„Can you still see the heart of me?
All my agony fades away
When you hold me in your embrace”

(Within Temptation: All I Need)

(Edward szemszöge)

Emberi tempóban, ám gyorsan toltam befelé a próbafülkébe Bellát, akinek ideje sem volt tiltakozni. Bevágtam az ajtót, és pördítve rajta egyet nekinyomtam, majd a szájára tapasztottam a kezemet és figyelmeztetőleg csendre intettem. Hallottam Alice gondolatait, amikben Bella után kutatott, hogy a ruhájához – amit még véletlenül sem mutatott meg! – cipőt keressenek. Gondoltam, hogy ennyivel is megkönnyítem Bella dolgát.

„A lába!” – üzente Emmett fejben, míg egy tükörben megigazította a gallérját.

- Hogy mi van? – kérdeztem suttogva és Bella értetlenül nézett rám.

Akkor most nem használja a képességét, pedig igazán sokat segítene a helyzeten.

„Mindkettőtök lába látszik és Alice, amilyen szemfüles, észre fogja venni! – magyarázta Em.

- Oh, a francba! – morogtam, majd Bellára néztem. – Emeld fel a lábaidat és fond körém!

Aranyszín szemei hatalmasra nyíltak és meg is értettem az okát. Kicsit sem volt félreérthető és kétértelmű megjegyzés, de nem volt időm elmondani neki a dolgokat, mert az üzletben megjelent Alice.

Gyorsnak kellett lennem, de a száját mégsem engedhettem el, mert akkor elkezdett volna értetlenkedni és lebukunk. Hacsak!

Elrántottam a kezemet és számat Bella ajkaira tapasztottam, miközben térdei alá nyúltam és rákulcsoltam lábait a derekamra. Meglepődött, de készségesen csókolt vissza, és teste szorosan az enyémnek préselődött. Reakciója földöntúli boldogsággal töltött el, és ezt csak fokozta, amikor a tarkómnál fogva húzott még közelebb magához, majd ujjai a hajamban kalandoztak el. A szituáció tényleg irigylésre méltó lett volna, ha nem csendül fel kobold húgom hangja, ami áramütésként érhette Bellát, mert megmerevedett és szorosan bújt oda hozzám.

- Nem láttátok Bellát? – kérdezte Alice, mire Jasper csak a fejét rázta (pedig az érzelmi szintem megugrásából következtethetett rá, hogy nem vagyok egyedül).

- És te Emmett? – fordult melák bátyám felé Alice.

- Nem – mondta rémes egyszerűséggel, de tudtam, hogy nem bírja ki poénkodás nélkül. – Amúgy lehet, hogy valami szerencsétlen vagy éppen szerencsés hapsit vadászik le odakint!

- Lehet, még nem néztem meg – sóhajtotta. – Edward hol van?

- A próbafülkében és remélhetőleg már vetkőzik – vigyorgott Emmett, de gyorsan hozzátette: - Rémes ez az ing, egy másikat kéne felpróbálnom!

Bella ujjai belevájtak a nyakamba, amikor meghallotta Alice lépteit.

- Edward, te sem láttad Bellát? – kérdezte átkiabálva az ajtón, de csak az eladónő fürkésző pillantása miatt viselkedett ennyire emberien.

Ránéztem az ijedt lányra a karjaimban és csak utána szóltam ki.

- Nem, de az utca túloldalán van egy könyvesbolt. Lehet, hogy átugrott oda – vetettem fel, hogy eltávolítsam a közelből.

Alice ismételten sóhajtott, aztán kitáncolt a helyiségből. Bella kifújta a bent tartott levegőt és megkönnyebbülve döntötte fejét a vállamra.

- Ez necces volt! – suttogta.

- Ühüm – motyogtam, mert csak most tudatosult bennem a helyzetünk.

Most hál’ istennek Emmett volt annyira tuskó, hogy közbeszólt.

- Alice-mentes a levegő, szóval Bella kijöhet! – mondta vigyorogva a tükörnek. – Hacsak nem akarsz segíteni Edwardnak vetkőzni, hugi!

Bella felmordult, kecsesen lekulcsolta a lábait a derekamról és szemlesütve megszakította közöttünk a testi kontaktust. Kinyújtottam a kezemet és végigsimítottam arcán, mire egy káprázatos mosolyt kaptam jutalmul.

- Nagyon remélem, hogy már a nadrágnál jártok! – kuncogta Em.

Bella felsóhajtott és kinyitva az ajtót kilépett, velem a sarkában. Odasétált Emmetthez – akinek az arcára rá volt írva, a gondolataiból pedig csak úgy üvöltött, hogy egy kiadós fejmosásra számít hugicájától-, lábujjhegyre állt és egy gyors puszit nyomott az elképedt bátyánk arcára.

- Néha nem is vagy olyan tapló, mint hiszem – mosolygott rá. – Köszi, hogy falaztál nekem!

Em megrázta a fejét, majd gyorsan kapcsolt.

- Hát, ez volt az éves jócselekedetem! – vonta meg a vállát, de azért titokban nagyon is önelégült volt. – Holnaptól viszont megint az az elviselhetetlen tuskó leszek, akit úgy imádtok!

- Holnaptól majd én is ki akarlak nyírni – vágott vissza Bella. – Ma pusztán hálás vagyok!

Visszatáncolt hozzám és egy jól ismert és rutinos mozdulatsorral megkötötte a nyakkendőm.

- Azt hittem, hogy a 20. század elején született férfiak mindegyike tud nyakkendőt kötni, még álmából felébresztve is – cukkolt egy picit, és persze mindezt úgy mondta, hogy csak Emmett, ő, az éppen az egyik próbafülkéből kilépő Jasper és én hallottuk.

- Edward ez alól kivétel – vigyorgott ránk Jazz. – Nem igaz?

- Uh – nyögtem halkan és megforgattam a szemeimet.

- Tulajdonképpen miért nem tudsz nyakkendőt csomózni? – tudakolta és eligazította a gallérom alatt „létezésem megkeserítőjét”.

- Soha nem tanultam meg és eddig mindig „előre legyártott” darabokkal volt csak dolgom – válaszoltam, majd terelve a témát magamról megkérdeztem. – És te hol tanultad meg eme igen bonyolult művészeti tárgyat?

- Tudod, a youtube nem csak arra jó, hogy az Emmett-féle alakok feltöltsék rá a 18-as besorolást is megszégyenítő videóikat – mosolygott Bella édesen.

Emmett teli arccal vigyorgott és elismerően feltartotta a hüvelykujját.

„Vágja a kislány a témát” – gondolta és fantáziája meglódult.

- Lehet egy kérdésem? – rántott vissza Bella sikeresen a földre.

- Csak egy? – kérdezte Jasper, mire Bella bólintott. – Akkor azt a kérdésedet most használtad fel!

Bella dühösen fújtatott egyet és inkább hozzám fordult.

- Mit értett Rosalie az alatt, hogy normális, hagyományos esküvő? – vonta fel a szemöldökét.

- Oh, ez pofon egyszerű – „röppent oda” hozzánk Emmett és átkarolva Bella vállait távolabb húzta tőlem, miközben gesztikulálva magyarázott. – Rendes nagy ünnepség, felhajtás és persze az ezt megelőző kis partik.

- Partik? – kérdezett vissza és szemei között két apró ránc jelent meg.

- Tudod, a legény- meg a leánybúcsú és a hozzájuk tartozó lenge öltözetű személyek – kacsintott Emmett.

Engem nem lepett meg a dolog, hiszen már „tudtam” róla és zsörtölődtem is magamban egy sort, de Bellát annál inkább. Megmerevedett, szemei tágra nyíltak és elakadt a lélegzete.

- Ezt most nem mondod komolyan? – suttogta és felnézett bátyánkra.

- De, ez halál komoly – válaszolta Jasper és megkötötte a nyakkendőjét. – Bella, jól vagy?

Bella arca a szokásosnál is sápadtabb lett és alsó ajka megremegett.

- Hé, kislány, mi a baj? – rázta meg finoman Emmett, én meg hatalmas léptekkel szeltem át a közöttünk lévő távolságot és ujjaimat puha bőréhez érintettem a járomcsontján.

- Bella, hallasz? – szólítottam meg.

Megrázta a fejét és Emmettre tekintett fel.

- Én ezt nem… - Itt elakadt a mondatban, és ismét megrázta a fejét, míg kibontakozott Em karjaiból.

- Jaj, Bella! – csattant fel Emmett. – Ne cirkuszolj! Csak pár chippendale-fiú, nem nagy ügy!

Össze kellett szorítanom a fogam, hogy ne törjön fel a morgás a tokromból.

„Edward, higgadj le!” – figyelmeztetett Jasper.

- Az Istenért, Emmett, tizenhét éves vagyok! – fakadt ki Bella és rimánkodóan nézett ránk.

- Lehet, hogy tizenhét vagy, de az öcsémet – itt rám bökött – bezzeg nézegetnéd félmeztelenül!

- Emmett, elég! – mordultam rá dühösen és éreztem, hogy Jasper aktívan használja a képességét.

- Tudod mit, Emmett? – nézett rá dacosan Bella. – Igazad van. Az öcsédet százszor inkább nézegetem félmeztelenül, mint egy vadidegent.

Azzal a lendülettel sarkon fordult és elviharzott az elképedt eladónő előtt. Feltépte az ajtót és az épület kijárata felé sietett.

- Na, mégis csak kedvel téged – vágott a hátamra Emmett.

- Hogy te mekkora egy seggfej vagy! – köptem neki oda a szavakat és Bella után indultam.

- A ruhák! – kiáltotta oda nekem az eladó.

- Az a két méteres tuskó majd kifizeti – vetettem neki oda és már ott sem voltam.

Kiléptem az ajtón és megláttam Bellát, aki éppen abban a pillanatban rohant bele egy csapat fiatal srácba, akik egy PSP-vel voltak elfoglalva.

- Nem látsz a szemedtől… - nézett fel az egyik dühösen, de amint meglátta, hogy kire förmedt rá, rögtön hangnemet váltott. – Akarom mondani, nem ütötted meg magad?

Nem csak a nagyszájú srác, hanem a többiek gondolatai is üvöltöttek a mocskosabbnál mocskosabb gondolatoktól, ezért megszaporáztam lépteimet.

- Nem – motyogta Bella és már lépett volna tovább, de egy másik az útját állta.

- Hová sietsz annyira? – kérdezte és alaposan végigmérte szerelmemet. – Nem lógnál egy kicsit velünk?

- Köszi, de ezt most inkább kihagyom – mormolta és ellépett a srác mellett, de az most a karját kapta el.

A számban ösztönösen indult meg a méreg termelése és izmaim megfeszültek.

- Ugyan már, jól szórakoznál – mondta az a szemét és emelte a kezét, hogy ujjaival végigsimítson Bella gyönyörű arcán.

- Vedd le róla a kezed! – sziszegtem dühösen, ahogyan odaértem melléjük.

Ujjaimat a srác kezére fontam és határozott mozdulattal elvettem Bella karjáról őket, míg Bellát egy kicsit magam mögé toltam, hogy még véletlenül se nyúljon hozzá. Nem kellett az alak gondolatait hallanom ahhoz, hogy tudjam, mi járt az agyában.

- Hát te meg ki a fene vagy? – kérdezte, de azért visszaállt a haverjai gyűrűjébe.

- Ehhez neked semmi közöd, és most jobb, ha lelépsz, amíg megteheted! – sziszegtem a fogaim között, és közelebb húztam magamhoz Bellát úgy, hogy meleg karja hozzáért az enyémhez.

Közelsége megnyugtatott, és nem ragadtattam el magam annyira, hogy nekiessek a srácnak, és letépjem a fejét. Pedig milyen szép lenne, ahogyan elharapom a torkát és a feje a padlón koppan, elválva a testétől. Annyira elmerültem a gondolatban, hogy csak később vettem észre szerelmem elakadó lélegzetét. Szorosan simult hozzám, és kezét a csuklómra kulcsolta. Hallotta minden egyes gondolatomat…

- Azt ne mondd, hogy ez a nyálgolyó a pasid?! – nézett a nagyszájú srác Bellára és gúnyosan felvonta a szemöldökét.

- Ha ilyen barátnőm lenne, már rég a szájában lógnék és nem az enyémet jártatnám! – kontrázott egy másik srác és elképzelte, hogy „ledugja a nyelvét Bella torkán”.

Halk morgás tört fel a mellkasomból, Bella pedig finoman felszisszent, mert általam ezen undorító alakok elméjébe is belelátott.

- Ha ekkora arcom lenne, ki sem férnék vele az ajtón! – mondtam lezser hangnemben a srácnak, de belül fortyogtam a dühtől.

- Hagyd, nem érdemes vele foglalkozni! – csitított Bella, mert látta rajtam, hogy közel járok egy olyan határhoz, amit a saját és mások érdekében nem kéne átlépnem.

- Csak nem hiszed, hogy tűröm ezt a sértegetést?! – csattantam fel, és összeszűkült szemmel meredtem a kis csoportra, kizárva a körülöttünk megsokasodó embereket, közöttük a családunkat is.

Bella kecsesen mellém lépett, egyik kezét az arcomra helyezte, így kényszerítve engem arra, hogy rá figyeljek és mélyen a szemembe nézett. Elvesztem aranyszín tekintetében, egyszerűen megbabonázott. Még a saját nevemre sem emlékeztem abban a pillanatban, amikor lábujjhegyre állt és ajkait az enyémekre csúsztatta. Megcsókolt mindenki szeme láttára, és ezzel felvállalta érzéseit. Meg persze olyan lavinát indított el, amire egyikünk sem számított.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.