek, majd hírtelen közelebb lépett hozzám, de még így sem volt elég közel, ahhoz hogy érezzem illatát.

-         Netán térdre ne boruljunk nagysága előtt?- förmedt rám újból.

-         Én csak annyit kérek, hogy tartsátok tiszteletben a szokásaimat- kezdetem én is nagyon mérges lenni és ezen az is nagyban segített, hogy kezdett bebizonyosodni az, hogy ez az Edward nem éppen úgy bánik egy lánnyal, ahogyan kéne.

-         Akkor megnézném a szobámat- fordítottam hátat Edward-nak, miközben Aro felé fordultam.

Ő csak aprót bólintott, majd elindult a kijárat fel és már én is éppen indultam volna, de Edward egy szemvillanás alatt elállta utamat .

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.