Kopogásra ébredtem. De ez már szinte dörömbölés volt.

-         Gina, az isten szerelmére, kelj már fel vagy elkésel! – hallottam anyu paprikás hangját.

-         Mi az? – kérdeztem álmosan.

-         Az van hogy már háromnegyed nyolc van és te még az ágyban vagy! Kapd össze magad – utasított és hallottam ahogy a cipője talpa kopog a padlón. Tehát elment. Kapkodva összeszedtem a ruháimat és elvonultam a fürdőbe. Ma egy farmerszoknya és egy  nyakba kötős topp mellett döntöttem. Hozzá felvettem az Alicetől kapott magas sarkú szandálomat. Megfésültem a hajamat, felkaptam a táskámat, és már éppen ki akartam menni az ajtón amikor megakadt a szemem egy kis cetlin ami az éjjeli szekrényemen volt. Kétfelé hajtogatták és a külső felén az én nevem állt, de gyöngybetűkkel ráírva. Kinyitottam. Ugyanolyan szép írással volt beleírva.

„Valószínűleg halálra fogom magamat unni egész nap, de ezzel nem akarlak terhelni, úgyhogy ma elmegyek vadászni, hogy délután nehogy „kísértésbe essek”. Suli után a parkolóban várlak. 

   Ui.: Jó tanulást !                                           Alec 

 Mosolyogva olvastam végig a rövid levelet, utána a        táskámba süllyesztettem, és elindultam a suliba. Mérges voltam amiért Jake nem jött el értem ahogy megígérte, de boldog amiért bízhatok Alecben.  Épphogy csak beértem órára. Már mindenki benn ült a helyén. (Jacob kivételével). Mikor beléptem minden szempár rám szegeződött. A tanár szerencsére még nem volt bent. Leültem a helyemre Mia mellé aki egyből felém fordult. Fura. Pedig azt hittem, most hogy tudják mi vagyok messze elkerülnek de ezek szerint tévedtem mert Leila és Rachel is odajött. Úgy döntöttem, hogy még nem szólok Rachelnek Alecről, mert előbb valami normális ruhát kéne találnom neki.

-         Sziasztok – köszöntem.

-         Szíja! – köszönjek kórusban.

-         Mi újság? – kérdeztem csevegő hangon.

-         Semmi új, veled? – kérdezte Mia és úgy tűnt mintha arra várna hogy mesélek még nekik valami misztikust. De én ehelyett a hétköznapi életemről kezdtem el beszélgetni.

-         Hát, tegnap este megjöttek anyáék és Jake társaságában együtt vacsoráztunk. Utána beugrott Edward – láttam, hogy itt összerezzennek, de én folytattam – És beszélgettünk egy ideig. Utána megjött Alec… - itt megakadtam, hiszen ők nem tudják ki az az Alec.

-         Az ki? – kérdezte Rachel kíváncsian.

-         Hát… izé…öhm.. – Alec azt mondta hogy ne mondjam el hogy vámpír, de azt nem hogy a nevét se áruljam el.

-         Igen? – türelmetlenkedett Leila.

-         Na jó… hát szóval, ismeritek Aaront nem? – kérdeztem. Rachel arca felragyogott a név hallatán.

-         Óhh a görög isten? – álmodozott.

-         Igen az – feleltem nevetve. – Szóval az ő neve nem Aaron hanem Alec -  hadartam egy szuszra.

-         Hű, de szép név – ámuldozott tovább Rachel.

-         Igen az – vigyorogtam, és belegondoltam hogy tényleg szép név. Az Alexhez hasonlít, de mégsem az. Még kérdezgettek volna de ekkor belépett Mrs. Johnson és mögötte egy szőke hajú, és kék szemű fiú.  Nem tudom mi lett velem, de amikor rám nézett, hirtelen kiment minden gondolat a fejemből. Halványan rám mosolygott, és ettől még helyesebb lett az arca. Visszamosolyogtam.  Bal kezével beletúrt szőke fürtjeibe és megállt Mrs. Johnson asztalánál.

-          Áh, igen Mr. McRayen. – pillantott föl az iratok felől. – Nos, hölgyek és urak. Ő itt William McRayen, az új osztálytársatok. – mondta erőltetett orrhangján, majd Will kezébe nyomott egy tankönyvet és a mögöttem lévő padba tessékelte. Mellettem elhaladva megint rám vigyorgott, amitől én furcsamód elpirultam és elmélyülten elkezdtem tanulmányozni a füzetem sarkát. Hallottam hogy a mögöttem lévő szék kihúzódik.  Mia megbökött a ceruzájával és egy papír fecnit csúsztatott oda.

Ismered a srácot?

Nem – írtam a rövid választ és visszacsúsztattam a papírt. Mia elégedetlenül forgatta a szemét és megint írni kezdett.

Akkor meg miért bámultad annyira?

Nem is bámultam – ellenkeztem és megint megböktem a kezét.

Francokat nem. Még rád is mosolygott. Amúgy stipp-stopp:D – elmosolyodtam. Hát igen…Miának még nincs pasija úgyhogy jogos. De valamiért  furcsán izgatottnak éreztem magamat ahogy megláttam Willt. Szinte megijedtem magamtól.

Oké. Nekem már van egy farkasom ;) – firkantottam a papírra és visszacsúsztattam. Mia halkan felkuncogott, mire a tanár idenézett.

-         Megtudhatnám mi ilyen mulatságos Miss. Stones? – kérdezte Miához fordulva. Ő gyorsan a táskájába süllyesztette a levelünket és póker arccal fordult Mrs. Johnson felé.

-         Parancsol? – kérdezte fennhangon.

-         Meg szeretném tudni a nevetése okát – válaszolta szigorú arccal a tanárnő.

-         Csak elgondolkodtam ezen azon. Talán tilos? – meglepődtem, hogy ilyen bátor. Biztos be akart vágódni Willnél.

-         Nem, de ha megkérhetem a jövőben mellőzze az efféle kitöréseket. – felelte flegmán és ismét magyarázni kezdett. Rávigyorogtam Miára és ő is visszavigyorgott. Will is halkan kuncogott, de ezt csak én hallhattam, mivel emberi fül számára túl halk volt. Még a szívverését is hallottam. Egyenletes volt, és nyugtató. Bamm…bamm…bamm. Szinte kellemes volt hallgatni. Ha ideges vagyok mindig hallgatom Jake szívverését és az megnyugtat. Most, hogy így eszembe jutott kezdtem ideges lenni. Vajon miért nem hívott fel, hogy elmondja nem jön? Vagy miért nem jött suliba? Reggel próbáltam felhívni de ki volt kapcsolva. Legalább egy SMS-t küldhetett volna. Épphogy erre gondoltam elkezdett rezegni a telefonom. A kijelzőn az állt, hogy új üzenetem érkezett. Megnyitottam.

 Gina, annyira sajnálom, hogy nem mentem érted, de esküszöm meg tudom magyarázni. Amúgy beszéltem Aleccel. Nem akarok hazudni, amikor megláttam majdnem leszedtem a fejét, de időben magyarázatot tudott adni, úgyhogy megúszta. Sürgősen beszélnünk kell! Egyből suli után gyere a parkolóba. Szeretlek! Jake

A szívem nagyon gyorsan vert. Jake jól van. Nincs semmi baja. A megkönnyebbülés kellemesen áradt szét a végtagjaimban, és azon kaptam magam, hogy megkönnyebbülten felsóhajtok és elvigyorodom. Mrs. Johnson most felém fordult és villámokat szórt a szeme. Gyűlöltem ezt a tanárt. Nála ellenszenvesebb és rosszindulatbúb tanárnőt keresve sem találni. Rövid haja a feje tetején konty szerű copfba volt fogva, de volt egy olyan érzésem, hogy az nem igazi haj.

 - Valami problémája van netalán tán Miss. Whrote? – kérdezte dühösen.

 - Nem, semmi Mrs. Johnson. – feleltem még mindig vigyorogva. A jókedvemet most még ő sem tudta elvenni.

 - Megtudhatnám mi,olyan vicces, hogy maga és Miss. Stones is ilyen jól mulat? Talán meg tudnák osztani az osztállyal ezt a hírt? – kérdezte gúnyosan.

 - Nem tanárnő – feleltem higgadtan.

 - És miért nem? – húzta fel a szemöldökét. Mielőtt még előállhattam volna egy ütős válasszal valaki megelőzött.

 - Talán azért Mrs. Johnson mert nem az osztályra tartozik – hallottam egy kellemes hangot a hátam mögül. Hátrafordultam és Will vigyorgott rám.

 - Így gondolja Mr. McRayen? Úgy látom hamar beilleszkedett az osztályba – egyre dühösebb lett,és a feje is vörösödött.

 - Igen, így gondolom – válaszolt fagyosan Will. Én csak bámultam, hogy kiáll értem, pedig nem is ismer.

 - Nos akkor én pedig úgy gondolom, hogy ön és Miss. Whrote meglátogathatják az igazgató urat. Most azonnal! – kiabálta és az ajtó felé intett. A többiek közül többen nevettek, de nem rajtunk hanem azon, hogy Mrs. Johnsonnak egyre vörösebb a feje. Lassan már olyan színű volt mint a kardigánja. Miközben felálltam, jó hangosan húztam ki a székemet. Összepakoltam a cuccaimat és Willel együtt kimentem a teremből. Will jó hangosan csapta be az ajtót. Kint, ahogy egymásra néztünk  kitört belőlünk a nevetés.

 - Láttad a … fejét? – kérdezte nevetéstől fulladozva.

 - Aha. Rég láttam már ilyennek - feleltem szintén nevetve.

 - Gina vagyok – nyújtottam kezet. Melegen rám mosolygott.

 - Will – rázta meg a kezem. Finom, gyengéd érintése volt. A kelleténél kicsit tovább fogtuk egymás kezét, úgyhogy gyorsan elengedtem.

 - Kösz, hogy kiálltál értem – mondtam és elmosolyodtam.

 - Nincs mit. Nagyon ellenszenves egy tanárnő – felelte szintén vigyorogva. Ezután csendben sétáltunk az igazgatói iroda felé. Miután Mr.Smith mindkettőnket jól leszidott, elmentünk a következő órára, ami szintén közös volt. Fizika. Utálom a fizikát. Hangosan felnyögtem. Will egyből felém kapta a fejét.

 - Valami baj van? – kérdezte aggodalmasan, és kék szemeit rám emelte.

 - Igen, utálom a fizikát – panaszoltam, mire felnevetett.

 - Nyugi én sem szeretem – mondta kuncogva.

 - Amúgy most költöztetek ide vagy... új suli? – kérdeztem csak úgy csevegés képen.

 - Öhm… New Jearsy-ből költöztünk ide apámmal. – felelte.

 - És csak úgy vagy… volt konkrét oka is? – kérdezősködtem tovább, de miután láttam, hogy elgondolkodik hozzátettem.

 - De nem muszáj elmondani ha nem akarod. – habozott, de utána belekezdett.

 - Hát… anya és apa elváltak és hát… én inkább apával jöttem. – láttam hogy elszomorodik.

 - Ohh… sajnálom – motyogtam.

 - Rá se ránts, én már túl vagyok rajta – monda mosolyogva. Közben bejött Mr. Lest és elkezdte az órát. Persze nem tudtam figyelni mert folyton azon járt az eszem, hogy mi a franc ütött belém. Én Jaket szeretem. De Willel olyan jól el tudtam beszélgetni, és tényleg érdekelt amit mondott. Láttam, hogy engem figyel, de csak azért sem néztem felé. Mereven néztem a táblára, és Jakere gondoltam. Arra, hogy még két óra és láthatom. Erre a gondolatra a szívem hevesebben vert, és éreztem hogy elpirulok, úgyhogy most a füzetemet kezdtem  el tanulmányozni. Will persze mellém ült le, és láttam hogy próbál úgy tenni mintha a táblát nézné, de közben engem figyelt. Kíváncsi voltam valamire, úgyhogy éppen amikor rám nézett én is ránéztem. Mélyen a szemébe és halványan elmosolyodtam. Hallottam, hogy a szíve egyre gyorsabban ver. Vigyorogva fordítottam vissza a tekintetemet a táblára.  A következő két órát végiguntam, és az utolsó tíz percben már a füzetembe firkálgattam. Szívecskéket és mindegyikbe beleírtam egy J betűt. Tudom, hogy gyerekes, de jólesett. Mikor kicsengettek szinte kiestem a padból. Annyira rohantam, hogy amikor befordultam a sarkon beleütköztem valakibe. Épphogy csak elkapott, mert ha nem elvágódtam volna. Will volt az.

 - Hé, hé lassan – mondta vigyorogva.

 - Bo-bocsánat csak nem vettelek észre – dadogtam, és felvettem a földről a táskámat.

 - Hová sietsz ennyire? – kérdezte kíváncsian, és felvette az egyik könyvemet, ami még az ütközésnél eshetett ki.

 - Találkozom valakivel – feleltem kurtán, és elraktam a könyvet.

 - Értem, hát akkor nem is tartalak fel – mondta és mosolyogva intett, majd elment. Nagy léptekkel szeltem át a folyosót, és már kint is voltam a szabadban. A parkolót fürkészve kiszúrtam Jaket, amint egy motornak támaszkodva áll és tőle kb. 4 méterre Alecet aki pedig a korlátnak támaszkodott. Tényleg nem voltak baráti viszonyba. Elindultam Jake felé, de Alec előttem termett. Vigyorral a képén ált meg előttem.

 - Héj, itt emberek is vannak – sziszegtem, mert biztosra vettem, hogy nem emberi tempóval közeledett.

 - Jó, jó csak izgulok.– mondta, és a szeme, ami most a sötét vörös és az arany keveréke volt, izgatottan megcsillant. Felnevettem. – Amúgy csini vagy – tette hozzá és végigmért.

 - Köszi – mondtam mosolyogva.

 - Na, mikor indulunk? – tényleg be volt pörögve.

 - Jól van kasza nova, csak váltok egy pár szót Jakekel és jövök – mondtam vigyorogva.

 - Oké, itt várlak  - mondta és nekidőlt a korlátnak. Végre elindultam Jake felé aki vigyorogva intett felém. Mikor odaértem egyből a nyakába ugrottam, és csókot nyomtam a szájára.

 - Én is örülök neked – kuncogott bele a csókba, és megölelt.

 - Miért nem jöttél reggel? – kérdeztem vádlón, és sértődött képet vágtam.

  - Sajnálom, de meg tudom magyarázni – mondta gyorsan.

 - Hát magyarázd meg – mondtam és nekidőltem a motornak. – de lehetne egy kicsit gyorsan. Megígértem Alecnek, hogy bemutatom valakinek, de előbb veszek neki valami trendibb cuccot. – láttam, hogy vág egy grimaszt, de azért nem szólt egy szót sem.

 - Oké, szóval, tegnap hazamentem, hogy megnézzem apát, mert már régen nem láttam, és nem volt otthol. Gondoltam megvárom, ezért leültem tévézni. Azután vámpír szagot éreztem. Kimentem és ott volt az udvaron egy. Nem tudom, hogy került oda, de ott volt. Amikor észrevett elhúzott. Utánamentem, de nem találtam már sehol sem. Úgy döntöttem ott maradok éjszakára és reggel majd onnan megyek érted.  –hadarta egy szuszra és én figyeltem minden szavát.

 - Jó, de akkor miért nem jöttél reggel? Ez este történt nem? – kérdeztem értetlenül.

 - Igen, de reggel megint ott volt és most üldözőbe vettem. – mondta komolyan, de én itt lefagytam.

 - Egyedül? – kiáltottam fel szörnyülködve.

 - Sss…  - intett csendre. – Igen egyedül- motyogta halkan.

 - De Jake ez csapda is lehetett volna. – mondtam suttogva. Láttam, hogy habozik.

 - Mi van Jacob? – kérdeztem gyanakodva.

 - Hát… szóval… tényleg az volt. – meg kellett támaszkodnom a motorba, hogy nehogy összeessek. Belesétált a csapdájukba. De…

 - De.. akkor… - nem tudtam összefüggően beszélni.

 - Úgy vagyok életben, hogy Edward és Emmett jó időt választottak a vadászatra – mondta még halkabban és az arcomat fürkészte. Én csak szaporábban vettem a levegőt, mert úgy éreztem, hogy egyre nehezebbé válik a lélegzés. Mi lett volna ha Edward és Emmett nem megy arra? Könnyek gyűltek a szemembe és egész testemben remegtem, de nem az idegtől, hanem a félelemtől. Véletlenül ránéztem Jake karjára, de bár ne tettem volna. Rózsaszínű vágások vagy inkább karmolások voltak rajta.  Megfogtam és végigsimítottam rajtuk. Még érződött, hogy frissek. Kicsordultak a könnyeim.

 - Gina, nincs semmi baj –nyugtatott és magához ölelt – Itt vagyok, és élek – susogta a fülembe. Annyira szorosan öleltem, hogy már fájt a kezem, de nem érdekelt. Ha belegondolok, hogy most nem lenne velem… A könnyeim immár megállíthatatlanul folytak.

 - Ha… Edward és Emmett… nincs ott…akkor…akkor… - hüppögtem.

 - De ott voltak Gina – mondta nyugtató hangon és megpuszilta a homlokomat. Észre sem vettem, de Alec már szinte ott állt mellettünk. Gondolom azt hitte valami baj van és azért sírok.

  - Gina, miért sírsz? – kérdezte halkan, de ekkor Jake olyan hirtelen fordult meg, hogy még én is megijedtem.

 - Te meg mit keresel itt? – sziszegte. Alec hátrahőkölt, de utána támadó állásba ugrott.

 - Eddig is itt voltam – vágott vissza dühösen. A parkolóban többen felénk fordúltak.

 -  Héj, héj, fiúk állj! – kiáltottam. Kettőjük közé álltam és a mellkasukra tettem a kezem, hogy nehogy egymásnak ugorjanak. Jake az érintésemre lenyugodott, és lazított a tartásán.

 - Jake később találkozunk – mondtam és megcsókoltam. Látszólag lenyugodott, mert visszacsókolt, és mosolyra húzódott a szája.

 - Este átmegyek hozzátok – mondta kaján vigyorral a képén, és úgy tett mintha Alec ott sem lett volna. Én is elmosolyodtam.

 - Várlak – mondtam és még adtam neki egy puszit, majd Alec felé fordultam, aki szintén lenyugodott.

 - Na gyere – mondtam és megfogtam a karját és az erdő felé ráncigáltam.

 - Hova megyünk? – kérdezte vigyorogva.

 - A városba. – feleltem. Értetlenül nézett rám.

 - Miért? Nem Rachelnek akarsz bemutatni?

 - De, csak előbb valami jobb ruhát szerzünk neked – mondtam.

 - Miért ezzel mi a baj? – kérdezte, és rámutatott a ruhájára.

 - Ezt most komolyan kérdezed? – megint bambán nézett.

 - Jaj, Alec, ez olyan régies. Hidd el ha készen leszünk magadra sem fogsz ismerni, Rachel meg hátast fog dobni – mondtam – Bár már most is azt dob – tettem hozzá motyogva, de persze meghallotta.

 - Igen? – húzta fel a szemöldökét.

 - Nem hallottál semmit – mondtam szigorúan, de ő csak kuncogott.

 - Na jó, de akkor miért megyünk az erdőbe? – kérdezősködött tovább.

 - Hát azért, mert mivel nincs kocsim, és én gyalogosan nem vagyok olyan gyors mint te, ezért arra gondoltam, hogy…

 - Átváltozol – felelte, de mintha izgatott lett volna.

 - Aha. De most állj meg itt és ne leskelődj – figyelmeztettem, majd beljebb mentem,és amikor már elég mélyen voltam az erdőbe, a ruhámat a lábamhoz kötöttem és átváltoztam. Megint élesebb lett a látásom és a hallásom,na meg a szaglásom. Mélyet szippantottam a levegőbe. Éreztem Alec illatát, de emellett valaki másét is. Willét. Nem lehetett messze mert közelről éreztem. Túl közelről. Ekkor láttam meg, hogy az ösvényen sétál lefele, és a gondolataiba van merülve. Ha egyenesen tovább jön egyből észrevesz, ha elindulok észrevesz. Nem tudtam mit csinálni. De ha megpróbálok gyorsan elfutni, akkor talán nem vesz észre. Míg ezen agyaltam észre sem vettem, hogy már minden gondolat hiába, mert már engem néz, és kapkodva veszi a levegőt. Egy pillanatig a szemébe néztem, utána amilyen gyorsan csak tudtam elrohantam. Hallottam, hogy utánam kiállt.

 - Várj! – de én nem álltam meg csak rohantam. Mikor Alechez érkeztem, futás közben meglöktem, mire gyorsan felém fordult. Gondolom meglátta a rémületet az arcomon, mert szó nélkül kezdett el futni mellettem. Húsz percbe sem telt mire beértünk Port Angelesbe. Pedig kocsival legalább egy óra. A város szélénél bementem az erdőbe és visszaváltoztam, majd felöltöztem. Még mindig remegtem a félelemtől. Mi van ha Will látta amikor átváltozom? Vagy mi van ha felismert? Nem, ez kizárt. Gondolataimból az ébresztett, hogy egy vörösesbarna szempárba nézek, ami aggodalmat tükrözött.  Alec állt velem szemben és aggodalmas arccal fürkészett.

 - Gina, mi a baj? – kérdezte lágy hangon, amitől kicsit megnyugodtam.

 - Semmi – motyogtam, de persze nem vette be.

 - Na ne hülyíts! – fortyant fel.

 - Jó. Will meglátott farkasként – böktem ki végül. Felhúzta az egyik szemöldökét.

 - Az meg ki? – értetlenkedett.

 - Az új osztálytársam, és elég jóban vagyunk. Mikor bementem átváltozni, nem vettem észre, de szerintem nem is volt ott. De amikor átváltoztam megláttam, és ő is észrevett. – hadartam és felsóhajtottam.

 - És ez a Will, azt is látta, hogy átváltozol, vagy csak farkasként? – kérdezte elgondolkodva.

 - Fogalmam sincs – nyögtem felés lehuppantam a hideg földre majd a kezembe temettem az arcomat. Óvatosan lefejtette a kezeimet.

 - Figyelj Gina! Holnap kiderül – mondta nyugtatólag, és vigyorogva hozzátette  - És amúgyis, most engem kell kikupálnod.- felnevettem. Miután felsegített a földről, elindultunk a belvárosban. Az utcán több lány is jól megnézte magának Alecet és egy-kettő meg is szólította. Őt ez nagyon zavarta. De amikor már folyamatosan odajöttek, engem is kezdett idegesíteni. Hogy ezeknek mennyi bőr van a képükön. Csak úgy megszólítani egy idegen srácot.

 - Miért nem tudják felfogni, hogy engem nem érdekelnek ?– fakadt ki, mikor már huzamban a negyedik lány szólította meg és adta oda neki a számát. Én csak kacagtam.

 - Szerinted, ha látnák, hogy van barátnőm lekopnának? – kérdezte reménykedve.

 - Lehetséges – sóhajtottam, mert már én is kezdtem unni. Izgatottan megcsillant a szeme.

 - Támadt egy zseniális ötletem – vigyorodott el magabiztosan. – Legyél a barátnőm – meglepődve, majd vonakodva néztem rá.

 - De Alec én…

 - Nem, nem úgy értem. Csak mostanra, hogy lekopjanak – magyarázta, de én még mindig vonakodtam ettől. Nem tudom mit szólna Mia, vagy valamelyik iskolatársam ha meglátna Aleccel kéz a kézben. Vagy ne adj isten Rachel. Akkor nekem végem lenne. És ha még vissza is mondják Jakenek.

 - Kérlek – könyörgött és olyan ellenállhatatlan szemekkel nézett rám, hogy megtört az ellenállásom.

 - Na jó – sóhajtottam, mire megfogta a kezemet, és megpuszilt. Összerezzentem a hideg érintésre, de azért elmosolyodtam.

 - De csak bizonyos határokig – tettem hozzá szigorúan.

 - Igenis – mondta komolyan – De a kezed foghatom?

 - Az még belefér – sóhajtottam, mire elvigyorodott. És ez tényleg bejött. A lányok már nem jöttek oda Alechez, csak vágyakozó pillantásokat lövelltek felé. De voltak merészebbek is, akik hiába látták, hogy fogja a kezem és velem van elindultak felé. Ilyenkor Alec segélykérően rám nézett, én pedig megöleltem, úgy ahogy a szerelmesek szokták a tv-be. A lányok ilyenkor visszafordulnak, mi pedig jót nevetünk ezen.

 - Tudod, nekem még nem volt… barátnőm – vallotta be, amikor már vagy három üzletet végigjártuk.

 - Komolyan? – kérdeztem hitetlenkedve. Nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen pasinak mint, Alec nem volt még barátnője.

 - Komolyan – mosolyodott el – De, ezt – mutatott az összekulcsolódott ujjainkra – el tudnám viselni – vallotta be és rám mosolygott.

 - Nem sokáig bírnád, hiszen nekem forró a kezem – viccelődtem.

 - Kibírnám – motyogta inkább magának. Nem akartam, hogy szomorú legyen, de tudnia kellett, hogy nekem ő nem több mint barát.

 - Alec én…

 - Tudom, tudom csak úgy mondtam – hadarta gyorsan. Eszembe jutott valami.

 - Hát… ha Rachelnek bejössz, márpedig tuti hogy bejössz - tettem hozzá, mire láttam, hogy elvigyorodik – akkor kiélvezheted ezt – mondtam és rámutattam a kezünkre.

 - Igaz – elmélkedett hangosan mire felkacagtam. Vettünk neki egy laza farmert, és egy halványkék inget, amibe szívdöglesztően festett. Rachel hátast fog dobni. Még egy ideig járkáltunk üzletről üzletre, és beszélgettünk, de utána én már kezdtem fáradni. Nagyokat ásítottam.

 - Héj, mindjárt kidőlsz, és amúgy is sötétedik. Jacob még azt hiszi elraboltalak és akkor nekem végem – viccelődött, de hallatszott a hangján, hogy kicsit azért fél Jaketől. – Gyere, menjünk haza – mondta és én elindultam az erdő felé. Útközben kétszer is megbotlottam, mert már elég kómás voltam. Alec a kezemnél fogva visszarántott.

 - Így még átváltozni sem tudsz – mondta halkan nevetgélve, majd a karjába kapott. Ezután már csak azt éreztem, hogy süvít a levegő, és utána leragadt a szemem.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.