-         Akkor megnézném a szobámat- fordítottam hátat Edward-nak, miközben Aro felé fordultam.

Ő csak aprót bólintott, majd elindult a kijárat felé és már én is éppen indultam volna, de Edward egy szemvillanás alatt elállta utamat .

A teremben lévők mind döbbenten bámulták az előttem álló dühös vámpírt. Edward összeszorított fogakkal és ökölbe szorított kézzel állta dühös pillantásomat. Valahol legmélyen a belsőm egy része megakarta érinteni tükörsima arcát, a másik  sokkal erősebb énem viszont legszívesebben elsöpörte volna az útból parázsló tekintetével együtt.

Teljesen kihúzta nálam a gyufát és úgy éreztem, hogy  menten valami olyasmit csinálok vele, amit később, majd nagyon megbánok. Senki nem szólt semmit, de a feszültség mindenütt ott volt és kezdett kínossá válni a csönd.

Nem én akartam véget vetni ennek a pokoli pillanatnak, de mivel nagyon úgy tűnt, hogy Edward egy jó ideig nem fog mozdulni onnan, ezért határozott és gyors mozdulatokkal kikerültem őt, majd a hatalmas ajtó felé vettem az irányt.

Aro nyomban utánam jött - és miközben vagy százszor bocsánatot kért Edward miatt- készségesen megmutatta   szobámat. A szobában nem volt semmi különös, ugyanolyan volt, mint a vár többi része, de azért udvarias kislány módjára megpróbáltam úgy tenni, mintha érdekelne az amit mond.

-         Nos hát akkor én megyek is- mondta miután néhány testőrével behozatta a bőröndjeimet- ha bármire szükséged van, akkor csak szólj!

-         Rendben- válaszoltam halkan.

Ahogy becsukódott Aro mögött az ajtó , rögtön hanyatt feküdtem a hatalmas franciaágyon.  Minden gondolatomba egy bizonyos személy fészkelte be magát és még ha akartam volna se tudtam volna nem rá gondolni. A sors fura fintora, hogy mikor végre találok valakit akit úgy igazán hozzám valónak tartok, akkor az illetőről kiderül, hogy egy ősbunkó , aki nem mellesleg embereket gyilkol nap, mint nap.

Még sokáig elrágódtam volna  a történteken ha valaki nem kezd el kopogtatni az ajtómon. Elakadt a lélegzetem, mikor arra gondoltam, hogy ez akár Edward is lehet.

-         Szabad- suttogtam miközben felültem.

Nagy megkönnyebbülésemre vagy inkább csalódásomra nem Edward volt az, hanem Heidi.

Kicsit feszengve állt tölgyfából faragott ajtóm előtt, de néhány pillanattal később erőt vett magán és közelebb merészkedett hozzám.

-         Zavarhatok egy kicsit?- kérdezte óvatosan.

-         Persze- bólogattam hevesen.

-         Akkor rögtön a lényegre is térek- szólalt meg, miután leült mellém- Edward-ról lenne szó.

-         Nem kell neked is bocsánatot kérned miatta, szíve joga így viselkedni- már kezdett kissé idegesíteni, hogy itt minden Edward körül forog.

-         Éppen erről lenne szó, ő valójában nem ilyen. Kedves, udvarias  és valójában egy igazi úriember- teltek meg csodálattal Heidi szemei.

-         Hát azt vettem észre, bizonyára akkor az áldozatai is örömmel szaladnak oda hozzá, mert kihagyná ki azt a lehetőséget, hogy egy kedves és udvarias gyilkos ölje meg őket?- horkantam fel.

-         Végig hallgatnál egy kicsit?- kérdezte türelmetlenül.

-         Tiéd a szó, de ne próbáld meg velem elhitetni, hogy Edward egy földre szállt angyal!

-          Nem is az, mindenkinek vannak hibái, de ő tényleg nagyon rendes és csak azért  olyan mogorva veled szemben, mert nem képes  elviselni, hogy vannak olyan vámpírok akik nem szörnyetegként élnek . Valahol legbelül ő is utálja ezt az életmódot, de szerinte csak így maradhatunk erős  lények. Ő is ugyanazon az állásponton van, mint itt mindenki más, hogy vegetáriánus vámpírok nem maradnak sokáig életben, mert az idő előre haladtával elkezdenek gyengülni és végül már állatvért sem lesznek képesek inni- fejezte be halkan.

-         Ez tiszta hülyeség!- keltem ki magamból- Még nagyon régen megismerkedtem egy vegetáriánus vámpírcsaláddal. Azután találkoztam velük, miután átváltoztattak és csakis miattuk fogadtam el, hogy  vámpír vagyok. Ők is állatvéren élnek, ahogyan én. A családfőjük több száz éves és nincs semmi baja- érveltem kétségbeesetten.

-         Rendben, ne térjünk el a témától! Én csak arra akartam kilyukadni, hogy jobb lesz ha elfogadod, azt ami vagy különben kitaszítanak a többiek, főként Edward. Tanulj meg ember véren élni!- jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

-         Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólam az meg pláne nem érdekel, hogy Edward mit gondol- jelentettem ki makacsul.

-         Kegyetlen lesz veled szemben és úgy fog rád tekinteni, mint az ellenségére …egészen addig míg át nem térsz a mi életmódunkra- jelentette ki büszkén, mintha embereket gyilkolni kész főnyeremény lenne.

-         Hát azt várhatja- kúszott fel arcomra egy ördögi mosoly.

Heidi nagyot sóhajtott, majd-  mikor látta, hogy teljesen reménytelen a helyzet, mert makacs vagyok, mint egy öszvér- felállt.

-         Tudod itt Edward olyan a vámpírok számára, mint a sulikban a legmenőbb srác.  Nem ajánlatos vele kikezdeni, mert nagyon lefog nézni és ha ő lenéz, akkor a többiek is ezt teszik. És itt amúgy sem kedvelik a vegákat- jelentette ki csak úgy félvállról.

Már majd nem kint volt ajtón, mikor még utoljára hátrafordult és megszólalt:

-         Ne akarj itt egyedül lenni, mert az mindennél rosszabb . Ha valahogy túl akarod élni a Volturis éveidet, akkor azt ajánlom, hogy illeszkedj be. Az embereknek itt barát nélkül olyan élni, mint halnak víz nélkül.

Sokáig elgondolkoztam utolsó szavain, mert eddig akármerre jártam mindenütt csak arra sarkaltak, hogy találjak már magamnak egy rendes fiút, akivel leélhetem létezésem hátralevő részét, Heidi viszont még csak meg sem említette a fiúkat. Nagy nehézkese ugyan, de rávettem magam arra, hogy beszéljek Edward-al . Eszem ágában sem volt meggondolni magam ami az életmódot illeti, viszont elmagyarázhatnám neki, hogy ez mennyire fontos számomra.

Már indultam is a kijárat felé, de egy percre megtorpantam: Még át sem öltöztem mióta itt vagyok. Talán jó pontnak számít ha felveszem a köpenyemet. Itt mindenkin fekete vagy nagyon sötét színű ruha volt én azonban  rühelltem a sötét és komor színeket, így felvettem inkább egy mélykék felsőt és egy hófehér csőnadrágot. Hajam egészen idáig felvolt tűzve, most azonban egy laza mozdulattal kibontottam a kontyot . Elégedetten néztem a tükörbe és miután láttam, hogy kiváló munkát végeztem , felvettem a köpenyemet majd elindultam megkeresni Edward-ot.

Bármely más helyen ruhámat a férfiak elismerő tekintetekkel díjaznák, itt azonban akármerre néztem, mindenki csak megvetően és felháborodottan viszonozta pillantásomat. Hát úgy látszik itt nem díjazzák a divatérzéket. Nagyon megijedtem, mert ha mindenki már csak az öltözködésem alapján is így megítél, akkor vajon mit fog szólni Edward? Mérgesen megráztam fejemet, hogy kiűzzem onnan ezt a lehetetlen elképzelést, elvégre is neki semmi köze nincs ahhoz, hogy én hogy öltözködöm.

Az egyik „társalgó” helyiségben találtam rá. Mintha a néhány órával ezelőtti rosszkedve  már nem is létezne olyan könnyeden és felszabadultan beszélgetett Heidi-vel. Heidi-vel? Felháborodottan néztem ahogyan lezseren az ajtófélfának dől és úgy flörtölget a vámpírlánnyal. Heidi egy igen mélyen dekoltált felsőt vett fel és a köpeny, mely takarta volna – most az egyik széken feküdt-. Ekkor már világos volt minden, Heidi teljesen belevan esve Edward-ba és azért védi annyira.

Kicsit sem nagy lelkesedéssel közeledtem feléjük és amikor Edward meglátott rögtön elpárolgott minden jókedve. Heidi sem díjazta túlságosan, hogy félbeszakítom beszélgetésüket, mert dühösen fújtatott rám. Mintha már nem is az a  Heidi lenne, aki  még alig félórával ezelőtt segíteni akart nekem.  Most inkább csak féltékenynek látszott, mert gondolom tudta, hogy Edward- al szeretnék beszélni.

-         Edward beszélhetnénk négyszemközt?- tértem rá rögtön a tárgyra.

-         Hogy ne- mondta kicsit sem lelkesen, miközben egy mindent tudó pillantást vetett Heidi-re.

-         Hát akkor én megkeresem Jane-t- húzta el a száját, majd el is tűnt.

-         Mit akarsz?- fordult felém Edward.

-         Nem lehetne egy olyan helyen, ahol nincsenek ilyen sokan?- mutattam a teremben lévő kíváncsi vámpírok felé.

-         Nem. Nem lehetne- jelentette ki és szája szélén ott bujkált egy apró mosoly.

Éjfekete szemeiben megcsillant egyfajta különös vadság, mely engem is arra sarkalt, hogy én is tovább kötözködjek vele.

-         Gondoltam, hogy feltűnési viszketegséged van na , de ennyire? Még ahhoz is közönség kell, hogy lebonyolíts egy egyszerű beszélgetést?- kérdeztem .

-         Úgy látszik,  hogy akkor már ketten vagyunk akiknek feltűnési viszketegsége van- jelentette ki mosolyogva.

Más esetekben azt mondanám, hogy hihetetlenül gyönyörű mosolya van, de most ez a mosoly inkább megrémített mint sem elkápráztatott, mert nagyon úgy nézett ki mintha megakarna alázni.

-         Nem értem- mondtam rémülten.

-         Hát akkor elmagyarázom. Ebben a ruhában akár a cirkuszba is elmehetnél bohócnak  és mivel tudtommal a környéken nincs cirkusz, ezért hát mi másért ha nem azért,  vennéd fel ezt a ruhát , hogy felhívd magadra a figyelmet- kezdett el okoskodni.

-         Mondták már, hogy mekkora egy bunkó vagy?- nagyon rosszul esett előbbi beszólása, de hát kinek esne jól ha egy szívdöglesztő fiú leszólja a ruháit.

Meg sem vártam válaszát, mert fogtam magam és dühösen eltrappoltam a szobám irányába. Olyannyira felhúzott Edward, hogy el is felejtettem azt, amiért eredetileg megkerestem.

Még mindig a folyosón dühöngtem, mikor egyszer csak valaki hátulról belém karolt és behúzott magával egy sötét kis helyiségbe.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.